Túrabeszámolók


Vödörvölgyi Mikulás

kekdroidTúra éve: 20112011.12.14 14:54:26

Vödörvölgyi Mikulás 15


Kerek repkény rugdos ki nagy elánnal az ágyból, majd szerencsére megszelídül, és kávéval kínál. Megint túrázni megyünk, mondja. Aha. Tényleg. Tekintetem lassan tisztul, körülnézek, felfogom a környezetemet. Kollégiumi szoba, mindenféle díszek, képek a falakon. Vizes szárú nadrág, sáros bakancs, ezek nem illenek a képbe. Talán, mert az enyémek. Nem túl jó érzés visszabújni beléjük. Repkénynek sem a csuromvizes cipõbe. Összekapom magam. Mielõtt valaki arra gondolna, hogy valami kemény kollégiumi bulin ünnepeltük meg a Bakonyi Mikulás újabb teljesítését, sajnos, ki kell ábrándítanom, mert csak annyi történt, hogy késõ estig beszélgettünk vendéglátóinkkal, így a nettó alvásidõ szûk négy órára redukálódott. A változatosság kedvéért köd fogad Veszprém utcáin, sietõsen baktatunk a buszállomás felé négyen: Repkény, Dóri, Tamás és én. Felszállunk a szolnoki buszra, így megduplázzuk az utasok számát. Balatonalmádiban aztán a leszállással meg is felezzük a számot. Jó játék. Megkeressük a rajthelyet, az egész nevezés abból áll, hogy kapunk fejenként egy darab, képeslap méretû itinert, amelyet azzal az ígérettel veszünk el, hogy felírjuk rá a nevünket és visszamegyünk vele rajtidõért. Így cselekszünk. A rajtidõ birtokában, befizetett nevezési díjjal, megõrzésre leadott zsákokkal végül elindulunk.


A formát hozandó rögtön rossz irányt választok, de még idõben korrigálunk. Kívülrõl nézve igen logikátlan útvonalat járunk be, de legalábbis teszünk egy szükségtelenül nagy kunkort, míg a park felé helyre nem állítjuk az irányunkat. Megelõzünk egy babakocsis csapatot, majd kápolna mellett hagyjuk el a forgalmas utcát. Az egykori Veszprém-Alsóörs vasútvonal mellett haladunk, szebbnél szebb lakóházak, nyaralók között. Rövidesen egynyomos ösvényre térünk, mellettünk patak, a patakon túl méretes házak. A szögesdrót sem hiányzik. Néhány méter erejéig fellépünk a vasút nyomvonalára, majd visszatérünk a párhuzamosan haladó csapásra. Elhagyjuk a beépített övezetet, a valamikori pályára kerékpárút épült, mellette köves szekérút halad. Mi az utóbbit választjuk, hogy biztosan feltûnjön a zöld sáv letérése. Az aggodalom fölösleges, tábla irányít a Cseri-hegy felé. Felsétálunk, közben azon tûnõdök, hogy vajon hol találjuk az elsõ ellenõrzõpontot.


Néha egész kellemes kilátás nyílik a szõlõhegyrõl a mellettünk húzódó Vödör-völgyre, az aljában kanyarog a kerékpárút, rajta néhány túrázó bandukol. Lehet, hogy nem vették észre a feltérõ jelzést. Beszélgetve megyünk tovább, elhagyjuk a pincéket, köves út vezet egyre magasabbra. A térképen is látható éles balkanyarhoz várom az ellenõrzõpont eljöttét, hiába. Sebaj, majd talán a zöld négyszög elágazásában találkozunk vele. Felbattyogunk a nevezett elágazáshoz, kellemes erdõben, fiatal fák között, de hiába a jól jelzett letérõ, itt sem találunk pontõrt. Elõfordul, vonok vállat, majd megcélozzuk a köves, avarlepte lejtõt. A Malom-völgy keresztezése után felkaptatunk Szentkirályszabadjára, itt egy jobbkanyar-balkanyar kombináció után felsétálunk a méretes iskolához. Bója és táblák jelzik a helyes irányt a menzán letelepedõ ellenõrzõpont felé.


Itt nem mulasztják el megjegyezni, hogy hiányzik az elsõ pecsétünk, de nem mi vagyunk az elsõk, akik így jönnek. Megtárgyaljuk, hogy ezúttal - kivételesen - nem a mi készülékünkben rejtõzik a hiba, ugyanis a lehetõ legnagyobb mértékben követtük a rendezõi instrukciókat. Mögöttünk érkezõ túrázók közlik, hogy telefonon megkapták a választ: a Mikulás eltévedt, és még csak mostanában ér ki a pontra. Semmi probléma nincs, kapok dátumos bélyegzõt az elmaradt helyett. Kapunk teát, finomat. Miközben kortyoljuk, befut Tinca és Maci kettõse, akik két körre gyúrnak, és elõjelzik -Dilen-éket, velük azonban sajnos késõbb sem sikerül összefutni. Elhagyjuk a finom tea forrását, kisétálunk a faluból, szemben az érkezési iránnyal. Nagy Lajosékkal találkozunk, meg sok érkezõvel, sõt, a Kõ-hegyre visszamászva az elején megelõzött babakocsis csapattal. Egyikük az összeszedett lapokkal épp indul Szentkirályszabadja felé. Ügyes.


Kanyargunk tovább a Kõ-hegyen, három és fél percre kisüt a Nap, majd amikor el kell kezdeni ereszkedni a Malom-völgy felé, el is bújik a felhõk mögött. Méretes sziklák között, meredek, kanyargós csapáson ereszkedünk le a völgybe, mély patakmeder kíséri a gyalogösvényt. Ez a bõ másfél kilométer a túra fénypontja, legalábbis látvány szempontjából. Elérünk egy rétet, becsatlakozik hozzánk a Balaton-felvidéki Kéktúra, eszembe juttatja, hogy január óta szeretném folytatni a bejárását. Nemsokára újra január lesz, lassan újra lehet feszegetni a kérdést. Meg azt a tucatnyi túramozgalmat, amelynek az igazolófüzete ilyen vagy olyan formában, de nálam van. Házak közé érkezünk, a jelek kivisznek a fõútra, szürke falú erõdtemplom tornyosul a környék fölé. Méltóságteljes látvány. Továbbmegyünk, bója jelöli a családsegítõ központ helyét, bemegyünk, a bélyegzés mellett újabb pohár teával kínálnak. Kapunk belõle repetát is, remek. Közben megszemlélem az uzsora elleni falinaptárat. Képregényes. Továbbsétálunk, katolikus templom mellett haladunk el, majd a reggel már látott kápolnánál záródik be a kör. A parkban ismét megnézhetjük a táblakönyveket, a célban nulla perc sorbanállással kapunk díjazást. Többféle kitûzõ közül választhatunk, jópofa emléklap jár még mellé. Szép, kellemes túrán vehettünk részt, köszönet érte a rendezõknek. Dóri és Tamás elpályáznak a buszmegálló felé, Repkénnyel még kisétálunk a Balatonhoz, a kacsák és a sirályok békésen ringatóznak a tó higanyszerû felszínén, a láthatáron a víz összemosódik az éggel.


-Kékdroid-


Képek