Túrabeszámolók


Pilis 50/35/16

nagypapaTúra éve: 20102010.05.10 17:55:13

     Pilis 50


     2010


     "Jó, hogy Béla nem hallotta ezt" - mondta mély átérzéssel, röpke sóhajjal, az ókori nyelvek tanárnõje. "Bizony jó" - erõsitettem meg, mint aki tudja, hogy mindketten bûnt követtünk el. Délután fél kettõ volt, a dobogókõi turista büfében zsiros kenyeret és remek süteményt fogyasztottunk. Vili örült a látásunknak, s amikor a kisleányok azt mondták, hogy elfogyott a tea, akkor a megdöntött tartályból még egy jó csészével tudott elõvarázsolni, s azt a mikróban kellemesen forróvá melegitette. Aki azt gondolja, hogy a falánkság bûnébe estünk, az, természetesen, téved. Az volt a súlyos hiba, hogy Marika az ablakon ki- és az égre felnézve azt kérdezte, hogy megússzuk-e a napot kiadósabb esõ nélkül. Ennél jellemtelenebb viselkedést pedig alig lehet találni  teljesitménytúrázás közben. Béla aranyszabálya ugyanis az, hogy az idõjárásról legfeljebb a túra után szabad néhány szót ejteni. Leirtam már egyszer, most az újszülöttek kedvéért megismétlem, többet nem emlitem.


     A meteorologusok az elmúlt héten a mennybe mentek. Bejött a prognózis, a szentendrei és miskolci utcákon hömpölygõ viz láttán minden elõrejelzõ elégedetten dörzsölte össze a kezeit. Budapest belvárosában borsónyi jég, az udvaron áll a viz. Én az eget néztem, meg az OMSz honlapját és azt találgattam, hogy megmaradtak-e a hidak a szurdokban. Volt már katasztrófális helyzet, túl is éltük, de már öreg vagyok és kényelmes, szeretek halálfélelem nélkül vándorolni az ösvényeken.


     Miután ilyen korszerûen bánok az idõsikokkal és rák módjára haladok hátrafelé elõre, megpróbálom kispolgár módjára lajstromozni az eseményeket. Idõben felkeltem, sõt egy kicsit még elõtte is, és a barátságos közlekedés révén már fél hétkor Csillaghegyen voltam. A kiváló szervezõpáros a helyén állt. Károly "szervusz, nagypapa" kiáltással üdvözölt és nem engedte, hogy túlfizessem a nevezési dijat. A népek nem tolongtak, az volt a gyanúm, hogy az idõjárás elrettentette a tömegeket a sétától. Mert ugyebár vannak jellemtelen alakok, de azok legalább odasomfordálnak a rajthoz, mások viszont fütyülnek az egészre és ismeretlenül bojkottálják a rendezvényeket. Elintéztük a papirmunkát, s részemrõl, lomha mozgással, megkezdtem 710 grammos bakancsaim emelgetését. (6:45) Az elõzmények ismeretében nem volt kedvem sportcipõt húzni és ötven kilométerig jó vagyok bakancsban is. A bejáratott lábbelivel tankszerûen átgázolok akármin. Idõ nem számit, az a világ már elmúlt. Végül megállapitottam, hogy felesleges volt az aggodalmam, dehát fõ a biztonság.


     Néhány túratárssal egyidõben indultam, de a bozótos részbõl egyedül keveredtem ki. Mindjárt az elsõ villában vissza kellett tapsolni valakiket és ahogy nézegettem a szépen sûrûsödõ növényzetet úgy éreztem, hogy célszerû lenne rendbe tenni a P jelzést, mert az elsõ bálozók jól el tudnak bolyongani az erre-arra haladó csapásokon. A nyitott részre érve láttam, hogy tavaly óta - amikor ezt meg is jegyeztem - szépen jönnek felfelé a házak, tovább szaporodnak az épitmények. Érdekes, hogy mindig az erdõ és sohasem a város felé. Nincs kommentár, de szerencsére sár sincs. A talaj puha, de nem marasztaló. Felvéve az ütemet, az ürömi út és a kõbánya közt elvégzem a szokásos idõmérést. Rendben vagyok, annak ellenére, hogy a kiadós esõ jól telehordta kövekkel az utat. A bukdácsolás elég jellemzõ volt a Kevély térségében.


     Éváék a helyükön voltak. Pontosabban, tavalyhoz képest, fedél alatt.  (8:10) A téma adott, Éva szokásos kérdése is. Örültünk az életnek, aztán lelépkedtem Csobánkára. Bakancsban nem futok, csak kritikus esetben. A fõtéren épitkezés, a Plandics téren minden rendben. A szurdokig menni kell. Lehet menni. Megkérdezem a pontõrt, hogy tudja-e mi van benn. (9:55) Megnyugtat, hogy állnak a hidak és a gyerekei is megerõsitik. Egy hidat azért majdnem megnyomott az uszadék, szerencsére egy átdõlt fa megfogta az áradatot. Pilisszentkereszten minden változatlan, szomorú látni, hogy a Piláth konferenciaközpont  hogy megy tönkre évrõl-évre. A másik oldalon, már tavaly is hirdették, lakások fognak épülni. Nem tudom, mi épül, én nem fizetnék be rá. Az alapszint felhagyott "sörözõje" nem a cég reklámja.


     Nyitva van viszont a Santovska ulica sörözõje. Betérek egy pohárra, ami - szokásosan - nincs, de legalább kapható három decis üveges kiszerelésben. Ez még a kisebb baj, de a kora délelõtt ellenére olyan ronda veszekedés tört ki, hogy jobbnak láttam az italt felhajtani és sürgõsen távozni. Ennek két sporttársnõ látta az elõnyét. Õk ugyanis bizonytalanok volt az útirányban. Éppen szemben jöttek a fent emlitett utcán a falu közepén, amikor bátorkodtam megérdeklõdni, hogy merre tartanak. Elmondtam, mi a teendõ. Én most bemegyek egy pohár sörre, de utána, ha gondjuk lenne, álljanak meg, jönni fogok. A viharos események miatt túl korán sor került rá. A sportpálya fölött értem utól õket s onnan kezdve együtt mentünk a Szakó-nyeregben futó P fõközlekedési útig. Elõtte azonban még jön a Mária-pad. (11:05) Messzirõl látom Amál és Ákos megszokott alakját. Nem tudunk elég jól társadalmi életet élni, mert beszélgetésünket egy hölgy szakitja meg. Elvesztette a vizsláját és tanácsot kér, hogy mit tegyen. Vele foglalkoznak, nem tudom mire jutottak. Az élet állandóan termeli a problémákat.


     A következõ állomás a szódavizes palacknál, a Kétbükkfa nyeregben volt található. A fõszervezõ úr két pohárral engedélyezett a folyadékból. Nem kellett aggódnia, hogy elfogy a készlet, mivel nem voltunk túl sokan. Az újonnan indult sporttársnõknek részletesen elmagyarázta a további utat, nyilván abban a reményben, hogy képesek elsõ hallásra megjegyezni a tekervényeket. Szerénységem azonban biztositotta õket, hogy nem fognak elveszni. Igy meneteltünk hármasban és én büszkén mondtam, hogy mindjárt meg fogom mutatni Cilit. Mi az? - kérdezték, s mondtam: majd meglátják. Megcsináltuk a kanyart a Z négyzeten, elértük a szép bükköst. Szemeimet a bükkfák törzsére emeltem és nem láttam Cilit. Hideg veriték ütött ki rajtam, mert nem tudtam, mi történt. Hazugságban maradok, megtévesztettem a társaimat. Bizony már alaposan ereszkedtünk lefelé, amikor végre jobb oldalon és alacsonyabban, mint emlékeztem, megjelent az óhajtott felirat. Sziklák estek le a lelkemrõl és szinpadi mozdulattal fordultam a mésszel irott betûk felé. Õk beérték ennyivel, én pedig nem fogalmaztam meg semmilyen összefüggést a név és annak esetleges élõ hordozója között.


     A patakon átkelve megállapitottam, hogy a humán érdeklõdésû nyelvtanárnõ matematikailag gondolkodik. A háromszög-egyenlõtlenség ugyanis azt mondja ki, hogy egy oldal mindig kisebb, mint a másik kettõ összege. Túratársnõnk ezt az ismeretet ültette át a gyakorlatba. Szomorú pillantást vetettem rá, bár legfeljebb két perc nyeresége volt belõle. Társaimat viszont az összeg bejárására kényszeritettem azzal, hogy nagy meglepetésben lesz részük. Nem is csalódtak. (12:10) A tapasztalatlanok ugyanis nem tudják, hogy Mészáros János - be nem jelentett programként - micsoda terülj-terülj asztalkámmal várja a hûséges túrázókat. Van ott rövid és hosszabb ital, zsiros kenyér, hagyma és szalonna és mindennek tetejeként a Bea által fõzött szenzációs leves. Vigyázni kell azonban, hogy ne mélyedjünk bele túlságosan a fogyasztásba, mert akkor nehézkes lesz az út folytatása. Megköszönjük a nagylelkû vendéglátást és indulunk felfelé a Z+ jelzésen. Az elvisz a Szakó-nyeregbe, onnan pedig a P Dobogókõre. Nincs feljegyzésre méltó esemény. Igazgató Úr a múzeum tornácán található. Egyedül van, igy minden nehézség nélkül át tudom adni a Hoffmann-kúttól hozott üzenetet. Cifra válaszát megõrzöm emlékeim között és nem hozom nyilvánosságra. (13:25) Átmegyek a büfébe, örülünk az életnek, beszerzem az ennivalót és asztalhoz ülök. Pár perc múlva megjelenik az ókori mûveltség jelenkori képviselõje, õ is leül, és ettõl kezdve az elbeszélés órája együtt jár a valóságos, középeurópai, nyári idõvel. Botrányos beszélgetésünket már emlitettem, most csak azt teszem hozzá, hogy normális körülmények között délután négyre szokott kialakulni egy lokális zivatar. Annyit szeretnék csak feljegyezni az utókor számára, hogy a büfé egyik régóta ismert nõi munkatársa -  saját, háromszor megismételt közlése alapján - most tölti be 15. életévét. Hajaj, jövõre már 16 lesz! Ilyesmitõl családiasak a mi kis túráink.


     A megérdemelt félórás üldögélés után szedelõzködöm. Marika régen elfüstölt, magam, de nem egyedül, maradtam. Dobogókõtõl kezdve változnak a talajviszonyok. Több a sár, a pocsolya, de nincs olyan, amit ne lehetne kikerülni. Egy idõ után észrevettem, hogy szép frissek a S jelzések. Nem kellett nagyon törni a fejemet, hogy rájöjjek: ez a Mária Út kegyes zarándokainak mûve, akik saját jelzésükkel együtt megerõsitették a turista jelzéseket is. A sejtés a Fagyos katona elõtti utolsó villánál vált bizonyossággá, amikor a jobb ág helyett a balt jelölték ki. Ennek azok fognak örülni, akik korábban, a P leágazásakor keresgélték, hogy hol van a S, most ugyanis ez az út pontosan beleszalad a folytatásba. Az is várható volt, hogy a felújitásnak a szentkereszti leágazásnál vége lesz. Be is következett.


     Post equitem sedet atra cura - hátunk mögött sötét felhõ fészkelõdött. Dobogókõ fölött lehetett a középpontja, de lustán mozgott, nem is tûnt stabilnak. Szedtem a lábaimat, hogy minél késõbb kelljen elõszedni a köpenyt. Úgy éreztem, mintha néhány csepp esne a kezemre, de nem történt semmi lényeges. Derék pontõrünk a Tölgyikreknél üldögélt (15:20) Csak megköszöntem a szolgáltatást, és mentem tovább, hogy kibújjak a felhõ alól. A Lajos-forráshoz vagy a "rakétaúton",  vagy a P négyzeten értek le az emberek. Ildikó, a zászlós autójával, az elõbbi végén várt minket, meg is biráltam, hogy 20 méterrel meghosszabbitotta az utamat. (16:05) Most már csak a Janda-házig tartó rövid utat kell megtenni és máris ott vagyunk Török Imrénél. (16:28) Õ egy szokásos turista térképet teritett az elõtte lévõ betontömbre. Feltételeztem, hogy talán nem ismeri erre a járást. Azért van szüksége a térképre, hogy le tudjon menni Pomázra? Imre szemei nem szórtak szikrát, inkább jóságosan tekintettek arra az egyénre, aki ilyen hülye kérdéseket tud feltenni. Szerényen eloldalogtam és követtem a klasszika tanárnõjét, aki idõközben ismét felbukkant. Együtt értünk le Pomáz szélére, oda, ahol a Z háromszög végül belefut a Kõhegyre menõ Z-be. Ezen a helyen mód nyilt még egy utolsó elmélkedésre.


     Kedves olvasók, húzzuk vissza óránkat nagyjából 8:45-re és az akkor és most látottak alapján elmélkedjünk a szemétlerakás hazai helyzetérõl. A dolog nem is olyan egyszerû, nézzük, vannak-e párhuzamok térben és idõben. Mint már tavaly láttuk, a Plandics-teret elhagyva, megtudjuk, hogy Csobánka a Pilis gyöngyszeme és a szemét lerakása tilos. Hol? Az izléses, gondosan megirt tiltó tábla a ma is kifogástalan állapotban lévõ, két méter magasságú drótkeritésen belül, attól néhány méterre beljebb áll. A magam részérõl meghatónak tartom a figyelmeztetést, de naivnak gondolom a tábla elhelyezõjét. Õ, valószinûleg, sohasem rakott le szemetet tiltott területen, mert akkor tudná, hogy a kisszekérrel vagy márkás gépkocsival kiszállitott szemetet nem szokták szépen körülkeritett területre  elhelyezni. A szemétnek a kerités elõtt, mellett, de mindenképpen a keritésen kivül van a helye. Nagyon fárasztó lenne átcipelni a magas drótfonaton anélkül, hogy szétvágnánk a drótot. Egyébként sincs mindig a kezünk ügyében erõs drótvágó olló. Nem számitva azt a tényt, hogy a kerités elõtti út nagyon szem elõtt van, nem lehetne kellõ nyugalommal megszabadulni a szállitmánytól. Akkor már érdemesebb megtenni még néhány lépést és az anyagot a bokrok közé szórni. Úgy, bizony. Itt valami másról van szó, amit nem közölnek velünk. Ha a 855-ös busszal kimegyünk a végállomásig és onnan egy kellemes, rövid sétát teszünk Szentkút felé, nézzük a nagyon szép tájat, esetleg eszünkbe juthat valami.


     Ennél a találós kérdésnél sokkal egyszerûbb a pomázi jelenség megoldása. Ott is van szép, gondosan megfestett tábla, ami a hatósági tiltásra hivja fel a figyelmet. Nincs viszont megfejteni való. Az õszinte, elkeritetlen táblára ugyancsak õszintén válaszol a táblát semmibe vevõ markáns szemétkupac. A tábla elõtt és alatt, zsákban és ömlesztett állapotban, tûrhetõ vagy undoritó kinézetben tarkállik sok minden, ami az ember életének és tevékenységének immár veszendõre itélt része. Még mûanyag asztal is található. A településen belül. Nincs körülményeskedés. A tiltásra világos, határozott a válasz. Mondhatnak, követelhetnek bármit, itt a szemét le lesz rakva. Kész. A "nem"-re a "de, igen" következik, a felek nyilt kártyákkal játszanak. Semmi hátsó gondolat nem forog a fejünkben. De hát mit is keritenének be azon a közönséges utcasarkon?


     Egy korty az utcai nyomós kútból, kanyargás a pomázi utcákon át és itt a HÉV-állomás, vele a cél. (17:35) Gratulációk, köszönetek. Átmehetünk társadalmi életet élni a szemközti sörözõbe és a rendezõkkel együtt megbeszélni a napot. Jó volt.