Túrabeszámolók

Vértesi barangolások 50

Táv: 47,6 km, szint: 1006 m

Fél ötre húztam fel az órát. Este mindent bepakoltunk a hátizsákba, ruhák kikészítve. Nem lehet gond.

Kettõ körül arra ébredtem, hogy dörög, villámlik, s esik az esõ. Miután elõzõ hétvégén kihagytam a „Nagybörzsönyi Négylevelût” már elvonási tüneteim voltak. Tudtam, hogy akkor is elmegyünk Gántra, ha cigánygyerekek potyognak is az égbõl. Ettõl megnyugodva könnyen visszaaludtam.

Alig egy pillanat és már kukorékolt is a digitális kakas. Zsombor fiammal megittuk a szokásos reggeli teánkat, s pár perccel 5 után már Albertirsán voltunk. Átültünk Laci bácsi kocsijába, s irány a Vértes.

A nevezésen pillanatok alatt átesünk. Már a nevezésnél kapunk egy müzli szeletet útravalónak. Jó néhány ismerõs túratárs üdvözlése után megnézem a térképet, az útvonal ugyanaz, mint tavaly. Nem fogunk eltévedni, eltehetjük az itinert. Pár lépés a K4-en, majd a K-n balra. Pár száz méter, s már kint is vagyunk Gánt belterületérõl. Örömmel állapítom meg, hogy az éjjeli esõ nem volt túl jelentõs, az út jól járható. Elõnye viszont, hogy a levegõt átöblítette, szinte harapni lehet az esõillatú, friss levegõt. A rét párában úszik. A párafelhõt aztán az egyre erõsebben sütõ nap sugarai hamar feloszlatják.

Nagyon jól esik a mozgás. Az Antal-árok kellemesen emelkedik, a fák lombjai között határozott kontúrokkal fénynyalábok pásztázzák az avart. A színek hihetetlen kavalkádja megérinti a lelkeket, tökéletes a csend. Még a királynak sincs ilyen jó dolga! Emlékezek tavalyról, hogy a végén van egy kisebb meredek rész, de a tetején a jutalom. A szeder már kezd érni. Szemezgetek párat a javából.

Hajdúvárnál az elsõ ellenõrzõpont. Pecsételünk és indulhatunk is tovább. A Szentgyörgyvári erdészházig a Z-n haladunk. A Z- mellé már sûrûn és szépen fel van festve a Mária zarándokút lila „m” jele is. Elbeszélgetjük az idõt, faljuk a kilométereket. Az erdészház után jobbra a K4-re. Jól haladunk a kellemesen emelkedõ terepen. Zsombor már nyolcadikba megy, Laci bácsi a terveirõl érdeklõdik. Vajon, erdész lesz-e mint az apja?

Nicsak! Ez már a mindszentpusztai ellenõrzõpont. Idõsebb túratárs akkurátusan lebélyegzi mindhármunk itinerjét. Nem élünk a túra kedvéért kinyitó büfé ajánlatával. Hideg vizet a csapból vételezünk és indulunk tovább. Figyelni, mert nemsokára át kell térni a K-re! Nem lehet eltéveszteni. Feltûnõ helyen útbaigazító tábla hirdeti, hogy merre menjen, aki a Vértesi barangolások túrát járja. Kétszer érintjük az erdészeti mûutat, de mindkét alkalommal hamar elhagyjuk. Mellõzzük a Csáki várrom KL jelét. Most nem megyünk fel. Az ötvenesbõl még sok van hátra. Hamar felérünk a keskeny szurdok aljából egy balos visszafordítóba. Kellemesen hullámvasutazunk fel, s le. Jó néhány futó elhagy bennünket, szinte én is kedvet kapok a kocogáshoz. A Batonna hegyen bekerített erdõfelújítás. A kerítés mellett bõven érik a szeder. Ilyet nem árulnak ám a piacon. Nem is hagyom ki.

Már hallani lehet az autózúgást. Néhány perc és lent vagyunk Kõhányáspusztán. Két sátor áll, mint tavaly. Az egyikben pecsételés, pillantás a hõmérõre, 31,6 fok, és még 11 óra sincs. Tényleg meleg van. A másik sátorban minden földi jó. Mi a klasszikust választjuk. Zsíros kenyér extra hagymával és sör, majd desszertnek még egy zsíros kenyér sok hagymával. Itt elbúcsúzunk Laci bácsitól Õ egy korábbi sportsérülésbõl felépülve csak a könnyed 25-öst vállalta mára. Neki már csak 6 km enyhe lejtõ, mi viszont vállunkra vesszük a zsákunkat és irány a Várgesztesi vár. A németvölgyi elágazó elõtt félreérthetõ a jelzés. A K-en kell menni balra, de a segédszalag a K+-ra visz. Egy csinos futó lány átköti a helyes irányba. Nem bánjuk, hogy többször is elfut mellettünk. Üdítõ látvány a férfiember szemének.

A vár alatti pompás réten családok piknikeznek, tollasoznak. Városi kirándulók hódítják meg a várat, némelyiknek alaposan feladja a leckét a pár száz méternyi meredek feljáró. A vár büféjében az OKT-s pecséttel önkiszolgáló módon pecsételünk. Kérdezem Zsombit, hogy szusszanjunk-e egyet vagy menjünk tovább. Nem fáradt, indulunk. Ugyanott megyünk le, ahol feljöttünk. Várgeszest éppen csak érintjük. A kertek alatt egyenesen haladva áttérünk a K+-ra. A következõ ellenõrzõpont az Új Osztás nevezetû hely. Jó lenne tudni mit jelent az elnevezés. A szakasz elsõ felében egyre meredekebb úton, kefe-sûrû fiatalosban vezet az utunk. Az ágak alkotta szûk alagútban sokszor le kell hajolni. Egyre feljebb és feljebb lépünk a kiálló köveken. Megállok kicsit, hogy megnyugtassam a tüdõm. Hiába, több mint 50 kg túlsúlyt cipelek magammal. Zsombor jól bírja, le is hagy. A Lófõ-tetõn érem utol. Hasznosan töltötte azt a pár perc elõnyt, amit szerzett az emelkedõn. Szedret eszeget. Követem példáját.

Az 5. ellenõrzõpontra érve iszunk és a kulacsunkat is teletöltjük. Rövid út a Z+-on majd áttérünk a Z-re. Érdemes jóban lenni vele, mert innét majd 20 km-en keresztül lesz a társunk. Az út folyamatosan lejt, nemsokára beérünk a Sárkánylyuk völgybe. Az út köves, néhol bedõlt fák, oda kell figyelni hová lépünk. Elvarázsol a völgy szépsége. Valahol jobbra kell lenni a térkép szerint a névadó Sárkánylyuk barlangnak, legközelebb megnézzük.

A Hirzy emlékmûnél érünk ki egy erdészeti aszfalt útra. Jól esik menni a sima talajon. Azt hiszem, itt kellene belehúzni, mert az elõzõ szakaszon eléggé lelassultunk, de aztán mégis nyugodt tempóban élvezzük a látnivalókat. Az aszfaltos út Vérteskozmáig a társunk. Nem mondhatnám, hogy nagy forgalmú. Bõ fél óra alatt egy autó jött szembe. Hova ez a nagy rohanás!

Ahol le kell térni a mûútról, meglepetésben van részünk. Rendkívüli frissítõpont! Iszunk, kulacsainkat megtöltjük vízzel, éhesek nem vagyunk. A Meszes-völgyön keresztül érünk fel a Nagy Bükkre. Ez a túra legmagasabb pontja. Innen szépen ereszkedve megkerüljük a Kotló-hegyet majd leérünk a Csákvári mûútra. A mûút mellett vert tábort az utolsó, hatodik ellenõrzõpont. Pontosan 40 km-t jöttünk, már érzõdik a fáradság a lábunkban, és hol van már a reggeli hûvös levegõ. A napos helyeken égetve tûz a nap. A ponton fogyóban a vízkészlet, kevesebbet kapunk, mint amennyire szükségünk lenne. Az utánunk jövõknek is kell még. Az itiner szerint már csak szûk 8 km van hátra, uzsonnára megesszük!

Az út tökéletes, jól járható, kellemesen kanyargós. A táj szemet gyönyörködtetõ. Csak a hõség nem akar szûnni. Mindjárt öt óra és folyik rólunk az izzadság, most hogy kevés a vizünk csak az ivás jár az eszünkben. Kidolgozzuk a taktikát a víz beosztására. Mindkettõnk kulacsának alján lötyög vagy két deci langyos víz és a zsákomban van még fél liter vésztartalék. A Gém hegy tetejéig mindenki ossza be a magáét. Éppen csak meg-megnedvesítjük a szánk szélét. Mindjárt itt lesz az a fránya Z3. Ez is megvan. Merõleges jobbos. A csúcskõig nem állunk meg. Gyönyörû füves fennsík, fantasztikus a panoráma. Igazán szétnézni már nincs erõnk, csak lehorgasztott fõvel ballagunk a keskeny csapáson. A csúcs kõnél jobbra törik az út. Itt a napon ne álljunk meg, majd az árnyékban! Végre egy virágos kõris csoport. Most ünnepelni fogunk. Holnapután lesz Zsombor 14 éves. Az utolsó fél liter vizzel "koccintunk".

Hogy a friss víz volt az oka vagy a cél közelségét jelzõ kutyaugatás hangja, de visszatért belénk az erõ. A most már végig lejtõ Z3-on percek alatt beereszkedtünk Gántra. Az elsõ nyomóskútnál kicsit lemostuk arcunk, nyakunk. Egy perc múlva már az iskola udvarára érkeztünk, ahol a jelvény és az oklevél mellé szíves invitálást kaptunk egy uzsonnára és természetesen a jövõ évi Vértesi barangolásokra. Az utóbbit köszönettel elfogadtuk, de enni most nem voltunk képesek. Majd hazafelé. A zsákomban érintetlenek voltak a „madárlátta” szendvicsek, meg aztán Laci bácsi már vagy öt órája vár ránk.