Túrabeszámolók


SZTE erdélyi túrák - Lesu, Medveles

LestatTúra éve: 20122012.08.31 19:39:55

Medveles 60

2012.08.04.



Péntek délután indult útnak Budapestrõl a Gethemobil ötfõs csapatunkkal, Gethe Úrral, Lászlószilvivel, Pataporccal, RitaB-vel és velem. Sötétedésre érkeztünk meg a túra rajt-céljául szolgáló Gaudeamus menedékházhoz. Itt kettévált a társaság, mi Szilvivel a menedékház közös helyiségében töltöttük az éjszakát, míg a többiek egy közeli szállodába mentek. Miután elfoglaltuk a szállásunkat be is neveztünk a túrára, közben érkeztek a túrázók, többek között Tonnakilométer és Kaledit sporttárs is. Balázs elmondta a tudnivalókat, valamint, hogy a Bocsászára hivatalosan nem kell felmenni, ugyanis a bejárás során viperákkal találkoztak és a sûrû törpefenyvesben nem lehet észrevenni õket, így nem ajánlja a felmenetelt, a pont is lejjebb került. Meg is egyeztünk a többiekkel, hogy ilyen körülmények között kihagyjuk a felmenetelt, esetleg a pontnál még átgondoljuk a helyzetet. Lefekvés elõtt még gyorsan áttanulmányoztam az itinert, elég vastag kis füzetecske lett, egy oldal általános tájékoztató, középen térképvázlat táblázattal (kaptunk kiegészítõnek egy színes térképmásolatot is, azonban a 60-as távé annyira le lett kicsinyítve, hogy nem bizonyult túl hasznosnak, leginkább azt lehetett leszûrni belõle, hogy mikor megyünk erdõbe, s mikor nyílt részen), hátul a pecsétek helye, valamint 3 oldal útvonalleírás, ezt folyamatosan olvastam a túra során és elég hasznosnak bizonyult, megfelelõ részletességû volt.



Reggel igyekeztünk korán indulni, hogy lehetõleg világosban visszaérjünk este a 60 km-rõl, azonban a fényviszonyok csak olyan 6 óra körül érték el az optimálisat, így hiába volt 5:30-tól rajt, 6 elõtt nem nagyon indultak el a túrázók. Szilvi 6-kor el is szaladt, de öt percre rá én is nekiindultam. Az elsõ ellenõrzõpontig tartó 5 kilométeren viszonylag sok, 430 m szintet kellett leküzdeni, ám ez elég jól volt elosztva, így viszonylag könnyedén fel lehetett sétálni. Félúton útba esett egy forrás, nagyon jól esett a hideg víz, valamint itt futottam össze elõször Tonnakilométerékkel, akik kevéssel elõttem indultak. Mivel még nem jártam Erdélyben, számomra elég furcsák voltak a turistajelzések, én inkább a cseh-szlovák szép szabványjelzésekhez vagyok szokva, ez néha kis nehézséget okozott a számomra, a végére úgy-ahogy sikerült megbarátkoznom a jelekkel, valamint a szöveges leírásra is tudtam támaszkodni. Az elsõ pontig azonban egyszerû volt az útvonal, így hamar felértem a Mezõ-havas alatti útjelzõ tábla elnevezésû pontra, ahol egy rég látott kedves túratárs, Vándor Csillag pontõrködött Siményi Vilivel kiegészülve. Pecsét után fakultatív kitérõként felszaladtam a Mezõ-havasra, ahonnan nagyon szép kilátás tárult a környezõ hegyekre.


 


Kitérõmnek hála többen megelõztek, ennek örültem is, mert legalább láttam merre kell menni, ugyanis a következõ pontig nyílt szakaszon vitt az utunk. Egyedül lehet, hogy picit kifogott volna rajtam ez a szakasz, jelzéseket ritkán véltem felfedezni, valamint az itinerbe is hamar elvesztettem a fonalat, így inkább mentem a többiek után. A szakasz vége felé valami szalagfélék is feltûntek, bár ebben nem voltam biztos, hogy a túrához tartoznak, de végül is elvittek a 2. ellenõrzõpontra Phsz/szalag elágazáshoz. Mivel itt egy oda-vissza rész jött a Bocsászára többen itt hagyták a táskát, én nem éltem ezzel a lehetõséggel. Elõször füves ösvényen mentünk, majd késõbb elértük a törpefenyvest, ahol eltûnt az út. Szerencsére ide Tonnakilométerékkel együtt érkeztem, akinél volt GPS, így néhány méterrel elõttünk járva távnavigált minket felfele. Mivel nem találtunk pontot, így nekiindultunk a csúcsnak, próbáltunk ügyelni a viperákra. Pár méterrel arrébb egy futó botorkált lefelé, érdeklõdött, hogy láttunk-e pontot, mert Õ megjárta a csúcsot és nem talált semmit, ám sajnos nemleges választ kellett adnunk. Végül mi is felértünk a csúcsra, bár az ösvény mentén található ipari mennyiségû áfonya kissé késleltette felérkezésünket. Fényképezõgéppel dokumentáltuk ittjártunkat, ha már a pontot nem találtuk meg, majd elindultunk lefele. Lefelé sem volt egyszerû az útvonalkövetés, pár méterrel mi is odébb mentünk, mint ahol felfele jöttünk, közben szembõl többen érdeklõdtek a pont hollétérõl. Nagynehezen csak átrágtuk magunkat a törpefenyvesen, majd a füves ösvényen ballagva visszafele az egyik vasoszlopon valami rendellenességet pillantottunk meg, s közelebbrõl megvizsgálva megállapítottuk, hogy az oly keresett 3. ellenõrzõpontot találtuk meg, ami szembõl szinte észrevehetetlen volt. Gyors igazolás után indultunk vissza a 2. pont felé, ahol Vinattiékkal futottunk össze, s váltottunk pár szót.



Ereszkedéssel folytattunk utunkat egy patakig, ahol a patakon átkelve ismét emelkedni kezdett az ösvény, majd elég technikás, sziklás úton lehetett eljutni a 4. ellenõrzõponthoz, a csodálatos Ördögmalom-vízeséshez. Ezután vissza lefelé a K+-en, majd egy kisebb navigációs problémám adódott, ugyanis elérvén egy szélesebb utat, nem volt egyik irányba sem jelzés. A balra tartó út keresztezte a patakot, ám mivel ilyet nem írt az itiner, inkább jobbra indultam el, ám ez viszont emelkedett, a táblázat pedig 0 méter szintet prognosztizált erre a szakaszra, így hamar visszafordultam, s a másik irányba pár száz méter után találtam is egy kissé benõtt jelzést. Hamarosan elérésre került az 5. ep., a Cserepes erdészház, mely egyben a túra elsõ frissítõpontja is volt. Mivel már 26,6 km-nél jártunk, meglehetõsen éhes és szomjas voltam, így elég sok idõt eltöltöttem a ponton, ezalatt több sporttárs is érkezett. Mikor már kezdett kisebb tömeg kialakulni Tonnakilométerékkel a továbbhaladás mellett döntöttünk. Hosszú emelkedõ következett, hasonló a túra elejéhez, de itt legalább a szint nagy részét erdõben tudhattuk le, a nyílt részen már simább volt az út. A hatodik pont (K-/SO elágazás) a 40 és 60 km-es távok elválása is volt egyben, így itt elbúcsúztam útitársaimtól, majd a ponton kapott pogácsák és Sport szelet elfogyasztása után immár egyedül indultam tovább a maradék 29 km-re.



A K jelzés volt a követendõ a következõ pontig, mely széles szekérúton kanyargott a gerincen, s mivel nyílt részen ment, közben folyamatosan lehetett csodálni a tájat. Innen jól követhetõ volt a leírás alapján az út ( a jelzések is jobbak voltak), így a célig nem volt tájékozódási gondom. Egy domboldalba elhaladtam egy magányosan legelészõ tehén mellett, aki késõbb hosszú métereken át jött utánam, azt hittem a célig elkísér, ám egy éles kanyarban eltûnt a perspektívámból. Következõ pont a Sebes-völgye, pásztorszállás volt, ahol nagyon kitûnõ frissítéssel vártak, fánkkal, kétféle házi lekvárral, almalével. S nemcsak az ellátmányt emelném ki, hanem a pontõröket is, a pontõr bácsi úgy fogadott, mintha már ezer éves haverok lennénk, végig nagyon kedves és figyelmes volt és a túra útvonalából is nagyon fel volt készülve, alaposan kitárgyaltuk a következõ szakaszt, számomra a túra egyik legkellemesebb momentuma volt, ha lenne év pontõre szavazás, biztos az élmezõnybe végezne nálam.


 


Miután annyi fánkot megettem, hogy már alig kaptam levegõt elindultam, elõször egy kis dombot kellett megmászni, majd hosszú lejtõ következett a túra egyetlen településéig Lesuig. Azonban a lejtõ eleje elég technikás volt, ugyanis nagyon sûrû fenyvesen kellett átverekednie magát az embernek, ha tovább akart haladni. Sajnos az egyik ilyen fenyõharc alkalmával sikerült visszacsapnom egy ágat, ami elég erõsen szemen talált, pár percig azt se tudtam mi van, de még napokkal késõbb is fájt a szemem. Késõbb széles útra tért a K+ jelzés, így tempósan közelítettem meg Lesu falut, ahol a kocsmában volt az ellenõrzõhely. Itt is volt frissítés, bár már nagyon nem fért belém sok minden, de azért egy zsíros kenyeret meg néhány fánkot megettem. A következõ pontig tartó 11 km-es út aszfalton telt, ám a korábbi cseh túrák után ez igazán nem okozott problémát, ráadásul egy nagyon szép völgyben ment az út, patak mellett, a túra egyik legkellemesebb szakasza volt, ráadásul jól lehetett haladni, s kellett is, hiszen Lesuból fél hét elõtt indultam (44 km), s nem akartam nagyon lámpát használni. A szakasz vége felé már nagyon kezdtem kiszáradni, de mivel közelinek éreztem a pontot már nem akartam megállni. A KO leágazás nevû 9. pontra elérve, aztán megittam vagy másfél liter szörpöt, itt is voltak kenyerek, de enni már egyáltalán nem bírtam csak pár szem pogácsát csipegettem. A sok folyadék elfogyasztása késõbb megbosszulta magát, nagyon megfájdult a hasam, minden fára le kellett ülnöm. A célig végig emelkedett az út, közben útbaesett a Szerenád-vízesés, félútig le is mentem, hogy belássam teljes magasságában a vízesést, majd szaladtam is tovább, mert erõsen sötétedett. Egy széles útra kiérve egy kanyarban még néhány nagy termetû kutya jelezte rosszallását áthaladásom irányába, így elkerülvén a konfliktust inkább levágtam a kanyart a fák között. Mire nagyon leromlottak a látási viszonyok elértem az aszfaltutat, így a lámpa elõvételére nem került sor, anélkül értem be a célba 21:43-kor.



Adminisztráció után leültem az asztaltársasághoz, többen beszélgettek még kint, rövidesen befutott a 40-es táv seprûcsapata is. Enni csak nagysokára tudtam, mire végre helyrerázódott a gyomrom, de egy kis tányér töltött káposztát is csak nehezen bírtam megenni. Talán az ellátmány elosztása nem volt a legerõsebb momentuma a túrának, bár kétségtelen, hogy az elsõ 26 km-re logisztikai okokból nem lehet frissítõpontot telepíteni, de talán a második felén se kellene 5 km-enként teletömni a túrázót. Sokáig nem idõztem kint, mert eléggé lehûlt a levegõ éjszakára, én pedig nem hoztam magammal hosszú ruhát, így inkább a hálózsákba burkolva aludtam.



Vasárnapra terveztünk még egy kis nyugis túrát, a többiek fél 9-re visszajöttek a menedékházhoz, majd ötleteltünk, hogy hová is menjünk, végül az eredeti tervben maradtunk egy szurdok meglátogatásában, ám ez elég idõigényes útnak ígérkezett. Autóval elmentünk Csoda-forráshoz (tényleg csoda, legalábbis csodaszép), majd onnan fel a Mezõ-havasra, ugyanis a gerinc túloldalán volt az úticélunk. Elég sokára értünk fel a hegyre, felfele többször megálltunk összevárni egymást, ráadásul fentrõl letekintve igen messzinek tûnt (fõleg szintben) a szurdok, elég késõ is volt, ráadásul a hõmérséklet is erõsen emelkedett, úgyhogy közös megegyezés alapján a Gethemobilt lõttük be következõ úticélnak. Ahhoz viszont korán volt, hogy azonnal hazamenjünk, így tettünk egy kis kitérõt, egy kapott szórólap alapján Chiscau-ba, a Medve-barlanghoz. Igazi turistaparadicsom volt a hely, az út mentén végig álltak az árusok, mint valami nagy búcsúban, s a barlangban is elég nagy volt a tumultus. Nem volt túl olcsó a belépõ, de szép volt a barlang, s mivel nagyobb csoportokban vezették az embereket, szerencsénk volt, ugyanis egy magyar csoporttal kerültünk egybe, ahol a csoportvezetõ fordította a román barlangász magyarázatait. Üdítõ hatású volt a barlangolás, ugyanis lent 10-15 fok körül volt a hõmérséklet, jól esett a kinti fullasztó meleg után egy kis lehûlés. Ezután már tényleg Budapestet vettük célba, s még emberi idõbe sikerült is hazaérnünk.



Nagyon szuper hétvége volt, legnagyobb köszönet Gethe Úrnak a fuvarért és a sok vezetésért ebben a hõségben, Balázséknak a rendezésért, útitársaimnak a társaságért és külön köszönet a Sebes-völgyi pontõrnek mindenért.