Túrabeszámolók


Görgey Artúr, Batthyány Lajos, Fézler Balázs Emléktúra

czenegabiTúra éve: 20122012.01.08 13:37:30

Görgey Artúr emléktúra 25 idõpont: 2012.01.07.



Kedves Barátaim!



Az idei év számomra elsõ teljesítménytúráján vettem részt. A választás nem véletlenül esett erre a túrára: Görgey Artúr számomra egy példakép, aki megmutatta, hogy mily fiatalon is milyen sikereket lehet elérni akár egy egész országért. Külön öröm volt számomra, hogy Visegrádon került megrendezésre, hisz itt töltötte a nagy tábornok élete utolsó szakaszát.

Reggel 3:30-kor sikerült felkelnem és az esti elõkészületeknek köszönhetõen nem kellett már sokat pakolásznom így kényelmesen leballagtam a buszhoz és irány Budapest, ahol némi metrózás után a Visegrádra tartó buszra sikerült felszállni. Mivel meglehetõsen régen jártam erre (tömegközlekedve meg pláne vagy még sose) így mindent megfigyeltem, amit csak tudtam, persze idõközben elõfordult, hogy el-el bóbiskoltam. Szerencsére nem kellett nagyon rákészülnöm a leszállásra, mert a kirándulótársaimat kellett csak figyelnem: õk tudták, hol kell leszállni.

Az iskolát sikerült gyorsan megtalálni, mert nagyon közel volt a fõúthoz. A nevezés is gyorsan teljesült, utólag kiderült, hogy a mezõny nagy része már elrajtolt, pedig ekkor még csak 9 óra volt és még egy óráig lehetõség volt az indulásra. Az iskolából kifordulva ügyesen sikerült rábukkanni a jelzésekre és meg lehetett kezdeni az emelkedést a templom utáni rövid szakasz után. Az elsõ ellenõrzõ pontig tartó intenzív emelkedés az üdülõövezet házai között már jelezte, hogy mire lehet számítani. A kopasz dombtetõn egyszerûen fantasztikus volt a panoráma. A Duna-kanyar nagy része látható és szemügyre lehet venni a településépítészeti megoldásokat is, ahogy a házak kapaszkodnak fel a hegyoldalba. Szívesen ott lettem volna még, azonban az idõre is figyelni kell fõleg az elején így indultam tova. Az Apátkúti-völgyig egy egyenletesen süllyedõ szakasz következett, gyakorlatilag erdõben kellett végig menni. Érdekesség, hogy a talaj felsõ rétege fagyott volt így nem volt sárdagasztás, ami csak jót tett az izomerõre nézve. A völgybe leérve egy kis ideig aszfalt úton kellett menni és meg lehetett figyelni a kirándulóövezetet. A kiépített út nagy elõny az autóval érkezõknek, ami a vadászházak kihasználtságát csak tovább növelik. Az egyik vadászház udvarában egy szétnyíló rózsához hasonlatos forrás is található volt, ahogy a gravitációt legyõzve az ég felé tör, majd a föld felé permetként mutatkozva visszahullik a földre. A völgy itt elég széles úgyhogy még jó pár ház található e környéken és vannak lépcsõzetes tavak is, amik leginkább pisztrángtenyészetekre emlékeztetnek. A völgy színárnyalata egyértelmûen az avar és a moha keverékékébõl eredõ sötétbarna és sötétzöld keverék. A mûutat elhagyva az ösvény a patakhoz közeledve haladt és bizony elérkezett az idõ, hogy át kellett kelni rajta és a meredek hegyoldal is beszûkült, de a patakhoz képest még mindig széles, amibõl arra következtettem, hogy a mostani alacsony vízállás nagyon megtévesztõ és esõsebb idõszakokban a patak sokkal több vizet szállít a Duna-felé. Pilisszentlászlóig ez a kép maradt nagyobb részt egyenletes emelkedéssel. A faluba beérve a naposabb helyeken elkezdett a talaj felengedni és már a sár tapadt is. Sajnos nem tudom miért, de az egyik villanyoszlopon egy mellékutcában valaki több jelzést is felfestett hibásan így megtévesztõ volt kis mértékben, de szerencsére a helyes utat sikerült meglelni. A következõ ellenõrzõ pontig a Hegytetõig újabb emelkedés várt minket: itt már kellett némi lelkierõ, mert holtponton voltam, azonban összeszedtem magam és egy szuszra odaértem. A meleg leves jót tett a belsõ érzetemnek és a következõ szakaszt, ami egy lefelé lejtõ szakasz volt nagyobb részt már újult erõvel tettem meg. Itt egy három (csinos ) lányból álló csoporttal haladtam egy szakaszon. Így mindjárt kellemesebb a baktatás. :) A Pap-rét csodálatos kis tisztás a hegyek ölelésében. Itt is található vadászház, ahol még lovak is találhatóak. Az Urak-asztala oldalában újabb holtpont következett. Ezen egy kis fogyasztással segítettem de már nem sikerült teljesen új erõre kapnom és éreztem a fáradtságot. A csupasz erdõ fái között a közeli emelkedéseket, hegyeket lehetett vizsgálni és a távolban a Dunára is rá lehetett csodálkozni, amely messze alattunk kanyargott. A Molli-pihenõ ismét egy nagy széles rét, azonban ekkor már a nap lemenõben volt és érezhetõen elkezdett esni a hõmérséklet. Kis emelkedõ után az útvonal innentõl kezdve gyakorlatilag végig lejtette. A Görgey-bércig már érintettünk „civilizációs” helyeket is: szilárdburkolatú parkoló és vendéglõk, fagyizók például. A tanösvény a parkoló után kanyarogva süllyedt le a bércig, ahol egy kis édességgel jutalmaztak bennünket. Itt kell megemlítenem, hogy a rendezõk végig nagyon kedvesek és jókedvûek voltak, ami külön öröm számomra. Itt sikerült megismerkedni Álmos kutyával. :) Körülbelül egy fejlett Labrador méretû és olyan színû kutya volt, csak hosszú szõrzettel és nagyobb fülekkel. Láthatólag élvezte, hogy a sok turista megszeretgeti. Egy ideig velük haladtam egy ritmusban.  A bérc után egyszer csak a Salamon-toronnyal találtuk szembe magunkat, amin átkelve Visegrád egyik belsõ utcáján bebandukoltam a célba. Itt fejedelmi, vagy inkább királyi étkezésben vehettünk részt: zsíros illetve vajas kenyér hagymával, savanyúsággal sok-sok teával na de milyen lekvárokkal! Nagybörzsönyi termékek voltak a legkülönbözõbb ízvilággal. Tökéletes választás volt. :)  Közben a három csinos lány is beérkezett és már a következõ kirándulásokat tervezgették. Az iskolából még átruccantam a szomszéd italmérésbe (na jó inkább pub volt az) és egy fröccsöt legurítottam. Külön élvezet volt a Budapest-felé tartó busz. Sok kiránduló, már csak egy közös éneklés hiányzott volna meg egy tábortûz és teljes az érzés.

Köszönet illeti a szervezõket a rendezésért és az emberközeli közvetlenségért, ami az utolsó holtponton is átlendített. Amennyiben úgy alakul úgy jövõre is indulok.