Túrabeszámolók


Tanuhegyek másnapi túra - UKK kisjubileumi/Haláp/Bauxit/Régi Templomok

EduShowTúra éve: 20112011.11.28 19:45:34

Régi templomok nyomában


Szokás szerint korán reggel indultunk Zsúval Veszprémbõl, hogy 27 kilométert gyalogoljuk 27-én. Eleinte kicsit aggódtunk a sümegi átszállás miatt, hogy idõben odaérünk-e Csabrendekre, de mivel buszunk pontos volt, így fél nyolckor már Csabrendeken bolyongtunk a pizzériát keresve  -- ebben az épp akkor érkezõ szervezõk voltak segítségünkre.


A korai nevezésnek köszönhetõen sikerült elérni, hogy kedvenc számainkat kapjuk rajtszámul, az ötöst és a hetest, így ebben az örömben egy bögre teával elõmelegítve lódultunk neki a távnak.


Az elsõ néhány kilométer monoton aszfaltos kutyagolás volt Gyepûkajánig, ami elõtt egy évszám felírása volt az elsõ ellenõrzõpontunk. A faluba érve a buszmegálló volt a második pont, szerencsére a pontõrök észrevettek minket, mert kis híján elsuhantunk mellettük. A faluból kivezetõ utat túl hamar találtuk meg, így némi térképnézegetés kellett hozzá, hogy visszataláljunk a szalagozásra. Következõ pontunk a nagykeszi templomrom volt, talán ebbõl a régi templomból maradt meg a legtöbb. Pecsét, fotók és már indultunk is tovább a téli pusztaságban a szentistváncsabi templomromhoz, ami igazán szép környezeben, egy szántóföld közepén álló kiserdõben bújt meg. A romokból sokat nem láttunk, matricáztunk és továbbálltunk. Az alcsabi templomból már valamivel több látszódott, ennél a matricás pontnál még frissítés is volt néhány palack üdítõvel. A következõ hét kilométeren Sümeg felé a táj egyre szebb és szebb lett, egy csodaszép völgyön át és egy kisebb domb megmászása után végre megpillantottuk a sümegi várat. Pont olyan szép, mint ahogy emlékeztem rá, sajnos jó pár éve nem jártam már erre. A pecsétet a vár kapujában, a pénztárnál kaptuk és miután kigyönyörködtük magunkat, a Fehér kövek felé vettük az irányt, nem is sejtve mily gyönyörûség vár ránk. Felfelé menet már igen. Igazi téli túra hangulat volt a vastag, szinte hónak tetszõ zúzmaratakarónak köszönhetõen. A köd egyre sûrûbb lett, így mire a kilátóponthoz értünk onnan már semmit nem lehetett látni. A hatalmas nemzeti színû lobogónál álló pontõrtõl pecsétet és fagyos müzliszeletet kaptunk. Jó hangulatban vágtunk neki az utolsó kilométereknek, kétszer-háromszor még egy kis futásra is volt szusz. :-)


Csabrendekre visszaérve újfent bolyongtunk az utcákon, de miután megláttuk a templomtornyot, tudtuk, hogy célba értünk. A pizzériában emléklapot, kitûzõt, pizzát és finom, forró teát kaptunk a teljesítésért.


Nagyon jól éreztük magunkat, köszönet érte!


https://picasaweb.google.com/105325823451470420959/RegiTemplomokNyomaban20111127#