Túrabeszámolók


Mátrabérc / Hanák Kolos / Múzsla

gesterTúra éve: 20122012.05.07 12:13:03








Hanák Kolos







Ennek az évnek az elején jött az elhatározás, hogy mi lenne, ha végre megpróbálnám a Hanák Kolos túrát. Már tavaly is terveztem, de sajnos egy betegség közbeszólt. A Hanák Kolos nekem azért "nagy tett", mert eddig még sosem voltam 30-on felüli teljesítménytúrán (20-25-ös túrák, valamint egy 28-as), és a szintemelkedést sem szerettem. Igazából inkább a tájban gyönyörködtem az eddigi túrákon :)


Amikor gyökeret vert bennem a gondolat, akkor rögtön el is kezdtem aggódni a felkészültségem szintjén, de reméltem, hogy a rendszeres fallabdázás valamit csak segített rajtam (a Juilianus 20, mint "teszttúra" jól sikerült). Hozzáteszem még, hogy otthon Krajo sem vett elõször komolyan, csak akkor, amikor kértem, hogy foglalja le a szállást Galyatetõre.


A túra reggelén már masszívan izgultam, a borongós esõs idõ sem biztatott, de arra gondoltam, hogy ha már eljöttem idáig, akkor legalább el kell indulni. Gyors nevezés után el is indultam lefele Kékestetõrõl a térdszaggató lejtõn. Próbáltam nem sietni, elég rosszul éreztem volna magam, ha az elsõ kilométer után kell sérülés miatt feladnom... Közben kényszeresen figyeltem az órámat, és a megtett távot. Úgy éreztem, hogy képtelenség "megelõzni" az itinerben írt kalauzidõt. A Csór-hegy elõtt nekivetkõztem, az esõ nem zavart, viszont elkezdtem izgulni, hogy hogyan fogom teljesíteni a túra elsõ "emelkedõjét". Túl erõsen kezdtem, meg kellett állnom a kaptatón pihenni. Fáradtságommal párhuzamosan nõtt az elkeseredésem is, úgy éreztem, nem fogom tudni befejezni a túrát, hiszen már az elsõ hegynél szenvedek. Mikor felértem, automatikus pillantás az órára, aztán a megdöbbenés: 10 perc elõny a kalauzidõhöz képest. Öröm boldogság.


Innen következett az út Galyatetõig, a túrának az a szakasza, amitõl a legjobban féltem. Mint kiderült, alaptalanul. Galyatetõig kellemesen sétálva jutottam el, csak az esõ zavart, ami oldalról esett. Kapucnim volt, de mivel kimelegedtem, a kapucni alatt csupa víz volt a hajam. Lélegzõ kabát, persze... A mozgó pontnál megvolt a pecsét, aztán hirtelen fent voltam Galyatetõn, ahol Krajo törölközõvel várt.


Egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak, úgyhogy pihenés nélkül folytattam a következõ pontig immár 25 perces elõnyömmel. A kilátóig nem volt probléma. Hozzáteszem, hogy sík terepen nem tudtam semmi elõnyt hozni a kiírt idõn, pedig már-már a futás határán szedtem a lábaimat. Ismét elgondolkodtam, hogy vajon a rövid lábakkal milyen elõnyhöz próbált juttatni a természet, de egy pozitívumát sem tudtam felfedezni. A kilátó után elkezdtem magam felkészíteni Ágasvárra. Ott már jártam, emlékeztem, hogy felfele és lefele is meredek. Felfele ismét egy megállást be kellett iktatnom, de ez legalább egy elõre eltervezett 1 perces pihenõ volt. A csúcson pecsét, gyönyörködés a kilátásban, aztán indulás lefelé. Valamilyen megmagyarázhatatlan indokból nekem nagyon tetszett ez a a turistaházig vezetõ rövidke szakasz, de úgy láttam, ezzel szinte egyedül voltam.


Innen eseménytelen, de szép út következett Mátrakeresztesre, ahol végre megálltam egy kicsit pihenni az utolsó szakasz elõtt, itt nagyjából 40 perc elõnyöm volt már. Az étteremben Krajoval meghivattam magam két kólára, ettem egy keveset, kifaggattam az elõttem álló szakaszról (õ már többször teljesítette a Mátrabércet), majd a 15 perces pihenõ után elindultam a Muzslára. Természetesen olvastam beszámolókat, rémtörténeteket errõl a hegyrõl, úgyhogy kellõ tisztelettel és félelemmel vágtam neki. Ami itt lelkileg nagyon nehézzé tette a dolgomat, hogy semmiféle helyismerettel nem rendelkeztem, tehát azokat a pontokat, amik tagolták a Muzslára vezetõ 6 kilométert, nemigen tudtam azonosítani, áltatni viszont nem mertem magamat, hogy most már biztos elértem az Erdész-rét nevû helyet, inkább csak mentem felfele azzal a hozzáállással, hogy ennek az emelkedõnek soha nem lesz vége. Ezzel mondjuk annyira nem is lõttem mellé :)


Végtelennek tûnõ idõ után elértünk arra egy helyre, amit Krajo leírása alapján a Nyikom-nyeregként azonosítottam. A kilátás egyfelõl fantasztikus volt, látszott Kékestetõ, ahonnan indultunk, másfelõl elkeserítõ, mert szemben a hegyoldalon észrevettem a szépen felfele sorjázó túrázókat. A látvány okozta megrázkódtatásra pihentem és ettem egyet, aztán nekivágtam az emelkedõnek. Még itt sem tudtam, hogy vajon meddig kell menni, úgyhogy a "végtelen emelkedõ" hozzáállásom maradt. Amikor végre felértem az pontra, akkor vetettem egy pillantást az órámra, és elégedettem és meglepetten vettem tudomásul, hogy ismét 45 perces elõnyõm van.


Mellesleg a Muzslát én is elkönyveltem egy nem szimpatikus hegynek: magas, nehéz feljutni, és a csúcsról még kilátás sincs (gondolom ez tette ideális utolsó heggyé a túrára). Itt nagyon vidám voltam, kicsit fáradtnak éreztem magam, de már tényleg hittem benne, hogy sikerülni fog a túra. Nem annyira könnyed léptekkel, de elindultam lefele Szurdokpüspöki irányába.


Aztán jött a holtpont. Itt kezdtem el érezni, hogy már 30km-nél többet mentem, amihez nem voltam eddig hozzászokva, és a helyismeret hiánya miatt megint úgy éreztem, mintha egy véget nem érõ úton mennék. Elõjöttek a "Mit keresek én itt", a "Soha többet nem jövök ide" és a "Nem vagyok normális" gondolatok. Nem esett jól lefele menni, nem esett jól felefele menni, nem esett jól vÍzszintesen menni. Az egyik lejtõn egyszerûen leültem az út mellett, és vártam, hogy történjen valami. Ettem, ittam, aztán megpróbáltam megint útra kelni, közben magamban csendesen káromkodtam, ettõl jobb lett. Már nagyon vártam a patakot. Kínomban egy túratárstól (akivel a túra eleje óta elõzgettük egymást) megkérdeztem, hogy tudja-e, hogy milyen messze van az a ?#!+% patak. Mivel õ többszörös teljesítõ volt, jött a megnyugtató válasz, hogy még messze van... Innentõl viszont egymás mellett mentünk és beszélgettünk, amit köszönök neki, mivel sikerült átlendítenie a holtponton.


Végre meglett a patak is (sosem örültem még ennyire egy kiszáradt patakmedernek), kimásztunk a mederbõl, és kellemesen beszélgetve besétáltunk a célba.


Meglett, 8:21-es idõ, jövõre szeretnék ismét indulni :)