Less Nándor 2012
Áldást nem lehet pénzen venni, de lehet érezni, illetve benne részesülni. Elég csupán a Less Nándor túrára eljönni. 4.-ik alkalommal járok itt, a “Nu Pogogyit” az érzések miatt sem tudom kihagyni, elfelejteni.
Maródi vagyok, emiatt a 35-ös távot is csak félve reszkírozom, és azt sem futom. Fél-8 kor indulok MM lányommal, és a Mangó tetõig történetekkel traktálom. Olyanokkal mint például, hogy a Mangó tetõ honnan kapta nevét? A megfejtésére 7 elképzelésem is van, melyekbõl egyet felidézek:
A török idõk után, az 1700-as évek közepén készült katonai térképeken már szerepel a Mango felirat, miközben angol világutazók csak a XVIII.-ik században hoztak h?írt Indiából Európába magáról a gyümölcsrõl. Nehéz elképzelni, hogy az itteni népek akkoriban tudtak volna valamit is errõl az egzotikumról. A térképészek gyakran kérdezgették az adott hely eredeti lakóit a hegyek, források neveirõl, hol húzódtak meg korábban a birtok-határok, majorságok stb. majd lejegyezték ezeket. Vélelmezhetõ tehát, hogy a Mangó-tetõ név is, ily módon népi eredetû.
Másfelõl viszont, a Bükk-alján (is) számos tájszót használtak, melyeknek jelentése mára feledésbe merült. Ezek közé tartozik a manka, mango, mankus is. Mindegyike ugyanazt jelenti. Kurta lábú, õsi eredetû fekete sertés, amelyik jól bírta a rideg tartást. Gyakran kicsapták õket az erdõkbe (makkoltatásra). Minden helybéli tudta, hol van az a hely, ahová kihajtják a mangókat egy kis hízlalásra. Talán innen ered az elnevezés is. Ravasz módon gondoskodtak róla, hogy a disznók sok sót nyaljanak, miáltal kényszeredve többet egyenek-igyanak, majd gyorsabban hízzanak. A jó kövér malac utáni vágy hozta elfeledésüket is, mert a 1800-as évek elsõ évtizedeiben helyükbe léptek, a náluk is hízékonyabb mangalicák.
A kaptárkövek után, a környezetre összpontosítok. Gyalogtúrázó és futó szempontból is tökéletes az idõjárás. A talajviszonyok álomszerûek. A pálya csúcs javításhoz jobbat kívánni sem lehet. Mégis, jobb szeretem a zordabb, kalandosabb körülményeket, a sárosabb, cuppogósabb erdõs részeket. A kõvölgy is világosabb a szokásosnál, a Dobi rét is túl szép. Mintha pázsiton járnék, sehol egy tocsogó, sehol alattam ropogó jég, vagy vizes harmat. Szokatlan számomra.
A cserépi legelõ szélén ma a csalitos-zsombékos sem a régi. Teljesen száraz. Ellenben kitûnõ szalagozás mutat utat. A Hideg-kút völgyéig többszáz-éves iker-tölgyeket lehet megcsodálni. A marha-legelõtõl balra, a lápás patak-völgyében számolatlanul facsemeték vannak sárga hálóval körbefonva. Elég drága dolog ennyi kis fát egyenként körbe karózni, védõhálóval felruházni. Valószínûnek tartom, hogy természeti különlegességnek lehetünk szemtanúi. Tölgyfajták közti spontán hibridizáció? Jó lenne errõl többet tudni.
A legelõrõl ma hiányoznak a szürke marhák. Tehenészt, terelõ kutyát látok, de tehenet egyet sem. Talán a túra miatt, másutt legeltetnek? Amennyiben így van, jó ötlet. Láttam már kórót (bizalmoskodó turistát) széltõl (komisz marhától) kergetni.
Túljutok a Túrbucka tetején, a nagy tisztás után rátérek az Ökörütõ-völgy lejtõjére. Képszerûen megjelenik elõttem az Indul a Bakterház Bendegúza, amint a Szabó bakter tehenét nem ütlegeli kellõ buzgalommal. Igy az mindig betéved a tilosba. Talán itt is ütni kellett az ökröket anno, hogy jó felé menjenek? A lejtõ alján a Hór-patak teljesen száraz. Volt év korábban, amikor fürdés nélkül átkelni se lehetett rajta.
A Hór patak völgye kedvencem, de most átvitt értelemben a túraút leglaposabb része. Olyan mint egy szépen mutató erdei korzó. Lovas kocsi halad rajta, motoros legény bõgeti motorját, és sokadalom grasszál rajta. Ez is kirándulás, jó is, szép is, de kaland nincs sok benne.
Az Oszla-tájháznál látom, mennyire jólesik sokaknak a bõséges ellátás. Nekem viszont még ennél is jobban Egeresnél, az ifjú pontõr-hölgy kedves szava, ahogyan MM-hez és hozzám szól. A jó szó igazi ajándék! Jól jön az Ódor mászás is. Ha ez nincs, ki sem bírnám a túrát végig. Fájós-görcsös térdem, a fölfelén most kilazul. A néphit szerint, az Éger-fa levelébõl fõzött lé-borogatás nagyon jó mindenféle lábfájásra, de ezt most nem tudtam kipróbálni. (A hely neve Egres, vélhetõen sok –volt- errefelé az éger fa.)
Az Ódor ez oldali részét Zsilibes-oldalnak hívják. Az elnevezés kissé téves?, Ma azt mondanánk inkább, hogy zsilipes. A Hór patakot is (sõt a Bükkben sok más patakot is), ahol tudták, megduzzasztották. Részben a víz erejének hasznosítása végett, másfelõl hal nevelési, és egyéb haszonszerzési okok miatt. Ma is látni (a Bükkben) több kiszáradt tó-medret, ahol már víz nincs, de a duzzasztás nyomai megmaradtak.
Felérek az Ódor tetejére, és remélem, innentõl nyugalmasabb lesz a túra. Az elmúlt bõ három órában, alig lehettem egyedül. Ismerõs és kedves részek következnek. Völgyfõ-ház, Török-út, Kövesdi-kilátó, Várkút. Aki erre jár, nem csalatkozik.
Illetve Várkút nekem csalódást okozott. A forrás ez elmúlt 100000 évben mindig üzemelt, még a legnagyobb szárazság idején is, de a mai napra –állítólag a turista ház tulajdonosai- lezáratták. Nem tudom, igaz-e a hír. Ha nem igaz, bocsánatot kérek tõlük, de ha igen, akkor az nem szép dolog. Mindenesetre ma a szomjas turisták, nem a forrásnál oltották szomjukat, hanem az említett helyen vásároltak sört és kólát.
A pontõrök itt is nagyon emberien aranyosak voltak. Szeretném, ha külön dícséretet kapnának. A jó szó mindenek felett! Akinek fontos az ellátmány, elsorolom: Várkúton kürtõs kaláccsal, Oszlánál üdítõvel, lekváros kenyérrel, Ódornál csokoládéval, a célban bablevessel és teával várták az érkezõket. A folyadékról csak annyit, a futókhoz képest a gyalogtúrázónak nincs is folyadék igénye, ráadásul az útvonal mente tele van forrásokkal, Síkfõkút, Bükkzsérc karoskúttal. (Most Várkút volt a kivétel)
A szervezõk jól kitalálták a 35-ös táv vonalát. Látványban, tájékozódási és vízvételi lehetõségek szempontjából is. Nagyon jól dolgoztak a szalagozók is, ámbár úgy gondolom, a felkészülés mindenkinek a maga dolga. Szalagozni, csak 1-2 nagyon kényes vagy félreérthetõ helyen kellene. Aki eltéved, vessen magára. Én is szoktam, de az eltévedést is szeretem. Többnyire ilyenkor csak magamra haragszom. A tájékozódást is tanulni kell.
Futók esetében más a helyzet. Nekik 5-6 szor annyi folyadékra van szükségük, mint a normális embernek, ráadásul módosult tudatállapotban futnak. Az útvonal tévesztésnek számukra súlyosabb ára van. Õk joggal várhatják el a pontos szalagozást.
Sajnálom, ha egyáltalán volt valakinek panasza vagy rossz élménye. Együtt érzek vele, de én azt mondom el, amit én tapasztaltam. Mindenre csillagos 5-öst adnék, még a hibák javítására is. A Nyomó-hegynél egy idõre valaki(k) eltûntették a szalagozást, amit a szervezõk amint észrevették, megpróbálták mihamarább orvosolni. Ennek éppen szemtanúja voltam.
A beérkezés most is örömteli, ámbár -nem elítélésképpen- említem meg, egyre több árus kezd a Less Nándor túrára RáRepülni. Süteményeket, gyümölcsöket, emléktárgyakat, csecsebecséket árulnak a célban. Bizonyára sokak örülnek ennek. Jól van ez így, de kétpólusos a dolog. Mialatt egyesek missziót vállalnak, jóérzéssel szabadidejüket áldozzák ellenszolgáltatás nélkül, mások eközben egy kis aprópénzt kaszálnak.
Befejezésül azt tudnám mindenkinek tanácsolni: A rosszat szabad elfelejteni, de a Jót Soha! Ez utóbbi vár nálam a Rendezõkre, Szervezõkre, Túratársakra, és az egész túrára.
Tiberius
Okt.15.
|
