Túrabeszámolók


Somló 15 éjszakai

dnvzoliTúra éve: 20102010.06.04 21:50:45

Folytatás a Nagy László emléktúráról:


Na,szóval mint már említettem nyolc után már eléggé nem bírtam magammal,egy idõsebb bácsi meg már láthatóan az épp éjjeli õrjáratra induló polgárõr párost akarta rám küldeni,kikászálódtam hát a kocsi hátsó szekciójából,megmutatva magamat a falu népének:Nem kell félni a fehér autótól,és fõleg nem a benne aludni próbálótól:)Egyébként az állampolgári éberség elõtt le a kalappal,az csak jó,ha az emberek figyelnek egymásra és a környezetükre.


Összecihelõdtem,átautóztam Somlóvásárhelyre,gondoltam jobban járok a nevezéssel,ha nem hagyom az utolsó pillanatra,el tudtam képzelni mennyien lesznek egy 15-ös éjszakain,ami ráadásul felvisz a Somlóra.Ekkora bulit-gondoltam-a környék fiatalsága a világért sem mulasztana el.Hát nem tévedtem sokat,ezer ember volt már fél kilenc körül is,kicsit nagyobb volt a nyüzsi,mint délelõtt,ahol összesen volt vagy 35 induló.Nagy örömömre a tömegben megpillantottam az épp összebújó Kerek repkény-Kékdroid párost,valamint egy más túrákról arcról már ismerõs leányzót,mint kiderült -Dilent-.Semmiképp nem akartam megzavarni az intim pillanatot,így bementem nevezni,majd odamentem a fentebb említett csapathoz üdvözölni õket.Egyúttal megkérdeztem velük tarthatnék-e?Igenlõ válasz érkezett,kicsit szabadkoztak,hogy lehet,hogy nekem lassú lesz a tempójuk,de megnyugtattam õket,hogy ez nem fordulhat elõ,és pár szóval elmeséltem a napomat.9 óra körül tehát nekiindultunk,innentõl kéretik újra elolvasni Kékdroid beszámolóját,mindenre kiterjedõ iromány,szinte a számból vette ki a szót:))


Azt azért elmondanám,hogy nagyon jól éreztem magam ezen a túrán,valósággal sajnáltam,hogy ilyen rövid volt,és ezáltal már éjfél után pár perccel véget is ért.Igaz,azt megállapítottuk,hogy ennél sokkal többet a Somló "el sem bír"méreténél fogva.A túra lényegében az összes nevezetességét bejárta,egyedül a hegyrõl levezetõ(vagy épp oda felvivõ)sárga keresztes szakaszon nem jártunk.A kis pihenõ azért arra jó volt,hogy a délutáni "meghalós"szakaszt most minden nehézség nélkül vettem,igaz a hõmérséklet is sokkal emberbarátabb volt.


A túra végén a somlói galuska nagyon telitalálat,a teljesítésért egy szép,rókával díszített oklevél,és egy az ugyanezt az állatot ábrázoló kitûzõ járt.A teljesség kedvéért azért azt el kell mondani,hogy az itt kapott fénymásolt "térkép"is elég messze áll a tökéletestõl,nem vagyok biztos benne,hogy ha csak erre kellett volna hagyatkoznunk símán ment volna az útvonal követése,mivel szalagozás ezen a túrán nem volt.Viszont a szöveges leírást összevetve a nappali túra tapasztalataival már nem volt gond.


Gondoltam,egy energiaital bevitele a szervezetbe azért nem lesz felesleges a hazaút elõtt,kértem tehát egyet.Hoztak is aztán mondták,hogy ötszáz.Na ekkor jöttem volna rá,ha eddig nem tudtam volna,hogy miért nem járok kocsmába.Ötszáz,vazze,még jó hogy nem ezer,mint a Forma 1-en a kávé:)A boltban egyébként ez a Bomba kemény 210 HUF.Tudom,most vettem kettõt holnapra az Oroszlány 50-re:)


Hazafelé az MR2 Petõfin dj Palotai keverte a zenét,állat jól csinálta,fel is tekertem a hangerõt az elviselhetõ szint határáig,leporolandó a gépjármûvem hangszóróit:)Így egyszemélyes ülõ diszkóként suhantam a nagy magyar éjszakában(tudom,száguldás,diszkóbalesetek,stb,de ez most annyira jól esett:),hogy aztán egy-két óra alvás után ismét jelentkezhessek a munkahelyemen.Na,de ez már megint egy másik történet.


Köszönöm a lehetõséget,és köszönöm a társaságot.


dnvzoli