Sziasztok!
Elõljáróban csak annyit,hogy másnaposan lehet túrázni,de nagyon másnaposan már határeset...
Nos, a túra elõtt Pécsett aludtam meg, tervem szerint a 4.30-as vonattal jöttem volna. De a hajnalba hajló püspökségi pincészeti tivornyázás után (pécsi jóbarátom Csángóföldre költözik,õt "búcsúztattuk" méltó módon..) 4.50-kor ültem fel az ágyban. A 7.17-es ícével aztán csak elindultam, azért Budapestig véve a pótjegyet. Pincehelynél aztán mégis eldöntöttem, hogy leszállok. Amíg a személyt vártam, egy "gyógysörrel" próbáltam magam helyrehozni. Simontornyán hamar meglett a Vár, ahol meglepetésemre Vándor Csillaggal találkoztam a rajtnál. Megnyugtattuk egymást, hogy mégsem akkora "árulás" nem elmenni Hevér úr jubileumi túrájára.. No, csak lesz ma túra, jól van! 81-es rajtszámmal vágtam neki 9.25-kor. A Siót és a bõrgyár épületeit gyorsan elhagyva egy nyílegyenes, homokos földút következett, ahol a fák kellemes árnyékot szolgáltattak eleinte a már korán támadó napocska elõl. Megindult a lábam a könnyû terepen, 50 perc alatt értem el az Öreg-hegyi elágazáshoz (5.6 km). Most nézem csak,ez 6.7-es átlag. Node a másnap elõl nem lehet elszaladni... A pontnál sznikersz-csokit és fél literes ásványvizet kaptam. Ezután jött a feketeleves,a tûzõ napon fel a dombra. Felérve gondoltam, megbontom a vizet, és észrevettem, hogy nincs meg az itiner! Tanácstalanul megvártam az utánam érkezõket, akik nagyon kedvesen átadták nekem itinerjük térkép-részét,hogy legalább tudjam,merre kell menni. Ezúton köszönöm a siófoki vasutas kollégának a térképét! Eztán még némi tûzõ napos részt elhagva gy tagolt,fõleg tölgyerdõvel borított gyönyörûszép rész következett,ahol jórészt lefele haladt az út. Jövõre majd fotózok itt! Egy erdészházat is érint a túra,ahol éles balkanyart vesz. Kisszékelyre beérve a közkútnál teleittam magam és le is mosdottam,mivel már erõsen izzasztó meleg kezdett lenni. Belülrõl is.. A kisszékelyi kocsmában volt a kettes (és ötös) pont,így a cuccomat letettem a szervezõknél,és tájékoztattam õket a papírhiányomról. Rugalmasak voltak,és a térképre tették a jelet. Tovább a P+ jelen, egy kevéssé árt úton következett a túra legszebb része:egy idilli kis tó,hûvös erdõs dombok között! Tiszta Zala,így a látványból kiindulva. A P és P+ egy darabig együtt haladt itt,legalább visszafelé is érintjük ezt az igazán szép részt. Némi kapaszkodás után jobbkanyar,hintázás a dombon, és a balkanyarnál a 3-as ep. Egyértelmû a szervezõk szándéka,ne lehessen a Piroson kispistázni,de kár is lett volna a táj szépsége miatt. A tetõn haladva lassan lejtünk be Nagyszékelybe. A temetõ elõtt elõzök egy bácsit,akivel aztán még kerülgetjük egymást. Löszmélyúton érünk a faluba,ez amúgy jellemzõ a vidékre. Az iskolaudvarban a 4-es ep,ahol finom zsírosdeszkával várnak,de nem bírok enni. Inni annál inkább,másfél liter málnaszörp lecsúszik. Pontosan 3 óra alatt értem idáig,17 km a táv,5.7 a szintidõ. Itt akár vége is lehetne a túrának(a15-ös táv itt is ér véget),de ránézve a térképre megnyugtat,hogy kicsit túlvagyok már a féltávon. Amíg újrainstallálom magam, bácsi befut,aztán el is húz. Nyúl és a teknõs meséje... Néhány szó Nagyszékelyrõl: gyönyörû falu,ami hosszan terül szét három völgy találkozásában. A házakat jórészt kikerülte a szocialista "modernizálás",élmény volt 1914-ben meg 23-ban épült jómódú parasztporták között mászkálni. Az iskola után balra egy 1923-ban épült,pár éve felújított igazán gyönyörû sárga-piros polgárház is volt,amin emléktáblán emlékeztettek,hogy Trianon után 3 évvel épült. Hát na. A Pirost elérve gy hosszú földutas utcán haladunk ki a faluból,majd a gázvezeték nyomvonalát követve egy kis gerincet átbukva a jelzés hûs erdõbe ér. Egy traktor pöfög fel mögöttem,de nem ér utol! Itt aztán nem rohan az idõ,minek is kéne. Az erdõben meglepõen sokat ereszkedünk,közben meglátom a bácsi hátát,a jelzés-elágazásnál be is érem. Tanácstalan,de felvilágosítom,hogy van ez a közös szakasz a jelzésen,amit oda-vissza érintünk. A tó gátja alatt a Piroson jobbra el,na,ezen az úton eddig csak a vaddisznók jártak elõttünk. Némi csalánkerülgetés után csak kiérünk a kisszékelyi temetõ széléhez,közben a magányos nyárfán Ozorai Pipo képe figyel. Páratlan logikai érzékemmel felismerem,hogy ez egy ellenõrzõpont, fel is írom a piros zsírkrétával a térképre, hogy "ellenõrzõpont". Be a faluba, irány a kocsma. Szeszes italról még most se eshet szó! Csak a pepszi!... Kellemes meglepetés -azért számítottam erre- egy utánam haladó túratárs megtalálta a kukoricásban az itineremet, és leadta. Köszönet érte! Összefésüljük a térképpel, a fõrendezõ elfogadja így is. Bár közlöm, hogy még egy kört nem csinálok. Közben bácsi befut,és merészen sörözni kezd. Irigylem némileg. Benn a délelõtti kocsmárosnéni is bácsivá változott, megtöltetem vele a már kiürült flakont jéghideg szódával,mikor fizetnék,közli hogy ajándék. Teljes meghatódás! Elindulok immár felszerelkezve. A faluban még négy közkút van,ebbõl kettõben mosdás,mert már nagyon befûtöttek,és a nagylámpát se takarja felhõfüggöny. A sapkámat teliöntöm még vízzel,így fel. Simontornyáig vizes marad! Sajnos,ezután következett a túra nemtetszik szakasza, bár ebbe a fáradtságom is belejátszhatott. Még egy kézi ep-t érintünk egy kerítés mellett. Bácsit ezután hagyom el,de jól nyomja a dögmelegben. Hopp,egy lódarázs! Hopp még egy,azán tíz után abbahagyom a számolást. Nemcsak a Pilisben kell szaladni elõlük?! Nem merek megállni még vizet inni se, ezek a dögök felgyorsulnak a melegben. Két kerítésmászás után kiérek a gerincre,ahol apró hûvös sarokban megbonton a szódát. Még hideg,hatalmas robbanást produkál. Még egy kis kidöglesztõ emelkedõ,aztán hosszú hullámzás kezdõdik, kilátás semerre,támpont,hogy mennyi van még semmi. Rájövök,hogy rettenetesen unom ezt a szakaszt, kilépés már nem megy,csak monoton vánszorgás a hõségben. Közben elõzök népeket,ez erõt ad. Mélyút kezdõdik végre-valahára,ahol kutyás párocskát elõzök. Gondolkodom az utolsó korty elfogyasztásán,meg éhes is kezdek lenni,de úgy döntök,csak a város szélén állok meg. Jó döntést hoztam,mert az ereszkedõ tetején a földút betonba vált, a löszfalba vájt elsõ érintett pince a 202-es,tehát bõven van még az aljáig. 30 kilométer megtétele után a betonon caplatás olyan,mintha kalapáccsal vernék a sarkamat minden lépéskor. De nem bántam meg,hogy sportcipõben jöttem,maga a túra végig nem igényli a bakancsot ilyen száraz idõben. Végül csak beér a mélyút a bõrgyár környéki városrészbe,innen már betalálok.15.40-kor érek a célba, a melegtõl elcsigázva,ez a teljes távot tekintve 5.28-as szintidõ. A célban oklevél,jelvény és egy kis kiadvány a jutalom Filippo Scolari életérõl,nagyon érdekes olvasmány. Sajnos a felhalmozott vizekbõl nem kínálnak,így meg nem merek kérni,de sebaj, találok kocsmát útközben újabb szódatöltéshez. A kocsmában féltérden a közönség,máskor odaülnék röfögni közéjük,de hiába invitálnak,némi rostos lötty után lépek. A vasútállomáshoz közel, a fõútnál van egy étterem,ezt ajánlották a szervezõk,és nem csalódom: hatalmas adagok,baráti árak. Összeszûkült gyomrommal a féladag rántotthús is alig megy le. Mindenkinek ajánlom ezt az éttermet -asszem Tulipán a neve-,és magát a túrát is,nem bántam meg összességében, hogy eljöttem. Legközelebb a Várat,és közelében a cukrászdát se hagyom ki! Köszönet a szervezõknek,hogy erre a nem igazán ismert vidékre szervezték a túrát! Végtanulság: túrázni csak józan,kipihent állapotban...
Dienes Áron -Óra, 2011 09 06.
|
