Túrabeszámolók


SZTE erdélyi túrák - Lesu, Medveles

TonnakilométerTúra éve: 20122012.08.31 20:57:45

Már a tavalyi Medveles túrán tudtam, hogy idén is itt lesz a helyem. Az elsõ adandó lehetõséggel élve, elõneveztem a túrára. A fõrendezõ úr jóvoltából feltettem a túra honlapjára egy telekocsi ajánlatot. Hamar össze is jött az öt fõ. Péntek délután munka után indultam útnak. Editet és Jánost Szolnokon, Lacit és káprázatos kisfiát Püspökladányban vettem fel. A nagy meleg ellenére gyorsan odaértünk. Igazából nincs is túl messze. Nagyváradról kevesebb, mint 90 km-re van a rajt helye.


A túra bázisa Biharfüred elõtt a Gaudeámus menedékházban van. Itt fürdõszobás, igényes vendégszobákban alhattunk, mindössze 2500 Ft-nak megfelelõ RON-ért. És ezért még egy kétfogásos vacsorát (juhtúrós puliszka, rántott hal burgonyával, gyümölcstea) és reggeli úti csomagot is kaptunk. Néhány doboz hideg sör elfogyasztása után megfürödtünk, és álomra szenderültünk. Jól is tettük, mert a mi óránk szerint 5 órától lehetett rajtolni. Ki is használtuk a lehetõséget és idõben ébredtünk.



Edittel megkaptuk a rajtidõnket, beizzítottuk a GPS-t, s hajrá. Induláskor kellemes hûvös volt a levegõ. Az izmaim már alig várták az elsõ lépéseket. Emlékeztem tavalyról az út minden kanyarulatára. Ott volt a sziklataréj is, melyen végigsétálva jobbról az a fantasztikus kilátás nyílik a Bihar-hegységre. A völgyekben még némi pára volt, de a felkelõ nap elsõ sugarai már aranysárgára festették a hegyek keleti oldalát.


Hamarosan megleltük az elsõ forrást is. Jéghideg vizével feltöltöttük kulacsainkat. A folyamatos kapaszkodás következtében, hipp-hopp a Mezõ-Havas aljában találtuk magunkat. Messzirõl felismertem Vándorcsillagot, aki éppen a pontõri szolgálatot látta el. Kölcsönösen örültünk a viszontlátásnak, s amíg Edit felkocogott a csúcsra néhány csúcsfotóért én a mászásban felhevült hátammal ledõltem a még harmatcseppektõl csillogó fûbe. Jólesett egyet nyújtózni.


Innét már a tavalyihoz képest új útvonalon ballagtunk, ami megegyezett a 60-as táv elejével. Itt csatlakozott hozzánk Lestat túratárs is, aki innentõl sokáig velünk együtt rótta a kilométereket. Egy kellemes gerincúton haladtunk. Ennek két hatalmas elõnye is van. Nem kell nagyobb erõfeszítéseket tenni, mivel csekély benne a szintemelkedés, másrészt minden irányban nagyon messzire el lehet látni.


Utunkat kisebb-nagyobb fenyõcsoportok, gyepek, boróka- és áfonyamezõk kísérték. Nem is hagytam ki a kínálkozó alkalmat. Nagy mennyiségû gyümölcsöt tömtem magamba. A ritkás jelzések ellenére meglepõen könnyû a tájékozódás. (Mondjuk ehhez az is hozzájárult, hogy a túra honlapjáról letölthetõ volt a táv pontos GPS trackje.) Aztán egyszer csak letértek a gerincrõl a szalagok, melyek a tájékozódást voltak hivatva segíteni és már messzirõl látszott a 2. ellenõrzõpont bójája. Egy rövid, de kalandos kitérõvel felmásztunk a Bocsásza 1792 m magas csúcsára. Kalandos volt mart egy darabig tudtunk egy keskeny ösvényen haladni, de késõbb egy törpe fenyvesen kellett átvágni, ahol csak sejteni lehetett merre kellene menni. Aztán a csúcs oldalában felfedeztünk egy P3 jelzést, s úgy nagyjából tartottuk az irányt. A csúcs elõtt igaz szikláról-sziklára lépõs meredek szakasz jött.


Célszerû volt a lábunk elé nézni, mert a rajtban felhívták a figyelmünket, hogy ezen a szakaszon jó eséllyel találkozhatunk keresztes viperával. Nos abban minden viperával egyet érthetünk, hogy ez egyikünk számára sem lenne szerencsés a jövõre nézve. Így aztán bölcsen el is kerültük egymás társaságát. Amilyen körülményesnek tûnt lentrõl, olyan hamar felértünk a csúcskõhöz. A körpanoráma, mely elénk tárult felejthetetlen élmény volt. A szikrázó napsütésben messze el lehetett látni. Szívesen elücsörögtem volna itt akár estig is, de még a java hátra volt, ezért tovább indultunk. Leballagtunk, ahogy feljöttünk, s útközben felleltük a felfelé meg nem talált felírós ellenõrzõ pontot is. Ó, istenem! Felfelé itt mentünk el mellette, nem több mint 10 méterre!


Ismét érintettük a 2. pontot, s a jó öreg S- jelzésen osontunk lefelé. Érintettünk egy felhagyott esztenát, s kereszteztünk egy patakocskát, ahol feltöltöttük vízkészletünket, ami már igencsak fogytán volt. Vesztünkre itt beértünk egy ritkás fenyvesbe. Azért mondom, hogy „vesztünkre”, mert itt meg az érett vadmálna kellette magát az ínyenc turisták számára. Itt is „elvesztegettünk” vagy negyedórát a szintidõbõl, de annál jobb kedvvel ereszkedtünk be az egy vadregényes ösvény kanyarulatait követve Ördögmalom-völgybe. Már a neve is izgalmas, nemde? Itt egy kis kaptató várt ránk. Elõbb egy dózer úton, majd kisebb-nagyobb sziklákon átszökellve (el tudsz így képzelni?) értünk a völgy névadó vízeséséhez.


Hát mit ne mondjak. Ha csak ez az egy látnivaló lett volna az egész túrán, akkor is megérte volna. Készült néhány fotó, majd elfogyasztottuk jól megérdemelt ebédünket. Nem. Nem hallottunk harangzúgást, ellenben hallottuk a vízesés robaját és gyomrunk korgását. Fenséges környezetben lecsúszott egy-két szendvics, s tovább indultunk. Ismét átlépdeltünk a sziklákon, s enyhe lankává szelídülõ úton ereszkedtünk be a Cserepes-erdészházhoz.


Található itt egy bõvizû kiépített forrás és egy szaletli. Ez utóbbiban a rendezõk jóvoltából gazdag ellátásban volt részünk. Minden földi jóból választhattunk. Ugyan nemrég ettünk, ennek ellenére nem csak udvariasságból, hanem valóban jóízûen fogyasztottunk a szívesen kínált enni- és innivalókból. Szükségünk is volt rá, mert egy masszív emelkedõ következett, mely az egyre melegebb idõben nem könnyen adta meg magát. De mivel aranyszabály, hogy minden emelkedõnek vége van egyszer, mi is felértünk a tetõre, ahonnét kellemes szekérúton értünk a K-/SO elágazás „fantázianevû” ellenõrzõpontra. Itt vált el egymástól a 60-as és a 40-es táv. Lévén mi a 40-es távra neveztünk be, nagy figyelemmel kanyarodtunk a Jád-völgyébe vezetõ ösvényre. Azaz ösvénynek éppen nem nagyon lehetett nevezni az utat, mert olyan nem volt. Viszont könnyû volt követni a vezetékeitõl már megfosztott villanyoszlopok sorát, mert a jelzés és az itiner szerint is ez volt a megfelelõ irány. Miután sikeresen leküzdöttük ezt az akadályt is, beértünk egy patakvölgybe. Ez még nem a Jád-patak volt, hanem egy másik patakocska, de a térkép szerint õ is éppen odatartott, ahová mi. Így aztán követtük õt. Mindketten csak nem fogunk eltévedni, nemde?


Jól is tettük, mert hamarosan elértük a KO jelzést, mely megemlítésre került az itinerünkben is. Innen aztán már csak pár kilométer volt az utolsó ellenõrzõpontig. Már messzirõl megismertem a fõrendezõ kedvesének szüleit, akik ismét terülj-terülj asztalkával fogadtak bennünket. El tudjátok képzelni, hogy milyen jól esik a zsíros kenyér házi savanyúsággal az erdõben? Na énnékem annál is jobban esett. Különösen, hogy oly szívesen kínálták számunkra a finomságokat.


Amikor már éreztük, hogy ideje tovább állni, elköszöntünk, s tovább indultunk. Emlékeztem tavalyról, hogy egy rövid, de intenzív emelkedõ vezet a Szerenád-vízeséshez. Most nem csak úgy kutyafuttában csodáltam meg a csodás zuhatagot, hanem hosszasan elüldögéltem a patakmeder közepén kiemelkedõ kövön. Hm… Milyen jó nekem, hogy itt lehetek. Még az is megfordult a fejemben, hogy jót lehetne itt fürödni… Aztán mégsem tettem.


Még egy búcsúpillantás a vízesésre, s gyors határozott lépésekkel indultam a cél felé. Már alig volt hátra pár kilométer. Az erdõbõl kiérve felértünk egy dimbes-dombos legelõre. A kanyargós szekérúton kissé nedves lett a szemem. Lám lassan beérünk a célba, s újabb egy évet kell várjak arra, hogy Medveles túrára jöhessek. Aztán elhessegettem a gondolatot. Fel a fejjel Misi, hamar elszalad az a tizenkét hónap. Élvezd ki azt a pár percet, ami még hátra van a mai napból! Meg is fogadtam saját tanácsomat és boldogan értem be a célba.


A fõrendezõtõl megkaptam a szépséges oklevelet és a kitûzõt és az asztalnál a már-már legendássá vált erdélyi töltelékes káposztából is fogyaszthattunk kedvünkre. Még beszélgettünk egy órácskát a túratársakkal, s aztán szép lassan hazaindultunk. Két rendezõtársat elszállítottunk Nagyváradra, s néha éberebben, néha álmosabban lassan haazértünk.


Edittõl Cegléden köszöntem el. Neki még meg kellett várni az elsõ vonatot, mely Kecskemét felé indult. Ez úton is köszönöm neki a kitûnõ társaságot.


Hazaérve hamar elaludtam a pihe-puha ágyikómban, s álmomban ismét Erdély hegyei között túráztam. Nagyon szép nap volt. Kívánom Te is légy részese ezeknek a felejthetetlen élményeknek. Mit kell ehhez tenned? Nagyon egyszerû. Jövõre gyere el Te is Erdélybe a Medveles túrára. Biztosan össze fogunk futni…