Túrabeszámolók


Börzsönyi vulkántúra

partizánTúra éve: 20052005.12.13 13:35:19
Vulkántúra a Börzsönyben 2005. december 11-én,
(avagy a nap, mikor háromszor volt tél)

Annak ellenére, hogy egy börzsönyi faluból, Bernecebarátiból származom, ritkán jövök ide túrázni. Bevallom, kényelmesebb a közelebb fekvõ területeket felkeresni. Pedig megéri a nem is túl hosszú autóút, ami a fõvárosból a Börzsöny déli részéig vezet.

Ifjúkori barátom, Misi, szinte minden Börzsönyben szervezett túrán részt vesz. Õ javasolta, hogy induljunk el a Vulkántúrán, mert a tavalyi is nagyon jó volt.

Ahogy az öregem mondaná: az elhatározást tett követte...

A hét elején kicsit aggódva figyeltük az idõjárást és az elõrejelzéseket. Misi telefonon tájékoztatott az épp aktuális helyzetrõl. Annyiban maradtunk, hogy ha lehet, megyünk, de egész napos esõben gyalogolni, vagy térdig érõ sarat dagasztani egyikünknek sincs kedve. Aztán ebbõl a szempontból kiválóan alakultak a dolgok. A túra elõtti napokon nem volt csapadék, idõnként sütött a nap, és elég jó szél volt. Úgy számoltuk, hogy ez kellõ mértékben felszárítja az erdõt.

Végül a szóbajövõ személyek közül hárman maradtunk: Pisti, indult még el velünk, akivel egy egyesületben futok. (Nem ugyanaz, akivel az „Szurdok”-on voltam. ...a világ tele van István nevûekkel...) Gondoltam is, hogy miért kell nekem futógépekkel indulnom teljesítménytúrázni, de ígérték: nem lesz gond. Nem panaszkodom, mert tényleg egészen emberi volt a tempó. Az azért elárul valamit, hogy Misit keresve a Csóványoson annak ellenére nehezen vettem észre, hogy kb. 2 méterre állt tõlem. Addigra teljesen megszoktam, hogy hátulról, a hátizsákján lévõ sárga betétekrõl ismerem meg... de nem akarok a dolgok elébe vágni.

Abban maradtunk, hogy Királyréten találkozunk a híd utáni parkolóban. Misi adott annyi elõnyt, hogy bicajjal jött (mindössze 40 km.). Persze nem tudtam idõben indulni otthonról, így már Pistihez is késve érkeztem. Na, a 2A-n kifelé imádkoztam, hogy ne legyen traffipax, mert sokat késni nem illik. Elképzeltem, hogy Misi két órás bicajozás után tönkrefagyva vár minket a parkolóban. Csúfos véget érhetett volna hosszú barátságunk, mikor behajítja a bringáját az elsõ szélvédõn...

Útközben ettem meg a reggelire szánt két szendvicset. Sikerült megúszni egy szûk negyedórás késéssel. Misi addigra elrakta bringát a Nemzeti Park épületében. Felkapkodtuk a lábszárvédõt, bakancsot, neveztünk, és 7.50-kor már el is indultunk.

Az aszfalt még fagyott, de a Taxi-nyiladékban egyre inkább az olvadás jelei látszottak. Nem sokára egyenletes, de nagyon sekély, legtöbbször avarral fedett talajon kellett gyalogolni. Az idõjárás kifejezetten kellemes volt. 0 fok körüli hõmérséklet, ami késõbb helyenként a 7 fokot is elérte, párás levegõ, egész nap fennálló, szinte teljes szélcsend. Sajnos a nap nem sütött.

Rég találkoztunk már, így gyorsan telt az idõ. Hamar elértünk az elágazást, ahol a Cseresznyefa parkoló felé kellett elkanyarodni. A parkoló után érezhettük meg elõször, hogy igazán körülvesz az erdõ. A szervezõk leírása szerint „bebújunk az erdõbe”, ami - bár bevallom, kicsit giccsesnek tûnt, mikor olvastam - itt valósággá vált. A kényelmesen széles utat tiszteletet parancsoló méretû fák szegélyezték, ágaikat többembernyi magasságban idõnként átnyújtva az út túloldalára.

Egy-két meredek emelkedõt kellett megmászni. Az úton lefelé folydogáló víz néhol összegyûlt, alig kikerülhetõ tócsákat alkotva. Néhány fõs csoport álldogált ott, ahol a jelzés egy ösvénnyel jobbra tért le az addig követett szélesebb útról. Az elsõ EP, de Pisti csak ment tovább.
- Pisti…!
- Kék kereszt! - és mutatja a jelet egy fán.
- Pisti!!!
- KÉK KERESZT! - kiabálja alig visszanézve.
- PISTI!!! ELLENÕRZÕPONT!!!
- Ja!... Azt hittem, csak úgy álldogálnak itt az emberek.

Uram-atyám! Ez a fickó legalább kétszer annyi teljesítménytúrán vett rész mint én! Lehet, hogy elaludt ennél a tempónál? Na, azért csak kapott pecsétet õ is. Kb. 8. óra 50.

Az EP után leereszkedtünk a patakvölgybe, majd meredeken kimásztunk a túlsó oldalon. Itt-ott elég nagy sár volt, máshol meg fagyos-csúszós talaj. Az árok túloldalán kapaszkodtunk tovább Magas-tax irányába. Rengeteg kidõlt fa keresztezte az utunkat. Át kellett mászni rajtuk. Mint társaimtól megtudtam a jó néhány évvel ezelõtti fagykár maradványai. Elsütöttünk néhány poént a kerékpáros teljesítés lehetõségérõl...

Magas-taxon vetettünk egy pillantást a turistaházra, aztán tovább a Rakodóig. Kezdett egyre inkább téliesedni a környezet. A Csóványoshoz közeledve aztán igazán tél lett. A földön kb. 10 cm-s hó, a teteje teleszórva jégtüskékkel. A fák összes ágán 2,5 - 3 cm hosszúságú jégtüskék. Nem is tüskék voltak, inkább jégtaréj, ahogy a tüskék szorosan egymás mellet állva összefagytak. Asszem', behúzhattuk volna a nyakunkat, ha elkezd fújni valami komolyabb szél.

A havas talajon néha visszacsúszott a lábam. Csóványosra 9:55-kor érkeztünk meg. 2. EP. Sok túrázó megállt itt pihenni. Megsaccoltuk, hogy megvan kb. a negyed táv, talán egyharmad szint is. Egy kis kaja után néztünk a hátizsákban. Túl sok volt az a néhány perc, amennyit álltunk, így eléggé lehûltem. Veszettül elkezdtem fázni, fel kellett vennem a polárfelsõmet. Szendvicset falatozva ereszkedtünk lefelé Magosfa irányába. Sokan elhagytak minket. Mikor elfogyott a kaja, gondoltam egy kicsit futhatunk is. Néhány száz méter után aztán éreztem, hogy muszáj megigazítanom a jobb bokámon lévõ fáslit (fájt a bokám már néhány hete), mert elõl igencsak tör. Az lett a megoldás, hogy a gumit a zoknin kívülre vettem fel. Így elviselhetõvé vált a dolog, de igazából a túrán végig volt vele egy kis probléma. Persze a többiek nem örültek az idõveszteségnek.

Ahogy vesztettük a magasságot, egyre inkább eltünedeztek a tél nyomai, és ismét sarassá vált az út alattunk. Néha belefutottunk egy keveset. Volt egy meglehetõsen megeredek ereszkedés, olyan igazi fától-fáig szaladós. Örültem, hogy nem felfelé kell itt jönni. Még a völgyben lévõ EP felett kereszteztünk egy nagyon szép mély horhost, és amellett ereszkedtünk le a patakig.

11:22-kor érkeztünk a 3., a Fekete-völgyben lévõ EP.-hez. A patakon egy kövekbõl és fatönkbõl álló gáton lehetett átkelni. Kicsit ijesztõnek tûnt (tekintve, hogy nem szerettem volna belelépni a patakba), de aztán gond nélkül átjutottam. A túloldalon a pecsét mellé járt egy pohár tea, alma és túró rudi is.

Mosolyogva idéztem fel magamban, hogy egyszer - sok éve - a 250-es MZ-mmel menekültem innen, mert a panzióban akkor tartott kutyák kijöttek. Ráadásul akkoriban mindig kiakadt a gázbowden... de ez egy másik történet. :)

Kicsit elnéztem a dolgot, ezért javasoltam, hogy induljunk lassan, majd eszem az almát útközben. Azt hittem, majd a völgyben kell lassan emelkedve továbbmenni. Tévedtem, ugyanis meredeken nekivágtunk a szemben lévõ oldalnak. Egy idõ után csak úgy kapkodtam a levegõt, két rágás között...

Balra kanyarodva tértünk rá a Börzsöny nyugati gerincére. Ez nagyon érdekes szakasza volt a túrának. A sokszor sziklatarajos, változatos gerincen egymást követték a mind magasabb csúcsok. A mai napon kilátás semerre, csak végtelen szürkeség. Hollókõnél már megint tél volt és kitartott egészen a Salgóvár utánig.

A Salgóvárnál volt a 4. EP. A pontõr hálózsákban fekve várta a pecsételni vágyókat. Jó páran megálltak itt is enni, pihenni, ez okozott némi torlódást, ráadásul a havas sziklákon lemászni sem volt egyszerû. Mi nem álltunk meg, okulva a Csóványoson szerzett tapasztalatokból. A Salgóvárról lefelé tartva egy lankásabb lejtõn kezdtünk ismét szendvicset enni. Mire befejeztem, már jött is a Magyar-hegy. Mivel nem akartam tele szájjal lihegni, a szendvics utánra tervezett nassolást késõbbre hagytam. A hegy után ereszkedés az 5. EP.-re, ami a Magyar-völgy alján volt. 13:56-kor pecsét, ajándék DELI csoki. Sört is vehetett a szervezõktõl, aki akart.

Közöltem Misivel és Pistivel, hogy kávézni fogok. Már készültem erre a pillanatra, és elégedetten láttam, hogy kijelentésem kiváltotta a remélt megrökönyödést. (Vizet forralni? ITT?!) Aztán elõvettem egy 3in1 tasakot, és megettem a tartalmát. Finom volt …komolyan! (Barátaim elmeállapotomat illetõen kialakult véleménye, és ennek történõ hangoztatása nem tartozik a tárgyhoz...)

A szekérúton mentünk jó ideig Bányapuszta felé. Kétszer is megpróbáltunk a jelzést szorosan követve a patak túloldalán fekvõ ösvényen haladni, de mindkétszer inkább visszamásztunk a szekérútra, mert az ösvény majdnem használhatatlan volt. A kulcsos háznál pihentek néhányan, de mi nem álltunk meg. Találkoztam egy kollégával, és csodálkozva néztünk egymásra: nem tudtuk egymásról, hogy hasonló az érdeklõdési körünk. Csak pár szót váltottunk, nem akartam nagyon lemaradni.

Átbújtunk a vadkerítésen, és rögtön egy meredek - bár nem túl hosszú - emelkedõn kellett felkapaszkodni. Kísérletet tettem a vidámkodásra azzal, hogy érdeklõdtem: ez vajon már az a "rémisztõ" emelkedõ, ami a Nagy-Hideg-hegy elõtt van? Nem volt sikerem.

Miközben elértük a Hanák-rétet, egyre inkább éreztem, hogy ez bizony nem piskóta. A végén már a boci csokis elsõsegélycsomagot is kibontottam. A réten újra tél volt.
És ott volt az emelkedõ... ...meg én is... ...ráadásul az aljánál... ...tényleg rémisztõ volt. Édes öregem! Ide egy csokoládés boci sem tud felvonszolni...! Nézem a leírást: 200 m. szint a turistaházig, a térkép szerint ebbõl kb. 80-90 m. az, ami innen látszik egyben.

Szokásos "túravégi emelkedõ" szitu: mindenki megy, ahogy tud. Misi és Pisti elmentek. Bár nem beszéltük meg, tudtam, hogy a turistaházban várni fognak. Már az emelkedõ elején érzem a nyilallásokat a combomban, ami a görcs elõtti pillanatot jellemzi.

Dühös lettem: ha begörcsöl, meg kell állni! A sportkrém a hátizsákban, nincs kedvem már a bedörzsöléssel piszmogni. Valahogy majd csak lesz... Számolom a lépéseimet... 300-ig ki kell bírnom! Megvan! Na még egy százast! Ok! 500-ig! Felértem az ösvényt keresztezõ útra, átlendülök a holtponton!

Az úton elkezdtem kocogni, aztán a felkanyarodó ösvényen is kocogtam még kb. 100 m.-t. Innen már semmi gond nem volt a házig. Bent volt a 6. EP. 15:43. Pisti már elment teáért. Megittam a maradék fél palack izoitalt (az elsõ fele még Csóványoson fogyott el, az nem volt ilyen hideg). Megnéztem: elég víz van még a tasakban, nem kell tölteni bele. Ettem egy banánt, meg egy szendvicset. Pisti hozta a teát, nagyon jól esett. Mikor bementem, kellemes melegnek tûnt a ház, a teát kortyolva viszont fázni kezdtem. Hát igen, eléggé elfáradtam. Lassan összeszedtük a cuccainkat, tudva, hogy már csak egy ereszkedés van hátra. A lámpákat is elõkészítettük.

A házból kilépve ismét találkoztam az ismerõs kollégával. Idõközben utolért. Együtt indultunk tovább és váltottunk néhány szót. Misi és Pisti elõre mentek, pár perc után már eléggé elhagytak, ezért elbúcsúztam a kollégától, õ nem akart kocogni. Megbeszéltük, hogy majd velünk jön haza, mert tömegközlekedéssel jött a Nyugatitól.

Még nem értük el a piros jelzést, mikor szembejött a pontõr. Megkaptuk a pecsétet az utolsó rubrikába. Nem sokkal késõbb bekapcsoltuk a lámpákat. A sötétben jobban lelassultunk, mint a többiek. Sokan elmentek mellettünk, míg beszélgetve sétáltunk a cél felé.

17:10-kor érkeztünk a célba. Átvettük a kitûzõt, oklevelet, és a virsli-jegyet. Misi kihozta a bringáját és elindult „levezetni”.

Mi száraz ruhát húztunk a kocsinál, megettük a virsliket (Misiét is :) ), aztán hazafelé megbeszéltük, hogy bizony nagyon jó kis túra volt ez. Jövõre sem kellene kihagyni.

partizán

ui.: Februárban az éjszakai? :)