Túrabeszámolók


Thury György emléktúra

kekdroidTúra éve: 20102010.04.07 19:54:41

Thury György Emléktúra 30


Kerka, Lendva, Mura – így követik egymást a folyók, ahogy lassan elhagyjuk Lenti környékét, majd kiérünk a fõútra, itt már nem követünk vizeket, viszont tõlünk északra ismerõs dombhátak sorakoznak, a Zalai-dombság déli lankái. Nagykanizsa következik, északra fordulunk, párhuzamosan haladunk a vasútvonallal és egészen Gelséig elõzgetjük egymást a reggeli Pécs-Szombathely gyorsvonattal, végül a vonat nyer. Gelsén roppant igényes kis fürdõben van a rajt, gyorsan benevezünk, négyen: Kerek repkény, két testvére és egy droid, kék. Két papírt kapunk, egyet leírással és hellyel a pecséteknek, egyet térképpel és táv-szint adatokkal, menetrendi kivonattal. Gelsén még a gyorsvonat is megáll, állapítom meg, miközben elpakolom az irodát. Kifelé menet a pénztárnál kapunk rajtbélyegzõt, ugyanakkor a rajtidõ kérdését kissé rugalmasan kezelik, magunknak írjuk fel.


Kilépünk a fürdõbõl, irány Gelse, majd a falut elhagyjuk egy korrektül helyreállított (rekultivált) egykori szemétlerakó mellett – nem véletlen írom le, mert ez is hozzátartozik a tájhoz, az emberi tevékenységhez. Lassan emelkedõ úton intünk búcsút a Murát a Zalával összekötõ Principális-csatorna völgyének. Betérünk az erdõbe, mindenfelé kanyarog az ösvény elõttünk, de legalábbis van néhány trükkös, hirtelen kanyar. A jelzések azonban prímán tájékoztatnak, követjük is õket szorgalmasan. Kiérkezünk egy rétre, elõttünk néhány épület, kerítés mentén kell felbaktatnunk az elsõ ponthoz, a dombhátra. A pont neve, nem túl fantáziadúsan, viszont nem eltéveszthetõen: P P+ keresztezõdés. Megkapjuk az elsõ bélyegzést, körülnézünk, mert van merre. A tiszta idõben tökéletesen kivehetõ a csillagvizsgáló kupolája a Pogányváron, egyébként a piros sáv elvezetne odáig (és még messzebb is), ha arra támadna kedvünk menni. Tõlünk délkelet felé vízmosásokkal szabdalt, leirtott domboldalt látunk, odalent látjuk is a megfáradt fakitermelõket pihenõjük közben. A keresztnél lekanyarodunk a dombhátról, egy sporttársnak is szólunk, igen gyorsan halad, rövidesen már a hátát sem látjuk. Megérkezünk Kerecseny szélére, ritkás, összevissza házcsoport áll az úttól úgy száz méterre, némelyiknek alig áll a fala, vakolatot sem láthattak az elmúlt ötven év során, de a tányérantenna mindegyiken kötelezõ tartozék. Vállat vonok, megyünk tovább. Dani nemsokára megáll cipõt igazítani, mindkettõ lábbelijének a sarka beszakadt, úgy nem túl kellemes túrázgatni. Közben elhalad mellettünk egy platós kis traktor, a platón utazó odakiált, hogy nem megyünk-e velük az erdõre. Most kihagynánk... Besétálunk inkább a kis faluba, az egyik háznál brit rendszámú autóval áll odébb egy gentleman, valószínûleg tényleg külföldi, mert erõsen töri a „jó napot!”-ot. Kiballagunk egy kis emelkedõn, ennyi és egy nagyobb rét választja el egymástól ezt a falut a szomszédos Orosztonytól. Temetõt kerülünk meg, majd nyílegyenesen besétálunk a településre, ahol a villanyoszlopok érintése is halálos. Orosztonyban találjuk a következõ pontot, az italbolt elõtt, megszavazzuk, hogy inkább a turistaházban költünk pénzt, ha már mindenképpen kávéra áhítozunk Repkénnyel.


Zöld jelzésen sétálunk tovább, hirtelen jobb kanyarral a faluban, már hiába kiáltunk a rossz irányba távolodók után, csak a falubeliek néznek furcsán ránk. Kisétálunk Orosztonyról, árnyat adó fenyves kíséri utunkat, majd elérjük a túra névadója, Thury György, az egykori kanizsai várkapitány emlékére emelt kopjafát. A patak hídjánál Repkénnyel megállunk cipõt igazítani, bevárjuk Dórit és Danit, majd eleinte újra négyesben elindulunk a túra egyetlen igazán komoly emelkedõje, az Öröm-hegy felé. Jelzést váltunk, meredeken kapaszkodó mélyúton sétálunk fölfelé, Repkénnyel elszakadunk a többiektõl, lassan beelõzünk pár sporttársat, jó látni, hogy egész sokan jöttek el a túrára. Egy utolsó kaptató után hirtelen kibukkanunk a Postás kulcsosháznál, itt magunknak bélyegzünk, kint van a ház saját bélyegzõje és a DDK-bélyegzõ is, mindkettõvel bélyegzünk, ha egyszer van rá mód. Közben elkortyoljuk a kávét, jólesik. Sûrû erdõben haladunk ezután, egy-egy valamikori szõlõhegyi épület romja bukkan fel néhol, a természet már szinte teljesen visszafoglalta a valamikor mûvelt területet. Szélesebb útra térünk egy kegyhely mellett, kicsit arrébb Rockenbauer Pálra emlékezik egy kopjafa. Elértük a Kéktúra Dél-dunántúli kiadását, Szekszárd felé trappolunk néhány kilométert rajta.


Magas fák között vezet az út, süt a nap és alig jár valami kis szellõ, egészen tavaszias az idõ, a kabátom már Gelsén rákerült a hátizsákom fogantyújára egy erõsebb csomóval kötve. A Gesztenyeháznál elhagyjuk a Kéket, irány Nagybakónak, lassan elérjük az újabb ellenõrzõpontot. Addig azonban még átvágunk két szántóföld között, elsétálunk a szõlõhegy gerincén, már messzirõl látszik a bója és az ott pihenõ túrázók körvonalai. Megérkezünk, ismerõs pontõrök kínálnak zsömlével és teával, sõt, még pesza91-gyel is összefutunk, éppen indulóban van. A ponton kicsit megpihenünk, ám nagy sietségünkben (lol) a zsömle végét már menet közben faljuk fel. Látványos szakaszra térünk, választhatnánk a K+ jelzést is a szurdok felé, de úgy döntünk, azt majd inkább kéktúrázás közben vizsgáljuk meg, most maradjunk az eredeti kiírás vonalán. Így alattunk terül el Nagybakónak és az egész völgy, amelyben a falu fekszik, felette pedig õrzõen magasodik a TV-torony. Az egyik hétvégi háznál egy macska sétál ki elénk, kis kajáért kuncsorog, megszánjuk, kap egy darab fasírtot. Az állatsimogató után lesétálunk Nagybakónakra, sikerül nem benézni a jelzett letérõt a fõutcáról, majd kisétálunk, fölfelé. Ez az emelkedõ sem rossz, fõleg, ha néha visszanéz az ember – egész jól látszik az elõzõ pont. Karalábéföld mellett visz az út, nagyjából a falu szélétõl a pontig, az adótorony egyre hatalmasabbnak tûnik, ahogy közeledünk felé. A ponton bélyegzés, rövidke beszélgetés, a rendezõ úriember elmeséli, hogy annak ellenére, hogy húsvét van és nem jósoltak túl szép idõt, a tavalyinál is többen jöttek el a túrára. Dicséretes.


Továbbhaladunk a föld mentén, szerencsére alig néhány száz méterrel odébb jól jelzett betérõ hív az erdõ felé. Be is megyünk, meredek lejtõn suhanunk, mellettünk mély, vízmosta szakadék tátong. A völgy lábánál a Csibiti-tó kicsi, felduzzasztott vízfelülete terül el, a partján egész sok kiránduló pihenget, fõleg idõsebbek, hatalmas túrazsákokkal. Egy ideig szintben ballagunk tovább, egy pillanatra kizökkent a nyugalomból egy magányos piros + jelzés, nem tudom mire vélni, azért elõveszem a térképemet, amely szintén nem tudja mire vélni. Megyünk tovább, újra kék + jelek követik egymást, az Erõ egyensúlya helyreáll. A következõ dombra felfelé Danival ellépünk egy kicsit, majd felérve lassabb sebességre kapcsolunk, a lányok így nagyon hamar utol is érnek. Ezen a szakaszon már végig szõlõhegyen, kis telkek mentén halad a túra, hangulatos, rendezett környék, még a tájat sok helyütt elcsúfító rejtett, mégis fel-felbukkanó szeméthalmok sincsenek. Végül egy derékszögû kanyarral leereszkedünk Gelsére, éppen a termálfürdõ mellé, besétálunk a célba. Itt némi sorállás után megkapjuk a díjazást – új kitûzõsorozat készült, Repkény, háromezer-nyolcszázhuszonadik teljesítése alkalmával kér újra egy elsõ teljesítõst, én azonban nem hátrálok és másodikossal folytatom a tavaly kezdett szériát. Regisztrálunk tombolához, nyerek egy fa túrabotot, túrázni ugyan kicsit alacsony, de jó lesz a falra, otthonra. Még megiszom egy újabb kávét, pesza91-ék társaságában, aztán kanyargós, összevissza utakon visszatérünk Lentibe. Köszönöm a társaságot Kerek repkénynek és Dórinak és Daninak és természetesen a rendezõknek, hogy megrendezték ezt a kellemes, tavasz elejére kiváló túrát.


-Kékdroid-


Képek