BUÉK 20
Én tettem újévi fogadalmat: 2006 a futások éve lesz. Ez egy kicsit nagyképû fogadalom, mert valójában én nem vagyok futó, csak próbálnék az lenni. :) Jó kezdésnek bizonyult a BUÉK, az utolsó két túrám is MVTE-es volt. Így jár az, aki keveset túrázik.
Nem akartunk korán kelni, és korán indulni, így 9 elõtt érkeztünk Hûvösvölgybe. A várt nagy tolongás elmaradt, gyorsan tudtunk nevezni, 9.05-ig még wc és útvonal-ellenõrzés is belefért. Kicsit aggódtam a terepviszonyok miatt, lefagyott, jeges hó nem éppen a futáshoz való. Mindegy, nyomjuk neki, legfeljebb kitörjük a nyakunkat. A rajtnál fél füllel hallottam egy lányt, aki kuncogva megjegyezte: valaki „cicanadrágban” túrázik. Ez a valaki én voltam, alighanem a téli futós nadrágomra értette megjegyzését. :)
Túratársammal ellentétben, én nem csípem, ha rögtön az elején emelkedõk sorozata várnak minket. Aki volt a túrán, az tudja, milyen kellemes volt a kezdet. Hármashatár-hegy, 4 km, 350 m szintemelkedés, anyád! qvic tolta neki, sajnos nem kötött kötelet magára, amivel húzzon, így csak a saját erõmben bízhattam. Kicsit meglepõdtem, mert jobban ment, mint vártam. Aztán a sárga végénél lévõ emelkedõ letörte lelkesedésemet. Pulzusom a csillagos égben járt, néha elfogyott a levegõ, kegyetlen volt a mászás. A kék körön újra futni kezdtem, de éreztem, hogy az elõbbi sokkot nehéz lesz kiheverni. Felértem a ponthoz, qvic megvárt, én meg sorban álltam pecsétért. Közben ettem-ittam, és igyekeztem nem elájulni.
Lefele menet végre rendbe jöttem. Csúszott, de tûrhetõ volt a talaj. Egész jó lépéshosszokat produkáltam. Leértem Fenyõgyöngyéhez, qvic sorban állt. Hirtelen azt hittem, itt is pont van, de csak frissítõt osztogattak. Én nem kértem, qvic sem, kiállt a sorból, és mentünk tovább a kéken. Felfele. Többen másfele mentek, nem igazán értettük miért, de nem is töprengtünk rajta sokat. Aztán hirtelen jobbról többen megjelentek, túrázók, kutyahegyek. Fura volt, hogy jó néhány embert többször is leelõztünk. Ejnye-bejnye, kispistázók! :)
Még Árpád-kilátó elõtt a kéken beértünk két srácot, meg három kutyát. (Vagy négyet?) Két németjuhász szívesen kocogott velem, amíg nagy nehezen vissza nem hívták õket a gazdik. Jött a hegymenet, én meg kitapasztaltam, hogyan lehet csúszós talajon, felfele, bokából futni. Igaz, hogy úgy néztem ki, mint aki nem tudta visszatartani székletét, de legalább hatásos volt. Nem fáradtam el, és haladtam is. A kilátónál qvic bevárt, zúztunk lefele. Itt bemutattam néhány nyaktörõ mutatványt.
A zöld útvonalnak a következõ része nem szimpatikus nekem, fõleg a sok aszfalt és lépcsõ miatt. Nem is ment olyan jól. qvic is beszólt: többet vár rám, mint fut. :) Én nem röhögtem. Magamhoz képest, még így is jót mentem.
Ami még igazán említésre méltó volt a túrán, az a Nagy-Hárs-hegyre vezetõ út. Sajnos már ismertem a terepet, tudtam, hogy a túra végére nem lesz kellemes a meredek kaptató. Kisebb holtpontot éltem túl. Pecsételés után jött a legjobb rész, lefele a kilátótól. Nagyon élveztem.
Végül is 11.45-re értünk be. Edzésnek jó volt a túra, a táj nem igazán hagyott bennem mély nyomot, fõleg azért, mert már ismertem. A célban jól esett a virsli, a teljesítésért kapott jelvény pedig nagyon szép. Otthon folytattam a virslievést, és belecsobbantam egy kád forró vízbe, hogy szokás szerint ráncosra áztassam magam.
piedcat
|
