Túrabeszámolók


Prazská stovka (prágai százas)

BubuTúra éve: 20102010.12.09 00:23:16

2010. évi Prágai 100-as (+20% ajándék) [120 km / 3100 m / 31:05]


 


A túrára végülis négyen utaztunk vonattal: OT István, OT Erzsike, OT Éva és én. Vonatunk fél tízkor indult a Keleti pályaudvarról és +20’ késéssel, 16:40 körül ért Prágába. Szinte az egész út során folyamatosan havazott és a másik vágányon az ellenkezõ irányban elhaladó vonatok által felkavart hó ráfagyott a kocsi menetirány szerinti bal oldalára, így csak jobbra nyílt kilátás. A körülményeket figyelembe véve útitársaim csak a szombati 27 km-es táv teljesítésére vállalkoztak, így a 100 km-es túra (ami a kiírás szerint 116 km) elég õrült vállalkozásnak tûnt. De hát egy augusztusi 100 km-es cseh teljesítménytúra (Sziklavárak az Elba homokkõvidékén) második felét javarészt a mostani túra fõszervezõje, Olaf társaságában teljesítettem és akkor megígértem neki, hogy idén ismét ellátogatok a túrájára, a Prágai Százasra. 



OT Istvánék tervezték az esti 10 km-es túrán való részvételt, de miután késett a vonat és a pályaudvartól a rajtig még 8 megállónyit kellett (volna) utazni a C metróval, így lemondtak róla. Helyette megváltottuk a pénztárnál városi „vonaljegyeinket”, amely nem csak egy-egy jármûre érvényes, hanem 75 percig lehet vele utazni és tetszõleges számban átszállni. Ez a jegy 26 K?-ba kerül, ami nagyjából 300 Ft-nak felel meg. 7 megállót utaztunk a metróval Ka?erov állomásig, majd onnan az erõsen gázolajszagú, ámde GPS alapú vizuális utastájékoztató berendezéssel felszerelt csuklós busszal Labe megállóig. A buszról leszállva megtapasztalhattuk, hogy jó döntésnek bizonyult a meglehetõsen hosszú táv ellenére is a túrabakancs.



Az iskola egy külön termében túratársaim elfoglalták szálláshelyüket, nekem nem volt szükségem eme szolgáltatásra. Bevásárlást követõen megkerestük a 253-as busz megállóját, amivel Prága „Kelenföldi pályaudvarára”, a Smíchovské nádražíra lehet eljutni. Onnan indult ugyanis a vonat a 100-as és a másnap reggel induló rövidebb (59 és 28 km-es távok) rajtjába is.



A buszra felszállva elbúcsúztam túratársaimtól, az ajtó bezáródott és elindultam egyedül a hideg és sötét ismeretlenbe. Elõzetes megállapodásunknak megfelelõen ezután SMS-ben tartottuk a kapcsolatot. A buszon utazva még úgy tûnt, lehet, hogy egyedül fogok indulni a 100 km-en, aztán a pályaudvaron már feltûnt néhány terepfutó. Kis késéssel begördült a három kocsiból álló gyorsvonat, amire felszálltunk. Az egyik futóval beszélgetve kiderült, hogy bár csehek, még annyira sincsenek felkészülve a túrával kapcsolatban, mint én. Megkérdezték pl. hogy át kell-e szállni errõl a vonatról? Nos, át kellett, Zdice állomáson egy személyvonatra. Itt már egész sok túrázóval találkoztam, köztük Animanóval és barátjával, OT Miklóssal, akik 4500 Ft-ért busszal érkeztek Prágába.



A vonattal mintegy félóra késéssel érkeztünk a rajthelyet jelentõ Mytoba, ahol a túrázók serege sikeresen elfoglalta a kocsmát. Még volt idõnk a felkészülésre, ugyanis csak 23 órára volt meghirdetve a tömegrajt. A szervezõk kb. fél órával elõtte érkeztek, de a nevezési procedúra kissé elhúzódott. Nekünk sikerült még 23 óra elõtt benevezni, de Olaf közölte, hogy még kb. 20 percet várnunk kell. Az itinert csak a túra elsõ felére kaptuk meg, de itt már az elsõ fele 58 km helyett 60 km volt a papír szerint (és a második fele is majdnem). Miután már mindenki sikeresen benevezett, a kocsma elõtt 23:30-kor Olaf elõkapta a rajtbélyegzõt és gyakorlatilag elindította a túrát.



A terepfutók elkocogtak mellettünk, ami az elsõ 2 km-en nem okozott gondot, ugyanis az elsõ ellenõrzõpontig letaposott úton, majd keréknyomban haladhattunk. Itt egy fa törzsén egy zacskóba volt kitéve filctoll, de valaki kihozta onnan és egymásnak adtuk tovább az igazolóeszközt. Ezután már hótaposás következett, de a futók nyomában könnyû volt haladni. Annyira hideg volt, hogy a lehullott hó nem olvadt és nem fagyott meg, nem csúszott és a cipõnkre sem olvadt/fagyott rá. Animanóékkal az elsõ 10 km-en tudtam tartani a tempót, aztán a kamáslimat igazgatva lemaradtam tõlük. De mindig voltak elõttem vagy utánam látótávolságban más túrázók.


Az ellenõrzõpontokról annyit, hogy a legtöbb ponton filctoll volt kihelyezve és azzal kellett jelölni az itineren. Voltak viszont az itinerben elõre nem jelzett frissítõ- és ellenõrzõpontok, ahol regisztrálták a rajtszámot, pecsételtek és kaptunk meleg teát, Horalky nápolyit vagy szalámis szendvicset (sajnos mind vajas volt), kb. 17, 25 és 47 km-nél. Ez bizony jól is esett, fõleg a meleg tea, mert a hõmérséklet bizony jellemzõen -10 fok alatt, egyes mélyebben fekvõ részeken –20 fok alatt lehetett (menet közben is fáztam ezeken a részeken, a hátizsákom és a szakállam pedig erõsen zúzmarás lett).



Az útvonal technikailag könnyû volt, nem túlzottan sok szinttel és kevés mûúttal – ami volt, azt is hó borította, így nem nagyon zavart. 38 km-nél tettem el a lámpát és kezdõdött a nappali szakasz. 48 km-nél találkoztam Animanóval, aki szembe haladt az útvonalon és túratársát kereste. 2 km múlva utolértük õt, mint kiderült elõrement, amíg Animanó technikai szünetet tartott. Ezután egy keményebb hegymászás következett a Plesivec-hegy nyergébe, ahol már jártam 2006-ban – szintén Prágai Százason, igaz este, sötétben, hómentes terepen, még OT Ibolya társaságában. Nagyjából délben értem a féltávot jelentõ Hostomicébe, ahol a vendéglõben kaptunk egy-egy tál levest. Túratársaim innen indultak el fél 10-kor, így nem volt valószínû, hogy utolérem õket.


Bár sikerült 12 és fél óra alatt letudni az elsõ 60 km-t, amivel igen elégedett voltam, azért sejtettem, hogy a második fele nem fog ilyen könnyen menni. Fõleg a menet közbeni bealvásoktól tartottam, jogosan.



Végül sikerült mintegy 40 perces pihenõt követõen továbbindulnom, nem sokkal Animanóék után. Itt már ritkult a mezõny, így a túra második felét lényegében egyedül haladva abszolváltam. Elsõként egy kilátóhoz kellett felmászni, kb. 300 méter szintet. Utána hosszú, egyenes szakaszok következtek enyhe emelkedõkkel és lejtõkkel, melyeken szintén jól lehetett haladni. 77 km-nél került elõ a lámpa és kezdõdött a második éjszaka. Halouny faluba kellett leereszkedni, ahol a kiírással ellentétben nem várt a falu szélén filctoll, hanem a vendéglõben pontõrök pecsételtek. Nem is idõztem sokáig, egybõl továbbindultam, mert SMS-en leegyeztettük, hogy 8 km-re innen lesz egy vendéglõ, egyben a 28 km-es táv célja, ahol OT Éva megvár. Igen ám, de addig egy, a túrára egyébként nem jellemzõ szakaszt kellett leküzdeni. Az már a térképrõl is látszódott, hogy itt bizony lesz szintemelkedés is, az viszont csak a helyszínen derült ki, hogy a turistajelzések errefelé meglehetõsen kopottak, nehezen követhetõek még a hóban taposott nyomok ellenére is. Kisebb kóválygást követõen egy esõházikó takarásában megtaláltam a csúcsra induló kék jelzés kezdetét. A hegytetõn egy útelágazás várt, ahol nappal favágók dolgoztak és a földön mindenfelé kisebb fenyõágak hevertek és összevissza volt taposva. Hosszasan kerestem a 13. pont filctollát, de nem leltem. Készítettem néhány fényképet, majd elindultam tovább az EKG görbeszerûen tekergõ jelzésen. A következõ csúcsra kitérõt kellett tenni a kék háromszög jelzésen, de a filctollat itt sem találtam. A hegyrõl lefelé a turistatérkép szerinti jelzett úton jöttem, a valóságban valamerre másfelé vezetett le a kék jelzés, de azt nem találtam. Itt kezdõdtek az elsõ komolyabb bealvások, hallucinációk. Nagy nehezen sikerült lekeverednem Revnice községbe, ahol az U Rysu étteremben vártak a pontõrök, a meleg leves és kifli (mint szolgáltatás) és OT Éva a vacsorával.



Eredetileg úgy volt, hogy innen OT Éva elkísér a célig, teljesítve az 58 km-es távot, de az utolsó 8 km-en nappali világosság mellett õk is többször elkavartak és a két filctollas pontot sem találták. Így közölte, hogy nem kísér el és próbált rábeszélni a túra feladására, amirõl természetesen szó sem lehetett. Legyalogoltam már 88 km-t és fizikailag egyáltalán nem voltam fáradt, kidörzsölõdés és hólyagok sem okoztak kellemetlenséget, egyedül az álmosság gyötört, de az nagyon.



A vacsora után megittam egy tripla koffeintartalmú, extra erõs kávét, amelyet még elõzõ este a lakótelepi áruházban vásároltunk és elindultam tovább. Erõsebb emelkedõt kellett leküzdeni, ahol egy idõ után ismét elõjöttek a látomások. Fent a gerincen aztán sikerült összekapnom magam és aránylag tempósan indultam tovább. A hõmérséklet ismét erõsen -10 fok alá süllyedt (mondjuk nappal sem volt fagypont felett) és az utolsó 31 km-en már pontõrökkel sem találkoztam, csak a filctollakkal. Volt útközben néhány érdekes szikla, szép kilátással az éjszakai Prágára, majd egy erdõ benne meredek oldalú mély árkokkal és „Északi Zöld” típusú útvonalvezetéssel. 103 km-nél volt egy autós vendéglõ, de már az is zárva volt hajnali 2-kor, így itt is csak egy kihelyezett filctoll várt. Kortyoltam néhányat meglehetõsen hideg, de szerencsére még nem fagyott teámból (ruhák közé tettem be a hátizsák belsejébe az oldalzseb helyett). Nagyjából fél 4-kor elértem Prágát, ahonnan már csak jórészt bicikliutakon kellett haladni a célig, azonban ezek megtalálása nem mindig volt egyszerû. Ismét újra és újra bealudtam menet közben, álmodtam rövideket, majd felébredtem arra, hogy állok egy helyben, újra elindultam, újra bealudtam. Az álmosság a Vltava mentén vezetõ kerékpárúton is kitartott, ahol hideget tovább fokozta a folyó hûs lehellete. Csak 3 km-es volt ez a szakasz, így mégis nagyon hosszúnak tûnt. Aztán a folyót elhagyva házak között, villamossínek mentén vezetett az út, majd vissza a természetbe. A Modranyi-szurdokvölgyben várt az utolsó filctoll, ahol a bicikliutat elhagyva egy „Nyomó-hegy” meredekségû és jellegû ösvényen kellett a völgybõl kimászni. Az erdõbõl kibukkanva egy lakótelepszéli villamosmegállóban találtam magam. Innen a papír szerint már csak 900 méterre volt a cél, mégis fél óráig tartott, mire odaértem, pedig ezen a részen már elhagyott az álmosság. A lakótelepen egy félrevezetõ és egy hiányzó útjelzõ papírnak köszönhetõen sikerült kicsit eltévednem, ezzel együtt is jóval hosszabb volt szerintem ez a szakasz. A célba végül 6:35-kor sikerült megérkeznem. Bár sajnáltam, de mégis felébresztettem legmélyebb álmából a fõrendezõ urat (a széken ülve még horkolt is). A túra meglett szintidõn (33 órán) belül, 31 óra és 5 perc alatt.



OT Éva már összepakolta csomagjainkat, így gyors díjazás-átvétel (szép jelvény és oklevél, amelyen már 120 km szerepel), két pohár tea és már trappoltunk is a buszhoz, hogy még elérjük a fõpályaudvarról 7:39-kor induló Jaroslav Hašek EuroCity vonatot. Sikerült! Igaz, a havas (és kb. 70 km-tõl már belül is nedves) bakancstól már a vonaton vettem átmenetileg érzékeny búcsút.