Túrabeszámolók


Bocskai Portya

efemmTúra éve: 20112012.01.19 22:30:43

Bocskai Portya 2011




E-mail Nyomtatás PDF


lead

Harmadik alkalommal túráztak együtt katonák és civilek augusztus 10-én szombaton, a Kilenclyukú hídtól egészen Hajdúböszörmény, illetve Hajdúhadház határáig.

A 40 és 70 kilométeres távot az idei Bocskai Portyán csaknem százan teljesítették, köztük a KatonaSuli programban részt vevõ diákok és tanáraik.







Az MH. 5. Bocskai István Lövészdandár, a Honvédelmi Minisztérium Humánpolitikai Fõosztálya és a Debreceni Honvéd Horgász és Szabadidõ Sportegyesület szervezõmunkájának köszönhetõen zökkenõmentesen zajlott a regisztrálás, a túra, az étkeztetés és az elszállásolás.



Már hetekkel az indulás elõtt nevezhettek az érdeklõdõk, de a rendezvény napján reggel 6 órától is szép számmal érkeztek a Sportpályára, ahol még tartott a regisztráció. A Szabó Lõrinc utcáról induló buszokkal szállították ki a résztvevõket Hortobágyra, ahol kilenc órakor kezdetét vette a teljesítménytúra.



Összesen 71 egyéni induló volt – civilek, katonák, rendvédelmi szervek dolgozói -, ebbõl negyvenkilencen voltak azok a diákok, akik a KatonaSuli program részeként honvédelmi ismereteket tanulnak a középiskolában. Legtöbben, harmincnégyen a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumból voltak, de érkeztek hallgatók a debreceni Gábor Dénes Elektronikai és Mûszaki Szakközépiskola és Kollégiumból, valamint a derecskei I. Rákóczi György gimnáziumból is. Háromfõs csapatokkal is lehetett nevezni: a 70 kilométernek két csapat, a negyvennek pedig négy csapat vágott neki.



1

További képek a Facebookon




20 kilométerenként frissítõpontokat telepítettek a szervezõk, ahol mindenki elegendõ mennyiségû ivóvízhez és szükség szerint orvosi ellátáshoz juthatott. Mindössze hárman adták fel a gyalogtúrát, a többi induló a távolságnak megfelelõ szintidõn belül jutott el Hajdúböszörmény, illetve Hajdúhadház határáig.



Dr. Lippai Péter ezredes, a Bocskai dandár megbízott parancsnok-helyettese is az indulók között volt - mint gyakorlott teljesítménytúrázótól megtudtuk, hogy a sík terepnek éppúgy meg vannak a maga nehézségei, mint a hegyvidéknek. A Hortobágy árnyéktalan, egyhangú vidéke a szervezetet igencsak megterheli, órákon keresztül ugyanazok az izomcsoportok dolgoznak, nem beszélve a talpról, amely ilyen távolságnál már általában felhólyagosodik.



3

További képek a Facebookon




Mindezek ellenére a hangulat végig kiváló volt, Lippai ezredes szerint egy ilyen rendezvény jó alkalmat teremt arra, hogy civilek és katonák megismerjék egymást. Mivel a túra nem verseny, elõtérbe kerül a bajtársiasság, egymás segítése, biztatása, s ha éppen úgy hozza a sors, egymás sérüléseinek ellátása.



Horváth Béla százados, a dandár testnevelõ tisztje, a túra fõszervezõje nagy sikerként élte meg, hogy ilyen sokan jelentkeztek - köztük rengeteg katonasulis – és hogy szinte mindannyian sikeresen teljesítették a távot. Ahogy azt elmondta, a negyven kilométeres célnál a beérkezõk hideg ételcsomagot kaptak, majd elszállították õket a hajdúböszörményi és a debreceni vasút- illetve autóbuszállomásra. Akik hetven kilométert tettek meg, a Vay Ádám Kiképzõbázison meleg vacsorát és szállást kaptak.



Egyéniben 70 kilométeren Varga Imre, Bökönyi Zoltán és Suhaj Gábor értek be elsõként a célba alig 9 óra, illetve 11 óra alatt. 40 kilométeren Kocsár László rendõr százados szerezte meg az elsõ helyet 3 óra 45 perces idejével, Borsi Bence és Fehér Dávid katonasulisok érkeztek be második és harmadikként a célba 5 óra 45 perc alatt.  



A csapatversenyben a 70 kilométert a „RAT-ASS” küzdötte le elsõként 14 óra 3 perc alatt, a második az I. Rákóczi György Gimnázium I. csapata lett.



A 40 kilométeres csapatversenyen elsõként a „Balmazi Vakerek” futottak be, a második legjobb idõt a Bocskai dandár „Különösen Agresszívek (KA)” csapata tudhatta magáénak, harmadik a Gábor Dénes iskola „Gáborosok” csapata lett.



2

További képek a Facebookon




Révészné dr. Markovics Zita hadnagy

  IWIW megosztásStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzõTwitterFacebookDigg