Deák 20
Tömeg. Rohanás. Még tömeg. Mindenki siet mindenhová. Autóáradat, gyalogosáradat, lökdösõdés, kapkodás, elõre kiszámolt összeg a pénztárban, ne tartsuk fel a közös sort. Tömött gyorsvonat száguld nyugat felé, a kerekek visítva nyikorognak minden lassításnál, minden kis sugarú ívnél. Lassan elfogynak az utasok, új jegyvizsgálót kapunk, ízes tájszólással nyugtat meg, hogy nem késünk, nem kell aggódni a csatlakozás miatt. Nem aggódom, holott negyven percem volna rá. Sétálunk a megyeszékhely fõutcáján egyet, belefér. Másik vonat következik, ez lassan zakatol és döcög, idõs bácsikák és szolgálatból hazatérõ vasutasok beszélgetnek rajta. Kisváros kisállomásán ketten szállunk le, az utasok ezzel elfogynak, a hátralévõ öt kilométeren a menetrend gurítja tovább a motorkocsit. Csend van és jeges hideg, csillagok ragyognak az égen számolatlanul. Egy lelket sem látni az utcákon. Nemsokára éjfél. Megérkeztünk.
Másnap megint Deák, megint rövidke. Megint autózunk Söjtörig, parkolunk a többcélú épületegyüttes füves parkolójában. Egy, talán használatlan épületen Takarékpénztár tábla, még a régi külsejû. Megállt az idõ a telek ezen sarkában. A mai társaság háromfõs: Kerek repkény, Dani, Kékdroid. Duplasor, elõször fizetünk, lapot töltünk. Mellettünk buzgó elõkészületek zajlanak a rendezõi oldalon. Ismerõsök futnak be, elõször a negyvenes távot megcélzó Vera, valamivel késõbb a harmincasra igyekvõ R.Gellért. Sorállunk, lelkes házaspár magyaráztatja el minden részletre kiterjedõen az útvonalat a türelmes Joeyline-nal. Kis idõ múltán itinert kapunk, kilépünk a talajmenti fagyra, megyünk túrázni.
Repkény elõször reflexbõl balra indul a kék kereszt jelzésen, rászólok, hogy arról majd visszafelé kell érkezni, különben is, ez nem az a túra. Elsétálunk a Deák-ház mellett, hirtelen kanyar térít a beton járólapokból kirakott ösvényre, ködös kilátás a jutalom az útvonalkövetésért. A házak felett párafoszlány úszik el, a völgy mögöttük mélyebbnek és távolibbnak tûnik. Szinte magashegységi érzés. Szinte. Megint Söjtör, majd megint ki, meredek mélyút kapaszkodik a szõlõhegy felé, vörös korong les át a fagyott lombon. Az erdõ késõn kapcsolt, hogy õsz van, alig sárguló levelek szélére fagyott keretben a zúzmara. Elkanyargunk a szõlõhegyen, tábla igazít útba a Deák-forrás felé. Valamint számtalan szalag. Lekódorgunk egy szinttel a szõlõk között, majd újabb ereszkedés következik, immár a forráshoz. Jókedvû, háromfõs pontõri társaság rakott tábortüzet, a lángok mögött alig csorog a víz. Bélyegzés, fotózás. Kimászás. Vera és a fentebb már referált lelkes házaspár vált a ponton. Uniós pénzbõl épült pihenõhely áll a forrás felett, a támogatás részletezõje nem túl szerencsés módon a budi („Tábori illemhely”) ajtaján díszeleg. Eliszkolunk.
Enyhe emelkedõ, dombhát, kilátással és fénypászmával. Sétálunk az õszi erdõben. Most épp lefelé, néha megcsúszik a lyukastalpúm a megjelenõ sáron. Leérkezünk, erdei csomópontban térünk jobbra, a Vas-völgy aljában futó murvás útra. Fenyves, ködben: szép. A bükkös is. Jobbra árkok nyílnak meg a völgyben, mélyek és sötétek. Utunkat vaskos rönkök szegélyezik, kényelmes emelkedõbe kezdünk, a végén apró ház áll. Odabent forró teával várnak. Nem maradunk a melegben, kint kortyoljuk el a nedût. Egy túrázó érkezik, nagy hanggal kiabál elõször nekünk, majd a pontõrnek valami viccességet. Felhörpintem gyorsan a tea végét, indulunk. Meredekebbé váló parton ballagunk fel, a napfény hosszú csíkokban szûrõdik át a fák koronáján. Hirtelen felérünk, több dombhát csomópontjában állunk, a túra kiválaszt egyet, és azon ballagunk tovább. A völgyekbõl pára száll fel, az út a melegedõ idõben egyre sárosabbá válik. Vadnyomokat bámulunk rajta. Belefutunk a zöld jelzésbe, majd a sárgába. Elválunk a hosszabb távok nyomvonalától, északnak kanyarodunk. Éles, ám jól szalagozott kanyar térít le a dombról, másik dombra. Tágas, domboldali szántók között lavírozunk, adótorony mellett érjük el Pusztaszentlászlót, pontosabban az Újhegyet.
Az ellenõrzõpincénél a Deli-házaspár fogad, lelkesen, mint mindig. Az eddigi gyakorlattal ellentétben ezúttal én iszom a forralt borból, a vezetés feladatát Kerek repkényre testálom. Vegyes érzésekkel, de elvállalja. Utolér R.Gellért és a Vas-völgy végén látott sporttárs. Továbbsétálunk, a bögrében kitartóan hordozom a forralt bort, amíg figyelmetlenség miatt hûlt borrá válik. Gellérttel együtt ballagunk le a faluba, hogy nem sokkal arrébb el is hagyjuk a házakat, a Válicka mocsarában követve a járható ösvényt. Felsétálunk a tópartra, kellemes a látvány: hullámzó víz, borozgató horgászok, keskeny fahíd, erdõ a tóparton. Szép itt. -Rafter- szólt még valamikor, hogy a strand parkolójában figyelni kell, öt kilométer per órás sebességkorlátozás van érvényben. Nem haladjuk meg, szabálykövetõ magatartást tanúsítunk. (Van mire fogni a sétatempót.) Elhagyjuk a citromos fagyi színû épületekkel megszórt strandot. A zöld négyszög – zöld kereszt elágazásnál kirándulók sokaságát találjuk, egy sátorhoz irányítanak, hogy ott van valami ellenõrzõpont. Csodálkozom, mert nem szokott lenni. Nincs is, a felébresztett hölgyemény más rendezvény kapcsán õrzi az elágazást, elnézést kérek a háborgatásért. Elválnak útjaink Gellérttõl, õ nekimegy a dombnak, amely elválaszt minket a festõi Pusztaedericstõl.
A Válicka mentén folytatódik számunkra az út, a betontömbök egy része még megvan, másik részüket felszedték, érdekes. Gyenge fahíd, erdõsarok következnek. Meg a méregház, lassan benövi a susnya. Magas kombájnszín mellett érjük el Söjtör szélét, besétálunk a fõutcán a célba, Joeyline gratulál, mi is neki a nagyszámú résztvevõhöz (205 fõ), kapunk oklevelet, kitûzõt. Továbbá kávét, teát, zsíroskenyeret kínálnak, elfogadjuk, ebben a sorrendben. Nem maradunk sokáig, némi autós tilitolit követõen sikerül kiszabadítani a Suzukit a parkolóból, majd Repkény vezérletével visszaszáguldunk Lentibe. Köszönöm a rendezést, köszönöm a társaságot, kellemes túra ez a Deák, jó visszajönni rá.
-Kékdroid-
Képek |
