Hadak Útja 55
Egy túra és hegység, ami még nem okozott csalódást. A kollégiumban aludtam, így reggel az ajtón kilépve a rajtban voltam. Elhatároztam, hogy kivételesen nem a túra után olvasom el az itinert. :-)
Tarnai Feri mosolyogva, somlói galuska kínáló mozdulattal és hangsúllyal indított minket utunkra: „Na, arra van a Vértes…” Az idõ ideális, pár csepp esõ csupán, igazán nem panaszkodhattunk. A tavalyi festés-táblázás miatt eleinte alig kellett gondolkodni, szépen lehetett követni a P sávot. Az elmúlt hetek vizei itt is áztatták az erdõt, így sok idõ ment el a dagonyák kerülgetésével.
Kakukkdal és lappantyú-perregés mellett értem a sorompóhoz, pecsét, csoki és jöhetett a már ismert, rettegett dzsungelháború: fejbúbig érõ csádéban követtem a 18 cm szélesen letaposott ösvényt. Egy buckáról fél métert kellett lelépni a nem látható földre. Hát, … elrugaszkodtam és lányos magányomban visítozva, a túrabottal nindzsázva szakadtam az embernyi csalánba. :-) Még egy óra múlva is magamon röhögtem, az alaphangulat remek volt.
A mosolyt aztán egy feszített víztükrû szekérút kezdte lehervasztani. Reggel valahogy lemaradtam a rendezõi javaslatról, miszerint egy pici P – P+ szakasz helyett aszfalton is mehettünk (volna). Cuppogó cipõben érkeztem Gerencsérvárhoz, frissítettem és tovább. A jelzések egyértelmûek voltak. Csáki vár kiszalagozva várt és még kólát is kaptam, nagyon szépen köszönöm utólag is!
Lassan megéhezve ereszkedtem le a kéken a kõhányási etetõpontra: zsíros kenyér, paradicsom-paprika, szörp. Uccu, neki a K+-nek. Ferinek szóltak korábban a megyétõl, hogy ezt a jelzést „felújítják”. Épp csak azt nem árulták el, hogy a jel morfológiájában és színvilágában is felújul majd… mondjuk sárga sávvá. :-) Tanakodtunk is rendesen, de aztán hagyatkoztunk az emlékeinkre. Ezen a szakaszon többezer másfél centis békagyerek napkúrázott az úton, alig lehetett figyelmetlenségbõl elkövetett testi sértés nélkül elmenni közöttük. Végül is vizük volt idén elég.
Jó tempóban haladtam, Gánti templomtorony a domb mögött, kerülõ a mûút felé és Vértes Vendéglõ EP. Cipõigazítás után neki a véget nem érõ Juh-völgynek. Csak felértem Géza-pihenõhöz, majd aszfalt után Pátrácos EP-hez. Izolötty meg hazai pizza és jöhetett az utolsó 14 km. A Vár-völgybe már kocogva érkeztem a szegedi sráccal, lépcsõzés után EP a toronyban. Itt ért minket utol Cs. Robi (egy órával késõbb indult nálunk), majd a másik fiú toronyirányt felvezetett a gerincre. Nem szeretem az alternatív útvonalakat, Robi is csak annyit mondott: „Hát szerpentin nem volt benne…” :-) A P rom próbára teszi mindig a szenzorokat. Figyelni, hogy (1) ne bukj orra kõben fában, (2) idõben lassíts a pincéknél végzõdõ éles kanyarokban, (3) ok nélkül ne fejeld le a fát, (4) csokievés közben ne harapd le nyelved. Be is hipóztam rendesen, itt elhagytak a fiúk, én meg ettem kicsit.
Kómásan, álmosan érkezett a Harmatos-völgy. Egyszerre volt félelmetes és gyönyörû, ahogy a megsemmisült bükkállomány romjain át kerestem utat, ösvényt. Mivel azonban néhány hete a pilisi sárgán edzõtáboroztam laposkúszásból, egybõl elememben éreztem magam. Egészen felébredtem és kocogni kezdtem a város felé. Beértem a fiúkat is, így hármasban értünk célba. 10:10, tekintettel a terepre, ez nekem most teljesen jó idõ volt.
Az elkövetkezõ néhány óra Feriéknél mindig a pont az i-n, sztenderd röhögés régi-új anekdotákon. Utánozhatatlan! Végighallgattuk a beérkezõk eltévedéseit a csókai borospincék felé, betekintést nyerhettünk a Vértes szigorúan titkos, védett fajainak életformájába (szerzõi jogok miatt sajnos nem beszélhetek a rügyszarvasok táplálkozási szokásairól). :-D
Másnap még keresztül sétáltam a hegységen, hogy levezessek, aztán hazautazzak. Csak elismerõen tudok beszélni a túráról. Minden ponton ellátás + a kõhányási svédasztal. A jelzések szépek, egyértelmûek, leszámítva azt az egy-két változást. Gyönyörû volt az erdõ, remek az idõ. Az idei legjobb túra, amin voltam. Köszönöm szépen a szervezõknek a munkájukat és a bõséges ételt-italt!
|
