Börzsöny éjszakai, avagy „Dögölj meg”.
Elég rosszul készültem fel erre a túrára, azt is mondhatnám, szinte sehogy, szégyenlem is. Lefelé haladva kezdtem észrevenni magamon a parázás jeleit. Két komolyabb kihagyással az elmúlt bõ félévben a hátam mögött vállaltam be ezt a kihívást. Jó ideje nem mentem ilyen távot és szintet - talán tavaly nyáron - a kondim egyértelmûen messze van a kívánatostól, de ezért is kell menni és menni! Ami bíztató volt, hogy Juci barátnõmmel egyeztetve közösen terveztük a hegyek leküzdését. Jókedvûen indultunk el, csicseregtünk, ahogy szoktunk, aztán eltévedtünk, ahogy szoktunk. Az elsõ kb 3 kili során kétszer. Annyira figyeltünk a lábunk elé a köves és egyenletlenre fagyott talajon, hogy bizony szétnéztünk kicsit a Börzsönyben, mindösszesen hat alkalommal tértünk le az útról, s bár sok plusz kilit nem tettünk bele, értékes idõt elrabolt, amíg az éjszakában visszakeveredtünk a helyes útra. A korábbi versenyrõl kint maradt fényvisszaverõk nagy segítséget adtak, csakúgy, mint néha a túratársak útbaigazítása, köszönet érte. Jó volt látni, hogy mennyire nyíltak és segítõkészek az emberek. A kis kitérõkkel tarkított elsõ 20 kili során sokszor találkoztunk ismerõsökkel, voltak(ak), akiket többször megelõztünk, kijutott a viccelõdésbõl is rendesen.
A Csóvi egyértelmûen kisebbnek tûnt legutolsó találkozásunkkor. Nekem elég gyorsan befagyott a folyadék a csõbe, a túra vége felé Juci segített ki néhány életmentõ korttyal. A föld vagy köves volt, vagy egyenletlenre fagyott, de igyekeztünk kocogni vagy tempósan gyalogolni. Ahogy fáradtunk, egyre gyakrabban jöttek a szótlan percek, a figyelmetlenségek, szokatlan botladozások, én konkrétan ráléptem a saját lábamra és majdnem így estem egy óriásit. Viszont az égbolt látványa ûberelt mindent! Csodaszép, tiszta égbolt volt az ajándék, ragyogó csillagokkal teliszórva, bár elég nehéz volt kocorászás közben megbámulni e meseszép látványt.
Végül 9:06 alatt értünk be, együtt, ahogy indultunk. Összességében nagyon jó túra volt, Csanyáéktól megszokott profi szervezéssel, odaadó pontõrökkel, jó ellátással. Én nagyon jól éreztem magam. A pontõrök nagyon kedvesek voltak, külön köszönet a Csóvin a privát frissítésért és persze minden egyes kedves szóért. Külön hála Jucinak a társaságáért és mindenkinek, aki segített a le- és felutazásomban. |