Vannak jelek, melyekbõl következetni lehet a túra kimenetelére, ilyen volt például, hogy a cipõmet 12 órával a rajt elõtt vásároltam... nem kell avatott túrázónak lenni, hogy úgy érezzük, ez bizony rossz ómen.
Ilyen elõzmények után vágtunk neki a Corvin János emléktúra 80km-es távjának. A rendezés, mint mingig, remek volt, és, hogy ne kelljen a túra iránt érdeklõdõnek végigolvasni az egész beszámolót a szervezésrõl szólnék néhány szót:
Összeségében a szervezés 5*
pozitívumok:
Püspökszilány - limonádé
Mónika pihenõ - kóla vagy narancslé szerûség
Nézsa - Fagyi
Nógrádsáp - zsíroskenyér csalamádéval, innivaló
Csonkás nyereg - szódavíz
Galgamácsa - zsíroskenyér, vajas-lekváros kenyér, innivaló
Egres patak - süti
Cél - virsli, fagyi
REmek itiner, szép emléklap/jelvény
Csomó kékkút, ahol lezuhanyozhatott az ember
és tényleg mindenrõl süt a profizmus!
Negatívumok:
a szervezõknek idén sem sikerült elintézni a 20°C-os hõmérsékletet! :-)
sok aszfalt... olvadós-süppedõs
Indulásnál nem volt semmi gond, teljes erõvel vágtunk neki a (kimondani is sok) 80km-es távnak. két túratársam élete eddigi leghosszabb teljesítésére a készült, úgyhogy nem lehetett elhülyéskedni a dolgot. Minden remekül ment úgy kb 9 óráig, amíg a hõmérséklet a kritikus 30°C fölé nem emelkedett. Pöspökszilágy (11,2km) után gyönyörû gabona táblák mellett haladtunk el, az utat roskadozó szederfák és meggyfák szegélyezték. Szerencsére nem volt éleslövészet, úgyhogy folytathatuk utunkat. A penci geodéziai toronyhoz (18,4km) vezetõ út nagyon szép volt: ligetes tölgyes, egy csomó szarvasbogár, a kabócák ciripelésének hangereje már-már az egészségügyi határértéket súrolta. (szerencsére találtunk pár döglött példányt, úgyhogy megtudtuk, hogy kik is ezek az állatkák) Innen aztán leszáguldottunk Pencre, ahol vettünk egy nagyobb adag sárgabarackot meg egy kiadósabb zuhanyt az egyik kék kútnál. Idén már nem kavartunk be a Mónika pihenõnél (24,7km), ahol válaszhattunk, hogy Trendi (tm) :-D kólát, vagy narancslét kérünk. Innen átkavartunk a Csõvári várhoz (29,8km). Az út rettenetes volt: mindehol a gyapjaslepke pusztítását láttuk, az erdõ természetellenesen világos volt a lombjukvesztett fáktól... komolyan szörnyû volt. A várba vezetõ emelkedõ sokat kivett a csapatból... az elõttünk álló 50km-re némi aggodalommal gondoltunk. Sebaj, a csapat frissebb tagjaiban volt még annyi erõ, hogy felszaladjanak megnézni a kilátást a várból. A Nézsára (34,2km) vezetõ úton teljesen kipihenhettük volna magunkat, de nem tudtuk ellenálni a csábításnak, és a pontnál kapott fagyi elfogyasztásáig az árnyékban hüssöltük. Indulás elõtt még vettünk egy gyors hideg zuhanyt a helyi kék kútnál, és illéri, elõre!
Emlékeimben az ezután következõ 5km a legnehezebb szakaszként maradt meg, köszönhetõen a teljes erõvel tûzõ napnak, az olvadozó aszfaltnak, és annak, hogy egy szikrányi árnyék nem vetült ránk az út során. Ennek a ténynek az ismertetése némi ellenérzést váltott ki túratársaimból... "Ne demoralizálj!!" Persze helyettem demoralizált minket a nap, és az aszfalt. A Nógrádsápi (38,3 km) ellenõrzõponton, ettünk egy jót, majd viszonylag rövid pihenõ után nekivágtunk a másik legnehezebb, Acsáig tartó etapnak. Az út során ismét gabonatáblák között mentünk, és néhol elhaladtunk egy-egy málna ültetvény mellett, de ez is csak arra volt jó, hogy még embertelenebbek legyenek a körülmények, mert dézsmálni nem lehetett a szüretelõk miatt. A Patay kastély elég furcsa látványt nyújtott a nemrég felújított homlakzatával, a gazos kertjével, valamint a kapu elõtt kapirgáló tyúkokkal.
Acsán (43,2km) vettünk egy nagyobb lélegzetvételnyi pihenõt, amibe befért egy pohár kóla, zoknicsere, meg egy, már-már hagyományosnak mondható zuhany a kékkútnál. Bõ negyed óra elteltével indultunk tovább. Az út során küzdöttünk bögjökkel, láttunk agyaggalamb lövészetet, ittunk forrásvizet, éreztük a nap erejének csökkenését, és figyeltük, ahogy körülöttünk egyre gyûlnek a viharfelhõk... talán még egy elázás is belefér? Csak néhány percnyi pihenõt jelentett a Csonkás-nyeregi frissítõponton (45,2km) elfogyasztott szódavíz, közben váltottunk pár szót a pontõrökkel, majd uzsgyi.
Talán kissé fáradtan, de mindenképpen lelkesen értrünk Galgamácsára (59,3km), ahol a túra legkritikusabb pontján fejedelmi ellátással kedveskedtek a rendezõk. Választhattunk 3féle lekvárból, vajas zsíroskenyérbõl, és inni is kaptunk. Egy hosszabb pihenõ után, harangjátékkal búcsúztatva, nekivágtunk a hátralévõ kevesebb, mint 20kmnek. Az úton ránksötétedett. Kiérve Vácegresrõl a Margita felõl igen intenzív villámlásban gyönyörködhettünk. Viszonylag simán értünk az Egres pataki elenõrzõ ponthoz (66,4km), ahol sütivel várták a fáradt túrázókat. Itt nem nagyon volt lehetõség pihenésre a vérünkre kiéhezett szúnyogok hada miatt.
Lélektanilag fordulópont volt az Erdõkertesre visszaérkezés... itt el is néztük egyszer a jelzést, és belegondolva, hogy milyen egyszerõen rövidre lehetne zárni a túrát.... hát nehéz ügy. mindenesetre Bálinttal eltökéltek voltunk, de Kocka barátunk úgy döntött, nem jön tovább velünk. Abban maradtunk, hogy mindenképpen pihen egy kicsit, és, hogy merre tovább, azt majd meglátja. Mivel kezdtem kicsit unni a dolgot igencsak odaléptünk a Margita alján lévõ ellenõrzõ pontig (72,km). Itt ittunk egyet, pihentünk. Sajnos kénytelen voltam leadni a táskámat a pontõröknek, mert az út során egyszerûen véresre dörzsölte a hátam. Mégegyszer köszönet érte! pokoli kínoktól mentettek meg! Innen csak egy ugrás a sugár! El sem lehet téveszteni! Habár viszonyleg jó tempóban haladtunk meglepõen gyorsan beértünk a faluba, és követve a sárga+ jelzést hamarosan elértük a fõutat... kb 2km kóválygás után sikerült rájönni, hogy Erdõkertes helyett Szadára értünk, és hogy innen kb 10-12km lenne Erdõkertes. Rövid fejszámolás szerint még épp idõben lennénk a szintidõhöz... Bálintot ez a hír lelkileg igencsak megviselte, és inkább a stoppolást választottuk. Földöntúli szerencse kell ahhoz, hogy éjjel fél egy táján két (ekkor már) meglehetõsen lepusztult alak kapjon egy fuvart, de nekünk bejött, hiszen gyorsan akadt egy srác, aki felvett minket, és habár nem arra ment, elvitt Erdõkertesre hallván történetünket! Mégegyszer köszönet neki is!!
A célban (77,3km) gratulációval, virslivel, fagyival vártak minket. Egy felületes tisztálkodás után beszélgettünk még egy kicsit, majd befutott Kocka, aki végülis a teljesítés mellett döntött. Hamarosan indult a buszunk...
Remek volt! köszönjük a szervezést!
Bálint képei: http://kep.tar.hu/suvidani/50322042
Bálint videói: http://suvidani.uw.hu/ |
