Túrabeszámolók


Kaptárkövek

BettiTúra éve: 20122012.06.24 11:36:55
Kaptárkövek 55

 

Egy fárasztó hét után, de azzal a boldog tudattal, hogy végre hazai pályán túrázok és nem kellett korán kelni, elindultam a rajt felé. Útközben át is gondoltam, hogy a 30-as távot (harmadjára) minden gond nélkül letudom és fél 2-kor már a hideg sör mellett élmény beszámolhatok a szervezõ barátoknak.

A terv már a rajtban megdõlt, ugyanis a tarjáni túratársam közölte, hogy csakis az 55 km jöhet szóba. Így nekivágtam elsõ 50-es túrámnak!

Az elsõ km-ek lelkesen teltek, többször megálltunk és gyönyörködtünk a kilátásban, és ahogy gyûrtük a km-eket, az idõ is egyre jobban adta. Mivel elég családias a túra a létszám miatt, így nem gyakran, de összefutottunk sorstársakkal és kicseréltük tapasztalatainkat, hogy lehet a hõséget túlélni hideg sörrel vagy kútban fürdéssel. Négy ellenõrzõ pontot-hûen a túra nevéhez- kaptárkövek mellett helyeztek el, ami már önmagában is külön túraélmény és ehhez jött még a bükkzsérci Pelyhe-pince! Külön köszönet az ott kapott idegenvezetésért.

A bükkzsérci pihenõ után nekivágunk a túra legszintesebb részének, a Kövesdi-kilátónak, pontosabban kilátásnak, ami rögtön elfeledteti minden fáradtságunkat. (Annak ellenére is, hogy már rengetegszer láttam.) A Várkúton és az Egeden táborozó vidám pontõröktõl kellõ ösztönzést és frissítést kapva nekivágtunk az utolsó kilométereknek. Számomra talán ez volt a túra legnehezebb része, hiszen Egerbe beérve a két kilométer aszfalt már egyáltalán nem esett jól a lábaimnak. Annál jobban esett viszont a Leányka útra felérve a lelkes szervezõk fogadtatása és persze a megérdemelt oklevél és kitûzõ, ami végül is nem a harmadik 30-as hanem az elsõ 55-ös lett.

A hõségtõl és kilométerektõl meggyötörve, de szervezésben és hangulatban egy nagyon jó túra élményeivel -és jéghideg sörrel a kezünkben- zártuk a napot.