Biatorbágyra vaskeréken érkeztem - a nyári idõszámításra történõ átállás miatt - kissé álmosan. Rapid autós nevezés után tetszetõs útvonalvázlattal, nem többel, vágtam neki a távnak erõsen bizakodva, hogy nem lesz esõ és a nap is megizmosodik délidõre. Hál'istennek, a túra legnehezebb, egyben egyik legszebb szakaszát még novemberbõl ismertem: akkor kétszemélyes programunk a Dobogó-hegy aljában sárba fulladt. Ma ennek a kiterjedt lápnak ugyan még mindig volt nyoma takaros tavacska formájában, de jobbára "pormentesített" talajon lehetett megküzdeni a szintidõért.
A legkevésbé lebilincselõ rész a Nagy-mezõn át vezetõ útvonalszakasz megtétele volt, üdítõen kellemes meglepetést hozott viszont a Sóskút dél ellenõrzõ pont, ahol egy megvesztegethetetlen bájos tündértõl kaptam csokit, papájától pedig szénsavmentes ásványvizet. A megejtõen szép, szokatlan formájú Kálvária-hegyre való felmenetel nagy élményt jelentett. A hegy peremérõl nyíló festõi panoráma pedig nem csak a fényképezésre adott alkalmat, hanem némi elmélyült meditálásra is.
A biai horgászparadicsomtól és üdülõteleptõl északra tervszerû vízépítési vagy mederszabályozási munkálatok folynak, éppen pihentek a balparton a hatalmas gépmonstrumok, vasárnap lévén, ennek nyomán pedig a Benta-patak megjuhászodva, megrendszabályozva folydogált megtisztított medrében. A biai-sóskúti mûúton átkelve az erdészház környékén és udvarán kész oldtimer skanzen rejtezik. Nekem a jó állapotú orosz gyártmányú GAZ-51-es tehergépkocsi tetszett meg, de nagyon. Ha a gyûjtõ komolyan gondolja, akár idegenforgalmi látványosság lehetne ebbõl az internacionalista választékból. Vagy már az is, csak én nem tudok róla?
A Pannon-tengeri eredetû geológiai képzõdmény, a Nyakas-kõ és a hosszan elnyúló Madárszirt lélegzetelállító szépségével méltán kerülhetnének az UNESCO világörökségek jegyzékébe. Ha csak a biatorbágyi tájvédõk www.biatorbagy.org/ áldozatos és állhatatos tevékenységén múlna, oda is kerülnének. Érdemes volt ide eljönni, a Nyakas-követ és a Madárszirtet látni... és meghalni.
A célban a megérdemelt színes viaduktos - sajnos, nem névre szóló- emléklap és az ötvösmûvészeti mûremeknek beillõ jelvény - a Szily-kápolna ábrázolásával - fogadott. Ha idén Bia 25 pólót nem is tudtam beszerezni, pedig hirdették a rendezõk, legalább annyit áruljanak el, hogy ki a mûvészi kivitelû jelvény alkotója?
A rendezõknek és a pontõröknek - kicsiktõl a nagyokig - mindezek ellenére dicséret, a figyelmes és jóindulatú túratársaknak pedig hódolatteljes köszönet.
|
