Fel a Badacsonyra! - A 2010-es év zárótúrája
Székesfehérvár, reggel öt óra. A szerelvény már bent várakozik a harmadik vágányon. Menjünk elõre – javaslom Kerek repkénynek, ekkor veszem észre, hogy ez a vonat bizony a veszprémi ingavonat, villanymozdonnyal. A miénk ugyanezen a vágányon áll, majdnem a jelzõnél. Nyitnám az ajtót, nem nyílik. Nyitnám a másikat. Az sem, és a többi sem, végül egy mellényes-kalapácsos ember siet segítségünkre. Felszállunk, bevackoljuk magunkat egy szimpatikus zugba. A vonal igazán izgalmas részein – Balatonakarattya és Balatonfûzfõ között – még sötétben utazunk, sõt, amikor egy pillanatra felébredek Füreden, még ott is komor, szürkés sötétséget látok kint. Balatonakali-Dörgicse állomásig alszom, a lelkesen fel s alá járkáló kalauznõ látva, hogy ébren vagyunk mindketten, újra olyan elánnal kezdi csapkodni az ajtókat, mint tette azt még Fehérváron. Megérkezünk Ábrahámhegyre, elhagyjuk a vonatot, eljutunk egészen a megállóhellyel szemközti boltig, a bevásárlás során kolbászt, szalonnát, zsemlét vételezünk. Ezek napközben annyira elfogynak, hogy Tapolcán kénytelenek leszünk pótolni a készleteket. Kisétálunk a faluból, piros sáv jeleket követünk, amelyek alatt a Salföld felé vezetõ zöld jelzések sorakoznak, esetlegesen. Elérjük a fellengzõsen két kocsiállásosként mûködtetett Ábrahámhegy – Sportpálya „buszállomást”, ennyi erõvel minden kétirányú buszmegálló két kocsiállással rendelkezik. Ballagunk tovább, meredek emelkedõre térít rá a jelzés, szépen lassan betérünk az erdõbe, zúzmarás ágak, ködbe veszõ távolságok közé. Sziklák bukkannak ki a földbõl az ösvény mentén, majd széles kocsiútra vezetnek a jelek. Tábla mutatja a Pálos kolostorrom irányát, innen már valóban nincs messze. A ködben kísérteties, félelmetes az ódon épület, amely némán emlékezik a múltra a hegyek között. Körbejárjuk, rácsodálkozom néhány épen maradt, vagy éppen restaurált részletre, íves, magas ablakokra, faragványokra. Elbúcsúzunk a helytõl, elindulnánk, jobbról kerülve a romot, de ezt a jelzés a térkép szerint is balról teszi. Szóval balról kerüljük, meredek gyalogösvény vezet a felhõbe, az ágakon vastagon ül a zúzmara. Megérkezünk a Balaton-felvidéki Kéktúra elágazásához, a piros sáv visszakanyarodik Ábrahámhegyre, nekünk most a kék kell. Éles kanyarokkal bõven tûzdelt, meredek szerpentin vezet a szõlõk közé, elbúcsúzunk egy idõre az erdõtõl.
Ránézek az órára, úgy döntünk, hogy a 970. számú gyorsvonat fotózása érdekében kihagyjuk a kék sáv kanyargását a szõlõk között. A kék kereszt a várakozásommal ellentétben nem csupán festve van nagy sûrûséggel, de az utcanévtáblák alatt külön irányjelzõ táblákon is szépen jelölték az irányát. Túl sok kilátásunk innen sincs: a Badacsony sûrû, tejfölszerû ködbe burkolózik, sõt, a völgy aljáig sem látni le. Megkerüljük a Tepincs erdõs tetejét, leballagunk Badacsonyörsre. A vonat pontosan robog át a megállóhelyen, a régi festésû M41 2143 vontatja, sikerül egy erõs közepes képet készíteni róla. A kerékpárút felé indulunk, kispistázva a mezõn át, amikor még a megállóhelyen Repkény észrevesz egy fémtáblát a közelebb lévõ sínszál mellett. Egyik oldalán Székesfehérvár, másikon Pusztaszabolcs. Úgy határozunk, hogy mielõtt olyasvalaki találná meg, aki szerint egy kohóban jobb helye volna, jobb lesz, ha a vasút gondjaira bízzuk (és majd onnan kerül kohóba...). A kerékpárúton átballagunk Badacsonytomajra, az állomáson a meglepett forgalmista kezébe nyomom a táblát. Megállunk cipõt igazítani az ismerõs iskolánál, benéznénk a pizzériába is, ma zártkörû rendezvény vagy valami más miatt, de nincsenek nyitva. Megszemléljük a Bazalttemplom impozáns, hatalmas épületét, majd a Tanúhegyek nyomában túra útvonalát híven követve kikapaszkodunk a házak közül. A reményeimmel ellentétesen a köd nem, hogy oszlani kezdene, hanem talán még sûrûbbé válik, a látótávolság beáll nagyjából száz méterre. Elsétálunk a Klastrom-kút mellett, a Kõkapunál találkozunk egy túratárssal, éppen pihenget, de õ is jön, fel a Badacsonyra. Lassan, komótosan lépkedünk a bazaltlépcsõkön, a sûrû köd egészen sejtelmes hangulatúvá teszi a sûrû erdõt. Felérünk a Badacsony tetejének apró fennsíkjára, elkanyarodunk a Kisfaludy-kilátó felé, itt benevezünk, kapunk emlékül egy kitûzõt és egy emléklapot, valamint az egyik bélyegzést is. Megkínálnak egy-két pohár forralt borral és pár szem mandarinnal is, elkortyoljuk a bort, beszélgetünk. Egy NoHAB-témájú kiállítás is szóba kerül, kár, hogy Tapolcán senki illetékes nem tud segíteni ezügyben.
Lassan ideje továbbindulni, búcsút veszünk a lelkes rendezõségtõl és a többi túratárstól, a Hertelendy-emléknél pedig annyira elmerülünk a nagy beszélgetésben, hogy simán lesétálunk a piros sávig. Aztán vissza. Elkanyargunk a meseerdõben a kilátóhelyig, ahonnan ugyanaz a homogén szürkeség látszik, mint idén olyan sok hegytetõrõl látszott már. A Ranolder-keresztnél vár a következõ ellenõrzõpont, itt megkapjuk a másik bélyegzést és müzliszeletet, valamint teával kínálnak. Ebbõl már csak egy pohárral fogadok el. Nem töltünk el valami sok idõt teázással, lefényképezem a keresztet a kilátóhelyrõl. Megbeszéljük Repkénnyel, hogy már nem megyünk el a Gulács felé, kilátás úgysem várható és az eddigi sétálós tempó miatt csak nagy sietséggel érnénk el a kiszemelt vonatot. Ahhoz most egyáltalán nincs kedvem, hogy siessünk. Inkább megcélozzuk Badacsonylábdihegyet, egyrészt, mert közelebb van, másrészt, mert ott speciel még nem jártam (Repkény már igen), a másik potenciális célponton, Badacsonytördemic-Szigliget állomáson viszont már igen. Elbúcsúzunk itt is a rendezõktõl és úgy általában mindenkitõl, elsétálunk a Bujdosók lépcsõje felé. Kiállunk egy kollektív technikai szünetre, Repkény elrongyol a bozótos felé. Az iménti beszámoló alapján pedig valószínûleg bbeledi suhan el a hátam mögött. Sétálunk tovább, lebattyogunk a lépcsõsoron, megállva, nézelõdve, majd az aljában rátérünk a piros sávra. Szembejön egy pár, õk is felfelé készülnek a Badacsonyra, az úriember, Géza, be is mutatkozik. Lesétálunk a sárga sáv felé, egy üresnek tûnõ, viszont nagyon nagy pince-étterem és egy érdekesen pozicionált kilátó mellett elhaladva érkezünk meg Badacsonylábdihegyre. Mivel a vonatig még rengeteg az idõ, megnézzük a strandot, csúszkálunk, jégdarabbal focizunk egy kicsit a Balaton jégtükrén, a klasszikus kivitelû hintát is teszteljük. Aztán vissza a vasúthoz, pár perc múlva, tûpontosan megérkezik a vonat, amellyel tapolcai, ukki és zalaegerszegi átszállással, Lentiszombathely-Lenti sétát beiktatva jutunk el Lentibe. Köszönet Repkénynek a társaságért és a BTHE-nek a szilveszteri túrarendezvényért! Méltó zárása volt ez a 2010-es évnek.
-Kékdroid-
Képek |
