Túrabeszámolók


Fel a Csóványosra!

biborTúra éve: 20112011.02.02 19:06:37

 ---- Palóc expedíció ----–


Alcímek, tartalom: a Börzsöny jelzetlen földútjain, az OKT fogságában, menekülés az üldözõ zöld elõl és „ilyen nincs!” –záró akkord

 

Jelzetlen utakon menjünk! - egyezünk meg elõzetesen. A Vén Diófa szolgál kiindulópontként, árnyék helyett meleget ad, amíg megérkezik Vagdalthús.

Röpködnek a mínuszok és ropog a hó mikor a kemping mellett véget ér az aszfalt. A Nemzeti Park Iroda után balra fordulunk és az erdészet felújított épületeit nézhetjük meg. A kerítés meghosszabbodott, uniós pályázatról árulkodó tábla van, szerencsére kutya nincs.

A „klasszik” Diósjenõ- Kemence mûútra térünk, rövid idõre sajnos ez által a SN jelzése kísér minket. Néhány száz méter múlva letér, mi pedig az úton maradva a Bartus-Szaszovszky keresztet mellõzzük. Hamarosan utolérjük azt az idõsebb házaspárt, akikkel még Diósjenõn beszélgettünk indulás elõtt. Megfontoltan haladnak 11 éves kutyájukkal, jó utat kívánunk; s a Závoznál keresztezzük a sárgákat. A mezõn átvágva az 589 méter magas hegycsúcs meghódítására törünk. Néhány lábnyom van felfelé, hiába; ez még tûsarkúban is könnyen megközelíthetõ célpont: )

Felfelé haladva reménykedünk, hogy a köd-páraréteg fölé emelkedünk, ám a csúcskõnél is fehérbe burkolóznak a fák. Tekintettel a hóra nem megyünk ki a sziklás részhez, hanem a kõ mellett elsõ és egyetlen csoki pontot tartunk. Visszaereszkedünk a nyeregbe, majd le a patakhoz. Csobog a víz a jégcsapok között, kis híd ível át felette. A híres Hídromboló társaságában nem kelek át rajta. Bár, hozzá kell tenni, azóta javított a statisztikán és több hidat épített, mint rombolt. De biztos, ami biztos..:) Erdészeti úton keresztezzük a zöld jelzést, majd búcsút intünk a jeleknek. Látszólag, mert a Börzsönyben nagyon nehéz megszabadulni tõlük!:)

Kellemesen járható pár centis hóban érkezünk a szépen foglalt Õzbereki-forráshoz. Bõvizûen csordogál, én pedig a közelében teljesítem a télen kötelezõ napi legalább egyszeri esést:) Érdekes módon szalag lóg nem messze tõle, holott egyetlen mostanában rendezett börzsönyi túra sem érinti. Továbbhaladva négyes útelágazásban találjuk magunkat: paraszt gps-t (térkép) elõkapva a patak követése mellett döntünk. Nagyjából 200 méteren át ösvény boldogít, majd vadregényes táj jön: bedõlt fatörzsek és ágak a víz mellett. Késõbb egy fenyves szélén folytatjuk az úttalan utunkat. Emberi hangokra leszek figyelmes: túrázók a szemközti domb oldalában haladnak a PX-en. Keresztezzük, majd az erdészeti úton maradva balra tekintve egyre jobban látható a Nap. A Hosszú-bércen visszatér a sí út jelzése és szomorúan tudomásul kell vennünk , hogy néhány száz métert vele együtt kell megtenni. A Foltán-keresztnél egy új emléktábla tûnik fel a kereszt kerítésén Bottyány Ferenc nevével. Dátumként 2010 szerepel. Ragyogó, felhõtlen napsütéssé szelídült a zord reggel. Innen már nincs messze a Csóványos, hagyományoktól eltérõen lefelé indulunk a meghódítására: )

Pár percig a KN-en haladunk, egy régi, ám feltûnõ jelzés mutatja a Könyves-forrást. Odébb piros szalagok vezetnek fel meredeken a gerincre. A jellegfa melletti kilátópontnál a távolba nézést a völgyekben terjengõ pára akadályozza. Lefotózom a napot és a fehérséget, majd elcsoffadva ennyi jelzéstõl és járt úttól sürgõsen irányt kell változtatnunk: )

Vadkerítés melletti havas útra fordulunk. Néhány kósza vadnyomtól eltekintve érintetlen a táj. Öreg, ágas- odvas fák vesznek körül, majd egy igen furcsa emberi „építmény”: terebélyes fatörzs köré néhány vasoszlopra erõsített dupla szögesdrót, benne félkörben elhelyezett falazó-betontéglákkal. El nem tudom képzelni mi lebeghetett az alkotó szeme elõtt.. Átlépem a drótot és bent sétálva kiderül aláaknázva nincs: )

Rövid bokros részt leszámítva tiszta erdõben sétálhatunk, továbbra is lefelé haladva, oldalra csodaszép kilátással. Dózer út tekereg lentebb, a Simon-forrásra nem akadunk rá. Egy kicsiny tisztáson a Szén-patak ködben úszó völgyére nyílik remek lelátás. Tovább megyünk, megszûnik az út és meredek oldalban egyensúlyozva keresünk alkalmasnak látszó helyet a csúcstámadásra. 

Taplóval borított korhadt fa felett indulunk fölfelé toronyiránt. Meglehetõsen meredek, ám nem túl hosszú rész után a sí utat keresztezzük. Belépünk a PX és az OKT két ága közötti háromszögbe. Innentõl nagyon észnél kell lennünk és tartani az irányt, hiszen két oldalról a kék jelzései egyre szorosabban közrefognak. Az OKT fogságába estünk és se jobbra, se balra nincs menekvés elõle..: ) Szorul a hurok, emberek tûnnek fel nem messze, akik a kéket követik fel-le és egyre közelebb vagyunk a kékekhez... Nem látni a fáktól a tornyot, csak 200 méterrel elõtte. Nehéz megcsinálni a jelzetlen úton feljutást hozzá, ám szerencsénk van: a BTHE csapata a padokhoz pakolt ki. Ami még éppen nem esik a kék útjába. Ekkora eluralkodott az expedíció tagjain a jelzésfóbia: )

Sokan vannak fent, a kilátó tetején alig van állóhely. Amatõr rádiósok hangoldónak rá az ultrarövid-hullámra én pedig a látványra: tiszta égbolt, lent felhõk és köd amibõl a magasabb csúcsok kibukkannak, észak felé gyönyörûen látszik a Tátra fehér csipkéje... mindenki lelkesen fotóz, közben fél füllel a rádiósokat hallgatva kiokosodunk, hogy mi a hely kódneve: KM-001. Azt hiszem, maradok a Csóványosnál, a Fel a Károlymárianullnullaegyre! elég furán hangzana:)

A kilátást kiélvezve és az érkezõknek helyet adva elindulok lefelé. Sokáig tart, rengetegen jönnek megnézni a kilátást, ám egyirányú a forgalom, egyszerre egy létrán egy ember. Ennyi népet még sosem láttam a torony létráin : )

Frissítõpontot és ebédet tartva lent elõkerül a házi süti a narancs, csoki és meleg tea mellé. Elidõzünk, majd kigondolunk egy jelzetlen visszautat. Ami persze útközben úgyis módosul: )

A Rózsa-forrásig veszítjük a szintet. A piros forrásjelzés többször felbukkan, ám ha 2-3 méterrõl is, de elkerüljük. Egy földúton indulunk tovább, újabb taplóval borított fát látunk. A fokozottan védett terület tábla után a Z-P3 elágazásnál kötünk ki.

Óvatosan keresztezzük a festett utakat, a fák között szabadon elindulunk irányt tartva. Néhol az elõttünk járó õzek nyomában haladunk, közben oldalra pillantva, nehogy felbukkanjon az a fránya zöld: )

Szabályosnak tûnõ halmok és mélyedések a hó alatt: közelebbrõl megfigyelve rájövünk, hogy a Nyír – réti kastély romjánál vagyunk. A látványnak most kivételesen árt a hó, nélküle sokkal érdekesebb lenne.

Tovább tapossuk a tiszta havat, meredekebb ereszkedés után keskeny földúton teszünk meg néhány métert. Talán ez lenne a Z3? Szerencsére nem az, ugyanis a következõ oldalban fedezhetjük fel. Igazi retró jelzés, kitöltetlen háromszöggel. Nem sok van belõle, ezért megörökítem. Érdekes, mert egyik térképen rajta van, másikon nincs.. a saccra 20 éves jelzések egyébként jól láthatóak, viszont elég ritkák.

Méterek múlva ismételten ott állunk a szakadék zöld szélén. Kénytelenek vagyunk megint átmenni rajta. Gyorsan átiparkodunk és erdészet által használt úton folytatjuk. Oldalt több éves farakások várnak jobb sorsukra, majd elfogy az út. De ez csak jó: ) Sokkal izgalmasabb mindenféle csapás nélkül az erdõt járni! : )

A K4-Z elágazásához leérünk, mély levegõ és mivel még mindig nem tanultam meg röpülni, át kell vágni a zöldön. Egymásra nézünk, na akkor most gyorsan szaladjunk át rajta: ) Állandóan elõkerül ez a nyamvadt zöld, biztos, hogy üldöz minket!: ) Széles, autók által letiport földúton menetelünk tovább Diósjenõ felé. Sárga-szürke, EVH 200 feliratú jelzés bukkan elõ. Na, még ez is, tényleg nem lehet megszabadulni a firkáktól=) Vajon minek a rövidítése lehet? Erdészeti vágás határa vagy mi? Mindenesetre a nyíl irányában mögötte vagy 100 méter hosszú farakás van.

Leoldalazunk a patakmederig, majd egy nyílt rétre érünk. Magasles, felette Magas-hegy és jobbra a Csehvár. Lesz, ami lesz alapon meghatározzuk az irányt: elõre: ) Hamarosan a jégcsipkés patakban gyönyörködhetünk, majd alkalmasnak látszó átkelõt keresünk. A hó és jég alatt megbújó vízmélységre csak tippelni lehet. Sikerül a vízen járni! Két lépésen keresztül, amíg elbír a jég.. Utána közelebbrõl megismerhetem a vízmélységet és hõmérsékletet.

Túloldalt a tanösvény és a zöld együttes támadást intéz ellenünk. Azonban jó palócokhoz híven, tovább dacolunk a jelzéstenger ellen. Balra tartva bemegyünk a sûrûbe és letapossuk a havat a vadak elõtt: )

A nyeregbe érve maradunk a „nagyjából a falu felé” - koncepciónál és a Magas-hegy oldalában egyensúlyozunk. Helyenként elég meredek. Szép, odvas farönköt fotózok, itt-ott lehajolok a belógó ágak elõl. Tehát gyanútlanul sétálok a Magas-hegy oldalában, amikor egyszer csak megjelenik elõttem egy ZÖLD jelzés. Na neee.. még itt se lehet tõlük biztonságban az ember lánya? Innentõl tudom, komoly veszélynek vagyunk kitéve, bármelyik fa mögött rejtõzködhet egy zöld!: ) Hiába, a Börzsöny nem viccel =))

Ósdi, kézzel mázolt, szabvány nélküli zöld.. Valami beugrik, hogy régebben erre jött, nem pedig lent a Dugóhúzó nevû részen. Leérünk a mûútra, Vagdalt figyelmeztet, vigyázzak, mert épp egy kék bicikliúton állok: ) Jobbra lefelé indulunk tovább kisebb ösvényen. Az is elfogy, helyébe kalandosabb bokros-fás rész következik. A falu aszfaltja elõtt még egy árkon átkelünk. Pár méterrel arrébb egy hídon is.. jelentem túlélte : ) A falu jelzetlen utcáit koptatva érdekes kapura és egy szétesni készülõ, ám mûködõ kútra lelünk. A fõutat elérve visszatérünk a stratégiai kiindulóponthoz. Mekegést hallok, hát a szavam is eláll, mikor megpillantom, hogy pórázon kiskecskét és bárányt sétáltatnak és simogatnak a Vén Diófa elõtt.. : ))  Ez kész, ilyen nincs- mosolygok.. „Méltó” befejezése egy vidám túrának: ) Köszönöm a társaságot Vagdalthúsnak, a BTHE csapatának pedig a rendezvényt, mely alkalmat adott az expedícióra: )

Képek itt: