FÓTI-SOMLYÓ 30 - 2010.12.30.
Röpködnek a mínuszok, de a "$zar a hideg szél nélkül" népi megfigyelés most is beigazolódik. Azért betolhatnák már azt a szerelvényt, mert így a levegõs Nyugatiban várakozva azért nincs melegem. Na, végre, fényszóró-pár tûnik fel a kanyarban, tódulunk a vonat felé. Kellemes meleg fogad, ezt most nagyra értékelem. Lassan megindulunk, szó szerint lassan. Nem jellemzõ erre a járatra a nagy sebesség, sõt, minden fánál be kell várni az ellenvonatot. Fogalmunk sincs róla, hogy éppen merre járunk, mert a megállókban a helységnévtáblák a felismerhetetlenségig össze vannak firkálva. Már mindenki megreggelizett, eszmét cserélt, majdnem elaludt, amikor a vagon másik felében egyszerre öltözködni kezd mindenki. Úgy látszik, mégis megérkeztünk. Nagyszerû! Tizenhét perc késés, harminc kilométeren, nem is rossz. ERDÕKERTES, VASÚTI MEGÁLLÓHELY. A felfagyott placcon már toporogva várnak minket a helyi erõk: Gyula (Szada) és Zsolt (Fót). Két autóban folyik a neveztetés, de még így is alig gyõzik a tömeget. Az eltervezett 07:00-hoz képest 25 perccel késõbb tudunk csak elindulni. Nem baj, így is elég sétálósra lehet venni a figurát. Az évzáró túra legyen egyfajta feloldása a loholós, óranézõs idei túrák sorának. Zsolt még tökölõdik egy sort botjai hosszának milliméterre való beállításával, aztán akár mehetnénk is.
Háttal állva a síneknek, jobbra indulunk el, hogy a vasúti átjárónál balra kanyarodjunk egy emelkedõs utcán. Jelünk a [S4], de itt jegyzem meg, hogy a túra során, a kritikus helyeken mindig lehetett számítani a szalagozásra. Körbejár Zoli fémflaskája; jólesik egy gyûszûnyi gyümlé. Az emelkedõ vége felé balra térünk egy rövid utcába, aminek a végén lépcsõk segítségével mehetünk be az erdõbe. Libasorba megyünk a hóba taposott ösvényen. Ráérõsen mennek elõttünk, de mi se sietünk. Feltûnik, hogy egy jó darabon nem akar elfutni mellettünk senki. Balról bejön a [S-], és nemsokára emelkedni kezdünk a Bódis-hegyre, de ez inkább csak hö, mint igazi hegy. Felérve, a gerincen is sétálunk egy kicsit. Elérünk egy meredek, jobbos leágazáshoz. A térkép elõzetes átvizsgálásából tudom, hogy itt nem szabad lemenni, de a szalag is kint lóg, ami enyhén balra térít, egy jelzetlen útra. Ezen az átkötésen érjük el a [P-] jelzést, ahonnan már csak egy köpés a geodéziai torony.
1. ellenõrzõpont, Margita, csúcs.
Nõi keresztnevekbõl kell egyet kiválasztani. Az emléktáblán Emma a szerencsétlenül járt kislány neve; bekarikázom a C-t. Elõször azt hiszem, hogy õ azonos azzal, aki a toronyból vetette le magát, de valaki nemet int, és rámutat egy fejfára közvetlenül a torony tövében. Sok a szomorúság ezen a szép helyen, menjünk tovább! Nemsokára, jobbra elhagyjuk a [P-] jelzést, és egy lejtõre térünk. A lábnyomokat követve egy mélyútba torkollunk. Csak benne veszem észre, hogy ez az a mélyút, amit fölötte ki kellett volna kerülni, de nincs semmi gáz, mert ez is levisz a lovardához, csak egy picit hosszabb és kövesebb. Mellesleg az itiner alternatívaként említi. Kiérünk egy útra, amin nyíl egyenesen, és hosszan haladunk Szada lakott területe felé. Egy temetõkert mellett megyünk el. A térkép szerint itt van Székely Bertalan síremléke. Kívülrõl nem utal erre semmi. A keresztezõdésben majdnem jobbra megyek el, mert elfelejtettem, hogy az ellenõrzõpont elõtt van itt még egy balra indított cikkcakk. A többiek mutogatják a szalagot. Jó, jó! Balra, aztán a buszmegálló után jobbra. Végül elérkezünk a keresztezõdéshez, ahol most már tényleg jobbra kell fordulni, de elõtte van itt még egy kis feladat.
2. ellenõrzõpont Árenda-hegy.
Azt kell bekarikázni, hogy kinek a telefonszáma olvasható a sarki villanyoszlopon. Egy kis zöldes, félig lemállott cetlit kezdek közelrõl silabizálni, de a többiek röhögve mutatják az oszlopon feljebb látható, jól olvasható kõmûves feliratot. Bekarikázom a B-t. Tehát jobbra át. Gyula - aki szadai - azt mondja, hogy világ életében Arany-hegynek ismerte ezt a helyet, nem pedig Árenda-hegynek. Az fix, hogy itt jövünk az Aranyhegy utcán. Beletorkollunk az Árpád utcába. Gyula rámutat egy házra. Ismerõs? - kérdezi. Háppersze! - válaszolom. Kb. két éve itt laktunk egy hétvége erejéig; az úszócsapat évi közgyûlését tartottuk itt. Az utcán álló fáról finom meggyet csemegéztünk. Most csak fagyott hó van rajta. A sarkon balra fordulunk. A lesöpört bicikliúton nem látni biciklit, ezért mi fogyasztjuk rajta a métereket. Ez sem tart sokáig, mert jobbra elhagyjuk a kerékpárutat. Itt aztán olyan kanyargásba kezdünk, amit már nem tudok megjegyezni. A térképen [PM] jelzés van feltüntetve, de én csak szalagokat, és a kitaposott ösvényt látom. Az egyik bal kanyarban komoly rönkházat látunk, ezt mindenki megnézi magának. A házak elfogytával egy patakátkeléshez érünk. Tulajdonképpen csak két, mederbefektetett kövön kell átlépdelni. Egy takaros kis fenyvesen megyünk keresztül. Gyula azt mondja, hogy hajdan ez egy lõtér széle volt, magyarul golyófogó. Hoppá! Túl könnyû lett volna, ha megússzuk azzal a semmi kis patakátkeléssel. Most itt van egy szélesebb, partján jéggel. Egy óvatlanabb túratársnak sikerül is fél lábbal beszakadnia. Nem vészes, "csak" bokáig lett vizes. Gyors felmérés után találunk egy helyet, ahol határozott ugrással a túlparton lehet teremni. Egy kitett mezõn haladunk. Óriási szerencse, hogy szélcsend van, mert itt bizony leüvöltené a fejünket a metszõ szél, ha fújna. Lövés zaja hallatszik a távolból. A legtöbben észre sem veszik; én is csak akkor tudom meg, hogy mi a dörgés, amikor percek múlva, messze, elõttünk vaddisznó rohan keresztül a mezõn. Még így messzirõl is látszik, hogy kolosszális példányról van szó. Több lövés nem dördül, valószínûleg miattunk. Amikor áthaladunk a párhuzamosan futó távvezetékek alatt, jobbról becsatlakozik a [Z+]. Nemsokára, balra betérünk egy erdõs részbe. Már több [Z+] jelzést elhagytunk, de a várt ellenõrzõpont csak nem akar jönni. Csörtetést hallok jobbról, és ugyanabban a pillanatban két õz vágtat át a túrázók karavánján. Olyan villám gyorsan játszódik le a történet, hogy még megriadni sincs idõ. Azért örülünk, hogy nem a vaddisznó volt. Egy kisebb csoportosulás alakult ki az egyik fa alatt.
3. ellenõrzõpont, Homok-hegy.
A [Z+] jelzéssel ellátott, fába vésett monogram a kérdés. KL, tehát bekarikázom a B-t. Továbbhalad kis karavánunk. Egy mûútra bukkanunk, amin jobbra fordulunk. Innen már ismerõs a járás, mert az egyik (?) FÓTI-SOMLYÓ alkalmával már jártunk erre, csak éppen ellenkezõleg. Átmegyünk az M3-as hídján, hogy Mogyoród utcáin kanyarogva sínekhez érkezzünk.
4. ellenõrzõpont, Mogyoród, HÉV állomás.
Átmegyünk a síneken a túloldali kifõzdéhez. Már sokan vizsgálják az étlapot. Nem, nem enni akarnak, hanem a legolcsóbb leves árát fürkészik. Most nem a sóherság a legfõbb szempont, hanem ezt az adatot kell rögzíteni az itinerben. Amikor odaférek, konstatálom, hogy a legtöbb leves 290 Ft, és ennél nincs is olcsóbb. Zoli és Zsolt bemennek. A legkevésbé sem érdekli õket a levesek árszínvonala; más folyadékra szomjaznak. Nincs is stílusosabb ital ilyenkor, mint a jéghideg sör. Megegyezünk, hogy õk gyorsan isznak, mi meg lassan megyünk. A lámpánál megint keresztezzük a síneket, és balra, egy felfelé tartó úton indulunk el. A havas táj látóhatárát a szürke égbolt zárja le. Párás a levegõ. Csak sejtem, hogy merre van a kilátó. Amikor már majdnem felérünk a dombjára, csak akkor bontakozik ki a ködbõl.
5. ellenõrzõpont, Gyertyános, kilátó.
Az elsõ szintig mindenképpen fel kell menni, hogy a feladatban foglalt lépcsõfokokat meg tudjam számolni. 19-et számolok. Nézem a papírt: A10; B18; C22; D28. Na, számoljuk csak meg lefelé is! Megint 19, nem én tévedtem. Vas logikával bekarikázom a 18-at, mert a választékból az áll legközelebb a 19-hez. Sasolom a pontra érkezõket, de a két jómadárnak se híre, se hamva. Kriszta már elindult lefelé, a bokrok között vezetõ, keskeny, csúszós ösvényen. Ha nem lógna ott szalag, akkor aki elõször jár erre, nagy gondba lenne. - Na, menjünk Gyula, majd utolérnek, nekem már süteményezhetnékem van. Lecsúszkálunk az ösvényen. A domboldalban vidáman szánkóznak a gyerekek. Nem egy nagy durranás, ennél már a Városligetben is nagyobb a Király-domb. Egy hatalmas mezõt derékszögelünk néhányszor, aztán leereszkedünk a lakott területre. Megint egy M3 híd; átmegyünk. A híd után egy darabig egyenesen kell menni. - Mondom, egy darabig! Helló! Gyertek vissza! Balra egy kis átvágásnál szalag lengedez. Egy hangulatos, borpincékkel tarkított utcában sétálunk le a fõútig.
6. Mogyoród, Gombai cukrászda.
A FÓTI-SOMLYÓ 30-on két biztos pont van. A második a Gombai cukrászda. Erre lehet alapozni. A teraszon állók figyelmeztetnek, hogy nagyon csúszik. Valóban, a tükör fényes járólap olyan, mint a frissen feljavított korcsolyapálya. Betipegünk. Katától begyûjtjük a bélyegzést és a kajajegyet, majd a pultnál átvesszük sütit és a meleg teát. A rizses, tejszínhabos sütinek csak az a baja, hogy nagyon kell még íze van. A teáztatást itt oldják meg a legzseniálisabban. Nem kell bajlódni ..csányi, kis poharakkal, hogy "Jaj, kérek még". Itt rögtön fél lityivel kínálnak. Lassan eliszogatjuk a teraszon; ezek még mindig sehol. - Nem akarok idefagyni, menjünk. Éppen jönnek Szilveszterék. - Á, gratulálok! - üdvözlöm, miközben kezet nyújtok. - Mihez? - kérdezi. - Holnap lesz a neved napja. Nem tudtad?! (Hihi!) Át kell menni a fõúton, de most nem rögtön vágunk fel, mert a szalag tovább visz jobbra egy emelkedõn. Csak késõbb fordulunk be balra egy utcába. Az autók kásásította hó alatt jégpáncél van, meg kell nézni, hogy hová lép az ember. Amikor egy idõ múlva balra kell fordulni, pár méter után rossz érzésem támad, és kinyitom az itinert. Hoppá! Itt kellett volna felírni a villanyoszlop számát. Visszamegyek.
7. ellenõrzõpont, Csík-völgy, egykori dögkút.
A szembe jövõ emberek mondják, hogy 20-as, de én addig megyek, amíg látótávolságba nem kerül a felírandó szám. Emlékszem erre a dögkútra; pár éve a rácsán kellett valami biszbaszt megszámolni. Amíg Gyula könnyít magán, addig én egy kidobott, hólepte heverõre próbálok Zorro jelet kaszabolni, de a túl vastag porhóréteg minden suhintásnál beomlik. Erdõkön, mezõkön tapossuk az ösvényt a [Z+] jelzés nyomán. A séta egy éles bal kanyarral ér véget, innen már a gerincet támadjuk. (Bodzás, erdõsarok) Kutyasétáltatók, szánkóhúzók jönnek szembe. Hamarabb felérünk, mint gondoltam. Jobbra fordulunk. (Öreg-hegy, [Z+], [Z4] elágazás) Egy info táblánál megnézem az "Itt áll ön" pontot. A kilátópont még odébb van. Késõbb már látom, hogy balra tartanak a jóval elõttünk járók, nemsokára mi is odaérünk a szalagozáshoz. Hó ide, hó oda, ólomszürke a táj.
8. ellenõrzõpont, Fóti-Somlyó, kilátópont.
A kettõ darab (!) pad mellett egy társaság fotózkodik. Amikor végeznek, mi is továbbállunk. Nem telik bele sok idõ, és eljutunk a csúcsra.
9. ellenõrzõpont, Fóti-Somlyó csúcsa.
A csúcskövet már vizsgálják néhányan. Andrew elmentében azt mondja, hogy alá is be kell kukkantani. Az ide rendelt feladat szerint a rajta levõ turistajeleket kell megszámolni. Egy [Z3] jelzés van az innensõ oldalán, a másik oldalon már csak a fehér alapja látszik. Ha közel hajolsz, csak akkor látod benne egy háromszög halvány körvonalát. - Hát, akkor, jelöljük a kettõt? - Jelöljük! Én már végeztem a keresztnevem sárgabetûs hóba írásával, de a tisztelt túratársak még mindig nem jönnek. (Kriszta már a dögkútnál elõresietett.) Legrosszabb esetben a célnál bevárjuk õket. Leindulunk a kék lepkés tanösvényen. Ez egy kellemesen lejtõs út. Idõnk, mint a tenger, Szilveszterék utolérnek, elõreengedjük õket. Jaj, de gyönyörû ez az öreg fa. Számtalan vastag karja szerteágazik. Egy megbarnult tölgyfalevél még tartja magát az egyik ágán. Mesekönyvbe illõ kép. Lassan leérünk a füves térre, aminek a közepén a többször látott betonemelvény áll. Legtöbbször itt van az almáztató pont. Most azonban a cél közelsége miatt nem lett volna ésszerû itt kajapontot felállítani. A Fáy présház vendéglõ mellett megyünk el.
10. ellenõrzõpont, Fót, Vörösmarty kunyhó.
Ezt most látom elõször. Tényleg illik rá a kunyhó megjelölés, mert nem nagyobb, mint egy sarki trafik. 2002-ben újították fel. Ahhoz képest mállik a festék a táblájáról. - Várj csak Gyula! Mintha ismerõs alakokat látnék felénk andalogni. Igen, Zolinak van ilyen Andokban rendszeresített, füles sapkája. - Hol a ló likában voltatok fiúk? Kiderül, hogy a Gombaiból kijövet megszokásból rögtön felvágtak az emelkedõn. Szerintem nem volt elég nekik a fél liter TEA per kopoltyú. Az utolsó néhány száz métert együtt tesszük meg. Úgy látszik többen gondolták úgy, hogy lazára veszik a figurát, mert "hírhedt" loholókkal találkozunk, akikkel együtt rajtoltunk. Most járok elõször a Gyermekvárosban; nem számítottam ekkora területre és épületkomplexumra. Belépünk a Károlyi kastélyba. Kriszta már negyven perce vár. Volt ideje pihenni. Ünnepi zsibongás van az étkezdében, a túrázók vidáman gulyásoznak. A túra megkoronázásaként megmenekülünk a vicinálisozástól; Gyula felajánlja, hogy bevisz pestre...
Ottorino
|
