Hát bizony jól tettem, hogy elõzõ nap hagytam magamt meresõtíni Hevér Gábor barátommal azon elhatározásomról, hogy márpedig erre a túrára el kell jönni.
Egész jó idõben, háromnegyed nyolc körül sikerült leparkolnunk a presszótól pár száz méternyire, és az igazán nagy kontraszt az volt a szombati túrához képest, hogy a hõmérõ minusz 11 helyett csak miusz kettõt mutatott, és a faluban nem igen volt nyoma (vagy csak igen minimális mennyiségben) hónak. Zsófi kísért el erre a túrára, akinek ez az elsõ ilyen bevetése, kvázi ismerkedése volt a teljesítménytúrázással.
A nevezésnél jó hosszú sor állt, de nagyon gyorsan haladt. Ennek aztán bent meg is fejtettük az okát, 5 jól felkészült emberke szedte a pénzt ("pörkölteset?" - ezt kérdezték csak) és osztotta a nevezési lapot, majd utána az igazolólapot. Így mindösszesen hét-nyolc percünkbe tellett csak a procedura. Aztán uccu neki elindultunk, majdnem rögtön Kurinszki Józsiék után, akikkel kint az asztalnál készülõdés közben találkoztam.
A zöld sáv leágazásig szinte nem is volt hó, onnan kezdett el szép lassan megjelenni a lábunk alatt, de egyáltalán nem volt veszélyes. Reggel már látszott, hogy nem lesz részünk napsütésben, ami persze kicsit jól esett volna, de nem bánkódtam annyira, mert számomra a tökéletes szélcsend és a nulla fok körüli hõmérséklet már szuper túraidõnek számít. Az elsõ ellenörzõpontig igen dinamikusan mozogtunk, az igazolás is jó gyorsan ment. Továbbmenve eszembe jutott egy õszi geoládász élményem a Rédl emlékmûnél, melynek a gerince mellett a kék sáv jelzésen kapaszkodtunk fel egy völgyben. Itt egy kicsit éreztem magamban az elõzõ napi túrát, de nem izomban, hanem inkább csak úgy általános teljesítõképességben. Zsófi ment elõl, és hát enyhén szólva rekétatempóval húzott rendesen :) aminek persze örültem, de maga az esemény azért volt elgondolkodtató, mert pont azt mondta pár nappal a túra elõtt, hogy még eddig 15 km-nél többön nem próbálta magát, és kicsit fél ettõl a 25-tõl. Még majdnem ki is alakult némi lelkiismeretfurdalásom, de itt ezen a szakaszon el is múlt. Amikor felértünk az erdészházhoz, ott sok emberkét láttunk pihenni, enni, mi továbbbemntünk, és egész a Pátrácosig meg sem álltunk, ahol igazolás után kicsit pusztítottunk a szendvicseinkbõl. Folyamatosan jött a sok ember (késõbb a célban kiderült, hogy 1070 indulója volt összesen a túrának), de mi pont egy olyan idõpontban indultunk tovább, amikor elõttünk-mögöttünk nem túl sokan voltak. A Csókakõig vezetõ szakaszra a OKT-bõl némiképp emlékeztem, ám az igazi problémám az volt, hogy egész odáig nem sikerült egy jó telefonfülkét találnom (ezt késõbb 5.fokozatú vészhelyzetnek minõsítettem). A várba vezetõ lépcsõ újdonság volt számomra (130 lépcsõfok, és három gyökér-lépcsõ), mert eddig mindig a faluból mentem fel a várba, vagy a gerincrõl ereszkedtem le. Az igazolás után felmentünk egy csúcs-zászló-érintésre, amirõl Józsi barátom fényképet is készített. Hát, lelkiekben itt majdhogynem véget is ért a túra, mert hát a térképrõl is, de a várból lenézva a terepen is látható volt, hogy az onnan a célba vezetõ út inkább csak egy kellemes séta lesz. Így is történt, és az indulásunktól számított öt óra és huszonöt perc elteltével meg is érkeztünk a presszóba. A célban is sokan voltak, sor is volt, de ez megintcsak - a jó szervezésnek köszönhetõen - nagyon hamar elkopott, Zsófi átvehette élete elsõ teljesítménytúra-oklevelét és kitûzõjét, és a jól megérdemelt leves is mihamarabb a gyomrunkban tudott landolni.
Igazán kellemes kirándulás volt, és ezúton biztosíthatom a szervezõket, hogy lehetõségeimhez mérten a következõ években is számíthatnak rám! |
