Laura Vicuña 30
Harmadmagammal vágtam neki a távnak Gabi és Zoli társaságában. Elvileg azt terveztem, hogy a 60-as távon állok rajthoz, de egyedül sok kedvem nem volt végigmenni rajta. Viszont az idõjárást figyelembe véve egyáltalán nem bánom, hogy a 30 lett csak belõle. Így is kaptunk meleget és esõt is.
1000 környékén meg is érkezünk a rajtba. Majd én veszek egy reggelit – sör + 2 túrós táska – a közeli boltban. Ezzel lényegében ki is húztam a túra alatt végig, mármint ami a kaját illeti. Páran már vannak a rajtban, rövid nevezés, és váratlan kedvezmények után neki is vágunk a távnak. Az elején a telkek között néha majdnem elkavarunk, ide talán jó lett volna pár szalag, hiszen késõbbi részeken olyan tökéletes volt a szalagozás, hogy eltévedni lehetetlen volt. Kicsit tartottam az új cipõtõl, de gondoltam, hogy pont jó lesz neki a rövidebb táv, hogy kellõen összeismerkedjen a lábammal. Ennek ellenére, már a Nyakas-hegy tetejétõl kellemetlen talpégéssel jelezte, hogy még annyira nem tetszik neki a lábam. (Ez az érzés végigkísért Kõszikláig, ahol rájöttem a megoldásra, le kell venni a cipõt és kicsit szellõztetni a lábam. Utána már semmi gond nem volt.) Elérünk hamarosan a S S+ elágazásig, ahol az itiner szerint az elsõ ellenõrzõpontunk van, de semmit nem találunk. Föl is hívja egy túrázó a rendezõket, hogy most mi van, de kiderül, hogy nincs pecsét. Így megyünk tovább. Fönt igazán befûtöttek, én meg örülök, hogy nem a 60-as távon indultam. Máriahalmon az aszfalt rendesen süt, páran az útszéli kútból frissítenek, mosakodnak. A település utáni földeknél ellépek Zoliéktól. Úgy gondoltam, hogy majd Kõsziklánál bevárom õket. Nagyon kellemetlen ez a rész. Nyílt terep, szinte elviselhetetlen a meleg, szûk és keskeny ösvények. Viszonylag könnyen felérek a csúcsra, ahol megkapom az elsõ pecsétemet. Pihenek itt egy jó 30 percet, de Zoliék nem akarnak jönni. A meleg kicsit kifogott rajtuk, és megpihentek egy bokor árnyékában. Közben beérkezik az elsõ kettõ 60-as távon induló, és úgy döntök, hogy megyek velük tovább a célig. Innen kellemes kocogós, gyors gyaloglós tempóra váltok. A frissítõ ponton feltöltõdünk. Aztán Nagysáp elõtt megérkezik az égi áldás, ami annyira nem is baj, hiszen legalább kicsit hût. A felhõ, amibõl kaptuk az esõt kb. ugyan abba az irányba haladt, mint mi, és ugyan akkora sebességgel. Így sokáig élvezhettük áztatását. Rendesen rázendített, szakadt, én meg az arcomra kirakódott sótól, amit az esõ belemosott a szemembe, alig látok. Egy jó 10 perces zuhi után ismét kisüt a nap, a Nagysáp elõtti aszfalt gõzölög. Jól néz ki nagyon. A pontõröktõl megkapjuk a következõ és egyben utolsó pecsétünket, majd nekiállunk az utolsó kb. 3,5km-nek. Péliföldszentkereszt elõtt még egy õz keresztezi az utunkat, majd negyed öt magasságában bekocogunk a célba. Megkapjuk a díjazást, majd én bevárom Zoliékat. Oklevél, kitûzõ, jelvény is jár, ami mind nagyon szép. Most már nagyon örülök, hogy nem a hosszabb távon indultam. Így szerencsére csak egyszer áztam el, akik tovább voltak kint, nekik többször sikerült. Nagyon jó túra volt, nekem nagyon tetszett.
Mért adatok (GPSmap 60CSx & SRTM_HUN):
- táv: 30,629km
- szint: 656m |
