Túrabeszámolók


Márciusi emléktúra - Pilis

csibaTúra éve: 20102010.03.15 11:26:14






















Márciusi Emléktúra 48


 


     Négy éve ez volt az elsõ sikeres teljesítménytúrám, így kétség nem fér hozzá, hogy újra itt a helyem. Ráadásul az óta minden évben jövök, a sorozatot meg nem szeretném megszakítani. Egy dolog változott csupán, hogy a legelsõ 24 km-es teljesítés az elmúlt három évben felhízott a duplájára. Úgy volt, hogy Szilveszterrel ketten vágunk neki a távnak, aztán végül csak egyedül lett belõle, mert neki délutáni elfoglaltsága miatt korábban kellett indulni. Szerencsére a megbeszélt idõpontnál én is jóval korábban érkezem a rajtba, ahol kicsit meglepõdnek az indítók, mikor mondom, hogy melyik távra mennék. Értetlenkedve kérdezem, hogy nem 9-ig lehet indulni, mire mondják, hogy a ttt-n lévõ információ hibás, és csak 7:30-ig lehetett rajtolni a hosszú távon. Ráadásul az elsõ pont a nyeregben 9:30-kor zár. Szerencsére még annyira nem vagyok elcsúszva – köszönhetõen, hogy korábban is értem ki -, így 8:10-kor nekivágok a távnak.


     Van egy szûk másfél órám az elsõ pontig, ami jó 7,5 km, és emelkedik is néha egy kicsit, meg hó is van szépen. Igazából a hóra nem lehetett panasz, tökéletes állagú volt, kocogásra kiváló, és csak a cél felé váltott át igazán kellemetlen latyakba, sárba. Szaporázom a lépteim az elején, megpróbálok még kocogni is felfelé az aszfalton, de hát kondim nem sok, így sokáig nem is bírom. Inkább gyors gyaloglásra váltok. Ahogy beérek az erdõbe a hó átveszi az uralmat a terepen, és nagyon kellemesen tompít minden résznél. Nem szeretem ezt a szakaszt az ürömi útig. Szemetes, egyre inkább beépül, szóval nem szép. Utána már tényleg kint vagyunk a szabadban. Fölfelé jó pár embert lehagyok, ahol tudok, azért belekocogok. Nagy-Kevélynél egy pár másodpercig gyönyörködöm a kilátásban, aztán suhanás lefelé. 9:15-kor már pecsételek is a ponton, ahonnan szintén hívogat a lejtõ. Itt már jócskán vannak 48-asok elõttem. Következõ szakasz egészen a Hosszú-hegy gerincéig kissé monoton. Egyszer egy szép holló száll el felettem nem sokkal. Jön egy kis emelkedõ a végén jelezvén, hogy fent leszünk mindjárt a gerincen. Innen meg ismét kocogás lefelé. A szokásos problémámmal újra küszködöm kicsit, nem nagyon esnek jól az elsõ kilométerek. Néha még a lejtõn is leállok, és gyaloglásra váltok. Kell egy jó 20 km, mire minden alkatrészem tökéletesen szuperál. Szántói-nyereg elõtt az irtás még mindig nagyon csúnya, de legalább már a Z-n tökéletesen lehet haladni. (Ha jól emlékszem tavaly képtelenség volt bizonyos részeken, mert az erdészek döntötték mindenfelé a fákat.) A nyereg után a Pilis elrettentõen hívogat, de most nem kell megmászni. Helyette jobbra a P jelzésen Pilisszentkereszt felé veszem az irányt. Szilvesztert fölhívom, merre jár, mert még bízom benne, hogy utolérhetem. A beszélgetés után úgy döntök, hogy még nem reménytelen. A pontõrt majdnem benézem – másoknak ez sikerült. A Pilis hegy alatti földeken szenvedés a haladás. Lényegében egyfolytában szembeszél fúj, és a talajon is kellemetlen vízátfolyások tarkítják a terepet. Megváltásként várom már az erdõt, ahol szép monoton emelkedõ kezdõdik egészen Két-bükkfa-nyeregig. Itt a pecsét mellé jár egy csoki is, majd uzsgyi tovább. Páran szépen kopognak botjukkal az aszfalt úton… én inkább maradok a kijelölt útvonalon. Elsõ kis fájdalmamat a lábamban itt kezdem érezni, mikor a lejtõs szakaszoknál kocogás közben össze akar ugrani a vádlim. Nemsokára már a kerítés mellett ballagok a Z+-on, ahol még a pont elõtt – ami önkiszolgáló – utolér egy túrázó. Ha jól emlékszem Krisztián a neve. Lényegében a túra végéig együtt megyünk, kocogunk. Bent legurul egy sör, majd lassan elindulunk. Nyújtok egy keveset, bízom benne, hogy a vádlim helyreáll, mert jó lenne lefelé futni. Szerencsére helyrejöttem, és lényegében a Lajos-forrás elõtti emelkedõig együtt elfutunk Krisztiánnal. Egyedül biztos nem futottam volna végig ezt a Dobogókõtõl tartó szakaszt, de a társaságban valahogy sokkal jobban éreztem magam. És valahogy az esés is mindig sokkal többször össze próbált jönni, de szerencsére egyszer sem sikerült. Sikáros közelében lévõ pontnál lecsúszik egy pohár tea. Közben valami elkezd esni. Nehéz megállapítani, hogy pontosan mi lehet, mert néha esõszerû, néha hó, és néha meg olyan, mintha kis hungarocell golyók potyognának az égbõl. Patakátkelésekkel szerencsére nincs sok gond, és elkocogunk az emelkedõ aljáig. Itt én fölfelé kicsit ellépek, és a ponton meglesz már Szilveszter is. Nyújtani kell megint egy keveset, mert a vádlim ismét kezd rakoncátlankodni. Krisztián korábban elindult, én maradok Szilveszterrel, de Pomáznál a célba már egyszerre nyitunk be. A K+ lefelé gyötrelmes volt. Kezd a hó is olvadni, egyre nagyobb a sár, jön a víz is, és mindennek tetejében az út össze van túrva. Esek-kelek, de csak képletesen, viszont az eddigi jó 40 kilométerhez képest, ahol pár csepp víz ment a cipõmbe, itt olyan volt, mintha bokáig érõ patakban gyalogoltam volna. Megváltásként jön az aszfalt a végén, ahol a vádlim újra érezteti magát, de szerencsére a célig nem lesz semmi gond. 14:47-kor már meg is kapjuk a megérdemelt díjazást, és mint aki jól végezte dolgát, eltüntetünk pár szelet zsíros kenyeret teával öblítve.


     A szokásos, mondhatni már jól bevált cserkész túrán vehettem részt. Az elmúlt négy év alatt most volt a legtéliesebb idõ, de ez semmit nem zavart. Rendezés nekem nagyon tetszik, de azért egy-két kisebb észrevétel akad, pl. a rajtidõ pontatlan megadása a ttt-n, és a pilisszentkereszti pontõr rejtõzködõ életmódja. De ezek messze nem veszik el a kedvemet, szóval jövõre újra jövök!


 


 


Mért adatok (GPSmap 60CSx & SRTM_HUN):


 


-táv:       43,227 km


-szint:     1382 m


 


 


(a megjelenítésért bocs, nem én csináltam )