Túrabeszámolók


BEAC Maxi / Turista Kékszalag

DJ_RushBoyTúra éve: 20112011.09.12 11:01:03


7:45-kor engedték el a szervezõk az indulókat, bár jópáran már a 6:53-as vonattal ott voltunk. Ez még így is jó döntés volt, mert jó fél órát nyertünk a következõ vonattal érkezõkkel szemben. 1** indulót hallottam (száz valamennyi) de hogy ebben benne voltak-e a bringások vagy sem, azt nem tudom. Mindenesetre rengeteg bringás volt most. Én gyalogoltam, de viszonylag elõl haladtam végig szerencsére.


Ugyanis ismét történt lódarázs támadás.. Ahogy hallottam, a Saj-kút bérc környékén. Lajos-forrásnál a pontõr mesélt. Õt 6 megcsípte, de szerencsére komolyabb baj nem látszott rajta. Viszont egy nõi bringás pórul járt, mert vissza kellett menniük valahogy Nógrádba, és mentõt hívni :( Én ennyit tudok, de ki tudja hogy hányan jártak még pórul :-( Én szerencsére megúsztam, de láttam jópár dögöt, és éjszaka is ezt a hangot hallottam a fülemben. Lassan már fél az ember elmenni túrára :(


 


Na de egy kis pozitívum: 6. BEAC-omat is sikerült megcsinálnom, 22 óra 15 perc alatt. 50-ig eléggé sietõs volt, a 4 órás kompot sikerült is elérnem. Túloldalon jó negyed óra pihi, majd Szentlászlóig kicsit haladás. Világosban megcsíptem a Kis Rigót. Innentõl már annyira nem akaródzott mûködni a futómû, így kényelmes battyogással, de biztos célbaéréssel abszolváltam ezt a részt. A célban gulyás, és milánói makaróni(!!) közül lehetett választani. A makaróninak borzasztóan megörültem, ez egy nagyon jó pont volt a célszemélyzettõl.


Így telt el számomra az idei BEAC Maxi 110.