PITE 10 km
Szerencsésen, idõben érkeztünk a korai nevezés ellenére. Átöltöztünk, túratársaink a 20 km-en, mi a 10 km-en szándékoztunk indulni. Jó 40 perccel késõbb tudtunk útra kelni, mert a pécsi barátainknak, akik velünk együtt akartak túrázni közbejött egy váratlanul "elszabadult" antenna leszerelése a tetõrõl. A várakozásban már fázni kezdtem és alig vártam az indulást. Már az elején küzdeni kellett az elemekkel. Didergésrõl szó sem eshetett. Úgy éreztem magam, mint a mostani téli olimpia sífutói. (Bár õk sokkal gyorsabbak mint én.) Nekem sítalpak nélkül is csúszatak a lábaim, hála az elõzõ napok olvadásának. A talaj csúszós, sáros némi hókásás tereppel fûszerezve. Igazán nem mondható szépnek. Semmi varázsa nincs. Itt csak teljesíteni kell, végig kell menni, és legyünk nagyon hálásak, ha közben nem ered el az esõ. Az elsõ ellenõrzõponton kapott csoki némi vigaszt nyújt. Jó a hangulatunk és nagy-nagy bölcsességekkel szórakoztatjuk egymást. Megyünk és megyünk. A Mecsek-ház felé némi bizonytalanság üti fel fejét az útvonalat illetõen. "Helybeliekkel" vagyunk csak nem tévedünk tán el! (Lehet, hogy egy papírtérkép is kellett volna? :-))) Megtaláljuk a helyes irányt és jóízûen majszolunk a nápolyiból. Elérjük a forrást, itt megállunk. A férjem hõsiesen felküzdi magát a geoládához. Én lentrõl szurkolok neki. Mozgása egy mocsaras területre tévedt elefántéra hasonlít, nem pedig egy sárkányt legyõzni készülõ lovagéra. Leérve leszögezi, hogy igen-igen meredek volt. Ezen kis pihenõ után már nincs messze a cél. Lép és lép, csak ki ne essek a ritmusból, mert akkor vége. Menthetetlenül visszacsúszom, én úgy érzem. Patakon át és még egyszer át. Ismerkedünk felváltva a jobb és bal partjával, néhol meg magával a patak vizével. Végre elérjük az aszfaltot. A hóban próbáljuk a bakancsunkat "tisztábbra" varázsolni. Nem nagyon sikerül. Zoli a kezembe nyomja a lapokat, én futásnak eredek, de minek. Jelentõsége nem sok van, így is sorba kell állni. Megkapjuk a kitûzõnket, oklevelünket és az almás pitét. Rendbe szedjük magunkat, megvárjuk a túratársakat. Ekkor már esik az esõ. Szerencsésen megérkeznek. Mindenkinek remek a hangulata, így indulunk el haza.
Nem láttuk a Mecsek szépségét, de nem is nevezhetõ PITÉNEK egyik táv sem. Ahogyan közhelyesen szokták mondani: " igazi férfi munka volt". Köszönet a szervezésért.
Zoli és Teri Hódmezõvásárhelyrõl |
