Túrabeszámolók


Börzsöny éjszakai tt. - Farkas Zsolt emléktúra

ZeteTúra éve: 20062006.02.13 15:12:42
Egy februári éjszaka krónikája 2006-ból

Eljött a várva-várt nap, egy év kihagyás után újra indultam a híres/hírhedt Börzsönyi Éjszakai túrán. A készüléshez a várható hóviszonyok ismerete adta meg az alaphangot.

Gyér alvással töltött péntek éjszaka majd egy pörgõs délelõtt után a 14:55-kor induló vonattal közelítettem Szobra. A kemencei buszon meglepõen laza kihasználtság fogadott, aminek következtében le is tudtam ülni. Feltûnt egy régi ismerõs, Janó, akivel 2 éve is együtt mentem, majd egy leányzóval kiegészítve hármasban beszélgettük át az utat. Elõttünk ült a nagybörzsönyi illetõségû Mari néni, aki enyhén hajlott háta ellenére két óriási csomaggal is igen fürgén mozgott lefelé a buszról. Közben ékesen bizonyította, hogy az észjárása és helyzetfelismerõ képessége igencsak fürge, egy túrázó sporttársat lazán levágott egy kis apróra a buszon. A Kõrózsa panzióig egy laza kis menet, majd bent a túra egyik meglepetése várt ránk. Épp megkértem egy illetõt, hogy csináljon hármunkról egy emlékfotót, amikor az egyik asztaltól felpattant egy idõsebb úriember és megkérte, hogy a fényképbõl juttassak már neki egy példányt, hogy kitegye a faliújságjára. Még alig ígértem meg neki, hogy persze, hát mi akadálya lehet ennek, amikor is egybõl kirendelt hármunk számára egy liter vörösbort grátisz. Ennek egyrészt nagyon megörültünk, másrészrõl kicsit elbizonytalanodtam, hogy a szokásos túraindító unikum mellé mennyit is volna optimális ebbõl benyelni. Végül három és egy kicsi pohárral csúszott le.

A Kõrózsából kifelé Vlaszij és társai tûntek fel, tõlük VM-ék után érdeklõdtem és meglepõdve hallottam, még nem értek ide. Gyors nevezés után pedig már úton is voltunk. Kemény kezdés után a társaim leszakadtak, csakhamar egyedül gyûrtem felfelé. Magosfáig próbáltam számolni, hány embert hagyok el, talán 22-nél hagytam abba, akkor már csökkenet az erre fordítandó energiám. Gyönyörû holdfényes volt az éjszaka már ekkor is és ez szerencsére nem változott. A lámpa se kellett volna feltétlenül, de nekem biztonságot ad, ha csak kicsivel is de jobban látom, hová is fogok lépni. A legelején is volt már vagy 30-40 cm hó, ami felfelé szépen hízott tovább, bár a három évvel ezelõtti mennyiséget azért nem érte el. Az órámat mindenestre nem mertem megnézni, mennyi ideje is jövök, csak fent az elsõ pontnál. A 2 óra 15 perc menetidõt nem is ítéltem olyan rossznak. A tûzhöz sajnos nem fértem oda, meglepõen sokan álldogáltak körülötte. Néhány fotót próbáltam itt készíteni, de sokáig nem találtam a legjobb beállítást, így nem lettek valami jók. Lefelé a Nagy-Mána bérc elején ismét fotózni próbáltam, de olyan hosszú zárídõk jöttek ki, hogy a képek itt sem a legjobbak lettek, otthon csak némi retusálást követõen váltak valamennyire élvezhetõkké. A Nagy-Mána bérc végén mindig megállok egy idõre, most meglepõen szép tisztán tárultak fel a szomszédos bércek, remekül éreztem magam! A 2. ponthoz innen már csak egy kis kocogás kellett lefelé, de egyszer csak egy érdekes faépítmény tûnt fel, ezt még nem láttam. S amikor halk csilingelés is megszólalt, elõször azt hittem, hallucináció kerülget, de a mögöttem érkezõ túratárs megnyugtatott, a haranglábszerû építmény adja ki magából ezt a kellemes hangot. Ha tudja esetleg valaki, mi is ez pontosan és mikor telepítették ide, írja meg plz! A Rakottyásnál ismét nagyobb csoport túrázó várakozott, utánam egy igazi zsákos túrakutya is befutott, na õt nagyon megsajnáltam... Sokáig senki nem akart indulni, de épp mikor én is felálltam, mégiscsak elmentek vagy hárman. A nyomukban haladva szépen bandukoltam tovább, hogy aztán a Pogányvári kaszáló emelkedõjén lemaradjak. Itt én nagyon lassan szeretek felmenni, bár mindig érzem, kicsit gyorsabb haladás is menne – legalább is egy darabig Így viszont nem fulladok kiteljesen. A kaszálónál ismét megálltam, ez is már szokásom régóta, próbáltam fotózni a holdat, ez nem jött be, így a vastag hólepel alá burkolózó rét képével kárpótoltam magam. A Pogányvár sáncait a korábbi taktikával gyûrtem le, majd fent kiléptem, mert rettentõ erõs és jeges hideg szél csapott az arcomba meg a kapucnim alá. Persze, milyen szél is legyen itt februárban, éjszaka? :-)

A Csóvit elérve alig álltam meg, máris tovább lefelé. Itt többen a Foltán-kereszthez vezetõ útról érdeklõdnek, de ez legyen az õ gondjuk. Ismét egy nagyobb csapat között haladtam, amikor is a P X jel mentén egyszer csak a menet éle megállt, merthogy elfogyott az út. Van aki még GPS segítséget is igénybe véve morfondírozott, merre is kéne menni. De csakhamar kiderült, a menetet vezetõ emberke elnézte az utat, de rövid korrekció után felcsaptunk a gerincre és ahogy kell, ott is volt a P kör jel. Itt a csapat elejére vágtattam, majd jól belehúzva közülük elsõnek buktam le a Spartacushoz. Elõtte a K négyzet jel mentén lehaladni, az volt a legfinomabb. Eleve már a letérésnél többen többfelé mentek, beálltam egy egynyomos csapásba, és úgy túrtam lefelé a havat, mont a vaddisznók. Be is ment a lábszávédõ alá vagy fél liter, de ezt csak késõbb vettem észre.

A háznál senki nem volt elõttem, csakhamar a tûznél melegedve teáztam a (számomra) nem kimondottan hideg idõben. A 2003-as túrán itt komolyan a feladás forgott a fejemben, most ez elõ sem került. A tûznél egy nosztrai sráccal jót beszélgettem, majd együtt indultunk tovább. Kiderült, ismeri a buszon látott nagybörzsönyi nénit is :-) Nagyon kevesen jöttek utánunk a Foltán felé. A keresztig 55 perc volt az út, fél négy volt ekkor. A srác azt mondta, ha ötig felérünk a Csóvira, akkor tuti, megcsináljuk a túrát. Felértünk fél ötre. Hihetetlen nehéz volt. A kilátóba belépve csak annyit tudtam mondani az ott pihenõknek, hogy csao. Egyikük, mint hamar kiderült, VM, elkezdett mindenféléket mondani nekem, de én csak bámultam rá. Még talán abban sem voltam benne biztos, hogy VM az :-) Meg is jegyezte, hogy nem vagyok nagy formában, vagy valami hasonló, nem emlékszem :-)

Kb. 10 perc után indultunk le. Ez is igalmas lett, túlságosan is. Haladtunk a jelek mellett taposott csapásban, amikor is láttunk egy taposást balra. Nem éreztem úgy, hogy már itt lenne a K háromszög menti letérés, de azért megnéztük. Nem az volt. Irány vissza, majd tovább a taposásban elõre, egyszer csak semmi jel nem volt. Itt már négyen voltunk, egy nyíregyi srác és egy lány csatlakozott mellénk. Végül hosszas tanakodás, szöszmötölés után megtaláltuk a jeleket. Elõttünk rossz helyen tapostak utat, emiatt kevertünk el. Irtózatosan nagy hóban alig tudtunk lefelé menni a Kõkorsó irányba. Máskor itt vígan kocorászik az ember. A nyíregyi srác viszont nagyon jól bírta, állandóan beszélt, amikre én csak ritkásan tudtam reagálni, mert ha egy pillanatra nem néztem a lépést, máris derékig borultam a hóba. Õ is rendesen lépegetett bele mindenféle méter mély lyukakba, de ez láthatóan egyáltalán nem zavarta. Leérve a patakhoz, ugyanolyan mennységû vagy talán még több hó fogadott. Nem rajongtam ezért, de a legrosszabb talán a Fekete-rét után volt. Alig vártam a Postás-házat, korábban azt mondták a pontõrök, itt lesz személyzet. Nem volt senki. Sebaj, a nosztrai sráccal gyorsan felidéztük a két évvel ezelõtti túrát, amikor is itt nagy halom alkoholtartalmú italt felhalmozva múlatták az idõt a pontõrök. Ehelyett most, mintegy varázsütésre, körtepálinkás tea került elõ a csomagjából, amiért ezúton is óriási köszönet! Pihenés közben kivilágosodott, és megláttam Janót. Hármasban folytattuk, mert a nyíregyiek elõresiettek. Hamuháznál érthetetlen módon jópáran tanakodtak elõttünk, merre is menjenek. Pedig egyértelmû, a Börzsöny Kék mentén kell felmenni. De ezzel az volt a problémájuk,hogy nincs kitaposva, kiérti ezt? :-) Ehelyett valami maszekban kijárt ösvényt nézegettek a házikó mellett. Közben öt fõre gyarapodott cspatunk viszont nekivágott a Kék sáv szûz havának taposásába. Ilyen se volt még, nem is felejtjük el egyhamar... Volt vagy 60-70 cm hó. Szép volt :-) Váltott vezetéssel mentünk, az elöl lévõ nyomta ameddgi bírta, aztán ha kifulladt, beállt a sor végére. De persze ott se volt egyszerû haladni :-) Ennek ellenére meglepõen jó tempóban csináltuk az utat. Nem tudom, utánunk jött-e valaki erre? Nagyjából félúton az egyik srác szó szerint kidõlt elõttem a hóba. Azt mondta, egy lépést sem tud tenni tovább. Társa mellette maradt, hárman folytattuk. Késõbb kiderült, össze tudta kapni magát és beért. Hármasban még finomabb volt taposni a nyomot, de Janó is nagyon jó formát mutatott, alig álltunk meg. Felérve a gerincre már messzirõl láttuk Csanya sátrát. Sõt Janóék emlékeztek a korábbi akciójára is a Beac-on. Rövid idõztünk és társalogtunk,kaptunk repi csokit, nekem még egy kis meleg leves is jutott. Ezúton is köszönünk mindent!

Teljesen feldobódva a sikeres nyomtaposástól, szinte megállás nélkül gyûrtük le a Pintér-hegyes és a Kis-Hideghegy emelkedõjét, csak a végén volt egy kis holtpontom, egész közel NHH-hez. De a szánkópálya utolsó emelkedõje után már nem is éreztem a megpróbáltatásokat. Negyed tíz körül járt az idõ. A nekem itt elmaradhatatlan forralt borozás + omlett után átöltöztünk és nekivágtunk az utolsó résznek. Magas-Tax-nál volt ez elsõ alkalom, hogy keményre nyomtatott úttal találkoztunk, volt is vagy tíz méter hosszú... lefelé ami belefért, kocogtunk, beszélgettünk, csodás hangulatban. Negyed tzenkettõ táján értünk be, még épp elcsíptem VM és Gethe sporikat és átvettem tõlük egy túranaptárt. VM-nél csaknem kereskedelmi mennyiség volt, remélem, nem vitte magával végig a túrán :-)

Bent a fûtött, meleg helységben rövid idõre helyet foglaltunk. Elnézve az arcokat, mindenki megérthette, milyen küzdelem is volt ez. Az öröm kifejezés a sikeres befutó után nem írhatja le ezt az érzést. Nem csak túra, hanem élettapasztalatban is rengeteget ad az embernek egy ilyen megmozdulás. Ezért is jövünk ide vissza újra meg újra. Jövõre is.

Képek itt:
http://zete.uw.hu/album/thumbnails.php?album=27

Zete