Pálos 35+40 „A fehér barátok nyomában”
Sokat gondolkodtam merjek-e beszámolót írni errõl a különleges túráról. Tudom magamról szívesen csinálok viccet mások számára komoly dologból is, és féltem esetleg durva élcelõdésemmel megbántok valakit a szervezõk vagy a résztvevõk közül. De aztán barátaim tanácsára és a vezetõink meglepõen jó humorérzékét látva mégis csak nekifutok.
Kb. 1 évvel ezelõtt kezdtem mélyebben érdeklõdni az ezoterika iránt. Gregg Braden, Osho és többek között Balogh Béla sorait olvasva felismertem a világ másképp mûködik mint eddig hittem. Nem lettem egy konkrét vallás követõje sem, de minden érdekel ami közelebb visz életünk teljesebb megéléséhez. Így esett választásom erre a zarándoklattal összekötött teljesítménytúrára.
Az általam választott távon csak elõnevezéssel lehetett részt venni. A kiírásban péntek reggel 8 órás rajtot jelöltek meg viszont a visszaigazoló email-ban már 7 órát írtak azzal az indokkal, hogy ha 8-kor indulunk akkor csak nagyon késõn érünk Csobánkára. Mivel erre a napra 36 km-es táv volt kitûzve gyorsan átláttam itt nem fogunk rekord átlagot menni. És milyen igazam volt.
Péntek reggel autós logisztikával közelítettem meg a rajtnak helyet adó Sziklatemplomot. Miközben vonszoltam fel magam a térrõl hátamon a több mint 20 kg-ra hizlalt nagy zsákommal megcsörrent a telefonom. Sejtettem ki hív még is örömmel nyugtáztam amikor láttam egyik kedvenc túratársam Ili az. Õ már a templom elõtt volt. Ez azért ért meglepetésként mert csütörtökön délelõtt lemondta a részvételt egy fájdalmas térdsérülés miatt. Egy perc múlva már személyesen újságolta, hogy mivel már rá tud lépni a lábára így bevállalja ezt a 70 egynéhány kilométert.
Beálltunk a sorba leszurkoltuk a nev. díjat, plusz szállítás, plusz szállás, plusz reggeli. Ezután kivittük a nagy zsákokat és bepakoltuk egy VW transporterbe, majd végig csodáltuk a templom minden termét. A számtalan lcd tv egyikén megnéztünk egy ráhangoló nagyon tanulságos kis filmecskét. Ekkor vettem észre, hogy itt van egy másik ismerõsöm Noémi is akivel a múlt heti Mátra túrán ismerkedtem meg. 7 óra után pár perccel egy bemutatkozós eligazítás vette kezdeték Botond atya vezetésével. Még soha nem voltam vezetett sõt semmilyen zarándoklaton, ezért hasonlóan éreztem magam mint amikor becsengetés után jutott eszembe ma bizony dolgozat írás lesz. A két vezetõnkkel Botond atyával,Barabás atyával és 73 zarándok társammal, fél 8 elõtt megkezdtük a 36 km leküzdését. Meglepetés volt számomra a magunkkal vitt vezeték nélküli mikrofon és a hozzá tartozó hangszóró pár melyek segítségével menet közben is minden résztvevõ által jól hallhatóan lehetett imádkozni és énekelni.
„Harc dúl bennem… egy szörnyû háborúskodás két farkas között.”
Megindultunk a Gellért-hegy irányába és a panoráma úton a Tabánig. Közben megállapítottuk innen nézve szép fõvárosunk van. 1.5 km megtétele után kisebb pihenõ és rövid elmélkedés következett a Filozófia kertben. Innen a város zaját nem akarván túl kiabálni ima és ének nélkül átbaktattunk a Városmajorba. 4.5 km-nél voltunk. Itt kb. 30 perc pihenõ és elmélkedés életünk terheirõl. Ezeket szimbolizálva mindenki magához vett egy követ vagy gesztenyét azzal a céllal, hogy azt felcipelve a hegyre és ott lerakva az szimbolizált terhektõl is megpróbálunk megszabadulni. Kövekkel és gesztenyékkel felszerelkezve sõt miután vezetõinknek eszébe jutott valami hiányzik a menet elejérõl és ezt pótolván egy szép nagy keresztel kiegészülve egy lendülettel elmentünk egész a Kútvölgyi kápolnáig. Ahol gondolom már sejti a kedves olvasó egy kis pihenõ következett némi imával és énekléssel. Belsõmben viaskodott a fürge lábú teljesítménytúrázó és az alkalmi zarándok. Némi kapaszkodás után elértük a Normafa-Szt. Anna-kápolnát. 10.6 km és ez pontosan 4 órát vett igénybe. Mivel ez a kemény tempó kicsit megviselte a mezõny egy részét itt is pihentünk egy jó 20 percet. Miután vezetõink közölték innen már csak lefelé fogunk menni sikerült lelket verni a kevésbé jól edzett zarándokokba is. Ezután nagy lendülettel megindultunk felfelé. De aztán valóban hosszan lejtett az út, Egészen Budaszentlõrincig ahol a Pálos romoknál friss forrás vízzel, fincsi almával és a „csak akkor szólalj meg,ha biztos vagy abban, hogy amit mondasz, szebb mint a csend” idézettel vártak bennünket. Rövid pihenõ után újra megindultunk.
El kell ismernem mivel nem vagyok jártas az imádságokban nem tudtam a nagyobb jártassággal bíró többséggel együtt kántálni. Így meg kell valljam néhány teljesítménytúrázó beállítottságú társammal világi dolgokról beszélgettünk miközben folyt az imádkozás. Miután ezt vezetõnk észrevette a menetet megállította és nehezen leplezett indulattal, de személyeskedés nélkül elmagyarázta mekkora illetlenséget követünk el. Elsõ felháborodásomban / mi az, hogy nem beszélgethetek az erdõben túra közben/ arra gondoltam most kell haza menni. De kb. 2 másodperc után rá jöttem mennyire igaza van Botond atyának és megértettem nem magának kéri ki az illetlenségünket hanem az eszmének amit képvisel. Utólag is elnézést kérek saját és társaim nevében.
Ezután csend gyakorlat következett. Több mint 70 ember menetelt egyetlen szó nélkül csak a botjaink kopogása és az erdõ neszei hallatszottak. Ízelítõt kaptam mirõl is szólhat egy zarándoklat, amikor kb. 30 perc múlva feloldották a „csend rendeletet” már nem is esett jól megszólani. Valóban sikerült vadlóként száguldó gondolataimat lecsendesíteni. Megható érzés volt.
Az idõjárás eddig sem volt túl kegyes hozzánk de Máriaremete elõtt az esõ is rákezdett, így kicsit megtörve értünk a bazilika melletti térre. Azonban a fogadtatás melegsége elfelejtette a kívül-belül vizes ruháink kellemetlen érintését. Az ajándékba kapott imádságos füzet segítségével még nekem is sikerült csatlakozni a közös énekléshez, igaz csak egész halkan. Innen Solymárt azon belül is a Szarkavárat céloztuk meg. Gyakorlatilag végig szakadt az esõ és ez rányomta a hangulatunkra a bélyegét. A várat még fakultatív meglátogattuk de már nyoma sem volt a kezdeti jó kedvnek és lelkesedésnek. Nagyon vártuk a Csobánkai érkezést. Azonban addig még jó pár kilométer és szint emelkedés nehezítette utunkat. Amikor megláttuk a falu fényeit a felmerült a lehetõség, hogy ne a pirosat kövessük hanem kollektíven kispistázunk az aszfalton egész az alvó helyünkig. Nos az elcsigázott tömeg ez utóbbit választotta. Emlékeim szerint 20.30 körül értünk a pénteki célba. Talán a kemény tempó miatt de én nagyon elfáradtam. Viszont a barátságos fogadtatás plusz energiát adott a 3 fogásos vacsora elfogyasztásához. Majd fürdés, alvás. Éjszaka volt egy kisebb horkolási verseny melynek elõször hallgatója majd nagy nehezen résztvevõje lettem.
Reggel csoda történt, legalábbis az én életemben ez annak számít. Mosolyogva ébredtem amire 43 megélt évem során még nem volt példa. Nem sok minden kellett ehhez a reggeli jó kedvhez, csupán egy gitár egy kellemes hangú szervezõ hölgy és a „ Pál Kata Péter jó reggelt” kezdetû dalocska. Ami azóta is a fülemben cseng sõt naponta többször el is éneklem a környezetem legnagyobb bánatára.
A 8.30 kezdõdõ imádságot Noémivel kihagytuk helyette a Beac maxin felderített abc-ben kávéztam egyet. A mai napra a szervezõk nem kérték a közös haladást így a Szent kútnál meg vártuk Ilit aki részt vett a szertartáson és hármasban nekiindultunk a 40 km leküzdésének. Kifejezetten jó kedvûen róttuk a métereket. Szinte szárnyaltunk az elõzõ napi pozitív élményektõl és hogy nem kell visszafognunk lábainkat. Szegény Ili szárnyalt kicsit nehezebben hisz neki csak egy egészséges lába volt. Hõsiesen küzdött így csak a mozgásán látszott a sérülése a tempóján nem/ na jó egy kicsit lassú volt magához képest/.
A Szántói-nyeregbõl megcsodáltuk a magunhatatlan panorámát majd miközben ereszkedtünk le jöttem rá, hogy gyakorlatilag Mi de leginkább Én vezetem a túrát. Na ettõl szinte eufóriába kerültem és a lányok nehezen tartották a tempómat. Klastrompusztai Pálos romoknál mint elsõként érkezõknek igen csak megörültek a pont õrök. Kézrázogatás, bemutatkozás majd alma majszolás. Az almás kosár mellett három kis dobozka állt „ Isten legnagyszerûbb ajándéka” felirattal. Naná, hogy egy tükör volt a doboz alján. Ha almát eszek utána mindig nagyon megéhezek így alig vártam a pilisszentléleki iskolát amitõl 4 km és a Pilis-nyereg választott el. Alig több mint 40 perc alatt megérkeztünk ahol meleg fogadtatással és forró levessel vártak minket mind kettõ nagyon jól esett. Sajnos itt már messze nem Mi érkeztünk elsõknek. Tele hassal indultunk tovább én egész a kocsmáig jutottam ahol a kifejezetten finom ebédet megkoronáztam egy felejthetõ kávéval. Felkapaszkodtunk a kolostorromhoz ahol pont személyzete a korábbiakon is túl tett lelkesedésével, megkaptuk pecsétünket némi édességgel karöltve. Tovább indulva meglehetõsen húzós emelkedõ következett de felérve a látvány kárpótolt a fáradságért. Gyönyörû panoráma nyílt többek között a magunk mögött hagyott ellenõrzõ pontra. Ettõl a szakasztól feltehetõen nem azok szalagoztak akik elõtte, mert kevesebb szalag volt viszont helyette kõbõl, fából készült nyilak mutatták a helyes utat sõt találtunk kõbõl majd makkokból készített szívecskét is. Valószínûleg nõi kezek munkáját dicsérte. Szükségünk is volt a kedvességre mert túránk leghosszabb és legfárasztóbb etapja meglehetõsen nehezen fogyott el. Kezdett kijönni rajtunk az elmúlt két nap fáradsága. Az 5.50-es kompot 10 perccel késtük le. A ponton ismerõs arcok mosolyogtak ránk. Jól esett teázni a fincsi meleget adó tábor tûz mellett és a Dunát bámulni ahogy szép lassan teljesen besötétedik. Aztán eljött az idõ és átkeltünk a nagy folyón ami így sötétben nem minden nap adatik meg.
Jó szokásomhoz híven az útleírást itt sem olvastam rongyosra. Inkább most nézegetem mi közben ezeket a sorokat írom. Nos a Basaharc, komp átkeléshez írt gondolatok nagyon helytállóak. Így visszaemlékezve a tartalom ismerete nélkül is hasonló gondolataim voltak miközben araszoltunk a fekete folyón.
A túloldalon már lámpával fejünkön libasorban haladunk az enyhe emelkedõn kifelé Szobról. Ilinek már az utolsó erõtartalékait kellett mozgósítani a fájdalmai miatt. A Sukola-keresztnél még durcázott is egy kicsit hogy õ bizony nem tér le az útról semmilyen kereszt kedvéért, de amikor látta csak 10 méterrõl van szó és még pecsétet is kapunk mosolyogva állt be a sorba. Innen a vártnál gyorsabban értük el Márianosztrát. A faluba beérve megpróbáltam szárnyaszegett csapatomat rábeszélni egy versenyfutásra, sikertelenül.
Aztán „Isten hozott Márianosztrán, keresd a békét és járj nyomában! MEGÉRKEZTÉL!” feliratot meglátva megkönnyebbülve ültünk le és faltunk fel szinte mindent amit az asztalon találtunk. Az emléklappal, jelvénnyel és egy szervezõvel megindultunk éjszakai háló helyünkre liliputba azaz a helyi óvodába. Nekem egy autópályás szõnyeg jutott de Pali bácsi is nagyokat somolygott a kis konyhából kitekingetve. Egyre többen érkeztek még végül a kereszt is célba ért a kitartó zarándokokkal. Hát le a kalappal elõttük volt akinek élete elsõ menete volt és küzdöttek keményen. A szõnyegeken ágyazó emberek arcán látszott a megkönnyebbülés túl vagyunk rajta. Felszabadultan beszélgettünk nevetgéltünk nagyon jó volt a hangulat. Aztán horkolási verseny II. forduló következett sajnos itt már profi versenyzõkkel így meglehetõsen késve tudtam csatlakozni hozzájuk.
Tudni kell az óvoda egy épületben volt az iskola konyhával. A helységbe ahol aludtunk mint kiderül még kiadó ablakok is nyíltak a konyhából. Azzal nem is lett volna gond, hogy itt vasárnap is fõznek gondolom a búcsú miatt, de sajnos senki sem szólt rólunk a szakácsoknak. Így a kb. 5 fõs személyzet meglehetõsen hangosan beszélgetve mindenféle bádog edényeket csapkodva megkezdte a munkát. Megfigyeltem minimum ketten mindig beszéltek de volt amikor öten egyszerre akkor még arra gondoltam legalább tízen lehetnek mert ugye ha öten beszélnek legalább annyi hallgatóság is kell de nem, csak öten voltak. Na és most jön a profizmus miután a nem kis hangzavarra felébredtem többed magammal egyik zarándok társam olyan veszett horkolásba kezdett amire csak az igazán jól fel készült versenyzõk képesek. Így a mai reggelem kicsit kevésbé lett kellemes mint az elõzõ de így utólag már ezen is nagyon jót tudok mosolyogni.
Miután megreggeliztünk átugrottam a helyi bistróba kávézni ahol kiszámoltam, tömegközlekedéssel mennyi idõ alatt érek haza. Nos az eredmény láttán inkább autós mentést kértem. És ezt felajánlottam Ilinek is amit a nyugatiig boldogan elfogadott. Ekkor már Noémi nem volt velünk neki már szombat este haza kellett utazni. Még vártunk a mentésre kicsit shopingoltunk, misét hallgatunk majd beálltunk a 7 km-es zarándoklat utolsó 200 m-re.
Nagyon jó kis gyaloglat volt. Érdekes színfolt a teljesítménytúrázás világába. Remélem lesz folytatása igaz legközelebb már az egy napos, ttúrára inkább hasonlító változatát fogom választani.
Mindent köszönök a szervezõknek, menetközben hallottam egy évet dolgoztak az elõkészítésen. Ezért külön elismerésem. Köszönöm továbbá Noéminek és Ilinek a kellemes társaságot és mindenkinek akivel sikerült együtt gyalogolnom.
„A Végtelen Kert ösvényeit „ a testnek, a szívnek és az elmének egyesülve kell bejárnia”…” / A Béke Esszénus Evangéliuma /
Popeye
https://picasaweb.google.com/101812027509394455694/20111009AFeherBaratokNyomabanPalos3540#
|
