Börzsöny Éjszakai
Különösebben nem volt szándékomban elõzetesen indulni, nem is adtam le nevezést. De szombat reggel M. Attila jóvoltából négyen -bubuval és Évával kiegészülve- megnéztük a Téli Tihanyt, ami jókedvû bevezetõ túra volt. Innen már elõre tisztázott volt, hogy a következõ állomás Kemence, és én sem ellenkeztem, sõt készültem a továbbutazásra, a várható kihívásokra való tekintettel is.
A rövidebb úton, Párkányon keresztül szerettünk volna menni, de Zámoly épp egyike volt a megközelíthetetlen településeknek, és a mi utunk is arra vitt volna. Ekkor mondtam le másodszor a DMB-rõl. Meglepetésemre aztán úgy értünk a rajthelyre, hogy -groba jóvoltából- még egy rántott sajtra is jutott idõ. Hét perccel a hivatalos rajtidõ vége után aztán hárman el is indultunk az eddig leghavasabbnak bizonyuló ttúrámra. Magosfát kényelmes tempóban hódítottuk meg, de nem különösebben lassabban, miután az ösvény elég jól ki volt taposva, és felvezetõnk, bubu is jó erõben indult meg. Az elsõ siratófalon még könnyebb is volt a hólépcsõkön feljutni, mint a száraz, csúszós, kavicsos meredeken. Csanyának -aki az elsõ pont õrzését is magára vállalta- meg is jegyeztük, hogy felesleges volt a szintidõt növelni. Azért sejtettük, ami be is következett: a Börzsöny visszavágott a megjegyzésért.
A Nagy-Mána gerincig kicsit tempósabban mentünk grobával, innen a szemben húzódó Pogányvárnál már láttuk feltûnni az elsõ lámpákat. A meredek lefelékén itt lehetett rombolni, a puha hóban bátran megindultam, nem féltettem a térdemet. Ezzel magamra is maradtam. Lefelé találkoztam Jámborral, aki bevallása szerint a szintidõvel haladt, szerintem meg elég jó tempóban. Úgy volt, hogy majd a Rakottyás völgyben összevárjuk egymást (bubuval, grobával). Álldogáltam is ott 15 további túrázóval együtt, de rövid idõ után fázni kezdtem, még egy pulóvert meg nem volt kedvem elõkototrni, így egyedül vágtam neki a folytatásnak.
A nyom egyre kevesebb lett, magam is meglepõdtem, milyen sok embert fogtam be a pogányvári emelkedõn aztán még Varsa-tetõig is. Viszonylag jó erõben értem el a sáncokat, ahol a két síelõt is utolértem. Nekik is kemény napjuk lehetett! Csóványoson néhány szem keksz volt az extra szolgáltatás, itt ittam elõször, a fél liter, már jeges tea felét. Különösebben hideg pedig nem is volt, de a csúcsok körül hideg szelek fújtak. Égés-tetõ után igyekeztem újra felgyorsulni, de itt kezdõdött az igazi küzdelem. A nyiladékban mély hó volt, nagyon kevés nyommal. Abba lépve folyton elvesztetten az egyensúlyom. Megpróbáltam új nyomot törni, de az is fárasztó volt. Maradt a szökdelve rombolás, de az hasonlóképp hamar kimerített, bár egyensúlyozni igy sokkal könnyebb volt. Szóval nehéz küzdelem volt a PO a KO-ig, ahol végre jól járható rész következett.
Spartacus-háznál nagy élet szokott folyni, most csak néhányan voltunk. Az erõlködés miatt nem nagyon kívántam enni, pedig már nagy szükség lett volna rá. Elõvettem egy kis hazai sütit, és a mazsolával próbáltam pótolni az elégetett kalóriákat. A tea viszont nagyon jól esett!
A K4-en két sporttársra ragadtam, akik pont megfelelõ tempót választottak, nem zihálósat, de haladtunk. Furcsa mód a gyengébb emelkedõt is ugyanazzal a sebességgel teljesítették, így tõlük is elléptem, innen végleg magamra maradtam a túrán. A K-en azért néha jött szembe egy-egy túrázó, többek közt SzLA is, aki ugyancsak az emésztõszervi problémákkal küzdött. Csóványos elõtt már éreztem, hogy többet kellett volna enni, kezdtem nehézségekkel küzdeni, de a legrosszabb a Csóványos utáni K3 volt. A mély hóban képtelen voltam tisztességesen haladni. Ugyanazok a problémák jöttek elõ, mint a PO-ön. Szökdelés, vagy birodalmi lépegetõ üzemmód. Vártam, hogy eljöjjön végre a letérés a P-Z- ról, aztán vártam, hogy elforduljon balra az út, aztán végre jobbra, na hol van már, aztán mikor érem el a szerpentint, a francba, itt kellene lennie már annak is, na végre Kõkorsó, hol van már a kidõlt fa a patakátkelés elõtt, stb., így szórakoztattam magam de nem akartak fogyni a méterek. A nyomokból látható volt, hogy elõttem sem haladnak gyorsabban, de elöl taposni még keményebb meló lehetett.
Hosszas küzdelem után elértem a K+ -t, most legalább a patakátkelésekkel nem kellett küzdeni, néhány pici lyukon lehetett csak látni a csordogáló vizet. A Postásházból fények szûrõdtek ki, de hiába leselkedtem be, nem láttam terített asztalt :-) Hamarosan a 2. Csanyaponthoz, a Hamuházhoz értem. Két és még 3/4 óra kellett, mire átvergõdtem a Spartacus-háztól idáig, így a fennmaradó távot is még 3 órára saccoltam. Épp érkezéskor láttam a Börzsönyi Kéken elindulni négy túrázót, örültem, hogy mégis talán beérek valakit. Csanya bíztatott, hogy csak kilencen vannak elõttem, és az elõzõ csoport elég fáradt, de hát én is az voltam. Panaszkodtam egy kicsit, hogy nem megy, enni sem tudok, megkínált forró levessel is. Ez nagyon sokat segített! Csak egy fél pohárral volt bátorságom legurítani, de a benne levõ sók azonnal hatottak, ez vitt el az NHH aljáig. Elõször a Balaton szeleteket sem fogadtam el, mint holtsúlyt, de szerencsére Csanya rámtukmálta, "jó lesz az még".
Viszonylag hamar el is indultam, egy kis segítséggel -másodszor- a jó irányba, a nyáron oly könnyû emelkedõ most rettentõ fárasztó volt. Reméltem, hogy valahogy csatlakozok az elõzõ csapathoz, de nem tûntek fel elõttem fények, aztán a Nagy-Hideg-hegy tövében megint eléheztem. A levesnek hála most már lecsúszott a két csoki, de csak fent hatott igazán... Háromszor is meg kellett állnom pihenni, mire a turistaházba értem, ez még nem fordult elõ... A házban iszonyatos meleg volt, de le kellett ülnöm öt percre, megenni a maradék sütit is. Viszonylag hamar vissza is tért belém az élet, gyorsan menekülõre fogtam, miután pár szót beszéltem Á. Csabival, aki az elõzõ négyes egyik tagja volt, és éppen hidratálta magát.
Lefelé végre sztráda volt a piros nagy részén, a mai nap legnagyobb sebességét itt lehetett elérni. A letérések a Taxi-nyiladékról ugyan még lassítottak, de ezek már csak apró emlékeztetõk voltak a küzdelmes éjszakára. 3/4 7 elõtt léptem be a célba. A pihenõhelységben a gyorslábúak melegedtek, sétáLós, Pap Gábor, további ismeretlenek.
Végülis teljesen elégedett lehetek. Elértem a buszt, elõtte még volt idõm beváltani a virslimet Ákosnál másfél liter teára. Az átlagsebességem jobb volt, mint a Téli Tihanyon :-), és még sosem teljesítettem ilyen gyorsan a DMB-t. Igaz, nem is fáradtam el ennyire.
|
