Válaszút 20
Reggel a 7.07-es vonattal terveztem a lejutást Verõcére. Már a villamoson ültem, mikor hívott Peti, hogy inkább menjek velük autóval. Rögtön bele is egyeztem a gyorsabb lejutás reményében. Sajnos az autó és a sofõrje picit késett, így 7.30 után tudtunk csak valamivel elindulni Pestrõl. A rajtidõ (Válaszút 20) végére értünk csak oda. Ekkor már nem akartam nekivágni egyedül a távnak, gondoltam inkább csatlakozom Petiékhez a 18-as távra. Miközben még javában vártuk a többieket, éppen Zalánnal beszélgettem, mikor megjelent Roland, hogy õ biza megpróbál elindulni a 20-as távon. Azon frissiben csatlakoztam is hozzá, és 8.45-kor útnak is indultunk. A rajtból elindulva hamar rátaláltunk a P háromszög jelzésre, és ezen haladtunk egészen a Borbély-hegyi kilátóig, az elsõ ellenõrzõ pontig. Bár tavalyról emlékeztem a település utána elsõ nagy kaptatóra, így nem ért teljesen váratlanul a dolog, mégis jól megizzasztott a felfelé menet. Ekkor döbbentem rá, hogy a réteges ruházatnak is megvan a maga hátránya: nehéz levenni. Fõleg ha harisnyáról van szó. :-) Rögtön az elején igen szépen megindultunk, néha alig tudtam lépést tartani Rolanddal, szerencsére azért mindig megvárt és segített, ha nagyon csúszkáltam a sport cipõben. Induláskor még borongós idõnk volt, de felérve az 1. ep.-re ha ugyan ki nem is sütött a np, de kitisztult az ég, és idén bepótolhattam a tavalyi kilátást is. Ekkor 1,89km és 163m szint volt mögöttünk.
A pecsétek beszerzése, néhány kép készítése után még váltottunk pár szót a pontõrrel, majd elindultunk vissza az elágazásig, ahol egy papírt lap jelezte hogy most már a P négyzeten kell tovább folytatni utunkat. Útközben szembe jöttem Petiék, gyors köszönés, majd rátértünk a P négyzet jelzés mutatta útra. Most elõször nagyjából sík talajon, majd inkább lefelé mentünk. Az erdõbõl kiérve ismét megcsodáltam és megörökítettem a két „mézeskalács házikót”, kár hogy most nem volt annyi hó, mint tavaly ilyenkor. Akkor volt csak igazán szép a sok madáretetõ az udvarban. A beton úthoz érve elkezdtünk csúszkálni Magyarkút irányába. Néhol kicsit jobb, néhol pedig kicsit jegesebb volt az út, de sikeresen beértünk Magyarkútra, és Rolinak köszönhetõen nem sikerült a lépcsõkön leérve rossz felé kanyarodni. Pedig én nagyon megpróbáltam. :-) Végül az engem megzavaró bójától picit odébb vártak ránk a pontõrök. Kaptunk csokit, pecsétet és pár jó szót az út további részére. (4,85km és 210m szint)
Párszáz méter megtétele és miután megint rossz helyen akartam elfordulni, rátaláltunk az OKT jelzésre, majd átkeltünk a patakon. Rolinak ezt nem okozott gondot, de nekem még a szokásosnál is nehezebben ment. Örültem is a segítségnek. :-) Ezután elõbb egy meredekebb, sport cipõben kifejezetten csúszós, csak bottal és itt-ott segítséggel járható emelkedõ következett. Szerencsére idõvel e jobb lett és átváltott enyhe emelkedõbe, ahol végre le tudtam venni a pulcsit is a kabát alól, mert igen csak melegem volt már. Itt nem volt annyira latyakos a föld, inkább havas. Szép kék volt ég, idõnként még a nap is elõbújt, egyszóval gyönyörû idõnk volt. Útközben meg-meg álltam fényképezni, de azért haladtunk is, miközben jót beszélgettünk. Idõnként ha sikerült megtalálnom a mélyebb havat, az megpróbált galádul becsorogni a cipõmbe. Ennek annyira nem örültem, de szerencsére csak egy-két pillanatig volt hideg, után megszoktam a lábam. Vagy felmelegedett a hólé. :-) Végül elértük a Nagy-kõ-hegyet, ahol beszereztük a 3. pecsétünket, valamint megálltunk picit enni, megpihenni, és meglepõdni hogy a 44-es söprûk már utol is értek. Eddig gondolkodtunk az átnevezésen, de most már inkább megmaradtunk a 20-as távnál (9,2km és 459m szint) Megpróbáltam megörökíteni a tájat, de sajnos nem sok látszódott belõle a köd miatt, így el is indultunk le a hegyrõl.
Bemelegítésként megpróbáltam szépen sikkesen hanyatt vágódni, de szerencsére nem sikerült. :-) Egészen szépen ereszkedtünk lefelé és csak idõnként volt latyakosabb az út. Egészen addig, amíg egy nagyon-nagyon latyakos résznél menthetetlenül be nem folyt a hideg lé a cipõnkbe, felfrissítve ezáltal a végtagjainkat. Miután ez többedjére is megismétlõdött, már nem volt kedvem nagyon kerülgetni a pocsolyákat, inkább vettem egy levegõt és gyorsan átmentem rajta. Így is úgy is vizes lesz a cipõm felkiáltással. Egy idõ után utol értek minket ismét a seprûk is, és egymást elõzgetve keltünk át a Nógrádra vezetõ vasúti síneken, és érünk be, majd hagytunk el pár túrázót. Nógrádon a vasútállomásnál a negyedik ellenõrzõpont személyzeteként várt ránk Szötske és Sanyi. (13,57km és 539m szint) Rövid beszélgetés Szötskével, majd forró tea vs. pálinka csere után tovább folytattuk utunkat, mert a sok állástól fáztak a lábaink. :-)
Eredetileg fel terveztem menni a várhoz is, de idõben sem álltunk annyira jól, és ráadásul az idõ sem volt kegyen hozzák, ráül a felhõ a hegyre. Nógrád vége elõtt megkóstoltuk a Csurgó Jó Ivóvíz nevû kiépített forrásból csordogáló vizet. Nagyon finom volt, bár kicsit hideg. A település határát pár lépéssel elhagyva hallottuk, hogy jön a vonat. Ezzel bizonyosságot nyertünk arról, amirõl elõtte beszélgettünk: idõnként jár erre vonat. Megkerülve a mezõt elértünk az itinerben jelzett patakátkeléshez. Ha kiterjesztjük a patak fogalmát egy bokáig érõ vízzel elárasztott lapos területre, akkor elképzelhetjük mi fogadott minket tárt karokkal, és hogy átkeljünk rajta. A mélyebbik részen még csak-csak átügyeskedtük magunkat, de a második felénél nem láttam szárazabb, ráléphetõbb részt, ezért nekivágtam toronyiránt. Frissítõ élmény volt. :-) Roli szerint rossz volt még nézni is…. Fázósabban, ezáltal gyorsabban folytattuk utunkat, de valahogy nem jött olyan gyorsan a Béla rét, ahogy azt szerettük volna. De végül csak odaértünk az eligazító táblához, amely tudatta velünk, hogy ez biza a Béla rét. Csak éppen a fák között voltunk. :-) De sebaj, 2-300 méterrel odébb valóban volt egy rét, így azt elneveztük Béla-rétnek. :-) Innét megfogyatkozott ugyan a Z sáv jelzés, de nem volt probléma, mert láttuk A Szalagozást. Elértünk az itinerben is említett földutat, és ahelyett hogy pár méter múlva letértünk volna róla jobbra, folytattuk rajta utunkat, mert követtünk EGY Szalagozást. Nem sokkal késõbb vízátmosás keresztezte utunkat. Ezt nagyjából megkerülve, de még így is kisebb-nagyobb szép gondolatokkal a hideg víz iránt átkelve rajta, egyszer csak elértünk a P sáv jelzésig. Itt már tudtuk, hogy AZ A szalagozást nem a nekünk kirakott szalagozás volt. Nosza gyorsan elõ a Börzsöny térképet, látjuk hogy szerencsére nem sokkal tértünk le a helyes útról, el is indultunk a P sávon jobbra. Persze én tuti balra mentem volna. (Megkergült ma bennem az iránytû. :-)) Nem sokkal késõbb visszatértünk a Z sáv jelzéshez, és most már a helyes úton törtettünk a cél felé. Különösen, hogy az esõ is nekiállt szemerkélni. Leereszkedtünk az utolsó lejtõn, útba ejtve Roli szavaival élve egy-két frissítõpontot is, majd a már egyre erõsebb esõben beértünk a Fatornyos Fogadóba, ahol Vagdalthús várt ránk egy csodás kitûzõvel és egy-egy bónnal a gulyás leveshez és a teához. (20,6km és 704 szint)
Hatalmas adag levest kaptunk, nem is tudtam megbirkózni vele. De nagyon finom volt, és az egész fogadó gyönyörû volt, hogy a kiszolgálást már ne is említsem. :-) Már-már kellemetlenül éreztem magam, hogy ilyen elõkelõ helyen térdig sárosan ülök asztalhoz. Mivel az esõ is rákezdett, így nem mentünk el a kisvonattal – állítólag nagyon drága is – hanem bekéredzkedtünk Vagdatlhús mellé a kocsiba, aki Joe és egy másik pontõr lány összeszedése után visszavitt minket Verõcére, ahonnét pedig Roli segítségével már hamar Pesten voltam.
Jó kis túra volt, köszönöm az autós fuvarokat, és Rolinak a kellemes túrát és a jó beszélgetéseket. :-) |
