Túrabeszámolók


Pest határán kerékpáros

ErathiaTúra éve: 20102010.08.23 13:14:29

Pest Határán 70K


A K azért került a címbe mert számomra bizony kemény volt a túra. Tavaly a Budapest-Kupa díjátadóján hallottam, hogy van ilyen lehetõség és, hogy érem díjazás jár érte. Gondoltam egyszer ki lehet bírni, ki lehet próbálni, és meg lehet csinálni. Azóta tervbe is volt véve. Két nagy kihívással kellett a túra elõtt szembenéznem:


Az egyik és legfontosabb, hogy nincs kerékpárom... ezt megoldottam, mert kértem egyett kölcsön


A másik probléma, hogy kb 98 óta nem ültem bicón, és nem bicajoztam még csak elvétve sem, nemhogy rendszeresen...


Ezek után igazán kiváncsi voltam, hogy mennyire fogom bírni a megpróbáltatásokat. A túrára elkért kerékpárt szombaton délután vettem át, és mivel BKV-n nem lehet szállítani hazatekertem vele. A hazafelé tartó út nem volt hosszú 8 -9 km, de már ilyen kis táv után is éreztem, hogy bizony fáj a ülõkém utána.


Másnap reggel még mindig éreztem az elõzõ napi kis kalandot, ezért próbáltam úgy ráülni az ülésre, mintha hímestojásból lennék... Átkerekeztem a nagykörúton, és a Margit hídon is, majd HÉV-re váltottam és Bmegyerig azzal gurítottam el magam. A rajthoz már hármasban érkeztünk meg 7:30-ra. Pinker Laci természetesen már ott volt és gyorsan be is neveztetett minket mielõtt megondolhatnánk a dolgot :P aztán 8:00-ig kellemes várakozással beszélgetésekkel telet az idõ, és közben a társaság folyamatosan bõvült. A hivatalos rajtidõre már egy 15-20 fõs társaság gyûlt össze. Volt egy leányzó is aki görkorival vágott neki a távnak. Nem tudom meddig jutott, de remélem végig, mindenesetre biztos, hogy nem mindennapi teljesítmény.


Elérkezett a rajt ideje. Csoportosan vágtunk neki. Az eleje még igazán jó volt a túrának. Érdekes módon nekem a komfort "fordulatszámot" tartva sokkal gyorsabb tempó jött össze mint a mezõny nagy részének. Egyetlen kolléga volt csak aki ezzel az utazósebeséggel közlekedett, de legnagyobb szerencsémra õ kiválóan tudta az útvonalat. Ezen felbuzdulva, hogy nem kell névtáblákat, és térképet bogarásznom gyorsan besoroltam mögé. Innentõl végig együtt mentünk. Az elsõ etapot kicsit hosszúnak éreztem, de utána a ponton rögtön egy cerbona szelet várt ránk a pecsételés mellé. A második EP pedig alig 1-2 kimcsi után jött. Itt nem kaptunk semmit, de nem is baj, hiszen még a mûzliszeletet is ép hogy csak leküldtem. Itt a pont után aszfalton folytattuk utunkat. A harmadik pont elõtt ami a csokoládé múzeum volt, megmásztunk egy két kisebb dombot, amiken én kitekertem a tüdõm is.... A múzeumot elérve pedig nem találtunk pontot. Köröztünk egy kicsit, majd felhívtuk a rendezõt is, aki konkrét segítséget nem adott, de azt mondta, hogy nyugodtan mehetünk továbbb, majd kiderítik hol van a pont :))) Amíg itt várakoztunk befutott (gurult) két sporttárs is. Négyesben vágtunk neki a továbbiakban, de õk mindig le-lemaradoztak.


A múzeum után kezdtem érezni hogy ez a túra már meglesz, de egy hétig biztos, hogy nem fogok tudni leülni .... ebben a hitemben csak megerõsített, amikor elértük a rákoskerti vasútállomást és a terülj-terülj asztalkámnál leültem.... rájöttem, hogy jobb nekem állva pihenni. A nektarin viszont finom volt, és a friss víz is jól esett. A kis pihenõ után folytattuk utunkat, át a Merzse mocsáron a repülõtér felé. Nekem itt volt a holtpont mert kezdtem unni a hosszú terepszakaszokat, a homokos talajt , a plusz rázkódást, ami folyamatosan felért egy segberúgással, de fogamat összeszorítva tekertem tovább. A reptéri pont után aztán aszfalton folytattuk és nem is mentünk vissza a terepre, hanem aszfalton kerültünk. A Vecsésig tartó szakaszról csak anyit, hogy a 4-re is ráférne egy alapos felújítás mert úgy szét van repedezve az út, hogy a csuklóm is belefájdult mire elértük a mekit.  Itt egy 5 perces pihenõt kaptam a sportárstól, akit követtem, majd tovább tekertünk immár csak aszfalton, ami az eddigiekhez képest kimondottan jó minõségû volt. Vecsés szélét érintve átkerekeztünk Gyál szélsõ utcáin is, és a hosszú egyenes út végén Jávor Zoli várt minket az utolsó pecséttel. Innen már kerek 9 km a cél. Nincs benne komolyabb emelkedõ csak két felüljáró a két autópálya felett. Ennek azért örültem, mert már az utolsókat rúgtam ahogy mondani szokás. Azért tekertünk becsülettel. A túra vége felé - persze mikor máskor - a szél is megélénkült egy kicsit és - persze hogyan máshogy - szembõl ostromolt minket. Néha leolvastam egy egy útjelzõ táblát, és ezekbõl merítettem erõt, hogy már Pesten vagyunk, már Soroksáron vagyunk....


A végére még jutott egy kis tiszteletkör, mert a túratárs reflexbõl elkanyarodott az iskola felé, én meg a kitáblázott állomás felé. Aztán egy gyors körbefordulás, és láttam, hogy õ is visszafordul, így elsõnek tekerhettem be a célba :) Azt nem tudom hogy végül a leggyorsabbak is mi lettünk e, de szerintem jó idõt tekertünk. Az biztos, hogy én hatalmas segítséget kaptam hiszen nem kellett az útvonalat keresgélnem csak tekerni gondolkodás nélkül. És szintén hatalmas segítség volt, hogy végig ott jöhettem mögötte, hiszen diktálta a tempót, és nem hagyta, hogy elszáljon belõlem az akarat.


A célban kaja rágcsálnivalók és innivalók vártak minket. Mint mindenhol itt is mi voltunk az elsõk. Aztán kicsit meg is lepõdtünk mert 35-40 percig senki nem jött mögöttünk. 12:10 volt a célbaérésünk ideje, a következõ vonat pedig 13:05-kor jött. A közel egy óra alatt csak +2 befutó érkezett meg. Ez kicsit büszkeséggel töltött el, hogy reggel 15-20 fõs csapat együtt indult el és mi ennyire elhúztunk tõlük. Remélem, hogy azért minden induló sikeresen célbaért.


Mindenesetre most amikor ezt a beszámolót írom csak fészkelõdöm a székben de sehogy sem az igazi. Most még ott tartok, hogy fogadkozom, hogy a következõ 8-10 évben megint nem ülök kerékpárra, de szerintem azért jövõre is ott leszek, és igyekszem egy kicsit edzeni is majd a túrára.


Köszönet a rendezõknek a szervezésért, a kajákért, a szép oklevél és kitûzõcsomagért, illetve elõzetesen köszönet az éremért is.