Tavaly õsszel már "nézegettem" ezt teljesítmény túrát de végül nem indultam rajta. Idén januárban a "A híd túl messze van ..." túrán összefutottam egy volt középiskolai tanárommal, - Jánossal - aki említette, hogy õ már részt vett ezen a Csongrádról induló 72 km-es tekerésen. Javasolta, hogy én is "próbáljam" ki.
Még a tavasz folyamán elhatároztam, hogy ha törik vagy szakad, megteszem a Csongrádtól Szegedig tartó 72 km-t. Igyekeztem felkészülni mind technikailag, mind fizikailag.
Úgy döntöttem, hogy a MÁV segítségével jutok el Csongrádra. Hódmezõvásárhelyen, a népkerti állomáson szálltam fel a szentesi vonatra. Az egy kocsiból álló Bzmot végébe igyekeztem elhelyezni drót szamaram ahol már hét másik várt arra, hogy az éjszaka folyamán ugyancsak elvigye gazdáját a töltésen Szegedre. Szentesig jót beszélgettem a kalauzzal, majd több mint egy órás várakozásra kényszerültem sporttársaimmal a Csongrád felé menõ vonat indulásáig. Csongrád irányába itt már egy három kocsis Bzmot indult. Nem volt gond a kerékpárok elhelyezésével. Közben a Tisza-hídnál pár perces "technikai" szünetet tartottunk mert egy birkanyáj tévedt a sínekre. A csongrádi vasútállomáson megint egy órányi várakozással telt az idõ. Közben kezdtek szállingózni a kerékpáros túra indulói. Köztük Csaba, aki Szegedrõl tekert "fel" a töltésen. Beszélgetésbe elegyedtünk és többek között azt is elmesélte, hogy milyen talajviszonyok várhatók hazafelé a gáton. Magamban nem nagyon örültem a hallottaknak. Nem elég, hogy erõs szembe szél lesz, még a töltéskorona állapota sem mindenütt jó. Hamarosan a szervezõk is megérkeztek és negyed hat tájban elkezdték kiosztani a versenylapokat, - enyém a 20-as lett - amelyeket kitöltés után leadva nem is kaptunk vissza, csak a fél hatos indulás elõtt. Ugyan ebben az idõben befutott Félegyháza felõl is a vonat. Csomó kerékpáros szállt le róla. Köztük János, akivel elõzetesen nem beszéltem, így nem tudta, hogy én is részt veszek ezen a teljesítménytúrán. Váltottunk néhány szót, de a közös tekerésrõl gyorsan le is kellett mondanom mert biciklis sisakját fent felejtette a vonaton és anélkül nem akart elindulni. Viszont a Szentesrõl jövõ vonat majd csak hat elõtt tíz perccel érkezik meg, amin elvileg visszahozzák neki a fejvédõt. Mivel szerettem volna a sötétség beálltáig minél elõrébb jutni a töltésen, abban maradtunk, hogy elindulok, aztán õ egy kicsit jobban rálép a pedálra és befog valahol.
17:38-kor beizzítottam a GPS-t, - hogy legyen valami pontos sebesség és távolságmérõm - és "elrajtoltam". 7 perc alatt az elsõ ellenõrzõ ponthoz értem. Gyors pecsételés és már hasítottam is tovább az erõs szembe szélben. A töltéskorona szerencsére aszfaltos volt. Közben felfedeztem magam elõtt egy láthatósági mellényben tekerõ társaságot. Igyekeztem olyan sebességet tartani, hogy mindig látótávolságban maradjanak. Néhány késõbb induló sporttárs a szél ellenére is nagyobb sebességet tartott mert többen is elkerültek. Nem sokára feltûnt a Tisza-híd, pont fél óra alatt tekertem le az idáig tartó 9 km-t. Viszonyítási pontjaim - a láthatósági mellényes csapat - a híd túloldalán megálltak, gyorsan el is kerültem õket. A híd után közel hétszáz méteren, a 451-es úton kellett haladni. Igyekeztem gyorsan túllenni ezen a részen mert nem volt sok kedvem a nagy forgalomban tekerni. Szerencsére utána megint a töltés következett. Senki sem kerekezett elõttem. Komótosan haladtam elõre. Nézelõdni nem volt kedvem mert a szél nagyon erõsen fújt. Idõnként elkerült egy-két gyorsabb kerékpáros abból a 49-bõl, aki utánam indult. A szentesi strandlejárónál véget ért az aszfalt. Rázós és simább szakaszok követték egymást a töltésen. Egy négyes boly is elkerült. Úgy döntöttem, hogy nem nagyon maradok le tõlük. Felvettem a tempójukat és 10-20 méterrel mögöttük maradtam. Ez volt a szerencsém mert egyszer csak az én nyomomban elõttem haladó srác és lány elesett. Éppen volt annyi idõm, hogy kikerüljem õket. Lassan sötétedni is kezdett. Ideje volt bekapcsolni a világítást. A sötéttõl tartottam egy kicsit mert a világításom nem egy CatEye minõségû volt. Azonban kellemesen csalódtam. A másfél ezret kóstáló négy ledes lámpám nagyon jó fényt adott. Teljesen biztonságosan lehetett tekerni. Magamba mélyedve haladtam tovább - néha feltûnt elõttem egy-egy vörös fény - amikor magam mellett "kaszáló" fénycsóvát láttam. Két fiatal srác ért utol. Úgy döntöttem, hogy "játszom" egy kicsit és én is a pedálra léptem. Lemaradtak. Amikor újra a közelembe értek, megint gyorsítottam. Ez eltartott vagy 15-20 percig. A GPS-re nézve a sebességem - az erõs szembe szél ellenére - 20-22 km/h volt. Végül hagytam õket "öregember nem gyorsvonat" alapon. Mivel a sötétben látnivaló nem volt, csak a hullámtéri erdõk kontúrját lehetett kivenni megint magamba mélyedtem. Az riasztott fel, amikor valaki rám szólt: - Zsolti, te vagy az? Igen, én voltam. János ért utol. Ledolgozta a közel húsz perces hátrányát, amit a sisakra való várakozás okozott neki. Ezután együtt tekertünk tovább. Fél nyolc után pár perccel elértük a mindszenti frissítõ pontot. Ásványvízzel pótoltuk a folyadékveszteségünket. Négy percet idõztünk és tekertünk tovább. Nem tudom merre járhattunk, amikor János "sávot" akart váltani. Azonban nem sikerült neki és hatalmasat nyekkent a fûben. Gyors kerékpár ellenõrzés után ismét nyeregbe pattantunk. Nem sokat mentünk, amikor el kezdett "csapkodni" az esõ. Elõször kicsit, aztán nagyon. Nem volt mit tenni, magunkra kellett ölteni az esõkabátokat. Én még a fejemre tettem egy fejlámpát is és a kapucnimmal védtem. Késõbb áldottam magam, hogy így tettem. Folytattuk az utunkat, János elõl, én hátul. Egyre jobban esett az esõ. Kezdtük elkerülni a gyalogos túrázókat is. Végre elértük Mártélyi ellenõrzõ pontot. Itt már szakadó esõben ropogtattuk a kapott almát. Abban a 10 percben amit itt töltöttünk, szóba került a töltés állapota. Bíztunk benne, hogy nem ázik fel nagyon. A két srác, akivel még korábban "játszottam", valószínûleg nem bízott a töltés állapotában mert õk Vásárhely felé vették az irányt. Elindultunk. 11-km volt elõttünk a lúdvári szivattyútelepig és onnan még majdnem négy - ez már aszfalton - az algyõi vasúti híd elõtti átjáróig. Egy darabig elõl mentem - közben János még egyszer elcsúszott - majd egyre nehezebbé vált a tekerés. Kezdett a fékek környéke telerakódni sárral. Próbáltam a füvön haladni, de nem sok sikerrel. Abban maradtunk Jánossal, hogy õ elõre megy, én meg majd valahogy csak eljutok Lúdvárig, utána meg már "gyerekjáték" az egész. Egyre gyakrabban kellett megállnom és takarítanom a fékek környékét. Szerencsére a váltót és a fogaskerekeket elkerülte a sár. Azokat a gyalogosokat akiket leelõztem, kezdtek visszaelõzni. Végre elértem Lúdvárt, gyorsan megszabadultam a fölös sártól és már hasítottam is az aszfalton. Ez a hasítás azonban már éreztette hatását mind a combizmaimban mind a hátsómon. Ez utóbbit nagyon törte már a nyereg. Újból elkezdtem elõzgetni a gyalogosokat. Némelyiken szörnyülködtem egy sort magamban. Teljesen felkészületlenül - fejfedõ, esõkabát, piros villogó nélkül - indultak neki a túrának. Teljesen el voltak ázva. Az aszfaltnak köszönhetõen 21:53-kor elértem az algyõi vasúti hídnál a töltésen lévõ vasúti átjárót. Egy felállított sátornál volt az ellenõrzõ pont. János már itt várt, - feleségével együtt, aki a gyalogosok között indult - hogy megérkezzek. Egy forró tea elfogyasztása után nem is sokat várakoztunk, hanem nyeregbe pattantunk. A 47-es útnál összefutottunk a Vásárhely felé induló két sporttárssal is. Jó sebességet tarthattak mert alig veszítettek idõt. Amíg átértünk a Tisza túloldalára, megbeszéltük, hogy a töltés bizonytalan állapota miatt aszfaltos utakon jutunk el a célba. A hídról Algyõ felé vettük az irányt és az olajosok által használt üzemi utakon jutottunk el az épülõ M43-as autópálya és az ún. Déli út felüljárójára. A felüljárón igazi meglepetés ért bennünket. Három - már Vásárhelyre hazafelé tartó - túratárs felvilágosított bennünket, hogy rossz felé járunk, mert az M43-as Tisza-hídjánál is van egy ellenõrzõ pont. Elég kellemetlen volt a helyzet mert fogalmunk sem volt, miként is jutunk el odáig. Aztán csak neki indultunk. A felüljáró tápéi oldalán volt egy út - a Keleti - a töltés felé. Nem sokat kellett kerekezni, amikor egy másik felüljáróhoz értünk. Nosza, feltornáztuk rá magunkat, amikor egy autó ért alánk. Ketten szálltak ki belõle. Mint kiderült a hídnál lévõ ellenõrzõponthoz tartoznak. A segítségükkel végül - a felüljáró oldalán lévõ lépcsõzés, meg egy kis sárban dagonyázás után - az épülõ M43-ason találtuk magunkat. Vígan tekertünk a Tisza felé. Végül 2,5 km-es kerülõvel 23:05-re eljutottunk a hídfeljáró alatt lévõ ellenõrzõ ponthoz is. Egy kis csoki majszolás után már a töltés felé vettük az irányt. Meglepetésünkre errefelé egyáltalán nem volt felázva a teteje. Tehát az algyõi hídnál simán az autópályahíd felé kanyarodhattunk volna. Innen már gyerekjáték volt az a pár kilométer és 23:37-re célba is értünk.
A versenylap leadását követõen még várt volna egy kis meleg étel, de ezt a késõi órára tekintettel kihagytam.
A végére igen elfáradtam, de ha az erõm engedi jövõre is letekerem ezt a távot.
