Túrabeszámolók


Egri Bükk

rasztaszabiTúra éve: 20122012.05.27 19:23:42

Sziasztok!


Tegnap nekivágtam harmadmagammal az Egri Bükk túra 80 km-es, kerékpáros távjának. Így utólag végiggondolva, kissé lehet felkészületlenül, ami már a túra kezdeti szakaszában gondot okozott. Idei kerékpáros pályafutásom annyi volt, hogy 2-szer bicikliztem 60-70 km-t, egyiket síkban, a másikat a hegyekben; ezt nevezhetjük felkészületlenségnek is egy ilyen nehézségû túrára.


Debrecenbõl Egerbe vonattal érkeztünk Balázs barátommal, ahol találkoztunk Ádám barátommal, aki Hatvanból érkezett. Bemelgítésképp kitekertünk kb 12 km-t a Felsõtárkányban található Imókõ üdülõbe, ami nem volt olyan egyszerû, mint amilyennek elõzõ este gondoltam, fõleg a szálló elõtt a hegyre felvezetõ szerpentin, amire már reggel, kipihenten is nehéz volt feltekerni, egyértelmû volt, hogy ez a túra vége felé nem biztos hogy menni fog.


A startban gyorsan neveztünk, fizettünk, és megkaptuk az itinert is, ami nem volt túlbonyolítva, de ami kellett az kiderült belõle, de talán a különbözõ túrák itinerjeinek nem kellene mindenki papírján rajta lennie.


Lefelé az emelkedõ lejtõvé vált, és gyorsan le is értünk Tárkányba, ahonnan gyönyörû úton haladtunk a jól ismert Völgyfõ házig. Anélkül, hogy különösebb emelkedõ lett volna, már itt éreztem, hogy nem egyszerû felfelé haladni.  A Völgyfõ háznál szép kilátás fogadott a tarvágásos résznél, illetve finom nápolyis csokit kaptunk. Innen folytattuk utunkat a Pazsagi erdészház felé, elõször könnyen tekerhetõ emelkedõs úton, majd az út hirtelen lejtmentetbe ment át, gyönyörû panorámás hegyoldalak kanyargó útjain siklottunk végig, gyanúsan sokat lefelé, még meg is álltunk a térképet megnézni, hogy nem-e megyünk rossz irányba, de nem. Ezután jött egy hosszabb emelkedõs rész, ahol Ádám, és Balázs rendületlenül tekertek hiper-szuper kerékpárjaikkal, de nekem nem ment, itt volt elõször, hogy leszálltam a keróról, és tolltam, vagy 50 méteren át. Pazsagra leérve már elég fáradt voltam, de itt a ponton enni kaptunk zsíros, lekváros kenyeret. A lekvárból nekünk még jutott, de a késõbbieknek már nem.


A frissités után a megyehatárig nehézkesen de feljutottam, utána az Eger-Miskolc mûúton jól lehetett haladni. Ádám gyorsan el is húzott, és a Bánya-hegynél várt be engem, illetve minket, mert Balázs szolidarított velem, és megvárt, bár sokkal gyorsabban is tudott volna tekerni.


A Bánya-hegyi parkolóban rövid pihenõt tartottunk, amikor is Balázst magához szólította a természet, ahonnan csalánnal a kezében tért vissza. Ádám ennek nagyon megörülve a lábait csalánnal alaposan "lekezelte", de Balázs sem maradt ki a mókából; én inkább kihagytam. Meg is állapítottuk korábbi tapasztalataink alapján, hogy csalánnal alaposan összecsípett lábbal nem igazán lehet este jót aludni. :)


A túra nagy emelkedõvel folytatódott, Balázs, és Ádám elhúztak, én meg tekertem-tekertem, de az emelkedõ nem akart fogyni. Végül itt is sikerült a kerót vagy 50 méteren tolni, majd továbbtekerve megérkeztem a Három-kõi elágazóhoz, ahol Ádám és Balázs vártak engem. Itt a pontõröktõl vizet kaptunk, majd folytattuk utunkat Bánkút felé, elõször egy nem túl jó minõségû, de hosszan lejtõ szakaszon a Nagy-mezõ felé, ami gyönyörû volt. Elfordulva Bánkút felé egy nem túl meredek szakaszon értünk fel Bánkútra, ahol a síháznál volt a pont, itt szõlõcukrot kaptunk. A síháztól a kerékpárt feltoltuk a parkolóhoz, ahonnan a sárga sáv jelzést keresve indultunk tovább, de nem találtuk. Mivel tudtuk hogy a Csurgói erdészház hol van, ezért valószínûleg egy alternatív útvonalon, a szánkópálya felé indultunk a réten át, ahol a Bálvány lábánál balra legurultunk a rét túlsó oldalán az erdészházhoz, ahonnan köves, nehezen járható túristaúton jutottunk el a következõ pontig, Olasz kapu alá ahol aszfaltút volt ismét. Itt megint kaptunk vizet, és aggódva nyugtáztuk, hogy 38 km-t tettünk meg 4 óra alatt, és hogy a maradék 42 kilóméterre van még 2 óránk.


Így hát nekivágtunk a rendkívül hosszú lejtõnek, ami gyakorlatilag a hátára véve lerepített minket a Szalajka-völgyig. Ez a 10 kilóméter úgy ment el, hogy észre sem vettük... Balázs és Ádám két hete megcsinálták az Ökopark túra 70-es kerékpáros távját, ahol ezen az úton szembõl jöttek fel. Minden elismerésem az övék, kegyetlenül nehéz lehetett, de megcsinálták!


A Szalajka mindig szép völgyében rengeteg ember volt, alig gyõztük kerülgetni õket a kerékpárral, de a legtöbben elõzékenyen utat adtak nekünk. Ezúton is köszönjük! :)


Szilvásváradtól Szarvaskõig néhány kivétellel az út végig lejtett, ezt a szakaszt is gyorsan megtettük - persze Ádáméktól alaposan lemaradva haladtam - a kocsmában az OKT bélyegzõvel pecsételtünk. Ide 5 óra alatt értünk el, és volt még 15 kilóméter hátra a maradék egy órára - már ami a szintidõbõl maradt. Ekkor a lábaim már rettenetesen fáradtak voltak, sok mindenhez volt kedvem, de a kerékpározáshoz semmiképpen. Szarvaskõtõl Egerig az út fõképpen lejtett, a kevés emelkedõn roppant nehezen ment felfelé tekerni, ennek megfelelõen Balázs és Ádám jól elhúzott, csak Eger elõtt értem utól õket, amikor megálltak könnyíteni magukon. Én itt nem álltam meg, de persze a Tárkány felé vezetõ elágazás elõtt már mindketten beértek.


Innen rettenetes szembeszélben, mérhetetlenül fáradtan tekertem, Ádámot ekkor láttam a célig utoljára. Balázs elõre ment, de õt végül utolértem, mert a térdizülete annyira fájt, hogy a Felsõtárkány táblától már csak tolta a kerékpárt. A kerékpárúton kétszer is leszálltam tolni a kerót, a tekerés folyamatosan már nem ment, Felsõtárkányban a szembeszél, az emelkedõ, és a kimerültségnek köszönhetõen a mintegy 2-3 kilóméteres távot duatlonban tettem meg, azaz hol toltam a biciklit, hol tekertem. Nyilvánvaló volt, hogy az utolsó emelkedõn a szálló elõtt a gyaloglás is gondot fog okozni, a felbiciklizést kizártnak tartottam, és persze nem is sikerült, még feltolni is alig tudtam a biciklit, de a szálló kapuján már tekerve haladtam át, és értem be a célba 6 óra 5 perc után, és ott Ádám már várt engem. Jó lett volna leülni, de nem láttam széket, ezért a földre henteredtem le. Balázs is megérkezett hamarosan, és mindenki megkapta a jól megérdemelt kitûzõt, és oklevelet.


Az állás, járás nem nagyon ment, a lábaimban nem izomláz, hanem olyan érzés volt, mintha össze-vissza rúgdostak volna. (Balázs szerint rettentõ sz.rul néztem ki). :)


A hátra lévõ távolság az Eger vasútállomásig leküzdhetetlennek tûnt, fogalmam sem volt, hogyan fogok lemenni. 1 óra 20 perc volt az indulásig, de nem voltam meggyõzõdve, hogy le tudok menni. A parkolóban több bicikli szállítós autó is indult lefelé, de egyikbe sem tudtam bepotyázni, mert hely nem volt, így saját erõbõl jutottam el Egerbe, ami nem is volt olyan nehéz mint gondoltam, mert az út végig lejtett, és az elõbbi szembeszél, most hátszélbe váltott át, és letolt Egerbe ahova meglepõ módon 30 perc alatt leértem, még egy pizza vásárlásra is jutott idõ, majd a vonatot is simán elértem, és közben a lábfájás is elmúlt, persze ez lehet, hogy a 2 cm vastag Bengay kenõcsnek is volt köszönhetõ.


Összességében az tudom elmondani, hogy nagyon szép útvonal volt, a szervezés szerintem megfelelõ volt, de a távot semmiképpen nem szabad felékszülés nélkül megpróbálni, mert még úgy jár az ember mint én. Büszke vagyok, hogy megcsináltam, és mindenki büszke lehet magára aki eljött, és megcsinálta, és az is, akinek esetleg nem sikerült. 


Ádámnak, és Balázsnak köszönöm, hogy eljöttetek, nagyon jól éreztem magam, remélem Ti is, kár, hogy a végén nem volt idõ a hegy levét egy hûvös (a szokásos) pincében megkóstolni, nem baj majd 1 hét múlva bepótoljuk!