Túrabeszámolók

Lõvérek túra – rendezõi szemmel

A hetedik alkalommal megrendezett túránk szalagozása 11.18-án, csütörtökön kezdõdött. Az idõjárás elõjelzést a héten lázasan figyeltem, de legnagyobb örömömre csütörtökön  - még – jó idõ volt. Fél 9 körül érkeztünk meg az iskolába, lepakoltuk a hétvégi rendezõi felszerelés egy részét. 9 óra magasságában el is indultunk az iskolából, aznapra a 15 km-es távot terveztük szalagzni Tamással. A menetiránynak ellentétesen el is indultunk, Maya kutyám kíséretében.

Tavaly a Károly-kilátó és a cél közötti szakaszon elkavartam egyedül a sötétben, és nem bírtam rájönni, hogy úgy mégis mit rontottam el. (késõbb írt egy túratárs, hogy szerinte mit néztem el, utólag az elméletem már megvolt minderrõl). Úgyhogy inkább nem is kerestem tovább az utat – szalagot sem tettem ki többet – és toronyiránynak megindultam lefelé, és kilyukadtam a Lõvér uszodánál – aminek ugyebár semmi köze az eredeti útvonalhoz. Ott teljesen átázott cipõben fogtam egy taxit, és visszamentem az iskolába… Ami nekem nappal ment, az sötétben már nem. Úgyhogy a túra legvége másnap igényelt némi tájékozódást a túrázóktól.

Na ezt elkerülendõ, ezzel akartam kezdeni a szalagozást, hogy garantáltan világosban lássam azt a részt. A kék jelzést követve megindultunk a Károly-kilátó felé. A város azon részére nem nagyon tettünk szalagot, mert jó volt a kék sáv, meg nagyobb eséllyel el is tûnik ilyen helyeken a szalag. A zöld háromszög, a mi 2008 óta használt igazolófüzetünkben és a 2007-es Cartographia térképen szerepel, és a valóságban is létezik még (nincs szürkével átfestve), a legfrissebb 2009-es Cartographia térképen már nem szerepel, csak a nyomvonalát jelölõ fekete szaggatott vonal látható. A pláne az az egészben, hogy nekem ez mindig is inkább kéknek látszott – már amikor megtaláltam… Kopott, de inkább kék mint zöld. De a térképeken zöld, a legújabbon meg már nem is létezõ, de mégis ott van… Ezen a ponton megnéztük, hogy az igazi kék háromszög milyen úton vezet – végül is ugyanoda megy, csak egy kicsit hosszabb. Ez a kék átszeli a Lõvér sípályát, érint két emlékhelyet, egész jó kilátóhelyekkel. Így felértünk a Károly-kilátóhoz. Majd lementünk a zöld („kék”) háromszögön, amin a túra eredeti útvonala megy, végül ezt szalagoztuk ki, hogy ne legyen nagy kavarc az idõközben sokat változott igazolófüzet útvonalával. De jövõre a másik úton visszük le a távot, látványosabb, és kevésbé meredeken lejt.

A kilátó melletti faházban megpihentünk. Bort, és teát ittunk. Nagyot néztem, amikor a szódából készült „teámat” kihozták. Valami teaízû granulátumból és felmelegített bubis vízbõl készült teának nevezett valamit kaptam eldobható mûanyag pohárban, mindezt 200 Ft-ért, ha jól emlékszem. Inkább nem szóltam semmit, megittam. De ez volt eddig a csúcs, komolyan mondom. Az még csak egy dolog, hogy granulátumból van. Ha nem egy fél kávéskanálnyi mennyiségbõl dobják ezt össze, netalántán némi színe, íze is lettt volna. Na de a forró bubis víz… Elõször azt gondoltam, hogy biztos forr még a víz a pohárban, de az nem ilyen. Hányszor elmentem már emelett a kis vendéglõ mellett, olyan hangulatosnak tûnt mindig, most végre bementem. De ez így ebben a formában elég is volt.

Az aznapi borzalom után új lendülettel tovább indultunk, követve a kék és a ciklámen jelzést. Valami régi sárga is volt arra, jelzéskavalkád. A Hétbükkfánál is módosult a jelzés, ez már tavaly is agy volt. Itt nem megy le a Tacsi-árokba a kék sáv, hanem a ciklámennel egy úton halad tovább egy jó kis úton, a hegy oldalában, tényleg olyan, minthe egy régi kisvasút nyomvonala lenne, de erre én sehol sem találtam seemilyen utalást. Szóval örülök, hogy a menetrendben már nincs benne a Tacsi-árok, azt nem nagyon szerettem, évrõl-évre nehezebben járható volt. Ez az út jobb és látványosabb, végre felfedeztük most hogy már nem csak a ciklámen jelzés megy arra. Ez egyébként hosszabbá teszi az össztávot, számításaink szerint – az egyik túratárs megjegyzése szerint – kb. 2 km-el. Ezen a részen kis idõre még kis is sütött a nap, aminek nagyon örültünk. Sár egyébként ezen a napon még nem volt, tényleg csak itt-ott akadt belõle, az sem volt vészes. A Bella-emléknél a halomsírnál lévõ pihanõnél megálltunk, ettünk, de sokat nem lehett egy helyben maradni, mert úgy már hideg volt. Szalagoztunk tovább a Várhely-kilátó felé, a kilátó környékérõl néhány kivágott fát húztak le éppen egy jó öreg Dutrával. A kilátónál nem idõztünk sokáig, tamás felszaladt körülnézni, aztán megvitattuk, hogy a 2009-es turistatérkép megintcsak különbözik az igazolófüzettõl ill. a 2007-es turistatérképpel. Ami utóbbi kettõben még megvan, és a valóságban is létezik (egy darab jelzést sikerült a festõknek szürkével megszüntetni a kilátóból lefelé), az a legújabb térképen már egy egészen más nyomvonalon halad. De mi maradtunk a szokásos, és a valóságban még létezõ sárga háromszög jelzésnél. Az új utat nem tudom megcsinálták-e már, inkább nem is akartam tudni róla…A „régi” sárga háromszögön lefelé haladtunk, itt sûrûbben kerültek ki szalagok. A bringapálya és a jelzés idõnként egy szakaszon megy, néha eltávolodik egymástól, de végeredményben ugyanoda megy le. De egy idõ után a jelzés egy-egy szakaszát nem érdemes követni, hanem inkább a bringapályát, mert a jelzés egy-egy ága járhatatlan, ezért van az, hogy végig a bringapályán megy a szalagozás. Itt lefelé menet mindig elcsodálkozok, hogy micsoda akadályok vannak, én biztos kitörném a nyakam, ha egy-egy ugratón leszambáznék itt bringával. Maya úgy gondolta, hogy õ négy lábbal is megpróbálja, de azért gyorsan csúnyán néztem rá, és nem hagytam, hogy kitörje a nyakát. Olyan magaslatot választott, ami még egy nagy testû kutyának is sok lenne.

Leereszkedtünk végül, és a Kilátó utcában nagy kiutyaugatás közepette Sopron-Bánfalván kötöttünk ki. Itt a keresztezõdéskbe tettünk ki egy-egy szalagot. Eljutottunk a 15/25(40) km-ek elágazásához, ide egy-egy szalagot kitéve a kéket követve a Turista utca felé vettük az irányt, majd a karmelita templomot köd nélkül megnéztük, és a tetszetõs kertvárosi részen áthaladva szép lassan beértünk az iskolához, kb. 15 órakor. Nem kapkodtunk, kényelmesen mentünk.

Ottnon este még az utolsó simítások voltak hátra, és elmentem az emléklapokért. Még némi bevásárlás következett apámmal. Másnap pénteken már nem volt társunk a jó idõ. Összeszedtem mindenkit, és Pápáról kb. fél 8-kor indultunk el. Akkor már csöpögött. Aztán esegetett, aztán szakadt. Sopronig szakadt az esõ. Az iskolához érve egyikünknek sem akaródzott kiszállni az autóból. Bepakoltunk a suliba, rendeztük sorainkat, aztán irány a Fehér Dániel-forrás. Nem is baj, hogy késõbb indultunk Pápáról mint ahogyan szerettünk volna, mert mire kiértünk a forráshoz, már jelentõsen csillapodott az esõ. Ha elõbb kezdjük a szalagozást, hát akkor igen szépen néztünk volna ki estére. Peti a 25-ös fennmaradt megmaradt részét szalagozta, Jockey és én a 40-esek kitérõ részét. 10 óra körül neki is veselkedünk. Mi a Fehér-úti tó felé vettük sz irányt, Peti a Köves-árok és az Ultrák felé indult. A 25-ös és 40-es elágazánál felfelé indultunk a piros sávon. Itt tavaly végre megkezdték a villanyoszlop körüli növényzetet, sisnyát kivágni, ennek köszömhetõen végre jobban is látni, hogy merre megy felfelé a piros. Eddig nem volt könnyû észrevenni, hol megy be az út. Most már egészen megtisztították a területet. A piroson haladtunk hosszan, egészen az államhatárig, ahol a zöld sáv (vasfüggöny túraútvonal része) is becsatlakozott. Itt ezt a két jelzést követve hullámvasutaztunk a négy halmon egészen az Urak asztaláig, ez a pont hazánk legnyugatibb szeglete. Végre már nem õrzik az osztrákok. Régebben nem engedtek leülni a padra, mondták, hogy az már osztrák terület. Szerintem nem egészen, inkább „határeset”. Gondolom nem akartak a turistákkal foglalkozni, jobb ha távolabb vannak azok a padtól. Milyen is lehetett a régi rendszerben? Persze egyáltalán nem lehetett megközelíteni ezt a környéket. Az egyik túratárs beszámolója alapján a Fehér-úti tó volt az, ameddig az ember szabadon elmehetett. Szerencsére ez a korszak már a múlté. Itt-ott egyébként még találni régi rozsdás drótkerítés maradványokat félrehajítva. Eredetileg itt akartunk pihenni és enni, de ezt még korábban egy vadáslesre felmászva megejtettük. Igaz, itt se, ott se tudtunk szárazra ülni. Az Urak asztalánál kaptuk a telefont Petitõl, hogy már végzett – könnyû annak, aki fut! Addig õ elment Ágfalvára, hogy egyeztesse a holnapi korábbi kocsmanyitást. De mivel ez egész faluban áramszünet volt, ez nem sikerült. Mi eközben nyomultunk tovább a Magasbérci-kiláró felé. Kár, hogy a kilátót eleve alacsonyra építették. Lehetne még segíteni rajta, mondjuk a környezõ fák kivágásával. Ez mondjuk a Soproni-hegység kilátóinak betegsége: túlnövik õket a fák.

Tovább mentünk a piroson egészen addig, amíg el nem értük a piros kersztet, ami lefelé megy Brennbergbánya felé. Errefelé láttunk valami régi szalagokat, amik ugyanolyan csíkosak voltak mint a mieink, csak már kifakultak. Amennyit találtunk, leszedtük, nehogy megtévesztés legyen belõle. Brennbergbe leértünk, ide már sötétben értünk be. A kocsmatemplomban kötöttünk ki. Itt megbeszéltük, hogy a maradék utat a Havasbérc felé a Fehér Dániel-forrásig (3 km) szombat reggelre hagyjuk. Beázott mindkettõnk bakancsa, és fársztó volt a dagonyázás a sárban. Maya meg már teljes egészében vizes volt – igaz ez õt a legkevésbé sem zavarta. Valahogy lassan is haladtunk, pedig nem a csütörtöki kényelmes tempót terveztük aznapra. A 17:05-ös 3-as busszal legurultunk Görbehalomra a forrásig. Itt már várt minket Peti. Meg is beszéltük, hogy másnap reggel Peti kiszalagozza a maradék kis részt, és utána megy söpörni. A suliba visszaérve lassan megérkezett még Balázs, Zolika, Laci, Mariann és Szato. Volt néhány ottalvó túrázó is. Még mentünk egy kört vásárolni, mert ha már mindenki hozott bort, akkor forralt bort kéne csinálni. Már csak a hozzávalók hiányoztak. Kellemes estét csaptunk, csak hamar elálmosodott a társaság. Jó volt pihenni egyet a két napos szalagozás után, de a rendezés java még azért hára volt.

Szombat reggel befutott még Balázs és Alexandra. A reggeli elsõ teendõ konyha berendezése volt, hét órától pedig a rajt következett, ahol Alexandra, Mariann és Szato segatettek be. Hét órától folyamatosan szállingóztak az indulók. Az elsõ pont 8-ra kivonult az ágfalvai Öreg Kocsmához. A fentebb említett okok miatt idén nem sikerült megbeszélni a kocsmárossal, hogy egy órával korábban nyisson, úgyhogy 8 és 9 között a kocsma elõtt tanyázott a pont, 9-ig Zolika, és Balázs, majd kocsmanyitás után délig Balázs tartotta a frontot. Itt a 25-ös és a 40-es táv ment át. Fél 8-kor megérkezett apám és Csaba is, meghozták a virslit. Majd õk ketten kiköltöztek a Fehér Dániel-forráshoz, az etetõ-itató ponthoz. Zsíros kenyér, margarinos kenyér, hagyma, erõs pista, lekváros kenyér, mogyorókrémes kenyér, üdítõ volt a 25-ös és 40-es távon indulók választéka fél 10-tõl 16 óráig (illetve a söprû megérkezéséig). A rajt/célban a délelõtt folyamán elkezdtük feltenni a hatalmas fõzõedényekben a vizet a teának és a virslinek. Idõközben Laci és Zolika kivonultak a Magasbérci-kilátóhoz, oda a 40-esek érkeztek fél 11 és fél 3 között, ahol Soprt szelettel lettek gazdagabbak túrázóink. A Várhely-kilátó pontját Jockey és Balázs foglalta el, és csakit osztottak 10-tól 17:30-ig. 11 óra körül Mariann és Szato elindultak a 25-ös távon  - a Péter által nem érintett szakaszokon pedig be is szedték a szalagokat a 15-ös 25-ös táv elágazójától kezdve. 11 után már csak héhány 15-ös indulónk akadt. A rajt 12-kor zárt hivatalosan. A 40-esek fél 10-ig, a 25-ösök 10-ig indulhattak. Dél körül Sztancsik Gyuriék is megérkeztek a kitûzõkkel, és a Nyugati végeken túramozgalom díjazásával. Miután Mariannék elindultak, ketten maradtunk a rajtban. Fél egy körül behoztam Balázst Ágfalváról a célba. Hárman ténykedtünk a célban, lassan elkezdtek beérkezni az elsõ túrázók. Érkeztetés, virsli és tea osztás. Délután kimentem a forráshoz, néhány kiló enyeret átcsoportosítani a ponthoz, nehogy ne legyen elég. Itt besegítettem egy darabig, majd irány vissza a célba. Majd jött Zolika is segíteni a célban. Felváltva fogadtuk a résztvevõket, és adtuk a teát, virslit az összes távon beérkezõknek. Sokáig folyamatosan jöttek a túrázók, sok dolgunk akadt. Néha állt a sor a célasztal elõtt, de szerintem néhány percnél tovább senkinek sem kellett várnia az emléklapra és a kitûzõre. Azt már reggel tudtam, hogy vennem kell még virslit, ezért valamikor délután kimentem a városba, vettem még 50 pár virslit, mert a délelõtti pucoláskori számításaink szerint a 30 kg virsli 230 fõre lesz elég (1 pár/fõ). A nap folyamán volt néhány útvonallal kapcsolatos telefonos segítségkérés, de némi útbaigazítás után mindenki tudta már, hogy merre kell menni. Egy három fõs társaság sms-ben jelezte, hogy más útvonalon folytatják utukat, úgyhogy nem jönnek a célba sem. Felhívtam õket, szerencsére megnyugtattak, hogy nem eltévedés miatt nem jönnek be a célba, hanem csak meggondolták magukat. Két fõ viszont sérülés miatt Brennbergbányánál adta fel a 40-es távot lábsérülés miatt, busszal visszajöttek Sopronba.

Az utolsó túrázók fél 7 körül érkeztek be. Egy három fõs társaság nagyon eltévedt, úgyhogy õk a 25-ös helyett szerintem mentek vagy 35-öt. A végén valahogy a söprû mögé kerültek, és Peti után értek be a célba. De végül befutottak, és még jól is érezték magukat! Egy túrázó megvárta a Várhely-kilátó pont zárását, a pontõrökkel, majd a seprûvel jött be a célba. A 25 km-en indulóknak az utolsó 24 beérkezõnek nem maradt kitûzõ (nekik postán küldöm a kitûzõt), idén egyértelmûen a 25-ös táv felé orientálódott a túrázók java része. A cél zárása után szinte minden rendezõ maradt szombat éjszakára. Csaptunk egy jó kis estét, átbeszéltük a jövõ évi túrákat is. Vasérnap ráérõs 8 órai kelés, majd pakolás-takarítás, iskolaátadás és hazaindulás.

A rendezõség többi tagjának nevében is mondhatom, hogy szerintem egy jó szervezésen vagyunk túl. Persze most is van pár kisebb dolog, amin javítani kell.

1. Kézzel kijavítani a térképünket (ami részben meg is történt, de nem teljesen). Sajnos állandóan össze-vissza festenek a hegységben, ahelyett hogy azt a jelzést újítanák fel, ami megvan, vagy legalább logikusan festenének, és nem bonyolítanák tovább ezt a jelzésmaszlagot ami Sopron körül van. 2008 óta használjuk ezeket a térképeket, de már változott pár dolog. Jövõre már új térkép lesz, mert már kevés van az eddigibõl. Ezeket már az aktuális helyzetnek megfelelõen készíttetjük el, a jelzett résztáv visszajelzéseket is figyelembe vesszük. Bár szerintem a szalagozás sûrûsége miatt nem okozhatott nagy fennakadást a tájékozódás.

2. Ellenõrzõ szám az Urak-asztalánál. Futó túrázók jelezték, hogy olyan gyalogló túratársak kerültek váratlanul eléjük, akik valószínûleg a Fehér-úton levágták az utat, kihagyva az Urak asztalát, és visszatérve az útra a Magas-bérci kilátó elõtt. Erre én azt mondom, hogy mindenkinek a saját lelkiismeretére bízom ezt. Szerintem csak néhány túrázó rövidít, de valóban nem sportszerû a többiekkel szemben ez a magatartás. Ennek megfelelõen jövõre ellenörzõ szám lesz az Urak asztalánál.

3. Távok szétválásánál kiírni, hogy melyik szalagozás kire vonatkozik. Felmerült erre az igény, bevezetjük. Egyébként ha az ember megnézi a térképet, ki lehet találni, hogy merre tovább a két felé vezetõ szalagozásnál, de tudom hogy nem mindenki szereti bújni a térképet.

Végül az ominózus virslirõl: tudom, hogy nem mindenkinek lehet az ízlését eltalálni. Szerintem ez a vrsli, amit adtunk, jó volt. Helyi, pápai virsli, közvetlenül a gyárból. Szerintem a Pápai Hús jó termékeket állít elõ. Mi saját fogyasztásra is szívesen vesszük ezeket a termékeket. Ennek ellenére volt, aki nagyon leszólta, hallottam, hogy ez „annyira sz.r volt, hogy ennél még a teszkó gazdaságos is jobb”… De amikor megkérdeztem a hölgyet, hogy tényleg ennyire rossz volt-e a virsli, akkor pedig hallgatott, a szemembe már nem mondta. A társasága többi tagjának nem volt a virslivel semmi baja. Amit utóbb hoztam (az valóban teszkós volt de nem gazdaságos), az már tényleg nem volt olyan finom, pedig még drágább is volt, mint a pápai. Kívülrõl ez is szép volt, jó volt, de megpucolva már nem annyira. Ebbõl az utolsó 30-35 fõnek adtunk, mert nekik már nem maradt a másikból. Az ominózus megjegyzés még a pápai virslire vonatkozott. Ez van, nem tudunk mindenkinek az ízlésére adni. Tavalyelõtt nagy tételben adtunk teszkós virslit a célban, de azt már megbántam. Gondoltam, nem lehet az olyan rossz. Hát meg kellett volna elõtte kóstolnom. Ez a pápai virsli mérföldekkel jobb. Külön figyeltünk arra, hogy véletlenül se legyen túlfõzve. Szóval az ilyen megjegyzések bántóak tudnak lenni, de ezeken túl lehet lépni.

Végül a számok:

15 km: 39 fõ, 25 km: 134 fõ, 40 km: 81 fõ. Összesen: 254 fõ. Szerintem a pénteki nagy esõ elriasztott néhány túrázót. Tavaly 317-en indultak a túránkon.