Túrabeszámolók


Szondi György Emléktúra

mrbTúra éve: 20122012.06.27 20:47:28


Szondi György emléktúra 100


 


Két hónapja vásároltam egy Börzsöny turistatérképet. Még nem jártam ebben a hegységben tt-n, össz-vissz hetedikes koromban voltam egy iskolai kiránduláson a drégelyi várban, gondoltam idén elkezdek ismerkedni a tájjal. Balázs hívott erre a túrára, kicsit hezitáltam, mert elsõ százasnak elég komoly túra és az útvonalismeretem NULLA. Aztán pár nap múlva eldöntöttem, hogy benevezek, elvégre nem dísznek van az a térkép és lelkesen tanulmányoztam az útvonalat. A túrán végig nagyon nagy hasznát vettem és fontos tényezõ volt a teljesítés sikerességében, hogy memorizáltam a követendõ jelzéseket fõleg az elágazásokban/becsatlakozásokban. Nagyon megnyugtatóak voltak a megbizonyosodások, hogy jó helyen járunk. Az idei sok kisebb-nagyobb eltévedés után nagyon jó példa volt, hogy így is lehet ezt csinálni, megérte ráfordítani az idõt a felkészüléskor. Tudtam, hogy itt nem szabad eltévedni, mert 25 órába nem férhet bele és mentálisan sem volna jó megzuhanni tõle. Ennek ellenére volt egy nagyobb (de nem vészes) baki amikor Godóvárról úgy mentünk tovább, hogy vissza lejöttünk a hegy jobb oldalán, meg néhány kisebb letérés, jelkeresés, körbeszaladgálás az éjszakában de ez még belefér egy „egészséges” teljesítésbe.


Az útvonalról amik megmaradtak:


-          Nagy-Hideg-hegyre közeledve igen meredeken mentünk fel, az elsõ emelkedõk nekem egyébként is nehezebben mennek, aztán a sífelvonó már üzent, hogy hamarosan fent kell legyünk


-          5. ep-ig teljesen jól mentünk, a hegyek megadták magukat, az erdõ különösen tetszett a 2. és 5. ep között, 4. ponton meglepetés kóla és tele asztal ellátás volt, az 5-re simán elértünk a kanyargós út ellenére, itt volt talán a legszebb az erdõ


-          5. ep után a K+ kis fejtörést okozott h vajon merre menjünk, a jobbra mutató helyes ág elõször nem volt egyértelmû hogy õ tényleg fel akar menni azon a kaptatón, az itiner segített, amikor meglett a Mária-út jele is


-          6. ep elõtt magas hegyeket látok, kétségtelen volt hogy azok ránk várnak J. Extra szendvics után sikerült felmenni hihetetlen jó ütemben Salgóvárra. Errõl a szakaszról elbámészkodtam volna órákig, de most nem ezért jöttem.


-          Vilati üdülõnél teleettem magam mindenféle édes és sós süteménnyel, feltankoltam és elindultunk Magosfára. Ez elég hosszú volt, megfejeltük az említett Godóvárral. Itt szerintem zavart az okozott, hogy akadt lefestett Z az általunk választott rossz irányban is az irtó meredek lejtõ elején és beugrottunk, mert elõtte hozzászoktunk, hogy a lefújt jelzések is jók lehetnek. Aztán amikor már ez sem volt, elbizonytalanodtunk,  kerestük reménykedve egy csapattal de csak a Z4-et láttuk meg a másik oldalról, ahonnan kb fél órája indultunk. Visszamentünk. Itinert persze nem olvastunk, utólag pedig látom, hogy pontosan leírja, hogy a gerinc túloldalán élesen balra kell menni. Csak nem utólag kéne itinert olvasnom…


-          Királyházán görögdinnyével fogadott a pontõr. Olyan sokan megleptük egyszerre, mégis mindenre tudott figyelni és egy személyben azonnal kiszolgált mindenkit, profi volt.


-          Valahol a Z elején újra bõséges ellátás volt azon a ponton ahol egy ló is megpihent


-          Drégelyvárig hosszú volt a kék, azt hittem soha nem érünk oda. A várnál sötétedett.


-          A vártól Diósjenõig elég stresszes voltam, tudatosult bennem hogy egész éjjel menni fogok ismeretlen helyeken. Ezt közöltem Balázzsal is hadd legyen neki is kicsit sötétebb a hangulata J Állandóan paráztam, hogy meglesz-e a jelzés, mikor tévedünk el és mikor fal fel egy vadállat. A K4 Pénzásásnál gyorsan meglett, úgy ahogy a pontõr hölgy mondta, azt követni is tudtuk, a S-en már bénáztunk kicsit, egyszer bepróbálkoztunk egy csapáson, mert gondoltam hogy úgysem lesz jelzés => GPS mondta: rosszul tetted (nem is tudom mi lett volna ha nem jön meg a térerõ addig). Mindig, amikor meglett a következõ jelzés nagyon boldog voltam. Egy farakásos résznél volt csalóka, mert kicsit bent volt az erdõben a jel és a következõt is befelé kezdtük el keresni, pedig az erdõ elõtt ment végig. Visszagondolva nem volt vészes, csak én pánikoltam túl szokás szerint, az utak minõsége és a jelek gyakorisága teljesen átlagos volt. Kámorra felértünk, onnan lefele a vártnál hosszabb volt a botorkálás, az erdõben rengeteg világító szempár figyelt minket. Végig beszéltem nekik, hogy takarodjanak be az erdõbe, de nem hallgattak rám… Amikor a sokadiknál láttam két macskafejet körvonalazódni csak röhögtem magamon.


-          Diósjenõn olyan hosszú asztal, mint a lagziba, kínáltak ott mindennel csak már enni nem tudtam valami sokat sajnos. Elég fáradt voltam és egyben izgatott is, hogy végre lehet támadni a híres Csóványost. Igazán jó próbatétel volt 80 km után felmenni.


-          Hosszú emelkedõ, egyszer elõrántottam a Börzsönytérképet, hogy kerül ide K4 mikor Z3 elágazásnál kéne lennünk és az szépen megmagyarázta hogy jó az irány. Néha már olyan meredek volt, hogy jobb is, hogy sötétbe mentünk és nem láttam hová megyek, volt ahol korlát is segített felmászni. A P3 csak rátett egy lapáttal erre a gyönyörre. A világító szalagokat könnyû volt követni, amikor P3 feltûnt, vártam, hogy balra legyen az ep. Ott is volt, lógott egy fán a bélyegzõ. A magas erdei rész szép volt, elég hûvös volt, pont ideális és már az erdei lényektõl sem tartottam, nekik úgyis több eszük van mint nekem hogy ilyen meredek hegyen járkáljanak-gondoltam.


-          A Csóványos után már valahogy éreztem, hogy sikerülni fog. Reménykedtem, hogy a lefelék nem lesznek túl meredekek.


-          A K3 lefelé persze gyilkolt, és milyen hosszan! A Fekete réten virradt. Hajnali kábulatban felmásztunk a Rakodóhoz. Felfelé nézni nem nagyon tudtam, inkább csak a lábam elé és agy nélkül mentem. Odafent már örültünk, hogy mindjárt célba érünk, már csak le kell menni: ez volt talán a legnehezebb az egészben, többször levettem a cipõt hogy a nem létezõ követ kivegyem, ami a talpamat szúrja. Fájt a lábam, nem estek jól a lépések.


-          Királyrét határában imádtam a tavak és rétek reggeli illatát.


-          Végre cél, bõven a szintidõn belül, szép díjazás, gratuláció, büszkeség.


Amikor leginkább szenvedõsen mentek a méterek ismét megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy mit keresek én itt és a híres Hrabal regény befejezõ mondatára gondoltam. Érthetõ volt miért kell 5 évet rápihenni erre a túrára. Nagyon kemény volt de persze ez az amire vártunk és erre vállakloztunk. Le a kalappal a Börzsöny és a túra megszervezõi és lebonyolítói elõtt, köszönöm Nekik ezt a gazdag élményt. Gratulálok a bátor résztvevõknek!