Brtnické Ledopady 2012
Csütörtök délután fél 5-öt mutat az óra. A Sasadinál várakozok, hamarosan megérkezik Barta Laci, és kezdetét veszi az utazás. Kellemes társaság, kellemes hangulat. Laci a sofõr, mellette Bubu készít fel minket az ottani idõjárásra és terepre. Hátul Õrsi Anna, aki a Gyõrben csatlakozó Rudinak foglalja a helyet. Mellettem Bubu anyukája Éva, illetve Verõcei Józsi, akivel még nem találkoztam. Szóval heten vagyunk mint a gonoszok!
Haladunk az autópályán egyre feljebb, a mínuszok viszont egyre lejjebb.. 7 óra autókázás után megérkezünk Valdekbe, ami a fõhadiszállásunk lesz. Itt jelenleg -20 fokot mutat a hõmérõ.. Szívélyesen üdvözölnek minket. Én már elég sok mindenkit ismerek, mivel többször voltam cseh hosszútávokon.
A szállásunk pöpec. Kis faházak, a fûtés elsõosztályú. Én közvetlen a fûtõtest mellett telepedek le, és legszívesebben el sem moccannék onnan egész télen.
Péntek reggel lett, hát bizony nem volt melegebb. Benevezünk a Luzickymi horami ke Kamenici 21 km-es távjára, amiben 1000 m szint lakozik.
A különbusz már vár minket, viszont egy lengyel csapatra várni kell vagy fél órát, így késve indulunk neki az útnak. A busz Chribská-ban tesz le minket, ahol találkozunk Bálinttal és Verával. Õk külön mennek, mi meg nekiiramodunk máris a távnak. Kemény havas-jeges terep várható végig, ezt a konklúziót hamar leszûröm.
Jó tempóban haladunk, és pont akkorra ér föl az elsõ pontra a fõszervezõ Olaf mint mi. Jutalmunk szuper panoráma, és pecsét. Nemsokára egy oda-vissza szakasz következik a Studenec hegyre föl, ahonnan a kilátóból pazar panoráma tárul elénk. Ennek a tájnak az a szépsége, hogy az ember nem is hinné hogy mindössze 500-600 m-es hegyek között jártunk az összes túrán. Simán magashegységi érzéseim voltak végig! A csúcskönyvbe beírunk, majd indulás visszafele. Az oda-vissza végén Bubut és Évát látjuk még fölfele haladni. Mi megérkezünk Liska nevû helységbe, ahol a rajtban kapott 25 %-os bónt lehet beváltani, illetve kipótolni egy étteremben. Kis nyelvi nehézség, ugyanis nem tudnak angolul. Végül jól jártunk, finom jó forró kolbász lett a csapat jutalma. Továbbhaladunk, a K4-es ponton nincs senki, fotóval igazoljuk ottjártunkat.Végül 3 és fél órával indulás után a célba érünk, ahol egy emléklap a jutalmunk. A bemelegítés megtörtént ;)
Hazafele a cseh vasút kényelmeit vesszük igénybe. Bõ másfél óra után ismét Valdekben vagyunk, ahol igyekszünk minél többet pihenni/aludni az éjszaka elõtt. Hogy miért is? Mert pár óra múlva kezdõdik a fõfogás. És hogy mi a neve?
Brtnické Ledopady 100 - 3500 m szinttel
Korom sötét van.. Csendesen készülõdünk. Hamarosan a vasútállomáson találjuk megint magunkat, a rajt ismét nem Valdekbõl lesz. Hideg van... Nagyon hideg... Az Annától vett arcmaszk már napközben is jól funkcionált, most pedig különösen szükségem van rá. Bár úgy nézek ki benne mint valami bankrabló, még a vonaton sem vettem le a sok túrázó között. Szerencsére a karácsonyra kapott kesztyû is nagyon jó volt, így még az általában már -1 fokban fázó kezemnek sem volt különösebb baja.
Öltözetem két zokni, két nadrág, két póló, egy pulóver, egy kabát, egy pár kesztyû, arcmaszk, és sapka tette teljessé. Ezen sorok láttán biztos sokan meglepõdnek akik régebbrõl ismernek, mert én általában mindig minimálra voltam berendezkedve. Na de most! Tudtam hogy itt nagyon nincs vicc, és igazam volt, kellett a sok cucc nagyon is! Kis késéssel begördül a vonatunk, és irány a rajt, Mikulásovice. A vonaton Olaf kiosztja az itinereket, egy cseh srác pedig fizeti a vonatjegyünket. Köszönet érte! A maradék negyed óra itinertanulmányozással megy el. Nem egy nagy durranás az itiner, de a lényeg rajta van. _______ piros, ----- kék, -.-.-.-. zöld, ...... sárga.
Este fél 11 elõtt nem sokkal elindít minket Olaf. 3 futó elrohan az elején, majd máris mi tapossuk a havat a mezõny legelején szinte végig. Jó kis emelkedõvel melegszünk be, az elsõ pont egy étteremben van. Ja, a csapatunk: Barta Laci, Rudi István, Õrsi Anna, és jómagam.
Innen lejtõ, kis koccanás, és máris Németországban vagyunk juppíí. Szegény Anna ennek "örömére" esik is egy nagyot az aszfalton :( Jó sokáig Németországban haladunk, majd 30 km-en át.
"Jégesés 100" a túra neve, így a terepen nem is csodálkozunk. Nagyon technikás volt végig az út, sok helyen tükörjég, felette sunyin megbújó hófoltokkal.
Jött az elsõ meglepetés. Ez egyelõre frissítõpontban nyilvánult meg. Málnás sört kaptunk, kis szendviccsel megspékelve. Nyámm. Nemsokára viszont jött a kellemetlenebbik része. Egy totál tükörjeges lépcsõn kellett leereszkedni. Nem volt olyan hosszú, de egy deka száraz felület sem volt rajta. Meg is indultam seggen lefele, még jó hogy volt korlát ami meggátolta a továbbhaladást egy szakadékba..
Huhh, ezt túléltük.. Irány a Z- jelzésen föl a K2-re. Na persze nem a híres nyolcezrest támadjuk be, mindössze a Kontrol 2 következik. Mesés kilátással tarkított helyen várt minket a zsírkrétás pont. Na persze ha lett volna kilátás. Ugyanis korom sötétben nem nagyon lehet nézelõdni.. De jó lett volna nappal idejönni!.. Na mindegy, megfordulunk, és visszaóvatoskodunk a gerincen az útra. A jelzések jól követhetõek voltak nagyrészt, illetve egyéb helyeken papírra festett nyilazások voltak.
A Weifberg kilátója felé vesszük az irányt. Már messzirõl világít egy fejlámpa a toronyban. Kis oda-vissza rész, épp kocog lefele a fejlámpás alak. Nincs alibi.. Elérvén a kilátót, a nyíl felparancsol minket a tetõre, nem mintha magunktól nem mentünk volna fel, de a kontrol fent van. A csúcsról látjuk a még messzebb járó sporikat, tök érdekes, mennyien vannak..
Bámészkodás után nem sokkal ismét Csehországban vagyunk. Borzasztóan jeges az út, nagyon csúszkálunk, ráadásul -17 fok körül van, mire leérünk Mikulásovicére. Innen indultunk, de nem ide érkezünk. Ez csak egy helyiség most a sok közül. Be nem jelentett frissítõpont ismét. Megint nagyon jókor. A colából nem nagyon lehet fogyasztani, mert totálisan befagyott. Az én üdítõim szintén. Basszus.. Pedig a hátam még elvileg melegítette is õket, de totál jég lett mindenkinek az italja. Viszont van sütemény. Egy hatalmasat felmarkolok, és kilométereken át habzsolom. Nagyon fincsi! Szerencsére aszfaltút jön, így tájékozódni sem kell nagyon. Persze itt sem lehet haladni, mert csupa jég az út.
De ezt végig írhatnám szinte bárhol-bármikor a jég volt az úr.
A K4-es pontra maga a csoda volt hogy feltaláltunk. A jelzések itt abszolút nem mutatták a csúcsra vezetõ utat, így Laci GPS-e segítségével találtunk fel. Elõször mi is rossz fele mentünk, szûz hóban megmásztunk egy jó kis hegyet, majd utolértünk 2 sporit, akik szintén arra keveregtek. Hát itt egyedül tuti eltévedtem volna. De mint kiderült más is pórul járt. Nagy nehezen megleljük a pontot. Örömünk azonban nem tart sokáig, ugyanis Kunratice elõtt elveszítjük a P- jelzést, és hangosan ugató kutyák mellett visz az utunk. Itt még nem fogtunk gyanút. Laci váltig állítja hogy az irány jó, de én makacs vagyok, már rég láttunk jelzést. Ráadásul itt a Cseheknél vannak ilyen hülye jelzések a fákon. Alul-felül fehér csík, közötte meg semmi. Még világosban is azt hiszi az ember hogy jelzés, sötétben meg pláne. Na de nem az..
Tanakodunk. Én úgy döntök visszakocogok a legutolsó jelzésig, illetve gyanút fogok hogy Kunratice az a falucska lehet ami mellett elmentünk, így nem is megyünk vissza a jelzésig, aszfaltozunk kicsit. Érzésem szerint balról fog bejönni a P-. Bingó! Jött a P- balról. Na, nem is kellett volna a kutyák mellett elmenni. Már pedig ott elég halálfélelmem volt. 10 m-re vicsorogva ugatott két kutya, és nem is láttuk õket. Még egyszer megtréfált minket ez a P- jelzés, így sikerült picit megint rátenni. De nem gond, idõ van bõven..
Lacira és rám viszont kõkemény vécézhetnék jött, így a végefele kiléptünk Ruditól és Annától, és vagy 7-es átlaggal rongyoltunk a 45 km-nél levõ Valdekbe. Ismét idill környezet, és ismét a szállásunk, Valdek. Na de még hol a vége..
Megkönnyebbülvén máris jobban esik az itt felszolgált meleg leves. Csak úgy kanalazzuk be. Sorban érkeznek be a többiek, kb. 20 perccel utánunk Martin-Tomas-Kamil, és egy hölgy, majd késõbb Bálinték is megjönnek. Nagyon jól esett a pihenés, de tûkön ülök már a továbbindulás miatt. 40 percet eltöltöttünk itt, viszont világos van, végre!
A függöny ismét felgördül, jöhet a második felvonás.
Papírnyilakon haladunk ki a táborból, egy idõ után kényelmetlen porhó váltja föl a terepet. Nem nagyon bejövõs.. Az elsõ pont ismét egy kilátó volt, ahova sajnos nem lehetett bemenni :( Utólértünk egy 55 km-en induló cseh sporit. Rudiék kicsit lemaradtak, de kis kocogással már újra itt vannak velünk a cseh sporival együtt. S- jelzésre érünk a kilátó után. Elképesztõen jeges volt az út jó darabig. Sajnos itt sikerült egy nagyon csúnyát esni. A jobb lábam teljesen a bal alá fordult, hirtelen azt hittem hogy reccs, de szerencsére nem. Jó 2 percig mozdulni sem bírtam, majd nagy nehezen elkezdtem sántikálni. Utána úgy ahogy belerázódtam, de a fájást a mai napig érzem a jobb térdemnél a külsõ porcnál :( Egy impozáns kilátó jött már megint. Nekem a Felsõörsi túra jutott az eszembe ott volt ennyi kilátó, és még az alakzatuk is nagyon egyforma volt azokéval! Hivatalosan ez még nem volt nyitva, de Lacinak sikerült bejutni és fotózni. Én inkább csendben szenvedtem odakint, és kihasználtam az alkalmat egy kis kajálásra. Kocogunk lefele. Azaz a többiek igen. Az én mozgásom inkább csak imitáció, ez még a kocogástól is igen messze van.
Azért nem írom le magam, szépen haladunk így is!
Brtníkybe érkezünk, egy étteremben van a pont. Levesért fohászkodok, de itt most nincs semmi csak pecsét. No mindegy. Innentõl viszont jön a túra legszebb szakasza, amiért érdemes volt eljönni. A jéghegyek/jégcsapok. Túl sokat tudnék írni róluk, rengeteg az emlék/élmény, de most beszéljenek a cseh Martin Drozd képei amíg a miénk nincs feltöltve. Figyeljétek ezeket a gyönyörû jégcsapokat. Még jégbarlang is volt! https://picasaweb.google.com/117372307221557952805/BrtnickeLedopady?noredirect=1#
Már csak ezért megérte eljönni! Itt az átlagunk nagyon lecsappant, a technikás terep miatt is, meg a rengeteg látnivaló által is. Mind e közben még frissítõpont is üzemelt Martina, és Petr jóvoltából. Meleg virsli mustárral kenyérrel, és meleg tea volt a jutalmunk. Nagyon jól esett ebben a hidegben kicsit átmelegedni a tea által. Viszont haladni kellett nincs mese. Egy hóból készült bábu mosolyogtatott meg minket, majd a képtárban elérhetõ lesz. Kb. dél van már, mikor a S- jelzésre térünk. Azaz térnénk. Balra meg van az ág, mennek is ketten elõttünk rövidtávosok tovább. Viszont Laci szerint egyenesen, az aszfalton kell tovább haladni. De ott csak lefestett jelek vannak. A másik irányba még fára festett nyilak is vannak. Rudi mondott egy jó ötletet, én is efelé hajlottam hogy innan indul a jelzés, de nem. Hol a másik ága? Elõkerül ismét a GPS. Azért hiába is vagyok ellene, külföldön nagyon hasznos ez a masina. Itt ha elvétesz egy kanyart, ki tudja hazajutsz-e valaha többet :) A GPS mutatja az aszfalton az irányt tovább. Hát jó.. Pár száz méter és vadiúj S- jelzésekbe botlunk. Valami kis közbõl bukkantak elõ.. No itt is lett volna fejvakarás egyedül.. Tetézi a dolgot hogy nem kicsit elálmosodok. Eddig nuku holtpont, most jön. Szépen haladunk fölfele, de a szemeim is egyenletesen csukódnak lefele. Még szerencse hogy utólérjük az 55-ös távon induló Bubut, aki Évát kíséri. Kicsit dumálunk, szerencsére ez a jó fél órás holtpont el is múlt. A terep technikássá válik, a térdem fájdogál, Laci el is megy kissé. A térkép szerint a S-n kell lennie a pontnak, de egy fordított T jelzés mutat 600 m kitérõt balra. A neve kísértetiesen hasonlít a mi pontunkéhoz. Nosza, megnézem.. Ámulatba ejtõ létrasoron kellett lekapaszkodni a sziklák között. Szerencsére ezek nem voltak jegesek, de így is nagyon óvatosan haladtam. Viszont lejjebb megint jéglépcsõ jött... Egy kis ízelítõ Martintól: https://picasaweb.google.com/117372307221557952805/BrtnickeLedopady?noredirect=1#5705737583955203874
https://picasaweb.google.com/117372307221557952805/BrtnickeLedopady?noredirect=1#5705737658239652114
Pont az ellenõrzõpontra lyukadtunk ki, de a S-ra. Nocsak, nem is kellett volna ez a technikás rész a ponthoz, de megérte, hiszen gyönyörû volt ez is!! Egy étteremhez érkezünk, jutalmunk meleg húsleves.
Kinyitom az energiaitalom, de hopsz. Totális befagyás.. A kandalló mellé teszem, de semmi. Na ja, kicsit hideg van odakint, ha eddig nem érzékeltettem eléggé. Kidobni már pedig nem fogom, így kinyitva visszatettem a táskámba, úgysem fog kifolyni :) Jóllakottan indulunk tovább, még kb. másfél óra van hogy ismét besötétedjen, és nem tudjuk még mivel állunk szemben. Nocsak.. Bálint érkezik meg a pontra egyedül. Megtudjuk hogy Vera kiszállt útközben :(
Mi haladunk tovább, majd talán utólér minket Bálint. Kényelmes szerpentines úton haladunk jó hosszan a K- jelzésen. Itt legalább lehet kicsit haladni végre. Megyünk is elég szépen, bár a lábam továbbra is fáj.
Azt hittük itt a végefele már nem érhet meglepetés, de igen! Nagyon is! Egy tükörjeges rész jött megint lefele. Laci hamar abszolválta. Én megálltam és néztem. Ezt most hogy?? Hamarosan Rudi jött Annával, és õk is megálltak. Abszolút tanácstalanság, én még egy sérülésbe nem akartam belefutni. Végül Rudi leért, és segített nekem meg Annának. Nagy köszi! Ez után felfele is brutális rész jött ismét jéggel, és kis fahíddal, aminek nem volt meg az egyik foka, és alatta sok méter mély szakadék tátongott. Ezt még pont világosban tettük meg, de akik mögöttünk jöttek, azoknak ez már korom sötét volt. Nem véletlenül extrém túra ez! Na ide kéne orvosi papír, nem a Kinizsire :))
Nagy szerencse, innentõl nem volt már ilyen durva szakaszunk. Bálint egyszercsak utólért minket a semmibõl. Vajon õ itt átrepült?? :) Innen kicsit elhúzott a triónk, Laci-Bálint-én, de Rudiék is minimálissal voltak mögöttünk. Anna iszonyú kitartó csaj, õt külön gratuláció illeti!
A sötétben még ismét visszaértünk Brtníkybe, ahol már -16 fok volt. Innen még 6 km a cél. Persze porhóban tapostunk fölfele a véget nem érõ emelkedõn, ráadásul a rövid távosok még rossz fele is mentek, így egy kis kerülõvel értük el utolsó pontunkat. Hogy ne legyen könnyû a vége kaptunk még egy adag jeget a végén, de itt már csak megfontoltan! 22 óra 01 perc gyaloglás után megérkezünk a várva-várt Valdekba, a célba.
Kiderült hogy csak egy ember ért be elõttünk másfél órával. http://www.dalkovepochody.cz/ledopadova100.htm
Nagyon nehéz túra volt, talán ilyen kemény jeges terepen nem is túráztam eddig. Az esés nagyon nem kellett volna, a mai napig érzem :( Remélem azért szépen megjavul. Gratulálok csapattársaimnak, tudtam hogy kemény fából faragtak Titeket, na de ennyire?! :)
Elhiszem hogy fáradt vagy, és a szemeid csukódnak lefele, ráadásul eközben hatalmasakat ásítasz, de még kicsit tarts ki, már nem lesz hosszú a beszámoló, viszont még nincs vége!
A szombat esti alvás kifejezetten jól esett, egyikünket sem kellett altatni. Reggel viszont Bubu hangjára ébredünk, aki az aznapi logisztikát magyarázza el nekünk. Félkómásak vagyunk, lehet a felét fel sem fogtuk :) De milyen logisztikát is? Ja, még vasárnap elindultunk a Z hor Luzickych do Chribské 15 km - 700 m-es túrán.
Szemben egy felhõbe burkolózott hegy figyel, jéé, de sokan síelnek. Nem gondoltam hogy ennek a tetejére máris fel kell mászni. Pedig igen. A P- jelzés a sípályán keresztül vág többször is, igen csak figyelnünk kell nehogy egy sílift, vagy egy síelõ taszajtson minket a halálba.. A hó hatalmassá válik, a kilátás gyönyörû, én egy komplett síparadicsomban érzem magam, pedig még síléc sem volt rajtam eddig :) Elsõ pontunk 800 m magasan található a Jedlová turistaház. Tök érdekes, mert sem a 21 km-es, sem a 100 km-es nem jött fel ilyen magasra. Nekem borzasztóan tetszett ennek a 15 km-esnek az útvonala. Kigyönyörködve magunkat alig eszmélünk föl, már a Tolstejni várromoknál vagyunk. Kicsit lusta voltam, mert inkább a jó meleg turistaházban idõztem, amíg a többiek megnézték a romot. A helyi specialitást a Kofolát fogyasztottam el ezidáig. A többiek is kicsit feltöltõdtek, én már olyan éhes voltam hogy 3 koronáért kértem egy szelet kenyeret :) A következõ pont a Maly stozec vrchol nevet viselte. Azt hittem egy kis kapaszkodó és már fent is vagyunk, de akkora hó lett hirtelen felfele, és ráadásul egynyomtávos is lett az út, hogy idõvel azt hittem hogy már a Himalájában mászok. Nagy nehezen felérvén pazar kilátás volt a jutalom. Zsírkréta nem volt, így a csúcskönyv tollával ikszeltem. Természetesen a könyvbe is bevéstük magunkat hogy mi már itt is jártunk. Egy jól sikerült csoportkép, majd irány lefele. Ugyanott ahol fel.. Nem gondoltam hogy 15 km is tartogathat izgalmakat, de hajjaj... Szerencsésen túlélvén már csak néhány km választott el minket a céltól, ahol emléklap és kitûzõ volt a jutalmunk. Érdekes, a 21 km-esen csak emléklap volt, kitûzõ nem, de a 15 km-en kaptunk egy nagy kitûzõt is meglepetésre.
Még bõ 3 km gyaloglás vissza az autóért nulla pontért, majd elindultunk hazafele rengeteg élménnyel gazdagodva.
Köszönöm ezt a hétvégét a társaimnak, és remélem sokat megyünk majd még!
