Túrabeszámolók


Lemaradás

larzenTúra éve: 20012005.03.02 16:44:54
Sikerült!

Ryan és én 19 óra 10 perc alatt teljesítettük a Lemaradás 100-at. Ráadásul az elsõ ötven kilométert 10, a másodikat 9 óra alatt! A Nyugatiban szép számmal gyûltünk össze. Ryan, nehez mokaszin, nagyondinnye, Ember a Holdon, valamint Ryan két ismerõse: Rita (aki K100 és BEAC Maxi teljesítõ, de most a térde miatt csak egy ötvenest vállalt) és István. 7 óra 40 körül rajtoltunk.

Nehez mokaszin és Ember a Holdon már a legelején elhúzott tõlünk, a többiek többé-kevésbé végig együtt maradtunk. A Lemaradás tényleg nem egy nagy szintkülönbségû túra, az egyetlen említésre méltó emelkedõt a Naszály megmászása jelenti, elõtte azonban egy kidõlt fás szakasz jelentett nehézséget, a néhol elég meredek hegyoldalban. Én egyedül, akinek tériszonya van, felmásztam a Naszály
tetején levõ mérõtoronyba. Csodálatos körpanoráma tárult elém! Budapest, a Szentendrei sziget, a Pilis, a Gödöllõi-dombság, a Cserhát és a Börzsöny csúcsai. Különösen a Börzsöny volt igézõ.

Ezen az elsõ szakaszon nagyon jól tudtunk haladni, Csörög közelében értünk utol Jávor Zoltán sporttársat, aki a szántáson vezetõ, majd egy kanyarnál kissé levágó, kitaposott ösvénynél is akkurátusan végigjárta a felszántott turistautat a szántás szélén. Rádon kis pihenõt tartottunk, és megegyeztünk abban, hogy nagyon gyorsak vagyunk: minden megerõltetés nélkül ötös tempó felett haladunk. A Burgundia-völgyben található ep.-nél ismét utolértük Zolit, a frissítés fogyasztása közben kicsit eldumáltunk. Szó esett a frissítésrõl, és megjegyezte nekem, hogy "tudniillik mi is szoktunk túrákat rendezni". :) Jé! :)

Csörög és Vácrátót között valamiért a többiek elkezdtek egy iszonyatos tempót diktálni, azt hiszem azért, mert Rita segíteni akart nekünk, hogy minél tovább jussunk még világosban. 41 perc alatt haladtunk 4.5 kilométert. Úgy terveztük, hogy
60 kilométert tudunk megtenni világosban. Én itt elkezdtem lázadozni, mert egy kis táskában való kotorászás miatt lemaradtam és csak futva értem utol õket. Nagyondinnye is kezdett méltatlankodni a tempón, õ nem igazán érezte jól magát, késõbb úgy döntött, hogy félúton valõszínûleg kiszáll. A bakancsom az elmúlt három túrán nyomta a bokacsontomat, bár már elõre leragasztottam, mégis eléggé elkezdett sajogni. Nagyon jókor jött az ep., itt megpróbáltam kissé lazítani rajta, és - mint késõbb kiderült, sajnos késõn - az egy darab zokni alá felvettem egy másikat is, mert éreztem, hogy ebbõl kellemetlen vízhólyag lesz. Innentõl kezdve betartom, hogy hosszútávú túrára mindenképp két zoknit veszek fel.

Veresegyházon elbúcsúztunk Ritától és Nagyondinnye is kiszállt. (Nagyondinnye! Azért a Rokit meghódítjuk, igaz?) Istvánnal eddig nem sokat beszéltem, de szép lassan kiderült róla egy-két dolog, például az, hogy az elsõ rendezés évében 75 km-et vállalt, de az utána következõ összes évben megcsinálta a százas távot! Sokszoros Roki, BEAC és K100 teljesítõ. Tavaly a Kohász Kékkel melegített be K100-ra. 115 kilométer. Szegény elküldte a célba a meleg ruháját, és nem volt élelme sem, mivel elhitte, hogy a szervezõk féltávnál bõségesen adnak enni. Késõn indult, ezért 60km-nél már elfogyott a kaja: két keksz és egy Plussz tabletta volt a frissítés, ruha a célban, sötétedett, éjjel +5 fokban rövid nadrágban vágott neki a további távnak. És megcsinálta! Látszott rajta, hogy profi az L100 navigációban, s bár a tempója elég gyors volt számomra, kénytelen voltam vele menni, ha nem akartam éjjel eltévedni. Ekkorra ugyanis kiderült, hogy nagyot tévedtem a gödöllõi jelzésekben. Bíztatott, hogy mellõle nem nagyon szoktak kiszállni. Tovább folytattuk a tempós gyaloglást, nagy szerencsénk volt, hogy Margitán és Pap Miska kúton is túljutottunk még világosban. Máriabesnyõre (68km) érve sötétedett be. Innen nagyrészt lakott területen mentünk a 75-ös célig, úgyhogy rendkívül elégedettek voltunk.

Amikor megérkeztünk az ep-re, akkor indult innen tovább nehéz mokaszin és Ember a Holdon kolléga. Sajnos 70 kilométernél elkezdõdött a haláltusám, ami egészen a 90. kilométerig ki is tartott. Azt fontolgattam, hogy valamelyik ponton lemaradok, és megvárok valakit, aki szintént profi a navigációban. A másik lehetõség az volt, hogy bármennyire is nem kívánom, tartom a tempót, és akkor hajnal négyre beérünk (ezt a becslést késõbb háromra, majd fél háromra módosítottuk - nem kis bánatomra). A Gödöllõn elfogyasztottuk a gulyást, megettem egy marok szõlõcukrot és fél órával elõtt indultunk tovább, mint azt elõtte terveztem. István itt kezdett biztatni, hogy milyen csodás eltévedési lehetõségek vannak, ezen a szakaszon szokott összeszedni egy csomó embert, akik innen-onnan kerülnek elõ, visszakeveredve a jó útra. Az elõttünk levõ fényeken jót mosolygott, látszott rajtuk, hogy egy-egy keresztezõdésnél jobbra-balra nézegetnek, keresik az utat, majd megindulnak rossz irányba ("Persze, elmennek balra, mert ott van fény, de az csak egy tanya. Onnan is tovább lehet menni, de aki nem ismeri a terepet, elkeveredik.") Bolnoka elõtt beértünk egy ilyen kevergõ csoportot, igaz ez a hely Istvánt is meglepte kissé, mert egy nagy tarvágáshoz értünk. Elképzelhetõ, hogy mennyi jelzés volt ott, a beszántott erdõ helyén! Mi mentünk, egy srác jött velünk, õ bírta a tempót egészen a végéig.

A Nagytarcsai mûút ep.-nél kénytelen voltam elfeküdni és 10 perc pihenõért könyörögni. Soha nem mentem még 50 felett ötös tempót, most meg már 87-nél tartottunk. Már nem akartam lemaradni, tudtam, az jó eséllyel a túra vége lenne. Hiába volt 12 kilométerre majd 8 óra szintidõm, az eddigi eltévedési lehetõségek meggyõztek arról, hogy itt profi navigátorra van szükség. Ráadásul István még biztatott avval, hogy a csodás lehetõségek még csak most jönnek, el lehet menni pl. egy sertéshizlaldához (itt is ugyanaz a helyzet: az emberek elmennek balra, a fény fele, pedig jobbra kell - a jelzés nem nagyon látható). Tetézte ezt még avval, hogy a legutolsó pár kilométerre is jósolt eltévedési lehetõségeket, igaz már kevesebbet: kb 2-3 jutott 4 kilométerre, kissé elõbb még 7-8 volt az arány. A nagytarcsai ep. kellemes történekekkel szórakoztatott: mesélt pl. egy sporttársról, aki a '96-os Árpád Vezér 200-on elrajtolt, 600 méter után még látták befordulni egy cserjésbe, azóta nem hallott róla senki. :)

Nagy nehezen felkeltem, most már a lámpám is kezdett gyengélkedni. Teljesen szét voltam esve, de láttam kedves hajcsárunkon, hogy õ nagyon szeretne menni (megjegyzem semmi cucca nem volt, így már eléggé fázhatott álldogálás közben), ezért lassan elindultam. A pár perces pihenõ alatt már kezdtek megmerevedni az izmaim, mindig kellett párszáz méter, hogy fel tudjam venni az majd' ötös tempót. Pécelnél is ott akartam hagyatni magam, de addigra már csak 8 km maradt (és hét óra idõelõny!), kezdtem én is egyre jobban lenni - a cél közelében egyre inkább feléledtem. Kis üldögélés amíg kitöltik a papírokat és tovább. Rákoscsaba ep. kis üldögélés és tovább. Az célegyenesben, miután István megígérte, hogy a cél az utca végén van, futottam egy kicsit. Egyrészt a másfajta izomterhelés jólesett, másrészt mostanában mindig futok a túra végén, harmadrészt pedig esély látszott arra, hogy pontosan 19 óra alatt beérjünk.

Sajnos a cél nem az utca végén volt, hanem onnam még 150 méterre (nem tudtam hol), ezért nem sikerült idõre beérni, de a saját idõm így is 19 óra 4 perc lett, csak a papírra írtak 19.10-et. Már a kezemben volt a díjazás, mire a õk beértek. Megbeszéltük, hogy jövõre is együtt megyünk, de akkor éjfélre beérünk (ehehe :). 40 perccel utánunk ért be nehéz mokaszin és Ember a Holdon. Kissé elkeveredtek, pedig õk sem kezdõk L100 terén. :)

Néhány szót a szervezésrõl. Úgy hallottam, a Lemaradás gyakran megnyeri az év Teljesítménytúrája címet. Bár szerintem a Corvin jobb, fõleg a jelzések terén, de meg kell mondani, sok frissítést adtak. István nem értette, minek hozok Lemaradásra kaját, adnak itt eleget. A pontok elég sûrûn vannak, fõleg a végén (87.1, 92.3, 94.5, cél 99.1), ami jó biztatás. A leírás bõséges, de szerintem ez nem pótolja a néha hiányzó jelzéseket. A térkép jó, résztávok meg vannak adva. Szintadat nincs, szintmetszet sem, de a Naszály után nincs is említésre érdemes szint. Aranyos ez a kerámiaplakett is.

Ryan jól viselte a túrát. Gratula a százashoz, remélem nem voltam túl fárasztó a vége fele, a kissé vénasszonyosra vett figurával! :) Nagy reményeket fûzök az Aku-mhoz, ez a bakancs eléggé megszivatott.