Túrabeszámolók

Szeptember 9-16 között rendezték meg harmadik alkalommal a Tor des Geants elnevezésû terepfutó versenyt. Januárban kellett

jelentkezni és 25 perc alatt be is telt a meghirdetett létszám. 550 fõre hirdették meg és 602-nél állt meg a nevezés. Lehet, hogy nem

számítottak a rendezõk ilyen nagy érdeklõdésre. Több százan csak a várólistában reménykedhettek. Nagyon lassan haladt ez a lista.

Végül, a VIP listásokkal együtt 659 nevezést fogadtak el a rendezõk. Ebbõl 629-en álltunk oda a rajthoz.

Vasárnap délelõtt 10 órakor volt a rajt. Én csütörtökön reggel indultam Wágner Andrással és Ádámmal Budapestrõl. Estére

Courmayeurban voltunk. Athos és Fridi egy órával késõbb érkeztek. Velük volt közös szállásom abban a szálódában, ahol tavaly is laktunk

a verseny elõtt. A következõ két nap pihenéssel és városnézéssel telt.

Busszal átmentünk Chamonixba is. Ott is szép napsütéses idõ volt. Csak a versenyen is tartson ki a jó idõ. Elérkezett a szombat

délutáni nevezés. A Sportcentrumban a tavalyi helyen lehetett nevezni. Hosszú sorállás következett. A szponzorok sátrait

és árú kínálatát nézegetve álltunk sorban. Idén már a Petzl is szponzorálta a versenyt. Most a Nao fejlámpa a sláger. 140 Euróért.

Sikerült technikai pólót kapni tõlük. Nevezésnél lefényképeztek mindenkit. Kaptunk egyszer használatos chipet, technikai pólót. Kék és

narancssárga közül választhattunk. Enervit nevû kiegészítõ táplálékot gyártó is szponzorálta a versenyt. Kulacsot, géleket, izóporokat,

energiaszeleteket, fél literes italokat kaptunk tõlük. A szokásos sárga táskába bepakoltuk az elõre küldendõ holminkat. Leadtuk, majd

sorba álltunk a paszta partyhoz. Közben elkezdõdött az eligazítás. Újat nem mondtak, csak a már ismert részleteket hallgathattuk

meg több nyelven is. Végül jött egy meterológus is. Azt ígérte, hogy kedd estig kitart a jó idõ. Majd jön az esõ és a hidegfront. Elkezdtem

számolni. Jó lenne 200-ig eljutni kedd estig. Aztán majd lesz ami lesz. Volt több jegyünk is a paszta partyra, de eggyel is jóllaktunk, mentünk aludni. Sikerült, a bennem lévõ feszültség ellenére mélyen aludni, csak hajnalban ébredtem fel. Hátizsákom már elõzõ nap bepakoltam. Igyekeztem minél könnyebb dolgokat belerakni, de a folyadékkal együtt, így is 4-5 kiló között volt. Fél tíz után értünk a templom melletti rajthoz. A rendezõk betereltek egyes sorba és így araszoltunk a bejelentkezéshez, ahol ellenõrizték a chipet és beregisztráltak a rendszerbe. Khatrin Poletti (UTMB fõrendezõ) is volt, megsimogatta a karunkat és mindenkinek jó utat kívánt. Hát ez ránk is fért, volt valami bizonytalan és kiszámíthatatlan érzés az elkövetkezõ egy hétre. Fejünk felett kamerával felszerelt drónok repkedtek. Botra tettem a magyar zászlót, így sikerült megtalálnunk egymást a rajt elõtt. Ünnepi beszédek, majd felsorolták a résztvevõ nemzeteket.

Pontosan tíz órakor elindultunk. A szûk utcákon kétoldalt szurkolók sorfala között gyalogoltunk, majd szép lassan elkezdtünk futni.

Negyed óra városi szakasz után elértük az elsõ hegyet. Elraktam a zászlót és fenyõerdõben megindultunk felfele az elsõ hágóba. 8,1

km-nél 2571 méteren volt a Col Arp. Több mint két óra kellett a feljutáshoz. Wagner András megelõzött félúton és már a hágóban

várta a többieket. Néhány fényképet csináltam, majd elkezdtem a futást lefele. Nemsokára Fridi megelõzött. Nem is vettem észre a

hágóban.

11,8 km-nél, Youlaznál volt az elsõ frissítõpont. Itt mindjárt elhagytam a poharam, ami kötelezõ felszerelés volt. Botokat fogni,

kulacsba tölteni, poharat fogni, miközben lökdösnek és nagy a tolongás, nem egyszerû dolog. Már elindultam a pontról mikor

észrevettem, hogy nincs meg a poharam. Nem láttam értelmét visszamenni. majd megoldom valahogy. La Thuile volt az elsõ

nagyobb frissítõpont az elsõ nagyobb völgyben.17 km-t 3 óra 28 perc alatt tettem meg. 332. helyen értem ide. Itt levest is adtak. Mindjárt

raktam el poharakat. Igyekeztem minél elõbb tovább menni. A 2. hágó elõtt még a Deffeyes menedékháznál volt frissítõ pont. Ide

mediterrán fenyõerdõben, vízesések mentén gyalogoltam felfele. Kezdtem érezni a vádlim a nagyobb lépéseknél. Féltem hogy

begörcsöl, mint tavaly többször is megtörtént ezen a szakaszon. Elkezdtem inni magnéziumot. Estig többet is megittam. Lassan hatott

a magnézium. Még a menedékház elõtt Wagner András újra megelõzött. Mondtam neki, hogy 336 km-re kell eljutni hétvégéig.

Ossza be az erejét és ne hajtsa túl magát az emelkedõkõn. Nem hegyre felfele dõl el a verseny. A háznál a szokásos frissítõpont.

Onnan még egy óra volt a hágó. Haut Pas (Passo Alto) 2857 m. 29,48 km. Futás lefele Promoudhoz. Frissítés majd a szakasz harmadik hágója következett.

 Col Crosaties 2829 m és 35,79 km. Tavaly ide már sötétben, viharban értem fel. Most sikerült világosban feljutni. Sõt lefele még a Lac du

Fond nevû tengerszemet is világosban láttam. Leérve a völgybe már sötét volt. 43 km-nél volt egy frissítõpont. Majd 48 km-nél volt az

elsõ szakasz vége. 21:41-kor értem el a pontot. Megkaptam a sárga táskám. Csak izó porokat vettem ki. Már itthon kiporcióztam az

adagokat. Csak víz kellett és ihattam is. Az elsõ két nap csak izót ittam a pontok között. Aztán megcsömörlöttem tõle.  Még a ponton ettem egy tál tésztát és 20perc múlva indultam tovább. 

3 hágó várt rám a 2. szakaszon. ColFenetre 2854 m-el volt az elsõ. A hágó túloldalán Rhemes-Notre-Dame nevû városkában volt a következõ frissítõ pont. 2:12-re értem oda a 212. helyen. A ponthoz közeledve egyre több hányás volt az úton. Na még ilyet sem láttam. Már a pont elõtt is hánynak? A helységbe lépve orrfacsaró bûz fogadott. a terem közepén egy vödör. Félig tele hányással. Oldalra nézve egy ájult fiatal feküdt a földön. Egy mentõs és egy rendezõ pofozgatta. Fridi és Athos már a ponton pihentek. Gyorsan magamhoz vettem az enni és innivalót, majd távoztam. Persze kimenetben is össze volt hányva az út. A következõ hágó, a Col Entrelor már 3002 m magasan várt rám. Ezeket a hágókat tavaly 6-6 óra alatt másztuk át. Most jóval gyorsabban sikerült. A következõ völgybe 6:53-kor értem.

Ezután az egész verseny legmagasabb hágója következett. Col Loson 3296 m. Fent hegyimentõk vártak. Volt náluk víz és sör. Kértem tõlük

sört. Lassan ittam, mert hideg volt. A vége ki sem jött a dobozból. Jégkása volt az alján. A hágóban hófoltok voltak, az elõzõ hóesésbõl.

Ez a hágó már tovább tartott idén is. 23 km volt fel és le. Csak 13:47-re értem a szakasz végére. Cogne-ba. Elemeket cseréltem a

fejlámpámban, ettem, vizet töltöttem, majd indultam a 3. szakaszra.

A 6 szakaszhatároló ponton külön állványon voltak az Enervit termékei kitéve. Fél literes üres kulacsok. Fél literes izóitalok. Enyhén

szénsavas, kellemes ízesítésû volt. Továbbá gélek, energia szeletek, porok. Mindenki szükségletei szerint elvehetett annyit, amennyit

akart.

Közben feljöttem a 93. helyre. A következõ szakaszon csak egy hágó várt rám, aztán futás le Donas-ba. Fölfele nem tudtam felvenni a

versenyt a helyiekkel. Erõsebbek voltak nálam. Nem voltam aklimatízálodva. A szívem nem bírt több oxigént szállítani a végtagjaimba. Visszavettem a tempóból. Amíg bírtam a lefele futást és nem sok idõt töltöttem a pontokon, addig tudtam elõre jönni.

Pontboset után tavaly egy szép folyóvölgyben mentünk le az Aosta völgybe. Most nem mentünk át az új hídon. Ez már gyanús volt. Egy poros, köves hegyre vezettek a zászlók. Véget nem érõ emelkedõk és lejtõk váltogatták egymást.  Legalább 500 méter plusz. Végre leértünk a völgybe. Innen már nem változott az út a pontig. 3 km lakott területen. Ókori római út, ismerõs falvak. Kedden 1:22-kor értem a

szakasz végére. 300 méteren voltunk. A verseny legalacsonyabb pontján. 148 km-en voltam túl. 91. helyen értem be és 2:08 kor az 56.

helyen indultam tovább. 2000 méter szint volt elõttem. Egy nehéz szakasz következett. Tavaly egyenesen felmentünk a hegyre a

falúból. Most is felmentem a legfelsõ utcáig. Szintben mentem az utcán sokáig, majd leindultam régi lépcsõkõn pár utcával lejjebb.

Szõlõlugasok, fügefák között, mozgó köveken, mediterrán kertek között tekergett az útvonalunk. Végül elértem egy szomszéd faluba.

Ekkor már látszott, hogy idén városnézõ szakasz is lesz. Egy St. Martin nevû falúba értem. A fõtéren a város vénei ültek egy hosszú sátor alatt.  Ellenõrzés után még meg akartak etetni mindenféle finomsággal. Megköszöntem, inkább indultam tovább. Egy középkori híd, majd öreg lépcsõ volt a látnivaló a falúban. Utcákon, lépcsõkõn vissza Donas-ba. A kövek között kis fügefák nõttek, csak úgy magról. Az erdõben hullott a szelídgesztenye. Kabócák ciripeltek az éjszakában. Perlozba már a régi úton jutottam el. Itt értem el legjobb helyezésem. 56. voltam. Innen lementem a régi kõhídhoz, majd mászás 2350-ig a Coda menedékházig. Közben kivilágosodott. Nem találkoztam senkivel Donas óta. Tavaly valahol itt sötétedett be. Ahol tavaly sötétben mentem, azokról a helyekrõl semmi emlékem nem volt. Itt északi irányba haladtam az Alpok keleti szélén. Coda után a következõ hágónál fordult nyugatnak az útvonalunk. Szép szakasz volt, csak már tavaly is gyanús volt, hogy hosszabb mint 52 km. Pláne, hogy idén még St. Martint is megnéztük. 186 km-nél értem el Nielt.

16:25-kor értem oda. Itt még 59. voltam. A bal talpam kezdett fájni, ezért már nem tudtam lefele rohanni. Szép lassan kezdtek elõzgetni a

mögöttem érkezõk. 21:04-re sikerült 200 km-hez érnem. Itt volt a 4szakasz vége. 59 óránál voltam. Sikerült a 60 órás terv. Az utánam érkezõk már ázottan, vizesen jöttek be a pontra. Kedd este volt. Eltalálták a meterológusok a hidegfront érkezését a szombati eligazításon. Úgy döntöttem, hogy a rossz idõt kihasználva, letusolok, alszok egy órát és tiszta ruhába öltözöm. A talpam közepén volt egy nagy vízhólyag. Kiszúrtam és leragasztottam. Ez nem sok jót ígért a hátralévõ 136 km-re. Gondoltam, ha futni már nem is tudok, azért 48 óra alatt legyalogolom. Éjfélkor kimenten a sportcsarnokból megnézni az idõjárást. Már nem esett, de lehûlt azidõ. Felötöztem és fél egykor elindultam. Ekkor már csak 62. voltam. Alpenzu menedékház volt az elsõ ellenõrzõ és frissítõ pont. Ahol nem volt elektronikus leolvasás, ott írták a számunkat és beérkezési idõnket. Ehhez a házhoz sem a tavalyi úton mentünk fel. Az éjszakát megúsztam esõ nélkül. Csak világosodás után kezdett esni. Felvettem végig zipzáros nadrágomat, átalakított biciklis kamáslimat a Hokákra. Ezeket a kezdettõl cipeltem magammal. Magas hegyen sosem lehet tudni, mikor jön a rossz idõ. Délelõtt elértem a Grand Tournalin menedékházat. Ettem, ittam indultam volna a 250 méterrel felettem lévõ hágóba. Ekkor jött az utasítás a rendezõktõl, hogy ne engedjenek fel senkit a hágóba. Mindenki menjen le és újra fel az utána következõ hágóba. Pedig az esõ is elállt közben. Látták rajtam, hogy fel akarok menni és nem akarok kerülni, ezért adtak mellém egy kísérõt aki elkísért a következõ hágóig. 1-2 órát biztosan vesztettem. Szerdán délután kettõre értem a szakasz végére. Valtournenche-ben egy nagy sátorban volt a pont. Szerencsém volt, mert beérkezésem után pár perccel leszakadt az ég. Annyira esett, hogy a sátorban is befolyt a víz.  Lábam újra leragasztottam. A seb még nagyobb lett a talpamon. A frissítés nem volt egyértelmûen jó. A nagyobb pontokon adtak meleg ételt: paradicsomos tésztát, levest. A többi ennivaló bolti száraz süteményekbõl állt. Tuc-Tuc keksz, lekváros rácsos tészta, kekszek stb. Ezeket csak kólával vagy vízzel lehetett lenyelni. Volt még banán, narancs, mazsola, aszalt gyümölcs. Aosta völgyi csemege: valamilyen grillázs rúd. Továbbá gyümölcslé, Red Bull. Sokszor éhesen érkeztem a frissítõ pontra. Duracell elemek is ki voltak rakva. El lehetett venni. Elállt az esõ és 14:52-kor elindultam az utolsó elõtti szakaszra. Szerda délután volt. Ekkor még csütörtök esti célba érést terveztem.

Felmentem a Barmasse víztározóig. Itt több völgyet is elrekesztettek egy hatalmas gáttal. Csodaszép kék vize van a tározónak. A hasonló nevû menedékháznál volt frissítõpont, 2157 méteren. Még világosban elértem a következõ frissítõ pontot. Ezután kezdõdött a felmenet a Col Tsan-hoz. Feltámadt a szél, elkezdett havazni. Jött szembõl két hegyimentõ. Lelkesen magyaráztak valamit olaszul. Mikor befejezték, akkor megkérdeztem, hogy beszélnek angolul? Sajnálkozva széttárták karjukat és elmentek. Lassan besötétedett. 250 km-nél 2738 méteren értem el a hágót. A szélben vízszintesen jött szembõl a hó. Volt rajtam 2 sapka, 2 kapucnis kabát, 2 nadrág, kesztyû. Csak szemüvegem nem volt. Mentem tovább a zászlók mentén. Nagyobb lökéseknél le kellett guggolni. Fél óra múlva elértem a Reboulaz bivakot. Adtak enni, inni. Próbáltak rábeszélni, hogy maradjak reggelig. Az egyik rendezõvel beszélgetve elmondtam, hogy csak egy órát aludtam eddig. Na ezen egybõl kiakadtak. Indultam tovább. Ez az éjszakai szakasz végig kitett 2500 m körüli magasságban haladt. A távolban mások fejlámpái is fénylettek az éjszakában. Nehéz volt eldönteni, hogy mikor látok fejlámpát és mikor fényvisszaverõ kockát a zászlón. A szél a zászlókat földig nyomta. Egy idõ után teljesen elbizonytalanodtam. Inkább visszafordultam az elõzõ bivakhoz. Sikerült visszajutnom. Mindjárt hárman jöttek segíteni. Marékszám hozták az új zászlókat, megerõsíteni a jelzéseket.  Próbáltam másokhoz csatlakozni. Végig vittem magammal GPS-t. Balszerencsémre lemerült benne az elem. Mások helyismeretére kellett hagyatkoznom. Hosszas bolyongás után többed magammal csütörtök hajnalban 2:20-ra értem a Rif. Cuney-ba. Ott már tudtak rólam. Egy orvos kérdezgette a nevem, majd mondjam meg hányat mutat. Miután kinevettem, már õ sem vett komolyan. Beálltam egy induló csapat mögé. A szél és a havazás tovább tombolt.

A Clairmont bivak 5 kilométerre volt innen. Két francia mögött mentem. Egy idõ után rájöttem, hogy körben körben járunk. Nem hittek nekem. Otthagytam õket. Indultam, amerre sejtettem a jó útvonalat. 5 óra után utolért valaki és mondta, hogy pár száz méterre kell lenni egy bivakháznak, menjek utána. Meg is találtuk a Clarmont bivakot. Tartalékaim elfogytak, nagyon fáradt voltam. Inni csak kis kortyokat tudtam. A nyelvem és szám kicsinálta a hó és a szél. Tudtam hogy sok órát vesztettem az éjszakai hófúvásban. Itt már úgy döntöttem, hogy megállok. A személyzet azzal fogadott, hogy a versenyt felfüggesztették. Gyorsan bemondták a rádiójukba, hogy megvan a magyar versenyzõ akit kerestek. Már csak állóhely volt a házban, de nekem szorítottak egy fekhelyet. Miután ettem, ittam, le is feküdtem aludni. Kb. másfél óra után ébresztettek, hogy készülõdjek. Várták, hogy mit mondanak a rádióban. Ha végleg leállítják a versenyt, akkor a rendezõknek kell mindenkit beszállítani a célba. Többen abban reménykedtek, hogy helikopterrel visznek Courmayeurba minket. Végül 8 óra 40-kor bemondták, hogy 9 órakor folytatódik a verseny. 9-kor ketten kinyomták a ház ajtaját a széllel szemben és kitódultunk a szabadba. Szikrázó napsütés volt. Minden fehér volt a hótól. A szél úgy fujt, hogy hirtelen levegõt sem kaptam. A szemeim elborította könny. 2705 méteren voltam. 80 méterrel felettem volt a hágó, amin átjutva leindulhattunk alsóbb régiókba. Tavaly nem itt vezettek le minket. Closé volt idén is a völgyben, ahova lementünk. A völgyekben összevonták a kis településeket. Mindegyiknek ugyanaz a neve. Idén jóval lejjebb ereszkedtünk, hosszabb úton. Futni már nem tudtam a talpammal. Csak délre értem le Closéba. Innen még egy hágó volt a szakasz végéig. Persze mélyebbrõl, magasabbra kellett mászni, majd Ollomont alatt értük el a völgyet. Az itinerben szereplõ 13 kilométernél jóval hosszabb volt az út. Csak negyed hatra értem Ollomontba. Megszámoltam, hány fájdalom csillapítom van. 5-6 óránként beveszek egyet és reggelre a célban leszek. Most már biztos ami biztos, több elemet vettem magamhoz. Csütörtökön este hatkor indultam az utolsó szakaszra. Rif Letey-be még világosba felértem. Itt vacsorázott  a PTL versenyigazgatója a feleségével, a Poletti családból. Két éve mindketten megcsinálták a TDG-t. A hölgy  indult a mostani versenyen is. Én elõttük eljöttem. Õ valószínûleg itt kiszállt. Sötétben értem el a Col Champillont. 2707 méteren. A szél, a völgyek és néhány védett hely kivételével, mit sem csendesedett az elõzõ éjszaka óta. Ez vett ki a legtöbbet az erõnlétembõl. Hosszú ereszkedés után, frissítõpontra értem. Majd egy hosszú egyenes szakasz következett. Egy párizsi fiatalember ért utol. Jó hatos tempóban mentünk együtt, órákon át. Még angolul is tudott. Gyorsan telt az idõ beszélgetés közben. A következõ lejtõn jöttek mások is, szétszakadtunk. Saint-Rhemy-nél kereszteztük a Nagy-Szent-Bernát hágóra vezetõ utat. Innen kb. 20 perc múlva Bosses nevû faluhoz értem. Leolvasták a chipet, majd mondták, hogy nincs tovább. Nem engednek fel a Malatra hágóba. –7 fok volt 3000 méteren és lejegesedett a tegnap esett hó. Péntek hajnal volt háromnegyed kettõ. 98. helyen értem ide. Fel voltam készülve, hogy végig megyek. Még 7-8 óra kellett volna a célig. De a két napi állandó szél után megkönnyebbültem, mikor mondták, hogy nincs tovább. Egy nagy pohár meleg tea után lekísértek a közeli templom pincéjébe. Itt már ágyak voltak felállítva. Feküdjek le, majd bevisznek kocsival a célba. Pár órát aludtam, majd beültem egy mikrobuszba. Több mint egy óra volt Courmayeur kocsival. Kivilágosodott, mire odaértünk. A sportcentrum alagsorában volt a tusoló és matracokon lefeküdhettünk aludni. Kevesen voltak itt még ekkor. Több mint 24 óra alvás után megkerestem a többieket. Minden magyar indulónak sikerült teljesíteni. Mindnyájan örültünk és lelkesek voltunk a sikertõl. Volt mit mesélni egymásnak.

  Szombat délután átmentünk a szomszéd faluba, Pre-Saint-Didier-be.

Itt már a Római idõkben is termálfürdõ volt. Ma egy modern termálfürdõ üzemel a régi helyén. Ingyenes belépõnk volt a rendezõk jóvoltából. A szabadban található élményfürdõkbõl a Mont Blanc csoport havas csúcsaiban gyönyörködhettünk.

  Vasárnap 11-kor volt az ünnepélyes eredményhirdetés. A polgármesteri hivatalnál gyülekeztünk, majd végigvonult az összes résztvevõ a sétáló utcán a célig. Itt kezdõdött az eredményhirdetés.

Igazi olasz fiesta lett belõle. Elõször korosztályonként volt eredményhirdetés. Utána a szponzorok ajándékait osztották ki. Végül az összesített verseny gyõztesei álltak dobogóra. 392-en értünk célba. Mindenkit kiszólítottak, mindenkivel kezet fogtak a rendezõk. Kaptunk egy hosszú ujjas, kapucnis, fekete felsõt. Az eredményhirdetés után még volt egy fogadás a résztvevõknek. Helyi borok, finomságok. Egészen három óráig tartott az ünnepség.



  Összefoglalva, a rendezõk kitettek magukért az egész rendezvény alatt. 1200 rendezõ segítette a versenyzõket. A táv hosszabb volt mint tavaly. 332 km helyett 336km-re hirdették meg. A szint is több volt, igaz ezt nem javították. A neten található itiner még most is a tavalyi útvonalat adja meg.

  Évrõl évre itt is egyre jobb eredmények születnek. Sikerült százba kerülnöm. De jó idõ esetén sem tudtam volna 110 óránál jobbat teljesíteni. Van még hova javulnom.

  Ajánlom mindenkinek, hogy próbáljon kísérõt vinni magával, ez sokat segíthet a jobb eredmény elérésében. Mivel itthon nem lehet az ilyen magas hegyi versenyekre felkészülni, ezért a rövidebb külföldi hegyi versenyek, magashegyi túrák és hazai több napos teljesítménytúrák segíthetnek a felkészülésben. Még így is kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy improvizálni kell. Könnyû rossz döntést hozni, fáradtan, kialvatlanul, egyedül, olyan helyzetben, amilyenben még nem voltunk.

  Fizikai mellet a szellemi felkészülésre is érdemes idõt szánni.

  Sok sikert és szép élményeket kívánok minden késõbbi résztvevõnek.



  Néhány fényképet is készítettem a verseny elõtt, elején és a célba érkezés után: https://picasaweb.google.com/borcsokandras/TDG2012

A rajt elõtt: http://www.youtube.com/watch?v=Zt-Z8_bApSQ&feature=related

A rajt után: http://www.youtube.com/watch?v=TGh45Lr0BK0&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=L_DlNGrQ-ng&feature=related

Börcsök András   2012. 09. 26.