Túrabeszámolók


A híd túl messze van...

biborTúra éve: 20112011.01.11 10:30:05

Híd túl messze van... 90


Csapadék, plusz 5-10 fok, szeles nap – ilyen idõt ígértek szombatra. Egyik se kedvezõ HTMV-re. Már a rajt is túl messze van: majdnem 3 óra kell Szeged vasútállomástól az ATIKÖVIZIG épületéig. Igaz, volt benne egy frissítõpont.


A papírmunka nagyon gyors, megkapom az elõre megírt itinert , 1-es rajtszámmal : ) A túra legnagyobb szintkülönbségét legyûrve felsétálunk az ötödikre. Egy lehallgató készüléket (poloska)  likvidálva elalszok éjfél körül.Reggel 7-tõl lehet rajtolni. Kivételesen idõben elkészülök;)  úgyhogy 7 elõtt pár perccel lent toporgunk. Rövid eligazítás, Makótól felszántották a gátat. Bíztató..: )


7 óra, felküzdjük magunkat a gátra, Petami csúcs-csokit vesz elõ: hiszen a csúcson vagyunk:) Néhány száz méter és széthúzódik a mezõny, hárman megyünk : István, Petami, én. Feltûnõen kevés futó elõz. A Tisza a töltés aljáig jött megnézni minket. Jól néz ki, hogy a fák törzsét jégréteg veszi körül a levegõben – néhány napja addig érhetett a víz. Azóta apadt, a jég pedig maradt.Algyõ felé közelítve egyre nehezebb jeges részt találnom a gáton. Olvad a jég, a hó.. hm, azok a -5 -10 fokok; jeges, kemény talaj..álmodj királylány..


Hetes átlag az algyõi gátõrházig, ahol finom narancsillat fogad: a meleg tea mellé narancsot kapunk. Petami kibontja a hozott folyékony barackot, úgy tûnik ma gyümölcsnap van. Az ajtó mellett „Soha ne add fel!” – mondat áll egy apró fatáblán. Most még korai ez, csak mosolyognak rajta a túrázók. Pár óra kell ahhoz, hogy elõjöjjön az igazi gátazó-életérzés.


Tovább a töltésen, Algyõ szélén az egyik gyár hátsó udvarán munkások talicskáznak valamit,nekünk is jó lenne egy ilyen járgány. Felváltva tolhatnánk egymást benne: )  Ennek hiányában csak az üveget visszük felváltva, minden kanyarnál cserélve. Persze mindegyikünk úgy érzi az a leghosszabb egyenes szakasz amikor éppen rá kerül a sor: )


 Elérjük az elsõ hidat és a 47-es fõutat, amin szerencsére van egy korláttal elválasztott sáv. Széles a folyó, a híd végén a Nagyfa-Maroslele elágazásnál jobbra térünk megnézni milyen a Tisza ezen oldala. Aszfalt egy ideig, közben Blues Company és egy román rendõrautó, egy tömött Lada, jókedv, a nap is kisüt. A folyó innen más egy kicsit. Tök jó lenne ha nem lenne ilyen széles és át lehetne kiabálni azoknak akik még a túlsó parton jönnek.


 Elkanyarodik az aszfaltút, mi pedig a sûrûn sorakozó oszlopsor mellett folytatjuk. Nézem, nézem nem nyílegyenesen vannak. Állítólag 50 méterenként állnak. Na de nem matekozunk ezen, az idõ és az út gyorsan fogy, egy helyen sokan állnak sorba egy sorompós bódénál. Felvilágosítanak, hogy a börtönhöz lehet onnan eljutni. Az épülõ autópályának megnézzük ezt a felét is. Áll a híd,ennek a fényképe szerepel a kitûzõn- emléklapon. 


Egyre jobban süt a nap és szaporodnak a tócsák, jön a nyár. Tyúkok csipegetik a zöld füvet, pár pulyka rázza magát a Holt- Tiszai gátõrháznál. 31 km/ 4:45. Nincs meg a hetes átlagunk tiszta szégyen=) Meleg tea és csoki, szerelvényigazítás. Útközben fokozatosan belopta magát a víz a cipõmbe.


 Délben indulunk tovább, 14 km a következõ pontig. Nagy kanyar után hosszú nyílegyenes. Közben pár kollega baloldalt aszfaltra átsorol. Álmomban sem gondoltam, hogy vannak akik még a HTMV-n is kispityuznak..=) Kiderül, az egyenesnél is van  rövidebb út. Afféle „ légvonalban 10 km de tudok egy rövidebb utat” jeligével vannak rutinos felhasználók akik kihasználva az aszfalt nyújtotta elõnyöket késõbb térnek vissza a gátra. Sajnálom õket, amiért kihagyták a gát nyújtotta szépségeket. Például néhány csúcskõ mellett is elhaladunk: ) A barack meg csak fogy, biztos a meleg miatt párolog annyira. Egy fekete , csatakos kutya csapódik hozzánk, fel-le szaladgál a gáton. Beszalad a nádasba, vonyít, õz felriad , hosszasan kergeti a szántón mielõtt visszajön. Nemsokára elõkerül még egy fekete kutya. Lánc rajta, biztos eltépte. Kutyástul két óra alatt a feketecsárdai házhoz érünk. Pecsét kerek 14-kor. 45 km/ 7 óra. Most rövidebb idõt töltünk a ponton, hisz mindjárt Makón vagyunk.


A leghosszabb egybefüggõ egyenes következik, itt szerencsére vagy sem de nem nálam van az üveg. Ami egyre könnyebb,Petami kipréseli az utolsó cseppeket belõle mikor meglátjuk a makói templomtornyot. 0,5 liter barack/ 40-44 km/ 3 fõ. A torony nincs messze, világosban tuti beérünk. Nézem a tornyot és tudom félóra múlva szárazra cserélhetem a zoknim, s leragaszthatom a talpam ahol kell.. milyen jó lesz! ..na, ha már ilyenek jutnak eszembe régen rossz:)


Petami közben Elvist emlegeti, neki is szétázott a talpa gondolom. Elérjük a város szélét, a hídnál szalagozás és üdvözlõ felirat. A rajtban A4es papíron útleírást adtak, elõvesszük bár nincs rá szükség ám legyen valami értelme ha idáig cipeltem:) Néhányan jönnek szembe, körforgalom, pár lépés és a suliban vagyunk. (57?) 60 km/9:15. Egybõl elvonulok lábat igazgatni. A látvány elég lesújtó, a sarkamnál még az egyik réteg zoknit is kidörzsölte a cipõ. Körbetekerem magam leukoplasttal, mielõtt  visszamegyek az ebédlõbe. Mit kérsz levest vagy zsíros kenyeret? –kérdezik. Naná, hogy levest! Amíg bekanalazom és kiválogatom a húst mások is érkeznek. Többen megelégednek 60-nal, mi nem, elõkapom a lámpát s Istvánnal ketten folytatjuk bõ háromnegyed óra pihi után délután 5 körül.


Kilépve az épületbõl fázni kezdek, mintha hidegebb lenne s a szél is fújna..még egy boltba beugrok aztán elhagyjuk a várost.Visszafelé érzésre sokkal rövidebb az út a gátig. A hídon kamionok, túl közel. Amennyire lehet a szélén megyek, hál’ istennek van bõven víz az aszfalton is, nehogy köpködni kelljen a port:)  A másik végén a gát balkéz felõli oldalán zöld határõrséges kocsi sasol. Jó, hogy nem arra kell menni. Jobbra át, újra ember a gáton. Teljesen jól érzem magam, használt a meleg leves és energiaital. Balra autók rohannak, elõttünk a falvak fényei s tök jó, hogy nem várom azt, hogy odaérjek a pontra, mert egyszerûen jó úton lenni. Eleinte a töltés  jobb állapotban van mint Makó elõtt.


Aztán határozottan egyre mocskosabb lesz. A száraz zokni illúziója eltûnik. Az Alföld olyan alattomos módon csinál ki, hogy észre se veszem, mire kapcsolok már nyakig vagyok a .. gátban:)


 Bõ másfél-két óra múlva érzem a sarkam bántja a cipõ megint. Nyomja a csontom, a bõröm. Próbálok barkácsolni rajta, hiába. Jobb oldalról bal oldalra kóválygunk a gát tetején, keresve melyik fele járhatóbb. Aztán mindegy lesz; itt is, ott is csúszós latyak. Az esõ szemeregni kezd, szerencsére gyorsan abbahagyja. Megállunk egy pillanatra, kupak bont, Kárpátia körte pálesz Kárpátia: Pálinka címû dalával. Ez azért sokat dob a komfortérzeten:))


Istvánt nem zavarja, legalábbis nem szól, hallgatok pár jó számot. A gondolataim leköti a zene és egyre közelebb kerül az elõttünk haladó fénye. Utolérjük, ekkor inkább zene kikapcs. Hárman megyünk tovább,a klárafalvi gátõrházhoz érünk fél 8 körül. Nagyon meleg van bent, s túl jól esik leülni. Egy szép barna csíkos cica is a szobában melegszik, nekem is volt hasonló mintás szõrmim: ). Csoki,pár korty tüzesvíz és ideje tovább állnunk. Azt mondják a pontõrök csak mi jöttünk a gát tetején, többiek az alján közlekedtek.


Hallgatva a tanácsra, a töltés alján megyünk tovább. Dagonya ugyanúgy és vakondtúrás minden mennyiségben. Belerúgok, kerülgetem, honnan a fenébõl került ide ennyi vakond?! Néhányszor felnézünk a gátra, hátha ott jobb a helyzet. Felfelé és lefelé olyan mereven mozgok mint akinek tövig begipszelték a lábait: ) 


Majdnem egy óra kell a deszki gátõrházig. Úgy érzem "másodszor, utoljára, soha többet" teljesítés lesz ebbõl. Elhaladunk néhány kivilágított épület mellett, bent gépek zúgnak. Kint egy IFA, majd csak a fák. Beszélgetek a sráccal, megkínál a csokijából: valamilyen horvát csoki. Fincsi. A távolban vöröses folt. Fényszennyezés,a horizonton túl Szeged bujkál. Piros lámpákkal világító magas oszlop fényei hívnak. Aztán kibontakozik a dóm és pár torony. Alakulnak a dolgok, egyre több részlet látszik a városból. Mi meg a sárból már alig. Kimegyünk a gátra, ami erre aszfaltozva van. Amíg lehet, nem a betonon megyek, hanem mellette a vizes füvön, kényelmesebb.


A Tisza-Maros összefolyását elérjük, egy nagy oszlop aztán elõkerül az elsõ utcatábla, házak. Majdnem a célban vagyunk, a folyó másik partján itt lehet a vízügy épülete. De nem úszunk át, fõleg úgy hogy nem tudok:) Különben is vár még egy híd. Az utolsó. Autók hangja,fémes csattanások. Az a hídról jön.. Méregetjük, nincs messze. Újabb komoly emelkedõ, fel kell rá menni a lépcsõkön. No, sétálunk a hídon, a  felénél rosszul lépek-?- s a jobb lábam elsõ része kezd nyüglõdeni. Van benne jó mert már nem foglalkoztat a sarkam:) –óh, Sade márki ha élne, végig kéne járnia a gátat..:)-


Le a lépcsõn, tócsa ismét..nem bírunk megszabadulni a sártól, a cél épülete elõtt is akad belõle:) 22:58, ajtót nyitunk.Az elsõ kb. 60-ra kicsit több mint 9 óra kellett. A maradék 30-ra 6 óra.. Itinert átadom s amíg megírják az oklevelet lehámozom a cipõt – zoknit, röpke öt perc alatt: ) A lábamról elég nehéz lenne megállapítani, hogy egy nõhöz tartozik.. Mezítláb átbattyogok az ebédlõbe, ahol megterített asztalnál nagy adag meleg levest és sütit kapunk. A hölgy polifomot terít a lábunk alá ne fázzon. Kedves figyelmesség: )


A rendezés szerintem kiváló volt,az elõzõ évek lassú adminisztrációját sikerült nekik kiküszöbölni. Az  ellátás szintén szupi:mindenhol kedves pontõrök, meleg tea, narancs, csoki, meleg kaja kétszer, süti.. ja és túra után volt melegvíz!


Sokáig elidõzünk, beszélgetünk lent, majd felsétálok az ötödikre, mit nekem lift. A térdeim hálásak az átmozgatásért. Majd az ágyra dõlve nyújtom a lábaim- mindegy csak felállni ne kelljen, fõ a lustaság:D Be kell ismerni, megint az Alföld gyõzött. Az Alföld kemény hely. Kezdek félni a sík túráktól:)) Reggel felkelek, leoperálom a sarkamról a maradék gennyes bõrcafatot, szúrok még a vízhólyagokon és röhögök magamon, hogy megint jól elbánt velem a gát. Egyet aludva rá a „soha többé!” elmúlt, a nem sima ügyként beérkezés piszkálja a hiúságom. Jó lenne „kirándultam-egyet”- stílusban célba érni most már csak dacból is..talán majd harmadszorra, három a magyar....