Túrabeszámolók

Nem agyaltam elõre túl sokat a túrán, de azért látogattam az indexes Kinizsi topikot és ott akadtam össze Asciimo sporttárssal aki látszólag hasonló tempót tervezett. Felmerült az ötlet, hogy ha mindkettõnknek jó akkor menjünk együtt. Utólag is köszönet jár neki a segítségéért, információban, a nevezésben és egyáltalán :) Tudtam, hogy ezen a túrán nincs lépten-nyomon szolgáltatás, így egy tevepúp beszerzése mellett döntöttem. Nothing new on race day - tartja a mondás, vagyis semmi újat ne versenyen próbáljunk ki, hát én most ismét megtettem, ráadásul egy ilyen necces dologgal, mint egy hátizsák és egyben a folyadékutánpótlásom záloga :) Mentségemre legyen mondva, hosszú futásnak már akkor nem lett volna értelme, a tatyó pedig nagyon kényelmesnek tûnt rögtön elsõre. (az is volt, nem dörzsölt, nem ugrált, jó volt)

A túra elõtti nap a szokásosnak megfelelõen tevékenyen telt, este még autóznom kellett egyet és beszaladtam vásárolni pár dolgot a maglódi nagy áruházba. Nagy meglepetésemre a zöldséges részlegnél összefutottam Sünivel! (mekkora mázli?! õ általában az ország másik végében tartózkodik, én ritkán megyek ebbe a bumszliboltba, ráadásul zárás elõtt fél órával.... :D Kicsit csevegtünk aztán mentem az utamra, hiszen még össze kellett pakolásznom másnapra.

 

Anyósnál õriztem kutyát-házat aznap éjjel, így reggel spóroltam némi idõt a közlekedésen. Összeraktam a táskát, került bele egy könnyû, pici esõkabátka, 4 kicsi szendvics, banánchips, 2 csomag szezámszeletke, 2 alma, bepanthen krém, zsepi, pénztárca, mind gondosan bezacsizva esõ esetére. A púpot nem töltöttem tele, kb 1,5liter vizet tettem bele. Odakészítettem még reggelire egy szendvicset, egy kaukázusi kefírt és egy almát, kikészítettem a ruhámat és egyéb ház körüli tennivalók után aludni tértem. Fáradt voltam, így ezzel nem volt gond :)

 

Hajnal 5 után szólt is az ébresztõ. Gyors szedelõzködés, vazelin ahova kell, pulzusmérõ fel, cuccok felkap és indulás a buszhoz. Az utazás alatt kényelmesen megreggeliztem és már alig vártam, hogy induljon a menet :) A Hév tele volt túrázókkal, néhányan óriási hátizsákokkal, kabátban, kamáslival, botokkal, nagyon felszerelkezve, mások futócicanaciban, övtáskával :)

Békásmegyeren találkoztunk Asciimoval, szereléket igazítottunk , ismerõsökkel dumáltunk kicsit, aztán 8 után pár perccel elrajtoltunk(a papírunkra 8:00-át bélyegeztek). Yoyooék és Steve és Nyuszi valamivel korábban elindultak már, reméltem, hogy Nyusziékat beérem valahol. Hamarosan kocogósra váltottunk, nem is volt semmi gond,de ahogy emelkedni kezdett a terep, nekem nem esett jól a relatíve lendületes tempó. Nem vagyok eléggi hegyi ember és elég lassan alkalmazkodik a szervezetem az emelkedõkhöz, ezt már korábban tapasztaltam. Asciimo szedte a szép hosszú lábait, Forresterrel csacsogva úgy gyalogoltak fel az emelkedõn, mint a gép. Kezdtem lemaradozni, egy darabig még igyekeztem lépést tartani, de annyira ugrált a pulzusom az egekbe és kezdett ritkulni körülöttem a levegõ, hogy jobbnak láttam nem erõltetni a dolgot. Sajnáltam, hogy máris leszakadtam, de nem lett volna értelme kockáztatni a totál savasodást rögtön az elsõ kilométereken. (utólag megtudtam, sajnos neki sem sikerült a PB, de azért 16 óra körülivel behúzta :) Gratula!

 

Saját tempóban kocorásztam tovább, az emelkedõket tempósan gyalogolva, a többit futogatva. Igyekeztem nem zaklatni a túrázókat, kivártam az alkalmat az elõzésre és remélem sehol sem felejtettem el megköszönni ha félrehúzódtak, hogy elmehessek. Sajnálatosnak tartom a túrázók-futók közti nézeteltérést ebben a témában, fõként, hogy sok túrázó kocog idõnként és fordítva, tehát nincs élesen elkülönülve a két tábor, ráadásul semmi egyéb nem kellene csak egy kis türelem és udvariasság.

Egyszercsak utánam kiáltott valaki, így megismerhettem Sistergõt is a topikról :) Jó ötlet volt a Bozót feliratú sapit vennem. Sajnos végül nem sokakkal találkoztam, pedig rengeteg embert elõztem meg és bár ajándékkötözõ nem lógott rajtam, de rám volt írva a nickem. Legközelebb ne féljen senki megszólítani ha elsuhanok mellette :) általában ráérek pár szóra :)

 

A Kevélyek, a Hosszúhegy, a szerpentin, mind hozta a megszokott formáját, nem volt könnyû. Sütött a nap ezerrel, nagy volt a levegõ páratartalm is ami tovább nehezítette az amúgy sem könnyed sétát. A pilisi szerpentin mumus számomra, jórésze nem vészes meredekségû, de ahogy szép folyamatosan emelkedik, egyszerûen sosem tudom megfutni. Most is szinte végig gyalogoltam, a lejtõt viszont most is nagyon élveztem, bár elég bokagyilkos lehet a sok kõ ha valaki nem vigyáz. A nyeregbe érve egészen meglepõdtem, hogy milyen komoly állomást keraáltak itt a szervezõk. Sátrakat vertek, büfét üzemeltettek, még cipõbemutató vagy hasonló is volt. Itt találkoztam Sancimanóval, aki paradicsomlét ivott. Ez utóbbi infó azért fontos, mert folyamatosan sós paradicsomlérõl fantáziáltam és már beterveztem, hogy az elsõ lakott helyen veszek valahol. Ha nem látom meg Sancinál, tuti indultam volna tovább rögtön, de így kivártam a sor a büfénél :) Nem mértem részidõket, de legalább 15-20 perc veszett ezen a ponton, ha nem több. Ettem egy szendvicset is, sétáltam kicsit aztán kocogtam tovább. Sanciékat hamarosan beértem, elismerõen nyilatkozott a tempómról, megköszöntem, de sajnos tudtam, hogy nagy mázli lenne ha ezt tudnám tartani végig.

 

Dorogra érkezve egyszercsak megpillantottam Nyulat és Steve-et! Bizonyára hülyének néztek a körülöttem lévõk, mert elkiáltottam magam örömömben, hogy Nyuuuuuszííííííí :)) Összepusziztunk és együtt folytattuk utunkat. Steve bölcsességein mosolyogva általmentünk Dorogon, itt találkoztunk a Makai párossal akik most a 40-es távon indultak, majd a Nagy Gete támadása elõtt falatozunk kicsit a Solkima (Miki) által prezentált terülj-terülj asztalkámnál. Nyuszi zöldséglevese nagyon finom volt és a víz is nagyon jól jött mert amúgy keresnem kellett volna egy kutat, hogy feltöltsem a púpomat. Ennyit a "no depó" tervrõl :)))

 

Elég sokáig élvezkedtünk itt, de aztán csak összeszedelõzködtünk és nekiindultunk a rettegett hegynek. Természetesen tényleg nem piskóta, de azért egy picit túldimenzionált szerintem. Az elõzõ hetek csapadékos idõjárásának és az ezáltal vadul burjánzó növényzetnek köszönhetõen, rettentõ párás volt a levegõ, nem túl délcegen haladtunk felfelé. Nem mertem megkérdezni Steve pulzusát, de gondolom lehetett vagy 100 :))) Az enyém kicsit több volt ....

Szegény Nyuszi elég gyûrötten nézett ki, mondta is, hogy nem áll a helyzet magaslatán :( de azért hõsiesen nyomult felfelé. A csúcson picit pihiztünk, Nyúl adott finom nápolyit, köszi. A sziklás lejtõt is abszolváltuk, hogy aztán felmászhassunk a Hegyeskõre :) Felhívtam Yoyoot, mondta hogy már a Tokodi pincék után vannak és Dildivel veszekszik, hogy zabáljon :)))

 

Ez a Tokod elõtti szakasz nekem elég fura volt, mert két éve jártam erre és úgy rémlett, hogy akkor egy vízmosáson majd egy köves szekérúton simán bejutottunk Tokodra, most viszont megkerültünk egy dög nagy repcetáblát és úgy tûnt még Tolnát-Baranyát is, mire végre rátértünk a földútra ami Tokodra vitt.... A repcésnél ért be minket Bocska István akirõl mindig csak annyit tudtam, hogy õ Gurdon Évi párja, pedig azért õ is tett már le ezt-azt az asztalra :) Kiderült, hogy õ is sokkal jobb idõt tervezett, de aztán a meleg és egyéb körülmények folyamatosan rontották ennek esélyét és már kényelmes kocogós-gyaloglós verzióban tolta. Miközben dumáltunk, kicsit lehagytuk Nyúlékat, de biztos voltam benne, hogy Steve végig mellette lesz, így nem rágtam magam rajta, hogy elléptünk. Na, azért olyan õrült nagy elõnyt nem szereztünk, a Tokodi pincéknél épp csak megettem a zsíroskenyérkémet amikor már utol is értek minket :) Itt külön kiemelném a finom savanyú ubit és a Túró Rudit amit kaptunk! 

 

Egyik kedvenc jelenetem és a túra abszolút különdíjra érdemes arckifejezése is innen származik:

Ülünk a padnál, megettük a kenyérkénket, rudinkat, ittunk, stb. Felállok, veszem a zsákom, mire István olyan igazi kíváncsi kiskutya szemekkel rám néz és kérdi: Máris mész? :D Így elmondva biztos nem olyan poénos, de az az arc , hát...kilométerekkel késõbb is emlegettem :) 

Hagyta magát meggyõzni, hogy induljunk, mert semmivel se lesz jobb ha sokáig ücsörgünk, ráadásul gyûltek a szürke felhõk a fejünk felett. Az emelkedõn aztán megállapítottam, hogy István nyugodtam pihizhetett volna vagy negyedórát, akkor is lazán utolért volna Mogyorósbányáig, annyira nehézkesen másztam felfelé :) Ez a helyzet innentõl általánossá vált, emelkedõn mintha legalábbis az Everestet másztam volna, még a fülemen is próbáltam levegõt venni, aztán a lejtõn simán tudtam kocogni...

Mogyin nagy mázlink volt, épp addig esett az esõ amíg a Kakukkban pecsételtünk, ettünk, pihiztünk. Mire meghánytam-vetettem magammal, hogy felvegyem-e az esõkabátot, már szinte el is állt. Befutottak Nyusziék is, utólag is köszönöm a kedves invitálást egy kis depóra, de ettem banánt, ittam kólát, elégnek tûnt. Remélem gond nélkül célbeértek, mert késõbb már sajnos nem találkoztunk. Azt sem tudtam, hogy innen elõttünk vagy mögöttünk voltak-e, csak most az edzésnaplókat nézve látom, hogy kicsit tovább élvezték a Kinizsit. Remélem nem volt nagyobb baj, csak a fáradtság....

 

Elindulván már éreztük, hogy kezd hûvösebb lenni, a nap még küzdött, hogy a felhõk közül kiverekedje magát, ami több-kevesebb sikerrel ment is neki. Közben Sancimanó ismét beért minket, ami jól mutatja, mennyit tököltünk a pontokon, hiszen mi elég sokat kocogtunk is. Némi dumaparti után nekilódultunk. Pélin a forrásnál nagyon jól esett egy kis mosakodás, egészen felfrissített. Könnyed kocogással haladtunk, részemrõl az elsõ emelkedõig :) De azért csak eljutottunk Pusztamarótra is, sõt az egyházi üdülõhöz is, egész lihegésmentesen. Pusztamaróton láttuk a 24órás tájfutó váltóverseny kiszolgáló létesítményeit és néhány az erdõt keresztül-kasul szelõ tájfutót is :) Igen, gondoltam rátok Tibi bá és Imre :)

 

Valahol errefelé kezdtük elõszedni a lámpáinkat, mert a sûrûbb erdõrészeken már erõsen szürkült és egyre marasztalóbb volt a sár is néhol. Bizonyára rettenetesen nézhettem ki, mert a korábban csuklón viselt zöld kendõt kötöttem a fejemre, hogy a fejlámpa kényelmesebb legyen :)

 

Bányahegyen rengeteg idõt eltöltöttünk, megettünk egy-egy levest, meglátogattam a mellékest, és rácsodálkoztunk Véghattira, hogy mit is keres itt ilyenkor :) (mint kiderült, gyaloglósban nyomták) Mire elindultunk egész klasszul ledermedtem....Magamra húztam a hosszúujjú felsõt és ae esõkabit is és így dideregve kezdtünk kocogni reumás pingvin stílusban. Aztán persze sikerült felmelegedni és hamarosan öltözhettem is vissza egy rétegbe, csak immár a hosszú ujjút választottam. Koldusszállásig egész sokat futhattunk volna ha nincs a sár, de így lépten-nyomon meg kellett torpanjunk. Elõnyben voltak a túrabotokkal rendelkezõk, de szerintem mindenki megcsúszott itt-ott. Szerencsére nem estem bele a trutyiba egyszer sem, de a cipõm megmerült egy kissé. A ponton nagyon jólesett a tea és vizet is tudtunk vételezni púpba ami "életmentõnek" bizonyult, mert mindkettõnké elfogyott. István itt adott valami decás izoport a vizemhez ami nem tudom mennyit használt, de legalább elvette a mûanyag ízt :) Köszi! És egy fél powerbart is kaptam tõle ami meglepõen finom volt. Még sose próbáltam ezeket az ûrkajákat, a gélre ezután sem fanyalodtam rá, de ez a szelet jó! Csak nagyon ragad :)

 

A sárgán továbbindulva ismét élvezhettünk egy kis dagonyát itt-ott, másutt meg klassz köves utat, de haladtunk, bár a sunyi emelkedõ nem igazán jött be. Már talán csak mentális gát volt, de nem akaródzott semmi olyat futni ami nem látszott egyértelmûen lejtõnek :) Szegény István nem is értem, hogy bírt velem maradni, tényleg nem sértõdtem volna meg ha ellép, de állította, hogy jó ez így neki. Pedig azt is mondta, hogy már jobban esett neki a futás, mint a gyaloglás.... Így értsük meg a férfiakat :D

 

Persze nincs túra egy kis mérgelõdés nélkül. Igyekeztünk figyelni a jelzést, de egyszercsak eltûnni látszott. Jöttek mások is, így nem aggódtunk, aztán még mondták is, hogy jó felé megyünk, semmi baj, õk tudják sz utat. De valami gyanús volt. Egyszercsak találtunk egy piros leágazást, a térképet nézve elbizonytalanodtunk, hogy tényleg jó helyen vagyunk-e. Nem is az eltévedéstõl tartottunk igazán, csak nem szerettünk volna levágni az útvonalból (sajnos nagyon sokan megtették, sok helyen...sose értettem, mi értelme van egy ilyen teljesítésnek) Igazából nem jöttem rá, hogy végül hol kavartunk, de párszáz méter után visszataláltunk a jelzett sárgára. Kicsit dühített, hogy talán rövidítettünk :(

 

Némi sarazás-kocogás és el is érkeztünk a Baji vadászház EP-hez. Itt már nem szöszöltünk, pecsételtünk és nyomás. Mondták a lányok, hogy itt-ott van még sár. Végülis igazat mondtak: itt is volt, meg ott is :) Innen már egész gyorsan telt az utolsó pár kilométer. Valami útnál ott várt minket Gurdon Évi és a Baj-Tata szakaszon autós kíséretet kaptunk. Olyan aranyos volt, mintha legalábbis a Spartathlont nyomtuk volna ;-) Átcikáztunk néhány tatai utcán és hopp, egyszercsak ott volt a cél. 19 és fél óra LOL :D (Istvánnak csak 19 :)  (utólag számolgatva, he nem pihizgetünk, ücsörgünk, vacakolunk  a pontokon, ez kb 3 órával lenne kevesebb :)

 

Megkaptuk ami jár, szép jelvény, oklevél, meleg kézfogás és meleg leves :) Szerényen Ispiékhez települtünk kajálni (jópofák voltak, odahívták Évit, hogy üljön közelebb, meséljen a franciaországi 24-órás VB-rõl, de kb addig jutott szegény, hogy hideg volt és nem volt meleg kaja :) Kicsit dekoncentráltak voltak a srácok :P

 

Beszervezõdtem hozzájuk a hazaútra, amiért utólag is nagy köszönet! Hárman háromfelé kókadoztunk a hátsó ülésen, viccesek lehettünk :) Azt hittem nem fáj semmim, hát azért a mozdulatlan ücsörgés után a Délinél nem volt olyan hetyke a mozgásom, mint elképzeltem, de sikerült megközelíteni a metrót majd a buszt is és csodamód mindkettõn felébredtem mikor le kellett szálljak :) Ennyi pihi elégnek is bizonyult egészen hétfõ hajnalig :P Fura.....szuperkompenzáció vagy mi a szösz?! (közel 48 óra ébren....brrrr)

 

Végül, mert nem tudom hova illik:

Képtelen vagyok felidézni, hol voltunk amikor Böki telefonált, de azért arra emlékszem, hogy mit beszéltünk :P Épp kérdezte, hogy jól vagyok-e, hogy állok vízhólyaggal, fájdalommal, mondom, hogy nem fáj semmi, minden oké, erre valamit dörmögött, hogy olyan nincs, én meg ráléptem egy hülye kõre és kifordítottam a bokámat..... Szerencsére nem estem rá, csak leültem a lendülettõl meg a belenyilalló fájdalomtól. Tuti, hogy Böki átkozott meg :P , biztos ott tekergette a wodoo baba lábát :)) Mázlim volt, mert nem sérült meg a lábam komolyan, de azért fõleg a létramászásoknál és a köves-sziklás részeknél eléggé éreztem. Ja, tényleg, ott volt, a létrás résznél! Elõtte simán átmásztam telefonnal a mancsomban, egy hülye kövön meg kinyírom magam, szuper....

 

Ha már fájdalom és sérülés téma, büszkén és örömmel mondhatom, hogy a szokásos bokafájdalomtól eltekintve csak némi izomfáradtság van a combokban, semmi más. Ez is mutatja, hogy állóképességben van itt hiány, amúgy mehetne a futás keményebben is. Majd fog, remélem :) És kivételesen kidörzsölõdés sincs. Tökjó :)

 

Hatalmas elismerésem mindenkinek aki teljesítette és emelem kalapom azok elõtt is akik feladni kényszerültek, de megfontoltan döntöttek.