Fel a Csóványosra!
Nagybörzsöny-Rustok-hegy-Nagy-Hideg-Hegy-Csóványos-Nagy-Mána-Királyháza-Kemence, 27,8 km/1046 m szint.
E túra nekem harmadik éve alapvetés, mint Börzsöny-imádónak. Eredetileg Nagybörzsöny-Királyrét túrában gondolkodtam, aztán úgy volt, hogy a Fitt-Futos túratársakkal Diósjenõrõl indulunk és Királyrétre érkezünk, de az élet másként írta a forgatóköyvet. Kemencén voltunk a hétvégén, és ez a geotorony környezetét leszámítva magányos túra pont arra volt jó, hogy lefárasszam az agyam és az idegrendszerem a pokolnak ígérkezõ másnap elõtt. Másfél hete tudjuk, együtt élünk a tudattal, de ténylegesen megélni apám temetését a gyökereket jelentõ faluban, iszonyatos súly.
Nagybörzsönyig buszozom, elõzõ nap masszív 3 órás hólapátolással hangoltam. Sejtettem, hogy kemény lesz a terep, ráadásul egy nem feltétlenül tömegek által járt úton indultam a kék négyzet "személyében", pontban 8-kor. A Börzsöny nem viccel, most sem. Az átlagsebességem... hagyjuk. Elérem a Rustok-hegyet, nézem az irányt, ahol a geoláda lakik - hagyjuk a francba, ott még durvább és járatlanabb. Lesz itt még tavasz is. Tovább. Kis lejtmenet, ott túrok a hóban, majd megint fel, közben pazar kilátás. Ragadozómadarak a társaim, meg egy vagdalthúsos szendvics. Nem vagyok valami lendületes, de bizony olykor fentrõl kérem a segítséget. Jön. A Vasedény kulcsosház mellett sátort is látok, mozgás van, onnantól szinte csoda: a kék négyzet kitaposott felfelé. Kategóriákkal jobb a pálya, hiszem, hogy inenntõl a paradicsom jön, fent a kéken pedig szinte rekortán. Hát nem, ami jön, az a hóesés. Egyre jobban, sõt szél, majd keresztbe a hó, egyre sûrûbben. Bizony bõ 3 óra, mire felérek a turistaházhoz. Kell a forralt bor és egy Mars csoki, ami továbbtol. Síelõk mindenhol, sõt egy bringás. Vannak még nálam is nagyobb marhák ezen a havon :-)
Az OKT, mint járt út, ezúttal két külön fogalom. Felfelé ez már inkább hegymászás, mint túra. De ippen beesem zárás elõtt, 12:55-re érek fel. Fél óra forralt borral, pálinkával, sok ismerõssel, felérnek Diósjenõrõl is, én pedig nyomasztóan nézek a táblára: zöld sáv, Kemence, 11,3 km. KÉrdezem: jött fel valaki arról, van arra nyom? Nemigen. Jaj. Nem is jön arrafelé senki. Na, akkor indulás, ez még combos menet lesz a faluig. Maradnék, a hangulat jó, de 13:30 van, bizony jó, hogy két lámpám is van, kellhet az. Megfordul a fejemben, hogy tán mégsem a zöldön mennék végig, esetleg jelzetlenen zúzok le a Miklós-bércre vivõ szerpentin-dózerútra, hátha jártabb, de a zúzás itt azt jelenti: a Magosfa nyergéig olykor térden felül süppedek a hóba, pedig centire a jelzésen megyek. Basszus, mikorra érek majd le? Jön az ötlet: össztávban hosszabbítok, de járhatóságban segítek magamon, ha a legrövidebb úton lemegyek Királyházára, onnan biztos jobb lesz a beton. Jöjjön a Nagy-Mána, és szerencsémre egy halovány taposás is akad. Persze folyamatosan növekvõ hóréteggel, de mégis, a saját ötletemtõl egész nekiveselkedek a terepnek, amely lassan ereszkedik is, bár 1-2 kidõlt fa a hó alatt óvatosságra int. A Nagy-MÁna elvileg gyönyörû, tulajdonképpen most is az, látszik valami a völgybõl, a Pogányvár kaszálója is sejthetõ, de azért innen láttam én már szebb kilátást is. A Tóth Péter-emlék most is, hóval borítva, megindító, ha belegondolok, el kell fogadnom: még mindig az én mostani helyzetem az élet természetes folyamata, amit ez az helyszín üzen, az nem. Lassan lent vagyok a völgyben, egyre járhatóbb a terep. Királyházától pedig egyenesen megkocogható lenne a terepjárók által minimálisra préselt hóréteg a betonon, de hát nekem már nem sûrûn van kedvem, sem erõm az ilyesmihez. Megyek csak határozottan, jó tempóban elõre, de kifáradtam, na, ez a helyzet. Szürkül, sötétedik, már égnek a lámpák, mire elérem az üdülõtelepet, a Kõrózsa most rossz érzés, innen rendeltem ételt a vendégeknek másnapra, mennyivel jobb érzés volt látni októberben, mikor kékeztünk erre, és pecsétért jöttünk. Mind fizikailag, mind lelkileg nehéz túra volt, sikerült a menet közbeni módosítással 27,8 km-t letolni 1046 m szinttel, bõ 9 órát a terepen töltve, aztán még várt az újabb hólapátolás. Az egy reménytelen küzdelem volt már harmadik napja, mindig volt utánpótlás. A hóban is. És mindig van holnap. És Csóványos lesz jövõre is gondolom, és nekem is fent lesz a helyem.
Gratulálok a BTHE rendezõinek, mert ezen a terepen és helyszínen ezt így megszervezni nem lehetett egyszerû feladat, a szolgáltatások feljuttatásával. |
