Túrabeszámolók


Sárga

krajoramaTúra éve: 20122012.05.07 21:10:54

Sárga 20


Kicsit aggódtam, hogy napszúrást fogunk kapni, de szerencsére szinte végig fák árnyékában lehetett haladni. A Paprikás-patak mellett kifejezetten kellemes volt a kis pára. Emlékeim szerint a Sárga 18 naposabb lett volna, örülök, hogy a 20-asra jöttünk. Ott is és itt is rendben volt a szervezés, köszönjük.


Május elseje lévén több majális mellett itt is elmentünk, nagyon csábított a lacikonyha, de Eszter tovább hajtott. Végül is nem kajálni jöttünk, hanem túrázni. A vége felé kereszteztük a budai maraton és valamiféle szponzorált túra útvonalát. Az utóbbi elég vicces volt, velünk szemben teljesen felkészületlen, sportot max TV-bõl ismerõ emberek araszoltak felfelé. Nem igazán értettük mi van, végül leesett, hogy biztos sorsolnak valamit a résztvevõk között. Másnap derült ki, hogy tényleg, bicajt lehetett nyerni.


bye, krajo