Szent
Orbán 30
GPS-el
mért távolság: 30,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért
összesített szintemelkedés: 705 m.
Érdekesen
alakult a túra idõjárása. Az elõzõ hetek csapadékát, egy
éjszakai esõ fejelte meg, így friss, de nagyon párás idõben
vágtam neki a távnak. A Gesztenyeház után kaptunk egy komolynak
kinézõ, de szerencsére nem annak bizonyuló záport, majd az
Eszperantó-forrástól remek napsütés. Le is égett a nyakam.
Mindenre készültem, de ez utolsóra nem.
Alig
néhányan lézengtek a rajt helyén, így gyorsan beneveztem, s már
úton is voltam. Rövidesen letértem az aszfalttal párhuzamos kék
jelzésre, ezzel megkezdve az egész túrát leginkább jellemzõ
sárban csúszkálást. Utolértem egy túratársat, akivel az
Eszperantó-forrásig többé-kevésbé együtt mentünk. Ahogy
beértünk az erdõbe, rögtön ránk csaptak a nagyon agresszív
gyötrõszúnyogok. Simán átcsíptek a biciklis termopólón,
amikor levetettem széldzsekit. A túratárs még nálam is
rosszabbul állt, mert vagy rövid ujjú póló, vagy vastag pulóver
volt a választási lehetõsége (szúnyogcsípés, vagy hõguta).
Szerencsénkre késõbb sokkal kevesebb volt belõlük.
Elfogadhatóan
haladtunk, helyenként szép kilátással. A Gesztenyeház
elõtti nagyon saras szakaszon utolértük Veráékat, s az
ellenõrzõpontig együtt dagonyáztunk. Itt ért utol bennünket
István és csapata. Panaszkodott, hogy a dagonya miatt nem lesz meg
a hatos átlaga. Hm... Nekem sár nélkül sem lenne meg.
Továbbindultam. Alig párszáz méter után, elkezdett esni az esõ.
Ennek a fele sem tréfa. Egy fa alá húzódva esõkabát föl,
hátizsákra esõvédõ föl, s gyerünk tovább. Két perccel késõbb
elállt az esõ. Közben Istvánék elhúztak tõlem. Az erdõbõl
kiérve, szélmellényre cseréltem az esõkabátot.
A
Nagybakónaki haranglábnál utolértem Istvánékat, s együtt
szaporáztuk tovább. A faluba lefelé menet, a mélyúton csúsztam
egy métereset, s ököllel nekiestem az út oldalának. Letöröltem
volna a földet róla, de nem volt mit, viszont pár perccel késõbb
elkezdett csípni, estére pedig egész rendes kiütések lettek
belõle. No mindegy, húztunk mint a vadlibák. Tanulva a tavalyi
évbõl, amikor a Hervasz-kút elõtt elfogyott a vizem, a forrás
pedig kiszáradt, most vettem vizet a forrásból. Egyedül maradtam.
Beszélgettem egy kicsit a pontõrökkel, indultam tovább.
Hamarosan
levettem a széldzsekit. Elértem Nagybakónak másik szélét. Itt
találkoztam egy elképesztõen lusta kutyával. A német juhász
alkatú, de annál nagyobb testû kutya, az oldalán feküdt
kinyújtott lábakkal, s úgy ugatott, hogy még csak fel sem emelte
a fejét. A faluban két, látásból ismert futó elõzött meg.
Késõbb már senki. Gyönyörû virágos, de tocsogós réten
ballagtam, majd egy meredek kaptatón irány a dombvonulat gerince
(Cser-hát), ahol megest jó csúszós sár fogadott. A kilátás és
az idõ szép.
Azért
nem bántam, hogy újra bevehettem magam az erdõbe. Ez a túra
legszebb szakasza. Lekorcsolyáztam a lejtõ aljáig, s már itt is
Rockenbauer kopjafáig vezetõ kaptató. Mire fölértem,
teljesítettem a kiírás szerinti szintet. A többi 255 m a bónusz.
A Postás kulcsosházi ellenõrzõ ponton még egyszer utoljára,
váratlanul utolértem Istvánékat. Kicsit hosszabb ebédszünetet tartottak. Egy kóla után irány a
Hervasz-kút. Láttam néhány érdekes fát lefelé óvakodva a
lejtõn. A zöld jelzést elérve, az erdõben rengeteg pocsolyát
kerülgethettem. A Hervasz-kútnál újabb aláírást gyûjtöttem
be, s köszönhetõen a csapadékos tavasznak, vételezhettem vizet a
forrásból. A pontõrök tõlem kérdezték, hány induló van a
túrán. Sajnos nem tudtam segíteni, hiszen eléggé a rajtidõ
elején startoltam. Az értesítés szerintem a fõszervezõ elemi
feladata.
Hamarosan
kiértem az erdõbõl, s egy igazán szép mezei (sármentes!) úton
mehettem egy kicsit. Nos ennek Zalamerenyéig meg is lett a böjtje.
Igen sáros, pocsolyás út következett. Szinte megváltást
jelentett a víztározó partján a frissen kaszált mezõ. A faluban
megkaptam az utolsó ellenõrzõ aláírást, s az instrukciót, hogy
a térképen nem szereplõ kilátó jelzést kövessem, ami jó darab
úton megegyezik a zöld jelzéssel. Szerencsére megjelent a
kritikus helyeken egy-két új jelzés, így nem volt gond. Két
helyen persze azok a kidõlt fák is segítettek, amelyek
szerencsésen lezárták a rossz irányokat.
A
kilátóba természetesen fölmentem, bár a meglehetõsen párás
levegõ nagyon lerontotta a látványt. A térkép, no meg egy piros
krepp-papír szalag alapján leballagtam a kékig, s a reggel már
megjárt szakaszon, délután három óra körül beértem a célba,
ahol a rendezõk, már javában pakoltak.
A
túra vonalvezetése jó, az útvonal hangulatos, igazi dombvidéki táj. A pontõrök kedvesek, segítõkészek, tisztában voltak a következõ szakasszal!
A sár elég sokat kivett belõlem, s szerintem a többi résztvevõbõl
is, bár ez a tavalyi Deákkal összevetve, "csak" egy
középnehézsúlyú dagonya volt, hiszen szinte egyáltalán nem
ragadt, csak kegyetlenül csúszott. Mindenütt láthatóak voltak az
elmúlt viharos idõjárás nyomai.
A
túra ár/szolgáltatás aránya a legrosszabb, amin eddig részt
vettem. 800/600 Ft-ért. Elfogadható térképes igazolólap (Saját
térkép nem is kellett. A tavalyinál sokkal jobb.); Zalamerenyén müzliszelet; a célban
oklevél, kitûzõ és egy alma. Nem tudom kinek a felelõssége, de
a téves kiírásban sem volt változás. Tavaly is gyümölcs volt,
a kiírásban szereplõ szendvics, vagy zsíros kenyér helyett és
most is, pedig a gyümölcsre és az édességre is van külön
jelzés. Nem került törlésre a kiírásból az ital sem, pedig az
idén mindenki úgy jutott folyadékhoz, ahogy tudott (Nagybakónakon
nyomós kút, és bolt; Eszperantó-források; Hervasz-kút forrás;
Postás kulcsosháznál igen jutányos áron történõ vásárlás;
Zalamerenye kocsma.), a szervezõk ezt már mellõzték. Mondjuk
legalább a nevezési díjat pontosították. Ráadásul, a
németeknek az idén is félórával hosszabb szintidõ, mint a
magyaroknak.
A
szürkeárnyalatos térkép elfogadható, jól olvasható, hiszen
Cartographia-s alapra épült, s az a rész, amit a cég csinált OK.
Jóra nem étékelhettem, mivel nem került rá az a helyi érdekû, teljesen értelmetlen
típusú kilátó jelzés, amit a turista térképek nem alkalmaznak.
Nem az a gond, hogy jelzett ösvényt létesítettek a helyi erõk,
hanem az, hogy az erre kitalált, s itt tökéletesen helyén való
háromszögjelzés helyett más jelzést agyaltak ki, ami maximum
valami helyiérdekû kiadványba kerülhet be, tehát a turista
térképeket használók számára gyakorlatilag hasznavehetetlen. Ilyen helyi érdekû kiadványt pedig nem láttam eddig, pedig ezen kívül is vannak más jelzések is, viszont ez új. (Mondjuk ez nem a szervezõk hibája, hacsak nem õk követték el ezt a jelzést.) A
kapott térkép alapján úgy néz ki, mintha a zöld jelzésen
kellene elérnünk a kilátót, holott nem. Ha valaki jól megnézi,
akkor látja, hogy a cartographia-s zöld másfelé megy, de vastagon
szedve, jó nagy betûvel, az egész visszavezetõ szakaszra zöld
jelzés látható.
|
