Túrabeszámolók


Piros túrák / Magyar Vándor

út+keresõTúra éve: 20102010.11.12 21:30:03
Magyar Vándor 20

Kisebb ország ismereti buszozást követõen 6 óra alatt érkeztem meg Dobogókõre. Az utazás során számomra nem túl szimpatikus tulajdonságokkal bíró emberekkel találkoztam. Mivel okos ember mások hibájából tanul, hát nagyon figyeltem és sokat tanultam!

Dobogókõn hamar megtaláltam a rajtot, ami egyeseknek cél volt, másoknak frissítõ ellenõrzõpont. Vágyakozva néztem a banán-hegyre, amit persze mi frissen nevezõk csak nézegethettünk.

Tõlem szokatlan gyorsasággal vágtam neki az elsõ lejtõnek, ami közel 5 km-en keresztül tartott. Idõnként zerge módjára félre ugrottam a közeledõ futók elõl, majd próbáltam újra megtalálni a saját tempómat. Pilisszentkeresztre érve szintén tõlem szokatlan módon lekocogtam a faluba vezetõ mûúton. A falun gyorsan áttrappoltam, némi meglepetést okozva néhány dombra felkapaszkodó túrázónak. Nem tudom mi hajtott, de szedtem a lábaimat, ahogy bírtam. Valahol a Magas-hegyi-nyeregnél feltételes ellenõrzõpontra bukkantam és még jó, hogy rákérdeztem, mert akár bélyegzés nélkül tovább mehettem volna. Csalódottan tapasztaltam, hogy ez a pont a futókat szolgálja igazán, pedig nekem is jól esett volna egy pohár innivaló!

Csodálatos napsütésben sétáltam el Pilisszántó szélén és ha nem sajnáltam volna rá az idõt, itt bizony szép fotók születtek volna. A szalagozásnak és a helyenként feltûnõ rózsaszín nyilacskáknak köszönhetõen gond nélkül eltaláltam a Csévi-nyeregben található ellenõrzõpontig, ahol a pecsét mellé cukorkát is kaptam, ami némiképp csillapította szomjamat. Egy jól megpakolt vadetetõnél megálltam inni és enni, végtére is etetõ volt!

Akár hogy figyeltem, nem láttam az Iluska-forrást, viszont a Fehér-hegy nevét egy életre megjegyeztem! A mai napon ez volt a leghúzósabb emelkedõ számomra, mégis egy szuszra felmentem a tetejére és ott pihentem kicsit. Elérkezettnek láttam az idõt, hogy megejtsek egy zokni cserét, vastagabbra cseréltem, mert egyre jobban éreztem az út köveit. Épp ekkor hívott Zoli, de beszélni már nem tudtunk, mert lemerült a telefonom. (Tanulság: túra elõtt mindig fel kell tölteni a telefont!) Pár percen belül érkezett egy ismerõs, aki felajánlotta a telefonját, hát lebeszéltük a randevút Zolival a gázvezetéknél és megtudtam, hogy Laci is tovább jön Kopár-csárdáig.

Innen együtt mentem az igen kedves úriemberrel, aki igen kellemes társaságnak bizonyult, bár kicsit gyorsabban szedte a lábait, mint én. Elértük a gázvezeték nyomát, majd szinte észrevétlenül értünk Pilisvörösvárra. Ott aztán úgy keringtünk, mint az a bizonyos gólya fos a levegõben. Végre rátaláltunk a célul szolgáló garázsra, lerendeztük a formaságokat, ettünk a finom zsíros kenyérbõl és ittunk volna, ha lett volna mit. Ugyanis az asztalon nem túl bizalomgerjesztõ látványt nyújtva némi színes lé lötyögött a flakonok alján.

Újabb telefont ejtettem meg, hogy a Pilisvörösvári kevergés után mégsem megyek vissza a gázvezetékig, inkább átbuszozok Kopár-csárdához. Némi várakozás után jött is a busz, de itt is sikerült tanulnom mások viselkedésébõl, pedig alig utaztam 10 percet a busszal.

Kopár-csárdánál rájöttem, hogy 2 órát képtelen vagyok itt értelmesen eltölteni és kicsit fáztam is, ezért nekivágtam a pirosnak ellenkezõ irányban. Szerencsére senkit nem zavartam meg, pedig jó pár ember útjából tértem ki a szûk ösvényen. Egészen a gázvezetékig mentem, de a meredek lejtõn már nem mentem le, inkább a dombtetõn várakoztam. Hamar besötétedett, a kilátásban gyönyörködtem és a távoli fények mellet az idõnként rossz felé ballagó túrázók lámpafényét figyeltem. Gondolom néhányan csodálkoztak mikor lámpafényüknél a sötétben ácsorogva megpillantottak, de csak egy fiatalembernek jutott eszébe megkérdezni, hogy minden rendben van-e. Még világosban felfedeztem egy kopjafát, amin régi ismerõs nevét fedeztem fel. Meg is mutattam Zoliéknak lámpafénynél, mikor megérkeztek. Megnéztük mikor megy buszunk és ennek tudatában igyekeztünk Kopár-csárdához, immár lámpafénynél, kisebb csapatba verõdve. Persze itt is volt mit tanulnom, mert egy túratárs igen hevesen ismételgette ugyan azt a nem túl szalonképes kifejezést a szalagozással kapcsolatban. Valószínûleg õ is a bolyongó csapat tagja volt! Aztán egy másik kifejezést ismételgetett a Kopár kifejezéshez kapcsolva, de ez sem szalonképes.

Végre leértünk Kopár-csárdához, Zoliék céljához, de korai volt az öröm. A sátor elõtt várakoztam, hogy ne zavarjak bent, de már épp azon voltam, hogy bemegyek segíteni, mikor végre kijöttek a fiúk. Az adminisztrációval akadt némi gond, kissé nehézkesen ment, fõleg mivel alig volt fény a sátorban!

Némi gulyással a kézben átballagtunk a buszmegállóba, nehogy lekéssük a buszt.

Lacinak ezúton is szeretnék gratulálni önmaga újbóli legyõzéséhez és élete leghosszabb túrájához!