Szomor 23
Az régi 1-es felõl közelítve Szomor felé a táj már megalapaozta a nap jó hangulatát: csodálatos votl a változatos
dombvidék, a hosszú egyenes út, bal oldalán az õsz színeibe öltözött fákkal, jobb oldalán a gépjármûforgalomhoz
fazonra nyírt hatalmas szomorúfüzekkel. A sportcsarnok könnyen megtalálható volt és szemüveg nélkül segitséggel
már másodikra megtaláltam a 23 km nevezési asztalát is :-)
Szomorról kiérve a túra érezhetõen megkezdõdött, a kaptatós kálváriadombon emelkedtünk a kakukk-hegyi EP felé.
Kicsit sajnáltam, hogy a Kálvária stációiból kivették/ellopták a képeket, de hely így is gyönyörûnek mutatkozott.
A kakukk-hegyi EP-n cukorkával édesítették életünket. Az EP után hamar utolértem az elhagyott betétélapjával az
elõttem haladó túristahölgyt, majd lankás lejtõn zúzhattam le a a Bajna-Epöli Vizoflyáshoz. A bokros mentés haladó
úton száraz lábbal lehetett haladni, csak a keréknyomokban gyûlt össze az elmúlt idõszak csapadéka. Az Anyácsai-tó
valóban kies látványt nyújtott és már meg is érkeztünk a 2. EP-re, ahol hatalmas sajtospogival kényeztettek
bennünket. A tó túlvégén a száraz lábbal való átkelést lehelyezett raklapokkal biztosították a szervezõk.
A Bázisra vezetõ útig mûvelt földek között vezetett az enyhén emelkedõ út. A mûúton gyaloglásra váltottam és egy
túristahölggyel adtunk hálát, hogy ilyen szép napot kaptunk ajándékba. A Színházi Bázis ellenõrzõpontján
a kedves rendezõlányok remek citromosteával kényeztettek, átbeszéltünk az elmaradt BéPoBu felett érzett
szomorúságunkat, aztán továbbindultam. Az erõdbõl a fennsíkra kiérve kis kerülõt tettem a kettõskerszthez, ahonnan
a gyönyörû Zsámbék látványában gyönyörködhettem. Innen hétvégi házak között vezetett az út a templomromig, ahol a
pénztároshölgy irányított az EP zöld sátrához (jonathán alma :-)). Hangulatos nyaralóházak között kaptattunk tovább
felfelé. Útközben egy engem beérõ túrafutótárs bosszankodott azon, hogy a templomrom EP-je a templomromnál
található ... A kaptató tetejére érve gyönyörõ fenyvesen vezetett keresztül a hullámvasutazó út. Ezután enyhén
emelkedõ fennsíkon vitt az út a csúcs felé, csodálatos kilátással és nvendékfák között. Az Óiáslépcsõi EP-n vaníliás
és csokisnápolyi volt az ellátmány, majd néhány nagyot szökelléssel indítva vettünk búcsút a nevezetes helytõl.
Hosszan erdõben vezetett utam, majd szépen kiépített murvás-utas zárt területen haladtam keresztül. A somodori úti
EP-n a gyerekek bio-almalével láttak vendégül, majd elindult a kapaszkodás a mûúton. Az autósok - szokás szerint -
semmibe vették az út szélén bóklászó túrázót és fénysebességgel száguldoztak a beláthatatlan kanyarokban.
Somodorpuszta elõtt egy engem megelõzõ futónak kívántam jó utat, majd a lejtõ kezdetével én is a nyomába eredtem.
A sportcsarnokig elõzgettük egymást, felváltva nyulazva a másiknak. A befutóasztalnál aztán kölcsönösen gratuláltunk
egymásnak és hagymás zsíroskenyér társaságában jót beszélgettem a - angol születése ellenére - csak magyarul
beszélni hajlandó Don-nal.
A szervezõk segítõkészségének köszönhetõen még le is zuhanyozhattam - igaz, hogy hidegvízben -, de mégiscsak tisztán
és üdén térhettem vissza a Nagy Faluba, Budapestre.
A rendezõk kedvesek, a rendezés, szalagozás, táblázás hihetetlenül precíz, az ellátmány tökéletes, az útvonal
és a táj gyönyörû, az idõjárás ideális volt.
A narancsszínû túrabögrét pedig - a jövõ évi, remélhetõleg 56 km-es túráig - jó érzéssel tettem el a többi emlék közé!
|
