Túrabeszámolók


Karszt teljesítménytúrák

bambiTúra éve: 20102010.06.01 07:57:07








Gondolatok 170 km után...


Közeledik a hétvége. A híradások a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei áradásokkal van teli. Pedig mi az aggteleki Karszt túrára indulnánk.


Gyors telefon a rendezõség felé, hogy milyen az út. Õk megnyugtattak bennünket, hogy jól járható. De egy-két aggódó szívet nem tudtak megnyugtatni. Mi ennek ellenére útnak indultunk. Már a túra megelõzõ napján felutaztunk, hogy korán tudjunk indulni. Szerencsésen megérkeztünk az áradások elkerülték az utunkat.


Még nem jártam Aggteleken így a táj a település felkeltette a figyelmemet. Nem gyõztem a fejemet forgatni a sok látnivalótól. Most rendezték meg a Gyalogtúrázók XVII. Országos Találkozója is. Így szinte ismerõsként fogadta mindenki egymást, korra, nemre való tekintet nélkül. Egy kis séta a cseppkõbarlang bejárathoz, ahol szinte mi is kõvé váltunk a szikla oldal mellett. Alig lehetett betelni a látványától. Korán elfoglaltuk a tornaterem vastag szivacsát és a másnapi túra gondolatával aludni tértünk.


06:15-kor már regisztráltunk és kezünkben volt a 70km-es táv leírása. Kissé hûvös, de jó idõt ígérõ idõ fogadott bennünket. Én ismét az Inov-8 Roclite 315 cipõben, inov-8 Debrigaiter 32 terepfutó/tájfutó kamásliban vagyok. Az elsõ hosszútávja mindkettõnknek. A cipõnek és nekem.


Lépcsõn jutunk fel a cseppkõbarlang sziklájának tetejére, ahol a szép kilátás fogad. De jó lenne a tájban gyönyörködni. Megpihenni a gondolatomnak, de most nincs idõ, még hosszú út áll elõttünk. Kis ligetes hegyoldalt követõen a jelzés egy bokrok által létrehozott alagúton visz be az erdõbe. Mint máskor is, a kora reggeli párás levegõ könnyed kocogásra serkentett bennünket. Vágyakozva arra, hogy milyen jó lenne, ha mindig ilyen futópályán kocoghatnánk. Mint egy kis hullámvasút úgy hullázik az út. Meg-meghúztuk az iramot egy-egy lejtõn. Bátran megyek, tudom, hogy terepes talpa határozott bütykökkel jó tapadást biztosított már a megelõzõ túrákon. Kellemes érzés, hogy könnyed a cipõ.


Az elsõ pont érintésekor a pont ellenõr ajánlotta, hogy kb. 10 percre van egy szép kilátás. Szép kilátásért pár kilométert még bevállaltuk. Még a reggeli kissé párás idõ, szépen burkolta Jósvafõt. A látvány többünket odacsábított. A kitérõt be kellett hozni, így gyorsabbra fogtuk a tempót, miközben már hallottuk a vízzuhatag hangját. Nem lehetet megállás nélkül elmenni a Tengerszem tó vízesése mellett.  Az esõzések bõvizûvé duzzasztotta a patakot.


Ugye írnom se kell, hogy ismét gyorsabb tempó jött. Nem kiránduláson vagyunk, hanem teljesítménytúrán. Az emelkedõket már próbálom nem telitalppal fogni, így a lábam se fárad. Közben üdvözöljük a „szobatársunkat”, miközben a következõponttól már visszafelé jött. Õ elõttünk indult. Érdekes, hogy a reggeli harmat milyen gyorsan felszáradt erre felé. A cipõm még száraz, pedig már nem egyszer mentünk füves részen. A Vörös-tó környéke rendezetten várja a városból a szabadba vágyókat. Bennünket nem a tó látványa fogott meg leginkább, hanem a Medve-sziklák. Nem másztam még sziklát, de most szinte kérette magát , hogy megtegyem. Mondanom se kell, hogy úgy éreztem, mintha tapadó korongok lennének a cipõtalpán. Még a lejövetelt még gyakorolnom kell. A pontérintése után máris nagyobb lendület volt bennünk. A nagy lendületet visszafogta a nehezen járható utak. Az esõ nemcsak a patakba esett. J A nagyobb erdei utak feláztak, vízzel voltak teli. Nem gyõztük kikerülni õket, néha egy kis csalánosba is keveredtünk. Egy kis csalánkúra jót tesz az ízületeknek. J Máskor páfrányokat kerülgettünk.


A Pitics-hegyi kilátónál csak kérdésre kellett válaszolni, no meg felmenni rá, még akkor is, ha csak fém vasakból volt is. Én inkább maradtam lent, az erdõ illatának, hangjának a magamba fogdásánál. Távol a civilizációtól. Hallgattam, ahogy zümmögnek a méhek, csicseregnek a madarak.


Kedvesen fogadtak bennünket a turistaháznál. Ismerõsök. Velük már találkoztunk elõzõ nap. Egy kis frissítõ és jó tanácsokat kaptunk, hogy jól nézzük át magunkat a kullancs miatt, mert sok van.


Az idõ egyre melegebbre fordult. Borház-tetõre menet már neki vetkõztünk. A levegõ alig mozgott. Mi csak mentünk feljebb-feljebb. Távolba hegyek vonulata. Még a Szlovák-karszt hegyeit is lehetett látni. Nem is gondoltam, hogy ilyen táj fogad. Legelészõ tehéncsorda, a fennsíkon hegyi árvalányhajas pusztagyepek. Még gyerekkoromban láttam árvalányhajat a Kiskunságban Most olvasom, hogy itt megszûnt a kaszálás, az erdei szálkaperje sarjtelepei hatalmasodtak el. A Borház tetõn helyi emberekkel beszédbe elegyedünk. Ismerõsként, de meglepve nézik, milyen nagyterületet járunk be. Cserébe a távcsõbe megmutatják, hogy a távolban felbukkanó Szádvár romjait. Nekünk is ledöbbentõ látni, hogy milyen messzire el fogunk menni.


Egyre jobban tûz a nap. Menni kell. Nem egészséges, én mégis még lazábbra veszem az öltözést. Ilyenkor érzem, jó, hogy a cipõm nem meleg. A lábam nem ég benne. Nem érzem, hogy legszívesebben inkább levenném. Jól esik az erdõhûsítõ árnya. Változatos, hol fenyõ, hol bükkös, tölgyes. A tehéncsorda teljesen kitaposta az utat. Sáros, dagonyás lett. Ezt kikerülni száraz lábbal már alig lehetett. A pont ellenõrök mondták, hogy látták, hogy a kis borjú szügyig is belement a sárba. Nekünk csak a cipõnk merült el, mikor egy réten kellett átmenni. Tudom a cipõm még mindig nem vízálló. J Mire a frissítõ állomásra értünk már meg is száradt. Talán ezért is jó, hogy gyorsan kiszárad, nem vizes sokáig.


Itt az 50km és a 70km-es táv válaszvonala. Páran összefutottunk. Kis technikai megbeszélés és egy kis zsíros kenyér után, mi indultunk. Távolból már egy ideje morajlott az ég. Szép kis út következett. Az útszélén ideiglenes kis patak sietett. Megpróbáltunk vele együtt futni. Persze, hogy õ gyõzött. J Jobbról a dús vizû patak az eredeti medrébõl kilépve újabbat hozott létre.


Derenk romközségnél volt egy ellenõrzõ kérdés. Egy-egy tábla jelzi az egykori házak helyén, hogy 1943-ban kit hová telepítetek ki. Horthy Miklós egykori vadász területén járunk. Medvés vadrezervátumot akart kialakítani. Úgy éreztem, mintha egy szellemközségben járnék. Brrr…


Még egy darabig megborzong a hátam, ha a községre gondolok. Szerencsére egy kis emelkedõ jött, mely nem sok gondolatot hagyott szabadjára. Szádvárra vezetõ úton vagyunk. Olykor a víz és a mészkõ játékának vagyunk szemtanúi, ahogy létre hozta az ördögszántást. Mi lépcsõnek használjuk.


Igen, elértük Szádvárt. Szádvárt, melyet Borház-tetõrõl látcsõben láttunk meg. Most a TV átjátszó toronyra pillantottunk vissza. Az ég még mindig igen morajlott, sötét felhõk gyülekeztek, így nem sokat idõztünk.


A visszaút már gyorsabb volt. Igaz nem itt volt a táv fele, de ez tûnt a legtávolabbi pontnak. A Szalamandra ház felé tettünk egy kitérõt, mert ott volt egy pont, de ugyan azon az úton haladtunk vissza egy darabig. Mivel már ismerõs volt az út próbáltuk a nagyobb vizeket elkerülni.


A nap kisütött, ismét meleg lett, de a tücsökciripelés már jelezte lassan lenyugvóban a nap. A Jósvafõ felett levõ fennsík szép látványt nyújtott. A Hucul ménes legelészett. Kis csengõ jelzi, kiscsikó is van. Legszívesebben leültem volna nézni õket. Nyugalom ült a tájra.


Nem-nem nekem menni kell, sötétedés elõtt be kell érni – gondoltam. A fák egyre kevésbé engedték át a fényt. Nekem szokatlan volt így kocogni. Jósvafõnél kíséretet is kaptunk. Egy kutya szegõdött mellénk. Jó kedvûen ugrált körül bennünket. Hol elõre futott, hol mellettem kocogott. Együtt érzõen még a nyelvét is kilógatta, hogy õ is fáradt. J Mintha tudta volna, hogy már nekem alig van erõm kocogni. Addig-addig biztatott, míg megfeledkeztem a fáradságomról.


Még világos volt mikor beértünk Aggtelekre.  Kedvesen fogadtak a célban, meleg teával, zsíros kenyérrel.


Életem elsõ ilyen hosszú távja. A kiírás szerint 65,7km. Szintkülönbség mi mérésünk szerint 1912m volt.


Közel 170 km-et tettem már meg az Inov-8 Roclite 315 cipõben. Nagy segítségemre volt, hogy jól kapaszkodott, nem csúszott. A könnyedsége kellemes volt, hogy a hosszútávon, nem éreztem nehéznek. Jól megállta a helyét akkor is, ha nem vízálló, mert ha vizet is kapott, nem volt hideg, gyorsan elmúlt a vizes hatása.


Örülök, hogy részese lehettem ennek a túrának is. Megismerkedhettem közelebbrõl az Aggteleki-karszttal.


Köszönet túratársaimnak! Kellemes túrát mindenkinek!